A környezetet akarták védeni, erdélyi őserdők irtása lett belőle

A londoni székhelyű nonprofit szervezet, az EIA fő célja környezetromboló gyakorlatok leleplezése világszerte. A kevesebb mint ötven embert foglalkoztató ügynökség derítette fel a mianmari junta illegális faexportját Olaszországba vagy vietnami szervezett bűnözői csoportok tiltott afrikai vadkereskedelmét.

Szerző: Fabók Bálint

 

Egyik legújabb projektjük részeként a szervezet több munkatársa közel egy éven át Európa legidősebb erdőit járta. Nyomkövetőket szereltek fel fákra, aminek köszönhetően feltárták, hogy nemzeti parkokból kitermelt fákból készítenek fapelletet. A nyomozás alapján Közép-Európában széles körben elterjedt gyakorlattá vált, hogy Európa utolsó őserdeiből tüzelőanyagot készítenek.

Az EIA munkáját bemutató New York Times cikke alapján ráadásul ez a gyakorlat nemhogy illegális, hanem az Európai Unió kifejezetten ösztönözte egy mára elhibázottnak tűnő szakpolitika miatt.

Az EU tíz éve kezdte a fa égetését anyagilag ösztönözni, mivel a megújuló erőforrások közé sorolt fát kevésbé tartották károsnak az olyan fosszilis fűtőanyagoknál, mint a szén vagy a gáz.

A támogatásoknál kiemelt szerepet kapott a fapellet, amely ideális reklámja lett a zöld fordulatnak: faipari hulladék hasznosítása zöldenergiává. A fapellet alapvetően faforgács és fűrészpor tömörítéséből, préselésével készül. Néhány magyarországi forgalmazó honlapja alapján valóban általános, hogy környezetbarátnak állítják be.

Az uniós támogatásoknak is köszönhetően a fapellet termelése több mint kétszeresére nőtt az EU-n belül az elmúlt tíz évben. Az import – leginkább az USA-ból – pedig ennél is nagyobb arányban, a négyszeresére bővült*. A pelletipar akkorára nőtt, hogy tavaly az EU nem tudta beazonosítani 120 millió tonna fa eredetét, ami nagyobb Finnország teljes faiparánál.

Az energiaárak emelkedésével ráadásul Európában jelentősen megnőtt az igény a fapelletre az elmúlt egy-két évben. A júliusi rezsiemelés óta Magyarországon is megjelent ez a folyamat. Az általam felkeresett fapellettel kereskedő honlapok többségén áruhiány miatt nem is lehet kapni a terméket.

Az EIA és a New York Times nyomozása alapján a fapellet felfutása a rendszerszintű visszaéléseket is kitermelte. Annyira vonzóvá vált a fapellet forgalmazása, hogy faforgács vagy fűrészpor helyett elkezdtek egész fák gyári aprításával pelletet gyártani. Az EIA adatai alapján a nagyobb román pelletgyárak többsége rönkfákat használ, ráadásul jelentős mértékben védett erdőkből, akár kétszáz éves fákból.

„Ha egyszer kivágod ezeket az öreg fákat, olyan károkat okozol az ökoszisztémában, amelyek évszázadok alatt jöhetnek helyre. Az ültetés ehhez nem elég” – mondta a New York Timesnak egy román erdőmérnök.

Az újság egy konkrét gyárat is bemutat az erdélyi Gyergyószentmiklósnál, ahol védett erdőkből származó rönkfák aprításával készítenek pelletet. A lap felvételekkel és belső dokumentumokkal igazolja, hogy Románia legnagyobb pelletgyárában egész fákat használnak fel gyártásra a környékbeli védett erdőkből.

Magyarországon is több olyan kereskedőt találtam, amelyek honlapjukon is közzéteszik, hogy fahullaék mellett rönkfából is gyártanak pelletet.

Az EIA Bulgáriában, Lengyelországban, Romániában és Szlovákiában összesen tíz olyan pelletgyárat és három erőművet talált, ahová védett erdőkből szállítottak fákat. Különösen Románia esete jelentős, mivel az európai őserdők kétharmada itt található. Magyarországot nem említi külön a cikk, és az Eurostat alapján a pelletimportunk és -termelésünk elhanyagolható (a legnagyobb felhasználók közé Franciaország, Hollandia és Olaszország tartozik).

