Megtévesztő zöld kampányokat leplez le a Cleanwashers, és várja a bejelentéseket

Az éghajlatváltozás kora nemcsak a zöld gondolkodást, de a zöldre festést is szinte automatikusan hívta életre. A greenwashing, a fogyasztók megtévesztésével profitot termelő látványos kampányok elleni válaszként megszületett idén tavasszal a Cleanwashers nevű civil kezdeményezés, amely a leleplezésben is segít, elítéltje is van már. A társalapító Paul Ágnes beszélt honlapunknak a gyakori manipulatív eszközökről, a megtévesztő zöld kampányokról, a nagy cégek bűneiről és lehetőségeiről.

Szerző: Arday Attila

 

Ahol mindent zöldre festenek, ott a természetes zöld szín összemosódik a mesterségessel, és egyre nehezebb meglátni, mi szolgálja az egészséges légkört, a bolygó védelmét, a fenntarthatóságot a drámai léptékű éghajlatváltozás korában. Ezért is nagyon veszélyes, hogy marketingfogásként elterjedt a greenwashing, a zöld kampány formájában életre hívott szemfényvesztő akciók egyre gyakoribbak. És ezért is oly fontos, hogy a greenwashingra adott válaszként megszületett itthon a Cleanwashers nevű civil kezdeményezés, a fogyasztók tisztánlátására, az átverésükkel profit termelő kampányok, reklámok leleplezésére.

A módszereik

„Gyakori a képi megtévesztés, amivel egy életérzést akarnak eladni: kék éggel, zöld fűvel. Zöld hatást keltő ikonokat is szívesen használnak, újrahasznosításra utaló jelet, máskor irreleváns állításokat fogalmaznak meg – sorolja Paul Ágnes, az etikus zöld kommunikáció szakembere, aki Berta László, Bujtás Attila és Vér Balázs reklámszakemberekkel együtt hozta létre a Cleanwasherst. – Az állítások sokszor valóban igazak, csak semmilyen összefüggésben nincsenek az adott termék előállításával. Elterelik a figyelmet olyan mondatokkal, hogy például »100 százalékban állatkísérletmentes«. Kozmetikumoknál arra hívják fel a figyelmet, hogy olyan színezőanyagokat nem tartalmaznak, amelyeket valójában már húsz éve betiltott az unió. Vigyázni kell a pecsétekkel vagy a »100 százalék öko« feliratokkal, utóbbi sokszor csak a csomagolásra vagy a termék egy részére utal. Lehet szivacsokat látni »organicként«, zöldként megjelölve, miközben az csupán a 0.1 százalékára igaz, ami kókusz- vagy farostból készül. »A környezetbarát« szöveget is érdemes mindig megkérdőjelezni, hiszen mihez képest?”

Feljelentés, ítélet

Mint a Cleanwashers.org nevű oldalukon fogalmaznak, a kezdeményezésük célja, hogy a magyar marketing szakmában létrejöjjön egy olyan testület, amely véleményező szerepével segíti a zöld-környezetvédelmi tematikájú marketingelemek és kampányok tiszta üzenetrendszerének kialakítását a fogyasztók felé. Úgy látják, a márkák és a kommunikációs ügynökségek sokszor nem szándékosan csúsznak bele a greenwashingba, csak nincsenek felvértezve elegendő tudásanyaggal.

Hangsúlyozzák a kezdeményezés edukatív oldalát.

Közben a tudatosodó vásárlókat is segíteni akarják a hamis és manipulatív elemek felismerésében. Ezért is lehet a honlapon „feljelentéseket” tenni, véleményezést kérni, sőt már az elítéltek menüpont alatt is találunk céget – amely tejtermékek csomagolásának feliratával téveszt meg vásárlókat.

„Egyik kedvencem, amikor ráírják olyan kólás palackokra, amelyek most jöttek le a gyártósorról és kőolajból frissen fröccsöntött műanyagból készültek, hogy »100 százalékban újrahasznosítható« – folytatja Paul Ágnes. – A becsapott fogyasztók általában nem tudják, mi a különbség az újrahasznosított és az újrahasznosítható között, mellette azt az illúziót keltik, hogy teljes mértékben vissza lehet forgatni, amiről tudjuk, hogy nem igaz.

A multicégeknek meg lenne a lehetőségük, hogy tényleg újrahasznosítással készült rPET palackokat használjanak, de az drágább lenne.

Ahelyett, hogy tennének valamit, inkább a fogyasztókra hárítják a felelősséget, más cégek viszont beszerzéstől a gyártáson át az értékesítésig átvilágítják a működésüket, hogy csökkentsék a kibocsátásukat. Klasszikus greenwashing, amikor zöld kampány keretében egy nagy cég a saját hulladékát szedi ki a folyóból, miközben ugyanúgy termeli a szemetet, semmit sem változtat a működésén, és az innovációt visszatartja. Jelenleg ráadásul az újrahasznosíthatónak hirdetett a palackokat valójában csak egyszer-kétszer lehet újrahasznosítani. És már akkor sem italos palackként, hanem feldolgozott műanyagként, a feldolgozás aránya pedig még uniós szinten is nagyon alacsony. Globális szinten a PET-palackok mindössze 9 százalékát hasznosítják újra.”

Törvénytelenül

Mindezzel a valódi fenntarthatóságot hirdető zöld kommunikációt nyomják el a meglátása szerint. Szabályozás pedig uniós szinten sem létezik a szakember elmondása alapján, hiszen nincs jogi meghatározás arra, mi a zöld, így jogi védelmet sem kap. A zöld kampányaikkal pedig nagy profitot termelnek nagyvállalatok, akkorát, hogy egy esetleges feljelentés után a bírság csak a töredéke lesz a nyereségnek.

„Nincs már időnk, a katasztrófa felé robogunk, a nagyvállalatoknak, multiknak változtatniuk kell

– hangsúlyozza. – Jelenleg lassítják a döntéshozatalt, olyan környezetet teremtenek, amelyben senki nem kényszeríti őket a változásra. Sok cég ugyanazt, amit Magyarországon megenged magának, Németországban, Ausztriában vagy Svájcban már nem meri megtenni, ezért is beszélni kell minderről, vissza kell jelezni nekik. Hollandiában az egyik nagy olajipari cég kénytelen volt leállítani a zöld kampányát greeanwashing miatt. Egy-egy nagy cég vállalása tíz évre szól a kibocsátáscsökkentéssel kapcsolatban, de ki fogja akkor már számonkérni, visszanézni, hogy mit ígért egy évtizeddel azelőtt? Nincs rosszabb, minthogy illúzióba ringatják az embereket, ezért is szükséges a lényegesen pontosabb törvényi háttér megalkotása, nemcsak az iránymutatás. A marketing szakmában sincsenek tisztában mindezzel, pedig a zöld kommunikációt külön kellene tanítani.”

