A természetből gazdagodtak meg, de mit tesznek a természetért az outdoor-cégek?

Környezetvédelemre nevelnek ugyan a kültéri sportok felszereléseit gyártó vállalatok, de közben az ő működésük is környezetromboló. A saját kibocsátás-csökkentésen túl azonban ők kreatív, sokszor politikai aktivizmusra buzdító eszközökkel is élnek a klímavédelem érdekében, és lassan érkeznek azok a termékek is, melyek nemcsak csökkentett szénlábnyommal készülnek, de elmozdulást jelentenek a valódi megoldás, a körforgásos gazdaság felé.

Szerző: Tiszai Balázs

 

Meghasonlott helyzetben vannak a kültéri sportok felszereléseit gyártó – a továbbiakban: outdoor – cégek: mind növekedni, fejlődni, nyerni akarnak, de ezzel azt ölik meg, ami a sikereikhez segítette őket. Persze a természetről, a Földről van szó, és a fenti problémával nemcsak a túraszegmens, hanem tevékenységi körtől függetlenül a világ összes vállalata szembesül, hiszen véges térben, véges erőforrásokkal nem lehet a végtelenségig szárnyalni, és a bolygó kereteit már most túlfeszítettük.

Nagy különbség viszont, hogy míg egy, mondjuk, olajcég esetében az ember úgy van vele, hogy „hát persze, hogy hazudnak a zöldítési programjukról, greenwashing az egész,” addig az olyan társaságoktól, melyek a természetben való mozgásra, a természet szeretetére és megóvására buzdítanak minket, nemcsak nagyon kínos, de hitelességi válsághoz vezet, ha a klímacéljaik mögött nincs megvalósítható és kellően ambiciózus koncepció, és nem tesznek más cégeknél több és kreatívabb lépést a nettó zéró emissziós szint eléréséért.

Az outdoor-brandek, míg a koncepcióváltással birkóznak, addig is próbálják kreatív, szemléletformáló eszközökkel és politikai aktivizmussal kiegészíteni az általános szénlábnyom- és hulladéktermelés-csökkentésüket.

A jelentősebb szemléletformáló, aktivizmusra buzdító kezdeményezéseket elsősorban az USA-ban kell keresni. Az itteni pezsgést jól megindokolja két tény: az outdoor-iparág csak az Egyesült Államokban csaknem 900 milliárd dollár összértékű, miközben egy átlagos amerikai éves szénkibocsátása 15 és fél tonna.

Az USA-ban a legnagyobb ismertségre valószínűleg a 2050-re teljes karbonsemlegességet szorgalmazó Protect Our Winters (POW) nevű nonprofit szervezet tett szert, melyet kisebb-nagyobb összegekkel számos outdoorcég támogat, köztük például a Burton, a The North Face, a Black Diamond vagy a Decathlon amerikai megfelelőjének mondható REI üzletlánc. A POW a The North Face-szel (TNF) együtt 2020-ban elindította a saját, mindenki számára elérhető szénlábnyom-kalkulátorát, mely néhány adat bepötyögése után kiszámolja nekünk, mekkora volt adott utazásunk, vendégéjszakánk emissziója. Ezt a kalkulátort a TNF házon belül már 2017 óta használja, hogy ennek segítségével kövessék nyomon, és karbonkreditek vásárlásával kiváltsák a helikopterek, repülőgépek, motorosszánok és egyéb járművek kibocsátását, melyek az expedícióik során a szponzorált sportolóikat szállítják a világ legeldugottabb helyeire. A POW nyilvánossá tett kalkulátorában az volt az újdonság, hogy politikai aktivitásra, az üvegházgáz-kibocsátás mérsékléséért való lobbizásra buzdítja a felhasználóit.

A fogyasztók helyett a gyártók saját kibocsátásának pontosabb követésében segít a több outdooros céget a tagjai közt tudó az Outdoor Industry Association (OIA) 2020 januárjában elindított Climate Action Corps nevű kezdeményezése. A szénlábnyom-mérés mellett a társaságok itt tudományos alapú útmutatásokat kapnak specifikus emissziócsökkentési céljaik eléréséhez.

Ott van még a Climate Neutral nevű nonprofit szervezet, amelynek a klímasemlegességet igazoló tanúsítványáért a vállalatoknak aktívan dolgozniuk kell a gyártásukkal, szállításukkal és szolgáltatás-nyújtásukkal járó emisszió csökkentésével, amit meg ebből nem sikerült eltüntetni, azt karbonkreditek vásárlásával kell kiváltaniuk. A Climate Neutral plecsnijét bármilyen cég megpályázhatja, de a január elején 336 brandből álló mezőnyben egyetlen nagy outdoorcég van csak – a REI -, ami szintén azt mutatja, mennyire nehéz feladat egy globális brandnek akár csak a nettó karbonsemlegesség elérése is.

A plecsnizés mellett egyre hangsúlyosabb a cégek kommunikációjában a javíthatóság is, ma már lépten-nyomon „ne dobd el – szervizeld/stoppold meg” kampányokba botlik az ember. A fővárosi túrázóknak alighanem ismerős a Mountex Váci úti üzletének javítósarka, ahol rendbehozzák helyettünk a kiszakadt túraruhát és hátizsákot, ha magunk nem boldogulnánk vele. A nagy brandek közül a termékek többéletűségét a Patagonia hirdeti a leghangosabban. A kisebb, könnyebb javításokhoz útmutatókat tettek közzé, ők is üzemeltetnek javítóközpontokat, ahol ingyenes a javítás (de a beküldés költségét persze saját zsebből kell állni), illetve egyes használt, de még jó állapotban lévő holmikat vissza lehet vinni, cserébe kreditet osztanak, mellyel mások által leadott, szintén használt Patagonia-cuccokat lehet venni.

 

A teljes cikk a hvg.hu-n itt érhető el