 

A teljes cikk a g7.hu-n itt érhető el

Silvio Gesell, a morálökonómiai csúcsgondolkodó

Úgy látom, Tóth Gergellyel jól föladtuk egymásnak a leckét. De ez így is van rendjén. Legelső kritikaként megkaptam, hogy írásom legnagyobb gyengesége a műfaji tisztázatlanság. De akkor mit mondjak én? A tisztelt Vitapartner a válaszában a teológia tárgykörébe tartozó szavakat, vallást, Istent, az ember megromlott természetét, ősbűnt emleget, miközben elvileg a kamatnak a piacra, a társadalomra és a természetre gyakorolt hatásáról vitatkoznánk.

Szerző: Laborczi Pál

 

Tévedés ne essék: ez nem szemrehányás, hanem inkább örülök neki, mert igazolva látom azon több éve megfogalmazott állításomat, miszerint ha a pénz és erkölcs kapcsolatáról, vagy akár szűkebben a morálökonómiáról gondolkodunk, akkor egy látszólag tisztán gazdasági problémának nagyon súlyos bibliai, teológiai vonzatai vannak.

Ugyanakkor óvatosan a határátlépésekkel! Nem szeretem, amikor valaki túl hamar jut el Istenhez, mint végső megoldáshoz. A hajánál fogva előrángatott ügynek látszik, ahogy Istent, mint minden tudás forrását emlegeti, túlzsúfolt képek, hasonlatok. Később „az ember megromlott természete” fordul elő egy mondatban, a rá következőben pedig ezt a kifejezést olvassuk. „a megromlás nem képes elhomályosítani az ember eredendően jó természetét”. Én sem vagyok teológus, épp ezért kíváncsi volnék, hogy egy képzett teológus mit szólna pl. az utóbbi kifejezéshez. Azt gyanítom, hogy nagyon nem tetszene neki…

Ennek ellenére azt javaslom, hogy a teológiai vitát napoljuk el. Térjünk a szűkebb témánkra!

Az önérdek-érvényesítés következményei, avagy Silvio Gesell igazsága

Tóth Gergely Gazdasággép c. könyvére több évvel ezelőtt úgy akadtam rá, hogy Silvio Gesellről föllelhető irodalom után kutattam. Már akkor furcsálltam, hogy a szerző elítélőleg beszél Gesellről, s végezetül a haszonökonómia tartományába sorolta.

Jelen írásában hosszú bekezdéseket idézve saját könyvéből – megteheti, bár én az ő helyében megjelöltem volna a forrást is –, ismételten találkoztam ugyanezen állításával. Ilyenformán kénytelen vagyok rámutatni, hogy a tisztelt Vitapartner hol téved Gesellel kapcsolatban.

Jelen írása bevallottan az én négyrészes cikkem első részére adott reflexió, mégis sommás kijelentést tesz Gesellről, mintha a további részekben foglaltak érdektelenek lennének. Nem azok, ezért kénytelen vagyok olyan témákat is idehozni, amelyek nem szerepelnek az első részben. Másként nem tudom cáfolni Tóth néhány állítását.

Az általam csak nagymesternek nevezett Silvio Gesell A természetes gazdasági rend c. könyvének III. és IV. fejezete foglalkozik a minket érintő témával. A III. fejezet címe: Fém- és papírpénz; alcím: A pénz, amilyen valójában.

Ez a fejezet a ma is használatos pénzrendszer sajátosságait, a mindenféle pénzelmélet nélkül, csupán csak a tapasztalat útján működtetett pénzgazdálkodásban megfigyelhető jelenségeket írja le. Éles elméjű megfigyelőként észreveszi, hogy mivel a munkamegosztásból következő csereeszköz-szükséglet számára csak kamattal terhelt pénz áll rendelkezésre, éppen az ember önérdekkövető magatartása miatt számos torzulás jelenik meg a piaci szereplők körében. A fejezet vége felé így ír: „E ponton befejezem az aranyvaluta bírálatát” (Gesell 2004:241), ahol is az aranyvaluta szó használata azért jogos, mert akkoriban még sokan, Gesellel ellentétben belső értéket tulajdonítottak a pénznek, amelyet az aranyfedezet testesített meg. Ez a fejezet tehát a kamatos pénzrendszer diagnózisát tartalmazza, nem pedig azt, amit Gesell helyesnek tart.