 

Az eredeti cikk a thevip.hu-n itt érhető el

Megvan az egymillió kilométeres Merci, amivel még taxiznak a Közel-Keleten? Ugyanez lesz a napelemekkel

Ahogy a fejlett világban a házi és ipari méretű napelemes rendszerek széles körben elterjednek, egyre többet kell azzal is foglalkoznunk, hogy mi lesz a sorsuk az életciklusuk végén. Egy napelem alsó hangon is legalább 25-30 évig jól használható, ha közben nem történik vele különösebb probléma, de vannak már ennél hosszabb ideje használatban lévő panelek is szép számmal.

Szerző: Torontáli Zoltán

 

A gyártók általában azt vállalják, hogy a napelem 20-30 év múlva is a kezdeti teljesítményének egy bizonyos százalékát, például legalább a 80 százalékát meg fogja termelni, vagyis a tipikus forgatókönyv nem az, hogy a panel használhatatlanná válik, hanem az, hogy a teljesítménye csökken. Ennek pedig többnyire az az oka, hogy az évtizedek alatt az időjárás viszontagságai kikezdik, például enyhén deformálhatják az alakját.

Lassan elérkezünk oda, hogy a fejlett világban a teljesítménycsökkenés, vagy az újabb, modernebb berendezésekre való csere igénye miatt tömeges méretben selejtezik ki azokat a paneleket, amelyek a fenti logika szerint egyáltalán nem rosszak, csak már nem hozzák az eredeti teljesítményüket.

Sokat lehet ma már olvasni arról, hogy a leszerelés után nagy problémát fog okozni, ha ezeket a magas technológiával készített, de tulajdonképpen elektromos berendezéseket hulladékként kezelik. A napelem számos olyan értékes összetevőt tartalmaz, amelyet érdemes (és környezetvédelmi szempontból egyenesen kötelező lenne) újrahasznosítani, csakhogy pillanatnyilag még ezzel is az a probléma, mint általánosságban az újrahasznosítással: sok esetben túl drága és bonyolult a folyamat, vagyis üzletileg nem éri meg.

 

A teljes cikk a g7.hu-n itt érhető el

Van-e a növényeknek lelkük?

Ha minden élőlénynek van lelke, és a növények élőlények, akkor a növényeknek van lelkük. Bár csupán egyszerű deduktív levezetésről van szó (ha a premisszákat igaznak fogadjuk el, akkor a konklúzió szükségszerűen igaz), a növényi lélek feltevése komoly gondot okozott számos természetfilozófusnak az ókortól napjainkig. Ha a növényeknek is van lelkük, akkor hogyan különböztethetők meg az állatoktól? Ha nincs lelkük, hogyan lehetnének élőlények? Morális értelemben miért lenne egyértelműen jobb a vegetáriánus esetleg a vegán étrend, mint a húsevést is magába foglaló étrend, ha mindkettő érző, lélekkel rendelkező élőlények elfogyasztásán alapul? Ilyen és ehhez hasonló provokatív kérdések megválaszolásához kerülhetünk közelebb Vegetative Powers: The Roots of Life in Ancient, Medieval and Early Modern Natural Philosophy című, az élet és a lélek kapcsolatát a növények természetfilozófiai elemzésén keresztül bemutató, nemrég megjelent hiánypótló kötetnek köszönhetően.

Szerző: Bíró Gábor

 

A kötet szerzői az élet természetét a klasszikus görög filozófiai gondolkodásban kialakult kategorizáció alapján vizsgálják. Ha a növényeknek van lelkük, akkor mi különbözteti meg őket az állatoktól? A természetfilozófusok egyik válasza az volt, hogy különböző lelkekről vagy a lélek különböző aspektusairól/fokozatairól beszéltek, így lehetségessé vált megkülönböztetni a növények és az állatok, tehát az élő és lélekkel rendelkező lények két nagy csoportját. Arisztotelész vegetatív lélekről, érző lélekről és racionális lélekről értekezik. Vegetatív lélekkel minden élő, így a növények, az állatok és az emberek is rendelkeznek. Ez a lélek hármas funkciót tölt be: a táplálkozásért, a növekedésért és a reprodukcióért felelős. Az állatoknak és az embereknek egyaránt van lelkük, ami a világ észlelésében, a fájdalom és élvezet tapasztalásában, valamint a vágyak megnyilvánulásában jelenik meg. Racionális lélekkel csak az emberek rendelkeznek. Bár a növények Arisztotelésznél se nem éreznek, se nem gondolkodnak, lelkük mégis van. Lélekkel rendelkező lényt elpusztítani pedig – akár azért, hogy elfogyasszuk, akár azért, hogy átalakítsuk az életterét – morálisan aggályos lehet. Mit lehet akkor tenni? Az egyik lehetőség, hogy a növények lelkét – az emberekétől eltérően – nem egyediként, hanem példányonként az univerzális vegetatív világlélek megnyilvánulásaként értelmezzük. Így növényevéssel nem pusztítunk el egyetlen lelket sem, csupán a világlélek néhány megnyilvánulását.

Lehetnek-e egy növénynek vágyai?

Az ókorban a két jelentősebb filozófiai hagyomány képviselői másképp gondolkodtak a kérdésről. A korai arisztoteliánus hagyományban – ahogy az előző bekezdésben láttuk – a növényeknek nincsenek vágyaik, mert nem rendelkeznek érző lélekkel. A platonista hagyományban azonban lehetnek vágyaik. Platón szintén három részre osztotta a lelket, de Arisztotelésztől eltérően határozta meg, hogy mi tartozik az egyes részekhez. Nála a három rész, a logos, a thymos és az eros az értelem, az érzelmek (az egyszerűség kedvéért) és a vágyak megnyilvánulásaiért voltak felelősek. A növények csak a harmadik résszel, az erosszal rendelkeztek, tehát értelemmel és érzelmekkel nem, de vágyakkal igen. Ahogy Baldassari és Blank Vegetative Powers című kötete szemlélteti, a késő ókorban és a középkorban az értelmezők finomítottak a két meghatározó állásponton, sőt értelmezéseikkel más utakra terelték a növények lelkéről szóló diskurzust. Néha egészen váratlan utakra.