Olyannyira nem, hogy nagymesterünk erkölcsi, keresztyéni, demokratikus, végeredményben teljességgel érdektelen, hogy milyen indítékból, ezt az önérdekkövetést, a kölcsönös zsarolást, annak minden, akár évszázadok alatt kialakult következményeit egészségtelen, emberhez méltatlan viselkedésnek és intézménynek tartja, ezért megírja a IV. fejezetet, amelynek címe: Szabadpénz; alcím: A pénz, amilyennek lennie kell, és amilyen lehet.

Ebben a fejezetben Gesell javaslatot tesz, hogy a kamattal terhelt pénzrendszer torzító hatásait, az emberek gondolkodását, erkölcsét és viselkedését, a piacot, a társadalmat, napjainkra pedig a természetet is végveszélybe juttató folyamatokat miként lehetne orvosolni. Az más kérdés, hogy helyenként valóban túlzó, idealisztikus megjegyzéseket tesz, pl. a világbéke záloga lenne az ő elméletének bevezetése és hasonlók, de ezek nem tartoznak a lényegi mondanivalóhoz.

Mindezek fényében lássuk Tóth Gergely egyik következtetését: (Gesell) „helyesen ismerte fel az ember önérdekkövető természetét, de helytelenül nem ismerte fel annak rendetlen természetét. Ezt felszabadítani olyan, mint sárkányokkal szántatni:[1] kétségtelenül gyors, hatékony és bámulatra méltó, ám már középtávon is igencsak veszélyes”

  1. A tisztelt Vitapartner Gesellel és Weöres Sándorral szemben is elköveti ugyanazt a hibát: Geselltől csakis és kizárólag a III. fejezetből idéz, és nem veszi figyelembe a fejezet címét: A pénz, amilyen valójában – vagyis Tóth Gergely úgy véli, hogy Gesell egészségesnek véli azt, amit látott ás tapasztalt, nem pedig a rendszer diagnózisát írta le.A Weöres Sándori szakasz címe pedig: A vágyak idomítása. A teljes mondat így hangzik: „Ha vágyaidat megszelídíted (kiemelés általam – LP.): igába foghatod őket és sárkányokkal szánthatsz és vethetsz, mint a tökéletes hatalom maga.” Nem a vágyak felszabadításáról van szó, hanem épp ellenkezőleg: az emberi akaratnak vannak alávetve a vágyak. S miután a megszelídítés megtörtént, azután kaphat az emberi akarat sárkányerőt. Aki pedig a vágyainak megszelídítéséig eljutott, soha nem fogja sárkányerejű akaratát önző célra használni, mert tudatában van a veszélyeknek, amelyeket éppen az idézet előtti mondatok írnak le.
  2. Állításom szerint tehát a Vitapartner Gesellt is, és Weörest is félreérti. Semmiféle felszabadításról és veszélyről, pláne nem egészségesnek vélt homo oeconomicus-emberképről szó nincs, hanem pusztán csak Gesell részéről annak elfogadása, hogy itt és most ez van, s ha már kiengedtük a kényelemszeretet, a mértéktelenség és az önzés – az egyéni érdek mindenek fölött – szellemét a palackból, nem lehet csak úgy visszatuszkolni. Másként fogalmazva nekünk is el kell fogadnunk azt a tényt, hogy a kamaton keresztül a piac és annak szellemisége szó szerint mindent maga alá gyűr, (pénzuralom!), a következmények pedig igencsak súlyosak.Gyulai Iván ökológus szerint a világot sújtó un. fenntarthatatlansági válságnak négy rétege van: gazdasági, szociális, környezeti és erkölcsi, majd hozzáteszi, hogy „a pénz kamatos természete miatt felállított játékszabályok hatalmas erkölcsi rombolást hoztak a világra” (Bodoky 2011). A teológus pedig még mélyebb torzulást lát: „az európai civilizáció áru- és csereelve […] társadalmunk lelki alapjaiba is beépült, s a maga módján gyarmatosította az emberi szíveket” (Metz 2008:103.)