Az Arisztotelész-ellenességgel nehezen vádolható Averroës (Ibn Rushd) az anyag arisztoteliánus értelmezésével jutott arra a gondolatra, hogy a növényeknek mégiscsak kell, hogy legyenek vágyaik. Elképzelése szerint ha az anyagnak szüksége van formára, akkor nem lehet teljesen passzív, létrejöhet benne egyfajta desiderium naturale (~természetes vágy) ami az anyagot a hozzá tartozó forma felé orientálja. Roger Bacon egyetértett Averroësszel abban, hogy ez alól a növények sem jelentenek kivételt, tehát a növényeknek is lehetnek vágyaik. A szintén arisztoteliánus Nagy Albert ezzel ellentétes álláspontot fogalmazott meg. Szerinte a növényeknek nem lehetnek vágyaik. Érvelése szerint a növények csak anyagból állnak (p1), ami csak anyagból áll, az önmagában képtelen az észlelésre (p2), ami önmagában képtelen az észlelésre, annak nem lehetnek vágyai (p3), tehát a növényeknek nem lehetnek vágyaik (k). Tehát önmagában véve az, hogy egy filozófus arisztoteliánus volt, még nem határozta meg, hogy vágyakat tulajdonítson a növényeknek, vagy éppenséggel tagadja, hogy a növényeknek vágyaik lennének.

Állatszerű növények és növényszerű állatok

A filozófusok a természeti létezők klasszifikálásakor egyúttal az élő és élettelen, valamint a lélekkel rendelkező és a lélekkel nem rendelkező közti határvonal meghúzásán is munkálkodtak. Emiatt egy-egy számukra furcsának tűnő élőlény besorolása olykor nemcsak taxonómiai, de filozófiai problémákat is okozott. Ilyen volt például a mimóza (Mimosa pudica) esete. Az élőlény szemmel láthatóan növény volt, mégis, a növényektől szokatlan módon, állati reakciót adott: taktilis ingerre megmozdította egyes részeit. Úgy tűnt, hogy a növény érzi a leveleit érő ingert, ami a klasszikus arisztotelészi keretben lehetetlennek tűnt (érző lélek hiányában a növények nem tudnak érezni), ráadásul még reagált is az ingerre.  Egy másik példa a növényszerű állati lények (zoophyták) esete. A tengeri szivacsok, korallok és anemónák állatoknak tűnnek, de nem képesek szándékos mozgásra, ami az állatként való besoroláshoz eddig úgy tűnt, hogy elengedhetetlen.

Mit tehetünk az ilyen vagy ehhez hasonló esetekben? Vagy úgy véljük, hogy ezek az élőlények nem állatok, vagy úgy véljük, hogy mégsem szükséges az állatként való besoroláshoz a szándékos mozgásra való képesség, esetleg újraértékeljük a mozgást magát. Avicenna az utóbbi mellett döntött. A szándékos mozgáson belül megkülönböztetett egyhelyben történő mozgást és helyváltoztató mozgást. Mivel a zoophyták helyváltoztató mozgásra nem képesek, de egyhelyben történő mozgásra igen, így már állatnak voltak tekinthetők.

Növényi lélek mint az élet minimuma

Aquinói Szent Tamás a vegetatív lelket az élet szükséges és elégséges feltételének tartotta. Nélküle semmi nem lehet élő, vele semmi nem lehetett élettelen. A vegetatív lélek volt felelős a létrehozásért, a növekedésért, a táplálkozásért és bizonyos kezdetleges önmozgatásért. Ez a lélekrész volt az a határvonal, ami a növényeket – a legalacsonyabb szintű élő dolgokat – elválasztotta az élettelen természettől, a kövektől, a csobogó víztől és a lángoló tűztől.

Aquinói fokozatosságot, egyben minőségi különbségeket tulajdonított az egyes lélekrészeknek: az alapvető életfunkciókért felelős vegetatív lelket az élet magasabb szintjét lehetővé tevő érzékelő lélek, majd az élet lehető legtökéletesebb formáját (perfectissimus gradus vitae) lehetővé tevő értelmes lélek követte. Érzékelő lélekkel az állatok és az emberek rendelkeztek, értelmes lélekkel azonban csak az emberek, akiknek értelmessége így – tomista nézőpontból – bolygónkon az élet legtökéletesebb és legteljesebb megnyilvánulása lett.

A vegetatív lélek megpróbáltatásai

A kötet talán legkiválóbb fejezetében François Duchesneau a Leibniz-Stahl vita felől közelíti meg a vegetatív lélek koncepciót ért 18. század eleji filozófiai kihívásokat. Mind Leibniz, mind Stahl kritikusan kezelte a vegetatív lélek elképzelését, azonban különbözőképpen voltak kritikusak vele szemben és különböző alternatívákat javasoltak. Leibniz a vegetatív folyamatokat általános monászelméletébe illesztette (a monász az univerzum tovább redukálhatatlan alapegysége Leibniznél), és a korábban a vegetatív léleknek tulajdonított funkciókat az egyes monászok eleve adott instrukcióiként értelmezte újra (Leibniz monászairól részletesebben magyar nyelven lásd a Magyar Filozófiai Szemle 2015-ös, Monadológia c. számát).

Nem azért fog tehát egy növény táplálékot felvenni és növekedni, mert vegetatív lelke erre ösztönzi, hanem mert a növényt magába foglaló monászban eleve benne rejlik a táplálékfelvételre és a növekedésre törekvés. Stahl ezzel szemben azért támadta a vegetatív lélek koncepciót, mert csupán egyetlen egységes lélekkel tartotta hitelesen megmagyarázhatónak egy szervezet belső folyamatainak és funkcióinak szüntelen fenntartását. Mindkét rivális elmélet tagadta, hogy volna vegetatív lélek, ennek ellenére mindkettő – különböző csatornákon – befolyásolta az elméletalkotást a felvilágosodás korában egészen addig, amíg az életet mechanikus folyamatként értelmező magyarázatok mindhárom elméleti hagyományt háttérbe nem szorították.

Összegzés: egy életidegen életfilozófia-történet

Bár terjedelmi okokból esélyem sincs a Vegetative Powers (2021) huszonöt fejezetének részletes ismertetésére, talán ez a rövid recenzió is rávilágít, hogy miért bír különös jelentőséggel a vegetatív erő filozófiai elemzése, illetőleg ennek az elemzésnek a reflexív historiográfiája minden, a természetről filozófiai fogalmakban gondolkodó ember számára. A könyv talán legfontosabb tanulsága, hogy rámutat: olyan absztrakt kategóriák filozófiai elemzése, mint az élet vagy a lélek nemcsak a modern természettudomány kialakulásakor volt meghatározó; a szaktudományok mind a mai napig ezeknek az ókori görögségben kialakult filozófiai kategóriáknak a (gyakran tudatlan) örököseiként tagolják a világot.