Az igazsághoz persze hozzátartozik, hogy Gesell is, a tisztelt Vitapartner is és én is ezen a visszatuszkoláson ügyködünk, másként mondva a fölsorolt válságfajták mint fenntarthatósági válság ellen küzdünk. Ki-ki a maga módján.

És egy másik, szerintem a föntebb jelzett félreértés miatt hibásan összeillesztett két mondat: „Gesell természetes gazdasági rendje az önérdekkövetésre mint egészséges és természetes emberi motivációra épül, mindössze a rendszer igazságtalanságai korrigálandók. Véleményem szerint ez alapvető logikai ellentmondás: a hatalmasok és gazdagok miért biztosítanának egyenlő esélyeket a gyengéknek és szegényeknek, ha egyszer ők is fel vannak mentve az önzetlenség c. tantárgyból?”

A második mondat mint kérdés, abszolút helyén való. A kérdésre adott válaszban azt remélem, egyetértünk: a hatalmasok és gazdagok sosem fognak egyenlő esélyeket biztosítani a gyengéknek és szegényeknek. Azonban ezzel nincs vége. Az önérdekkövetés mint nem egészséges, de megváltoztathatatlan emberi motiváció kikerülhetetlen. Ezt látta be Gesell.

Ha megcseréljük a két mondatot és az elsőt egy kicsit átfogalmazzuk, máris eltűnik a logikai ellentmondás: „Mivel a hatalmasok és gazdagok sosem fognak egyenlő esélyeket biztosítani a gyengéknek és szegényeknek, hiszen ők is fel vannak mentve az önzetlenség c. tantárgyból, ezért Gesell természetes gazdasági rendje is az önérdekkövetés mint nem egészséges, de megváltoztathatatlan emberi motivációra épül, azonban Gesell a rendszer igazságtalanságát úgy korrigálja, hogy lehetetlenné, de legalábbis sokkalta nehezebbé váljék a hatalmasok és gazdagok erőfölényének érvényesítése a gyengékkel és a szegényekkel szemben.”

Ha a tisztelt Vitapartner elfogadná ezt az átfogalmazást, akkor tökéletes lenne az egyetértés közöttünk.

Sejtésem szerint Tóth és köztem abban áll a szemléletbeli alapvető különbség, hogy Tóth mintha statikusan, én pedig biztosan dinamikájában, folyamatában szemlélem a világeseményeket. S mindezt megtetézem, hogy úgy mondjam, a léptékkel. Mire gondolok? Pl. ha a világon egyetlen egy ember dobja el a számára fölösleges műanyag zacskót, akkor az szemetelés. Ha lassan 8 milliárd ember teszi pontosan ugyanezt, akkor az környezeti katasztrófa. Analóg módon ugyanez helyzet az önzéssel és különböző álneveivel:

a kapzsiság, a nyereségvágy, a gazdagság utáni vágy, a haszonelvű gondolkodás, a versenyelv általánossá válása nem erény és nem érték, hanem csupán az egyéni önző érdek különböző alakjai.

Ha egy ember önző, az egészre nézve mondhatni semmi hatása nincs. Ha viszont a társadalomban mint rendező alapelv, mint norma létezik az egoista ön- és csoport-érdekérvényesítés, akkor a társadalom végzetes torzulása elkerülhetetlen, végül kipusztítjuk önmagunkat.