A kötet egyik gyengesége, hogy nem foglalkozik a releváns természetfilozófiai elméletek szociológiai dimenziójával: a szerzők néhány kivételtől eltekintve nem tesznek kísérletet arra, hogy feltárják, hogy az egyes gondolkodók elméletei milyen társas közegben jöttek létre, milyen társas konvenciókhoz illeszkedtek, illetőleg milyen politikai, kulturális, vallási érdekek mentén – vagy éppen ellenükben – fogalmazódtak meg. Nem tudjuk meg, hogy az egyes gondolkodók élete hogyan befolyásolhatta gondolkodásukat, és az elméletek szélesebb értelemben vett kontextusa is láthatatlan marad. A vegetatív erőkkel kapcsolatos internális filozófiatörténetet kapunk tehát az ókortól az újkorig, vagyis olyan beszámolót, amely alapvetően csak az elméletek egymásra reflektálását és sorozatát kívánja bemutatni, és nem foglalkozik behatóbban az elméletek felfedezésének kontextusával.

A kötet másik gyengesége eurocentrikussága. Az elemzett gondolkodók és elméletek mind a nyugati civilizációhoz tartoznak, és az ókori görög filozófusok szellemi hagyatékát viszik tovább. Kifejezetten érdekes lett volna például a keleti filozófiai hagyományokkal összevetni a releváns elméleteket, és megnézni, hogy hogyan gondolkodtak ezekben a civilizációkban az életről, a lélekről, a növényekről és ezen keresztül a természetről. Ki tudja, talán új, gyümölcsöző kutatási területeket is felfedeztek volna a szerzők, melyek segíthetnék a megértést a keleti és a nyugati filozófiai hagyományok között.

A recenzióval kapcsolatban megfogalmazott értékes észrevételeiért a szerző köszönettel tartozik Dr. Faragó-Szabó Istvánnak.

A szerző egyetemi adjunktus a BME Filozófia és Tudománytörténet Tanszékén és tudományos munkatárs az MTA Lendület Morál és Tudomány Kutatócsoportjában. A legjobb közgazdaságtantörténeti cikkért járó Craufurd Goodwin díj 2021-es díjazottja (History of Economics Society). Korábbi cikkei itt olvashatók.

 

Az eredeti cikk a qubit.hu-n itt érhető el

Visszakapják a világ legrégebbi esőerdejét az őslakosok

Fontos szimbolikus és gyakorlati döntés született Ausztráliában, ahol egy ősi közösség visszakapta történelmi otthonát.

Hivatalosan is megkapják az ausztráliai keleti kuku yalanji őslakosok a Daintree Nemzeti Parkot – számol be a The Guardian. Az Ausztrália északi részén fekvő, 160 ezer hektáros területen húzódik a világ legősibb esőerdeje. A kormány és az őslakos közösségek közötti történelmi megállapodás értelmében a Ngalba Bulal, a Kalkajaka és a Hope Islands Nemzeti Park is eredeti tulajdonosaikhoz, a keleti kuku yalanjikhoz kerül.

Chrissy Grant őslakos és a trópusgazdálkodási hivatal új elnöke szerint a lépés nagyon fontos a közösség számára. A térség hagyományos lakói régóta a világörökségi helyszínnek számító esőerdőben élnek, a keleti kuku yalanjik pedig a világ egyik legősibb élő kultúráját alkotják.

A Daintree kivételes táját az elmúlt évtizedekben súlyosan roncsolta a faipar, illetve más emberi tevékenységek. A queenslandi kormány hosszú időn át támogatta az efféle aktivitást, miközben a régió felügyeletében az őslakosok nem vehettek részt.

Azzal, hogy 1988-ban a park bekerült az UNESCO világörökségi helyszínei közé, javulás állt be a helyzetében, kulturális jelentőségeit azonban ezzel még nem ismerték el. A világörökségi előkészítés folyamatába ráadásul nem vonták be az őslakosokat. Bár a kormány később megállapította a kulturális jelentőséget, az UNESCO továbbra is természeti értékeire fókuszált.

A mostani döntés nem pusztán szimbolikus, Grant szerint a végső cél az, hogy a nemzeti parkot kizárólag az őslakosok kezeljék. Grant a négy éven át tartó tárgyalás után bízik benne, hogy más közösségek esetében is hasonló lépésre szánják el magukat a döntéshozók.

 

Az eredeti cikk a National Geographic honlapján itt érhető el

57 000 000 000 kg e-szemetet dobunk ki idén, pedig 19 ezer milliárd forintot érne

A kidobott elektronikus eszközök tömege idén meghaladja az 57 millió tonnát, ami több, mint a kínai nagy falé – jelentette a BBC. A becslést a kidobott elektromos és elektronikus eszközök globális problémája ellen küzdő nemzetközi szakértői csoport (WEEE Forum) végezte, amely arra is rámutatott: a leselejtezett holmi óriási értéket képvisel – írja a hvg.hu.

A Világgazdasági Fórum egy 2019-es jelentése alapján a világ elektronikus hulladékának értéke 62,5 milliárd dollár (19 ezer milliárd forint), számos ország GDP-jénél is több. „Egy tonna leselejtezett mobiltelefonban több az arany, mint egy tonna aranyércben” – mondta Rüdiger Kühr, az ENSZ fenntarthatósági programjának (Sustainable Cycles, SCYCLE) igazgatója.

„A mobiltelefonok fejlesztésének üteme például a régebbi készülékek gyorsuló lecseréléséhez vezetett” – mondta a BBC-nek Pascal Leroy, a WEEE igazgatója. A mobiltelefonokon kívül – többek között – hűtőszekrények, vízforralók, tévék, elektronikus játékok és sporteszközök alkotják az úgynevezett e-hulladékot, amelynek mennyisége évente kétmillió tonnával nő a világon. A becslések szerint kevesebb mint 20 százalékát gyűjtik össze és hasznosítják újra.

 

A teljes cikk a hvg.hu-n itt érhető el

Nem a bioműanyag oldja meg a globális műanyagproblémát

Évente annyi műanyaghulladék kerül hulladéklerakóra, illetve jut ki a környezetbe, hogy a kínai nagy fal jelenleg álló 6000 km hosszú szakaszát újra fel lehetne belőle építeni. És ez is csak az összes felhasznált műanyag 60%-a. A műanyagszennyezés itthon és világszerte is egyre növekvő probléma, ami a környezetszennyezésen túlmenően az éghajlatváltozást is fokozza a gyártási folyamaton keresztül. A megoldást sokan a bioműanyagokban keresik, azonban ezekből továbbra is nagyon keveset gyártunk, a világ műanyaggyártásának csupán 1%-át teszik ki. A kínálati oldal problémáit fokozza, hogy ezek a lebomlónak mondott műanyagok sokszor csak ipari körülmények között bomlanak le, de más környezetben (pl. óceánokban) nem. A globális műanyagproblémát biztosan nem oldja meg a bioműanyag, azt továbbra is csak a használat jelentős és gyors visszaszorításával tudnánk kezelni.