A tőkegazdaságtól a piacgazdaság felé

„Ha a bűnök, a fenntarthatatlan fejlődés fő okát keressük, óhatatlanul az ember megromlott természetéhez, az ősbűnhöz jutunk”, állapítja meg helyesen Tóth. De véleményem szerint ennél nem is kicsit bonyolultabb a helyzet. „Ez mindnyájunkat érint, ám amit elfelejtünk, hogy Teremtőnktől való eredendő jó természetünk előrébb való, mélyebb és végső soron győzedelmeskedik” – teszi hozzá, ismét teológiát keverve a témához, ami ilyen formában tálalva talán nem is kissé vulgárteológiának tűnik. Arról nem is beszélve, hogy sokakat hamis magatartásra ösztönöz: nekem semmi tennivalóm a világ jobbítása terén. A fundamentalisták pedig még tovább mennek, és azt mondják, térítsünk meg mindenkit, a többi Isten dolga. Mivel a prófétai korszak lezárult (értsd: Isten közvetlenül már nem, csak övéinek fáradozásán keresztül „avatkozik bele” a világba), ezért teljességgel igaza van John Stuart Millnek: „a gonosz diadalához csak annyi kell, hogy a jók tétlenek maradjanak”. Mit mondjak? Meg is látszik a világ folyásán…

Olyannyira, hogy a kamat mögött álló ember önérdekérvényesítő akarata egyre nyilvánvalóbban katasztrófához vezet. Ti. mára ez a tudatalattiban gyökerező sok kicsi és nem kicsi akarat, milliárdnyi egoisztikus erő érdekszövetségek kibogozhatatlan szövevényén keresztül világpusztító hálózattá nőtte ki magát és hosszú idő óta és ma is meghatározza a világtörténés eseményeit, ez „gyümölcseiből”[2] világosan látszik.

Sokan, jórészt antiszemita beállítottságú emberek ezt a világpusztító hálózatot tévesen és balgatagul– nem látván a lényeget – láthatatlan háttérhatalomként szokták emlegetni, amely alatt ugyan burkoltan, de valójában világhatalomra törő zsidó összeesküvést értenek. De ez pontatlan, ezért félreérthető: nem a zsidókkal, hanem a rendszerrel van baj, amely lehetővé teszi, hogy emberek úgy hatalmaskodjanak[3] embertársaik fölött, ahogyan teszik. Viszont a hatalomvágy és a birtoklási vágy általános emberi gyarlóság, nem egy adott népcsoport, esetünkben a zsidók speciális tulajdonsága. Vagyis az antiszemiták azon állítása, miszerint a zsidók felülreprezentáltak a pénzvilágban, akár igaz, akár nem igaz, teljességgel érdektelen. Aki tehát úgy kritizálja a mai pénzrendszert, hogy a mindnyájunk által működtetett pénzrendszer uralma helyett zsidó világhatalmi törekvésről beszél, az egyfelől félrevezető féligazságról beszél, másfelől nem látja a lényeget a rendszer működésében. Soros György csak emblematikus figura, aki kihasználja a rendszer adta lehetőségeket. Személy szerint őt támadni még tüneti kezelésnek is pocsék. Természetesen a nácik “tüneti kezelése” még pocsékabb volt. Ez utóbbi kiváló közvetett bizonyíték arra, hogy egy igazságnak vélt féligazság mennyire félrevezető tud lenni.

Visszatérve: ha már mintegy 800 éve megszületett, és azóta is egyre erősödik az említett világpusztító erő (lásd a kis gömböc telhetetlenségi törvényét négyrészes írásom II. részében), amely napjainkra az egész társadalmat maga alá gyűrte, és épp lenyelni készül egész bolygónkat, akkor csakis úgy remélhetünk eredményt, ha

  1. vagy szembehelyezünk vele egy nagyobb erőt,
  2. vagy ezen pusztító erőt a gyökerénél szüntetjük meg.

A fajkihalás, a sivatagosodás, a vízszennyezés stb. elleni bármilyen védelem, bármilyen civil kezdeményezés, beleértve a szegénység, a szociális igazságtalanság elleni küzdelmet, vagy akár a fenntarthatóságért folyó bármilyen küzdelem összesített ereje is nem hogy „nagyobb erőt” nem jelent, hanem minden jel szerint még fékezni is alig-alig képes a folyamatokat. Ezért állításom szerint minden ilyen küzdelem valójában tüneti kezelés, szélmalomharc, és örökös bukásra van ítélve mindaddig, amíg meg nem találjuk azt a bizonyos gyökeret. Más szavakkal

az egyéni (erkölcsi és civil) erőfeszítések szükségesek, de nem elégségesek.

A korszellemmel szembemenő erkölcsi hőstettek sosem tömegesek, ilyenekre nem lehet társadalmat építeni. A tőkegazdaságnak mint rendszernek a rendszerszintű hibáját is ki kell javítanunk.

Ezek után lássuk a tisztelt Vitapartner egy súlyos mondatát: „A tévedés tehát abban áll, hogy alapvetően erkölcsi jellegű problémára (határtalan anyagi önérdekkövetés, azaz kapzsiság mint rendetlen vágy) gazdasági, ill. technikai megoldást keresünk.”

A tisztelt Vitapartnernek akkor lenne igaza, ha mindkét oldalon erkölcs állna szemben erkölccsel. Az egyik oldalon „az egyéni önző érdek különböző alakjai”, a másik oldalon pedig azok, akik megszelídítették önző vágyaikat, és együttműködésre, kölcsönösségre, urambocsá’, szeretetre alapozzák bárminemű kapcsolataikat. Ez esetben, ha az utóbbiak, akármilyen lassan is, de egyre többen lesznek, akkor előbb-utóbb valóban várható tartós átalakulás, amit akár győzelemként is értelmezhetünk.

Csakhogy messze nem ez a helyzet. Ezért a tisztelt Vitapartnerrel szemben azt állítom, hogy igenis szükség van gazdasági, ill. technikai megoldásra is. Ugyanis a gazdasági hálózatok mára világméretűvé vált, intézményesült erejével szemben semmiféle egyéni erkölcsi erőfeszítés nem képes eredményt elérni[4]. Az un. etikus közgazdaságtan vagy gazdasági teológia ereje sem elegendő, mert a közgazdaságtanokból száműzött erkölcsi szempontokat kétféleképp lehetséges visszahelyezni „eredeti jogaiba”[5]

  1. Az egyénre vonatkozó erkölcsi, etikai szempontok fölerősítésével, az erényes emberhez való visszatéréssel, aki mint „homo reciprocans” képes a maximális haszonra törekvés helyett a bizalomra, az együttműködésre, a kölcsönösségre építeni gazdasági kapcsolatait (Baritz 2014).Nem nehéz belátni, hogy ezen törekvés garantáltan alul fog maradni pl. a növekedési kényszerre tekintve. Nagyjából 7 milliárd embert kéne egyesével és személyesen meggyőznünk arról, hogy legyen szíves fogja vissza a fogyasztását, beleértve kb. másfél milliárd embert, akinek ivóvíz is alig jut. Tudományosabban: a növekedés kézben tartása már rég kicsúszott a társadalom ellenőrzése alól.

    A tisztelt Vitapartner egyéni ősbűnt emlegető, erkölcsöt jobbító szándéka, az etikus közgazdaságtan vagy a gazdasági teológia, vagy akár a morálökonómia azért tartoznak ide az „egyéni csoportba”, mert legjobb tudásom szerint a pénzrendszer intézményéhez egyik sem nyúl hozzá. Állításom szerint, amennyiben a kamatos pénzrendszert változatlanul hagyjuk, addig „Hiú szándék! vesztett erő”[6] jobb irányba terelni a világ folyását.

    Tegyük föl, hogy mindenki egy szempillantás alatt angyallá válik, és a maximális haszonra törekvés helyett eleget tesz a Baritz-féle erkölcsi elvárásoknak. Vigyük végig a gondolatot: csupa angyal dolgozik a munkamegosztás összes területén. Majd angyali mosollyal az ajkukon egymást lopják meg és egymást zsákmányolják ki[7]. Miért? Mert kamatos pénzt használnak javaik csereberélésére. Az összes angyali segítőkészség és jóakarat ellenére a kamat miatt a növekedési kényszer, a vagyonkoncentráció vagyis a szociális igazságtalanság, a kizsákmányolás kényszere és a vagyonosok túlhatalma benne maradnak a rendszerben. (Az erkölcsi torzulás és rombolás csak azért nem jelentkezik, mert angyalok társadalmáról beszélünk.) Sovány vigasz, hogy valamivel lassabban pusztulnánk ki…

    A kamat hozta valamennyi negatívum ellen lehet és kell is küzdeni, de erre is igaz: ezen küzdelmek összesített ereje nagyságrendekkel elmarad az intézményesített kamatrendszer erejétől. Mégis mindenki itt, „az egyénre vonatkozó erkölcsi, etikai szempontok” között keresi a nem létező megoldást. Nézetem szerint be kéne látnunk végre, hogy

tüneti kezelésekkel nem gyógyítható a kapitalizmus. Közfelfogásbeli, közgazdasági és politikai paradigma váltásra van szükség!