Szerző: Jurecska Laura

 

A Földön felhasznált műanyag

Eközben műanyagfogyasztásunk és a vele járó szennyezés évről-évre nő. A műanyagok széleskörű elterjedésének egyik oka pontosan az volt, hogy ezek az anyagok kémiailag ellenállóak. Ez az eredetileg igen előnyösnek tartott tulajdonságuk azonban mára inkább hátránnyá változott, különösen az egyszer használatos műanyagtermékek esetében, amelyek néhány óra, de legkésőbb pár hét vagy hónap után hulladékká válnak, ugyanakkor évszázadokba, évezredekbe is telhet, mire lebomlanak.

A kereskedelmi forgalomban elérhető három biológiailag bontható plasztikfajtából évente jelenleg néhány százezer tonnát állítanak elő. Egyes szakemberek nagy lehetőségeket látnak a polihidroxi-alkanoátokban (PHA) is, amelyeket mikrobák segítségével, elsősorban cukorból és olajból állítanak elő, évente mintegy 25 ezer tonnás volumenben. A PHA elterjedését elősegítheti, ha szintézisét sikerül olyan alternatív alapanyagokból megoldani, mint a mezőgazdasági hulladék, szennyvíz, élelmiszerhulladék vagy használt olaj.

A biológiailag bontható műanyagok kb. 60%-át csomagolásra használják, de az összes felhasznált műanyag csomagolóanyagon belül még az 1%-ot sem éri el a biológiai úton lebomlók aránya.

A biológiailag lebomló műanyagok előállítási költsége jelenleg átlagosan duplája egy nem lebomló műanyag gyártási költségének, ami azt jelenti, hogy számos alkalmazási területen egyelőre nem versenyképesek.

Ha mindehhez hozzátesszük, hogy azoknak a lebomló műanyagoknak az esetében, amelyeket emberi fogyasztásra alkalmas alapanyagokból (pl. kukoricából, burgonyából, maniókából vagy cukornádból) állítanak elő,

a bioműanyagok iránti kereslet növekedése azt eredményezheti, hogy az élelmiszerfeldolgozóknak versengeniük kell a műanyaggyártókkal az alapanyagért.

Jelenleg Európában és Észak-Amerikában a legnagyobb az igény a lebomló műanyagok iránt, de a műanyagtermékekre vonatkozó – egyre szigorodó – szabályok miatt Ázsia egyes részein is a kereslet növekedése várható.

Bioműanyag és lebomló műanyag között is van különbség

Sokan összetévesztik a lebomló műanyagokat a bioműanyagokkal. Bár egységes terminológia nincs, az utóbbi csoportba általában nemcsak a biológiailag lebomló műanyagokat értik bele, hanem azokat is, amelyeket – legalább részben – valamilyen biológiai alapanyagból gyártottak.

Egy biológiai alapanyagból készült műanyag azonban nem mindig bontható biológiai úton. 2019-ben mintegy 2,1 millió tonna bioműanyagot gyártottak világszerte, de ennek csak alig több, mint fele volt biológiailag bontható. A világ műanyaggyártásának így is jelenleg kevesebb, mint 1%-át teszik ki a biológiai alapanyagból készült műanyagok.

Már több, mint 20 féle biológiailag bontható műanyagot ismerünk, ezek közül jelenleg 3 érhető el kereskedelmi forgalomban: a legismertebb a politejsav, találkozhatunk továbbá keményítő alapú és polibutilén alapú műanyagokkal.

A keményítő ára kedvező és a világ legnagyobb részén könnyen elérhető alapanyagnak számít. Mivel vízállósága és mechanikai szilárdsága gyenge, általában más polimereket adnak hozzá, hogy ezeket a tulajdonságait javítsák. A keményítőhöz hasonlóan a politejsav alapú műanyagokat is növényi alapanyagból állítják elő. A politejsavval találkozhatunk műanyagpalackok alkotóelemeként, de a 3D nyomtatásban is egyre gyakrabban alkalmazzák. A keményítő alapú műanyagokat elsősorban csomagolóanyagként használják. Mind a politejsav, mind a keményítő alapú műanyagok előfordulnak orvostechnikai eszközökben is.

Bár számos kísérlet zajlik arra, hogy az ember által fogyasztható növények helyett inkább mezőgazdasági melléktermékek szolgáljanak alapanyagul ennél a két műanyagfajtánál, egyelőre még nem sikerült olyan technológiát kidolgozni, amely ipari szinten is gazdaságosan alkalmazható.

A harmadik, biológiailag bontható csoportba tartozó polibutilének az eddigiekkel szemben fosszilis alapúak, vagyis a hagyományos műanyagokhoz hasonlóan főként kőolajból állítják elő őket.  Ezeknek a műanyagoknak a csomagolástechnikai, ill. mezőgazdasági felhasználása a legjelentősebb (pl. talajtakaró fóliaként), de gyártanak belőlük például halászhálót is. Bár elméletben a  polibutilén-szukcinát teljes egészében, a polibutilén-adipát-tereftalát pedig mintegy 50%-ban biológiai alapanyagokból is szintetizálható, ezek az előállítási módok még fejlesztés alatt állnak. Mivel a műanyagipar további igényt támaszt a szénhidrogének kitermelésére, ezért az éghajlatváltozást is fokozza.

A lebomló műanyag, ami mégsem bomlik le, vagy nem úgy

A lebomló műanyagokat úgy tervezték, hogy kémiai (fény, oxigén) vagy biológiai hatásra egyszerű, a környezetre ártalmatlan anyagokká alakuljanak át. A gyakorlati tapasztalatok azonban azt mutatják, hogy környezeti körülmények között a bomlás nem feltétlenül gyors és sokszor nem is megy teljesen végbe.

Hiába tartjuk számon a lebomló műanyagok között a politejsavat, tengervízben kb. ugyanannyi idő alatt bomlik le, mint a nem lebomlónak számító polietilén. A szárazföldön azonban hússzor gyorsabb a bomlása, mint a polietiléné.

A fény-, illetve oxigén hatására lebomló műanyagok gyártása során általában ugyanazokból az alapegységekből (monomerekből) indulnak ki, mint a nem lebomlók gyártása során, csak adalékanyagok hozzáadásával segítik azt, hogy a bomlási folyamatok gyorsabban végbemenjenek.

A műanyag lebomlását nemcsak a kémiai szerkezetük, hanem méretük és alakjuk, valamint a környezeti körülmények (hőmérséklet, nedvesség és oxigén jelenléte vagy hiánya) is jelentősen befolyásolják. Mivel a műanyagok bomlása a felületen kezdődik, a nagy felülettel rendelkező műanyagok (pl. egy szatyor) bomlása gyorsabb, mint a tömör szerkezetű plasztikdaraboké (pl. műanyaggolyó).

Egy vékony polietilén szál például 260-szor lassabban bomlik le, mint egy ugyanolyan alapanyagból gyártott vékony filmréteg (pl. egy műanyag zacskó). Egy tömör polietilén gyöngy és az imént említett zacskó bomlási sebessége között pedig 1100-szoros a különbség.

A lebomló műanyagok is tartalmaznak adalékanyagokat, és nehezen újrahasznosíthatók

Bár a műanyagok esetében (is) hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy ha a termék biológiai eredetű vagy biológiai úton bontható, akkor a környezetre nem lehet káros, ez azonban általánosságban nem jelenthető ki.

A bioműanyagok is tartalmaznak számos adalékanyagot, melyeknek célja például az alapanyag előnytelen fizikai-kémiai tulajdonságainak javítása, vagy a későbbi lebonthatóság elősegítése. Ezeknek az adalékanyagoknak a környezeti és egészségügyi hatásaival azonban ugyanúgy számolni kell, mint a „hagyományos” műanyagok esetében.

A gyártónak a termék rendeltetésének megfelelően döntést kell hoznia arról, hogy újrahasznosítható vagy lebomló terméket állít elő inkább. Bár előremutatónak tűnhet pl. az, hogy egy PET-palackba néhány tizedszázalék, esetleg néhány százalék politejsavat (PLA) kevernek annak érdekében, hogy gyorsabban bontható legyen, de ezzel megakadályozzák a palack újrahasznosítását. 0,1% PLA jelenlétében a palack átlátszósága romlik, 0,3% PLA hozzáadása már sárgás színű terméket eredményez. 2-5%-nyi hozzáadott PLA – az eltérő olvadáspontja miatt – pedig már technológiai problémákat okozhat az újrahasznosítás (elsősorban az olvasztás) során.

Hogyan tájékozódhat a fogyasztó?

Nincs könnyű dolga annak, aki a bioműanyag, illetve a biológiailag bontható műanyag termékek között tájékozódni szeretne. Európában és az USA-ban már létezik minősítési rendszer ezekre a plasztik termékekre, de ezek még nem terjedtek el széles körben. European Bioplastics nevű szakmai szervezet megkülönbözteti az iparilag és házilag komposztálható műanyagokat, illetve talajban, tengervízben, valamint édesvízben lebomló műanyagokat.

Ahogyan azt már korábban is említettük, a lebomlást számos tényező befolyásolja, emiatt egy ellenőrzött, laboratóriumi körülmények között kimért bomlási idő nem biztos, hogy környezeti körülmények között reprodukálható.

Számos gyártó előszeretettel dobja piacra „környezetbarát”, „zöld”, „természetben lebomló”, „természetes alapanyagokból származó”, és „komposztálható” termékeit, miközben azt nem közli, milyen körülmények szükségesek a biológiai bontás végbemeneteléhez.

A világon előállított lebomló műanyagok nagy része (83%-a) csak ipari körülmények között komposztálható. Ha ilyen kerül a fogyasztó kezébe, akkor csalódni fog, amikor arra számít, hogy ez a termék lebomlik pl. a házi komposztban vagy kiskert talajában.

Az EU-ban a gyártókat egyelőre nem terheli semmilyen kötelezettség arra vonatkozóan, hogy a termékükben található biológiai eredetű anyagok arányáról tájékoztassák a fogyasztót. Jelenleg két olyan szervezet van Európában, amelynél – a termék bevizsgáltatását követően – igényelni lehet a termék ilyen jellegű minősítését: a független belga minősítő intézet, a Vincotte és a német TÜV Rheinland csoporthoz tartozó minősítő szervezet, a DIN CERTCO.

A komposztálhatóságot jelző címke elfogadottnak számít Németországban, Svájcban, Belgiumban, Hollandiában, az Egyesült Királyságban és Lengyelországban. Jó azonban tudni, hogy az ilyen címkével ellátott terméket ipari komposztálásra tervezték.

Ha házi körülmények között komposztálható műanyagot keresünk, akkor az alábbi címkék nyújtanak tájékoztatást:

A Vincotte „OK compost – HOME” címkéjével ellátott termékek legalább 90%-a lebomlik egy év alatt a házi komposztban, míg a német „DIN Geprüft – HOME COMPOSTABLE”  esetében ilyen arányt, illetve időtartamot nem közölnek, de ez a címke is a házilag komposztálható anyagot jelöli.

Az igazi megoldás továbbra is a műanyaghasználat visszaszorítása volna

Az, hogy szélesebb körben elterjednek akár a lebomló, akár a bioműanyagok, önmagában még biztosan nem fogja megoldani a műanyagok okozta környezeti problémákat. Bár a biológiai eredet és a biológiai bonthatóság azt az érzést keltheti a fogyasztóban, hogy környezetbarát alternatívát választ, ez nem feltétlenül igaz. Tudatosítani kell továbbá azt is, hogy a jelenleg piacon lévő biológiailag lebomló műanyagok nagy részét ipari komposztálásra tervezték, ezért házi körülmények között nem fognak lebomlani. A legfőbb cél továbbra is a műanyaghasználat jelentős visszaszorítása kellene, hogy legyen.

 

Az eredeti cikk a masfelfok.hu-n itt érhető el

Ezért lop a madarak zsenije

A szarka az egyetlen olyan madár, aminek fejlett „éntudata” van és felismeri önmagát a tükörben is.

Beszél, szerszámot használ, de még a divat is érdekli. A madarak zsenije vitán felül a szarka. A mesék, mondókák kedvenc tollasa az egyetlen olyan madár, aminek fejlett „éntudata” van, felismeri önmagát a tükörben is, kis segítséggel az iskolapadban is megállná a helyét. Tud számolni, mérni, a fiókáknak szánt eleséget például képes kiporciózni, de gondolkodik, sőt emlékezik is. Saját tapasztalataiból azt is kikövetkezteti, hogy mit akar csinálni a másik szarka, ha az még meg sem mozdult. Ha ember lenne nyugodtan mondhatná – szavak nélkül is értjük egymást.

Magyarországon főleg az Alföldön fordul elő. A fás, ligetes területek madara, és mivel az Alföldön a fák főként csak a tanyák körül jellemzőek, ezáltal a szarkák a tanyákra szorultak be. Mondhatni, hogy minden tanyának megvan a maga szarkapárja. A szarkák a fa tetején laknak, ha valaki közeledett a tanya felé, akkor egy riasztó, csörgő hanggal jelezte a szarkapár. Amennyiben a gazda figyelt rájuk, sejthette, hogy vendég közeledik.

A szarkáról elterjed, hogy lop és szereti a csillogó dolgokat. Zsoldos Árpád ornitológus elmondta, hogy a szarka nagyon intelligens madár, játékos is. A csillogó dolgokat valóban szereti, szeret vele játszani. Majd eldugja, újra előveszi, eldugja máshova. „Előfordulhat olyan, hogy a szarka valamit emberi szemmel ellop” – mondta az ornitológus, aki arról is beszélt, bizony hallott olyan történetet, hogy egy kertben felejtett kis méretű női karórát vitt el.

 

Az eredeti cikk a magyarvadasz.hu-n itt érhető el

Hulladékon hizlalt gombákkal váltanák ki a műanyagalapú hőszigeteléseket

Fűrészporon és növényi hulladékokon hizlalt gombafonalakból készít szigetelőpaneleket egy brit cég – szemlézi a hvg.hu.

Új, gombafonál-alapú szigetelőanyagot fejlesztett ki egy brit vállalkozás, amely jövőre már gyártja és forgalmazza is a terméket. A FastCompany beszámolója alapján  a Biohm nevű társaság fejlesztése egy igazi jollyjoker:

  • hulladékanyagokból (fűrészpor, mezőgazdasági melléktermékek, élelmiszermaradék) készül vagyis minimális a karbonlábnyoma;
  • nem tartalmaz sem káros vegyi anyagokat sem műanyagokat;
  • a tesztek nyomán kisebb a hővezető képessége, vagyis jobban szigetel, mint a habosított műanyag-alapú szigetelések, és jobb a tűzállósága is, emellett hasonló az állékonysága;
  • nagyon kis mértékben bocsát ki káros vegyületeket a beépítés után (az ilyen alapon építőipari termékeket minősítő British Board of Agrément A+-osnak találta, miközben a megszokott hőszigetelő-anyagokat jellemzően az F-kategóriába sorolja);
  • élettartama végén, bontáskor egyszerűen komposztálható, vagy újrafelhasználható, teljesítve a körforgásos gazdaság alapelveit.

Az újfajta szigetelőanyag alapját a gombafonalak, vagyis micélium adja, amelyek nagyon hasonló hálózatba gabalyodnak fejlődésük során, mint a szigetelőanyagok rostjai. A gombafonalakat a fent jelzett melléktermékeken vagy hulladékokon hizlalják egészen addig, míg megfelelő méretre nőnek. Ekkor megfelelő kezeléssel merev, erős táblákat alakítanak ki belőlük, amik a megszokott szigetelőanyag-táblákhoz hasonlóan kezelhetők.

 

A teljes cikk a hvg.hu-n itt érhető el

Eljött a fossil fashion kora – ruháink fele már kőolajból van

Műszálas ruhák szennyezik világszerte a vizeket? Nem meglepő: ruházkodásunk az elmúlt két évtizedben szinte teljes mértékben átalakult, s mára minden második ruhadarab fosszilis tüzelőanyagból készül. Ez már nem csupán a fast fashion, sokkal inkább a fossil fashion kora – világított rá egy nemrég megjelent tanulmány.

Különféle textíliákat számos termék előállításakor használnak, például ruhák, szőnyegek és bútorok gyártása során. Ezek közül

a divatszektorban a legjelentősebb a textilanyagfogyasztás: 2019-től a globális textilpiac már több mint 70%-át a ruházati ipar teszi ki.

Poliészter az összes textilanyag több mint felében

Changing Markets Foundation munkatársainak új tanulmánya szerint a textilipar számára előállított műszálas szövetek gyártása során jelenleg a globális olajfogyasztás 1,35%-át használják fel, a szintetikus anyagok alkalmazása pedig az elmúlt 20 évben megduplázódott. Napjainkra a poliészter az összes textilanyag több mint felében megtalálható.

A tanulmányban azt prognosztizálják, hogy

2030-ra a világ szövetgyártásának háromnegyede szintetikus anyagokra épül majd, amelynek 85%-a poliészter lesz.

Az ezredforduló körül a divatmárkák átálltak a fosszilis tüzelőanyagokból készült olcsó, műszálas szövetek felhasználására. Céljuk az volt, hogy évről-évre egyre több kollekciót mutassanak be és dobjanak piacra, mindezt olcsó munkaerő felhasználásával olyan alacsony jövedelmű országokban, mint például Egyiptom, India vagy Banglades.

 

A teljes cikk a tudatosvasarlo.hu-n itt érhető el

A naperőműnek nagyobb a hátszele – szélerőművek Magyarországon

„A szélenergia a napjainkban elérhető technológiák közül a legkisebb környezeti terhelés mellett képes nagy mennyiségű villamos energia előállítására – e tekintetben a tudományos világban közmegegyezés van.” – ezzel az alapkőként is elhelyezhető mondattal indít az Energiaklub Szakpolitikai Intézet és Módszertani Központ szélenergia-tanulmánya „Szélenergia a XXI. században – és Magyarországon” címmel, amelyet dr. Munkácsy Béla szerkesztett a 12 fős szerzőgárda – gyakorlati és elméleti szakemberek, tapasztalt, nemzetközi publikációkkal rendelkező kutatók és fiatal szakmai reménységek – kutatásai alapján.

Szerző: Muszai Kleo

 

A szélenergia egyike a megújuló energiaforrásoknak, a nap-, a szél-, a geotermikus energia és a biomassza mellett. Az első fennmaradt leírás szélenergiával működő mechanikus szerkezetről a Krisztus utáni első századból származik, és Hérón szélkereke néven vált híressé. Elektromosság termelésére először a XIX. században használták, a szélturbina 12 kW energiát termelt és 18 méter magas volt. Összehasonlításképpen a mai szélturbinák átlagosan 3 MW energiát termelnek és típustól függően 80-120 méter magasak. A XX. század végéig kellett várni, hogy hatékonyan fel tudják használni a termelt energiát, mivel a szélenergia időjárásfüggő, nem folyamatos és egyenletes a termelés, így meg kellett oldani a fejlesztett áram elvezetését és tárolását. Átlagos élettartamuk 25 év, és nagy előnyük, hogy abszolút környezetkímélő módon állítják elő az energiát, nem termelnek semmilyen káros anyagot, és elhasználódásuk után az alkatrészeik nagyrészt újrahasznosíthatók. A termelt villamos energiát helyileg is felhasználhatják akkumulátorok segítségével, vagy továbbítható az országos hálózatba. Ehhez transzformátort kell elhelyezni a szélerőmű területén, ami a kisfeszültségű áramot középfeszültségűvé alakítja, alkalmassá téve így a hálózati csatlakozásra.

Miközben a globális szélerőmű-kapacitás 2000 óta a harminchatszorosára nőtt, Európában rohamléptekkel bővül a szélenergiás áramtermelés, itthon 2011 óta nem épült egyetlen wattnyi új kapacitás sem, pedig az üzemeltetők tapasztalata alapján biztosan állítható, hogy a szélturbinák hazánkban gazdaságosan üzemeltethetők. A működésük ezen jellemzőjét meghatározó kapacitásfaktor a már 15 éve működő hazai szélerőmű-állomány esetében jellemzően hasonló, vagy jobb értéket mutat, mint az európai vagy a német átlag. Az indulás ígéretes volt, először Inotán épült 2000-ben egy kisebb, majd létrejött a kulcsi szélerőmű, az első magyar közüzemű szélturbina, 600 kW névleges teljesítménnyel: 166 m tengerszint feletti magasságon – egy domb tetején lévő gyümölcsösben –, 2001. május 23-án kezdett üzemelni. A szélerőmű körülbelül 300 családnak elegendő áramot termel, és 2002 márciusában innovációs díjat is kapott.

A korszerű szélerőmű hozzávetőleg 6 hónap alatt képes megtermelni a teljes életciklusban felmerülő energiaigényét, ebben benne van minden, a tervezéstől a gyártáson és az építésen át az újrahasznosításig. Vagyis hat hónap után már pozitív a mérleg, és mire a 20 éves várható üzemidő végét eléri, egy mai szélerőmű negyvenszeresen termeli vissza a teljes életciklusban felhasznált energiát. A szélenergiának van még egy kedvező jellegzetessége is, kiválóan egészítik ki egymást a napenergiás erőművekkel. A tanulmány szerzői az utóbbi öt év adatait elemezve arra jutottak, hogy „mind napi viszonylatban, mind pedig szezonálisan a naperőművek és szélturbinák egymást jól támogató, kiegészítő technológiák” – vagyis éjjel és a téli időszakban, amikor a naperőművek kevesebb vagy semennyi energiát sem termelnek, a szélerőművek teljesítménye éppen akkor megnő. Nem véletlen, hogy az energetikai átállásban élen járó országok mindkét technológiából jelentős kapacitásokat építettek ki.

A Nemzeti Energia- és Klímaterv (NEKT) azt a vállalást tartalmazza, hogy Magyarország a villamosenergia-fogyasztásban a megújuló alapú energiatermelés arányát 2030-ra legalább 20 százalékra növeli. A „zöldítés” központi elemét a napelemes kapacitások bővítése jelenti, amelyek nagysága a 2016-os nem egészen 680-ról 2030-ra közel 6500 MW-ra nő, 2040-re pedig jelentősen meghaladhatja a 10 000 MW-ot. A NEKT távlatában (2030-ban) a szélerőművi kapacitás a mostani szint (330 MW) közelében alakul. A meglévő vízerőművek fenntartása mellett a kisméretű vízerőművi kapacitás bővítése is indokolt. Ez láthatóan nem a szélerőművek kiemelt szerepét mutatja, holott a villamosenergia-termelés mintegy 11,9 százaléka szélerőművekből származik a NEKT szerint is.

Aztán jött a 277/2016. (IX. 15.) „Kormányrendelet a szélerőművekre vonatkozó szabályok módosításáról”, amely alapján szélturbinát települések határától legalább 12 km-es távolságban lehet építeni. Lényegében sehol, ugyanis Magyarország területén nem található ilyen pont, és a rendelet további megkötései sem sok mozgásteret hagynának technikai szempontok alapján sem. Nem tiltották be, de a szabályozás lényegében kizárja a megvalósítás engedélyezését.

Mindeközben a világban a megújuló energiaforrások támogatottsága kiemelkedően magas, ezen belül a szélenergia megítélése is kifejezetten pozitív. Különösen érdekes, hogy a szélerőművek közelében élők esetében az átlagosnál is jóval magasabb a technológia elfogadottsága. 2019-ben a világon üzemelő 651 GW-nyi szélerőmű kapacitás 1404 TWh energiát termelt. Dániában a villamos energia már mintegy 48 százalékát termelték szélerőművek. Ezenkívül további három olyan kedvező adottságú európai ország van (Írország, Portugália és Németország) ahol ezek 25 százaléknál nagyobb szeletet hasítanak ki a villamosenergia-igények kielégítéséből. A dán energiarendszerben már csak 449 MW-nyi, gyors reagálásra képes rugalmas háttérkapacitásként is használható földgázüzemű erőmű maradt a rendszerben, miközben a szélerőművek beépített kapacitása már 6128 MW volt 2019-ban.

Dánia kormánya 109 százalékos megújulóenergia-részarányt tervez elérni 2030-ra, vagyis az ország importfüggősége teljesen megszűnik. Ez azonban nem jelenti azt, hogy szigetként működik majd a dán energiarendszer, sőt – a kölcsönös előnyök jegyében – a nemzetközi kapcsolatok további erősítése a cél. Ennek jegyében 2020 októberében adták át azt a tenger alatti kábelt, ami a világ első hibrid interkonnektoraként Dániát Németországgal két parton túli szélerőműpark közbeiktatásával kapcsolja össze. Már kivitelezés alatt áll a „Viking Link Interconnector”, ami Dániát és az Egyesült Királyságot köti majd össze 2023 végétől, nagyfeszültségű egyenáramú kapcsolatot biztosítva a két, dominánsan már ma is megújuló energiaforrásokat felhasználó villamosenergia-rendszer között. Ugyanakkor Dánia a NordPool tagjaként az észak-európai és balti országok villamosenergia-rendszerével is igen szoros kapcsolatban marad.

Követendő és működő példa tehát már jócskán van, már csak a kormányzati szándék szükséges az adaptáláshoz, az ország adottságaihoz igazított energiamixbe való beillesztéshez.

 

Az eredeti cikk a zipmagazin.hu-n itt érhető el