A közgazdasági paradigmaváltás egy lehetséges módját írja le a következő pont.

  1. A másik lehetőség az intézményi változtatás, ugyancsak erkölcsi alapon. Ezt a követelményt a legtömörebben Joób Márk közgazdász fogalmazta meg. Tanulmányát így fejezi be: „az antropocentrikus, ökológiailag fenntartható és szociálisan igazságos gazdasági rendszer kialakításához szükséges erkölcsi szempontoknak tehát csak a jog segítségével lehet érvényt szerezni” (Joób 2010:79-80). Más szavakkal mindenképp szükséges „kialakítani azt a szituációt, amelyben a szereplők erkölcsi meggyőződés nélkül is az erkölcsileg kívánatos eredményt produkálják” (uo.:80).

Joóbnak ez a felismerése tökéletesen illeszkedik Gesell föntebb vázolt belátásához, ezért állításom szerint a Joób-féle cél gyakorlatba ültetésére kizárólag a geselli szelíd pénzelmélet alkalmas, ráadásul a négyrészes írásom IV. részében vázolt szabályoknál nem lehetséges mélyebben belefoglalni a gazdaságot működtető leendő törvényekbe az etikai követelményeket.

Mivel Gesell pénzelmélete egyértelműen a száműzött etikai követelményeket illeszti vissza a rendszerbe, mégpedig egy olyan szabály formájában, amely egyfelől egységesen mindenkire vonatkozik, hajszálnyi teret sem hagyva az egyéni erkölcsi döntéseknek, másfelől az inflációval ellentétben csakis azt sújtja, aki nem tartja be a játékszabályokat, ezért bizonyítottnak látom jelen írásom címét: Silvio Gesell egyértelműen nem haszon-, hanem morálökonómiai gondolkodó. És azért csúcsgondolkodó, mert úgy fékezi meg a kamat mögött álló ember kemény akaratát („Több pénzt akarok…!”), hogy egyúttal a gazdaság működőképessége is megmarad.

Aki tud jobbat, jelentkezzék…!

Számomra tehát nem az a kérdés, hogy Gesellnek igaza van-e, hanem az, hogy

miként lehet a mostani önpusztító kamatgazdaságot átvezetni a geselli piacgazdaságba úgy, hogy az érdekellentétek közötti, jelenleg javarészt ismeretlen erejű feszültségek ne tépjék szét a gazdaságot és a társadalmat?

(Zárójelben: a szakembereknek erre a kérdésre válaszolni sok-sok gondolkodni valót jelent, de csak azok lesznek képesek rá, akik Sivio Gesellhez, Síklaky Istvánhoz[8] (és ki tudja még hány emberhez; sajnos túl kevesen vannak) hasonlóan a kapitalizmussal kapcsolatban paradigma váltásra is képesek.)

Ráadásul az ökológia katasztrófa közelsége miatt könnyen lehet, hogy már rég elkéstünk az egész átalakítással. Kétségbeejtően kevés időnk van…!

Egyéb észrevételek

  • A tisztelt Vitapartner következetesen kamatos kamatról beszél, miközben én folyvást csak kamatot emlegetek, kamatgazdaság stb. Legjobb tudásom szerint a közgazdaságtan csak a kamattal foglalkozik, a kamatos kamat esetét pedig visszavezeti – matematikailag teljesen helyesen – a kamatra vonatkozó szabályokra. Magát a hitelt kamatra, s nem kamatos kamatra adják. Ez utóbbit a befektetők, spekulánsok szeretik alkalmazni, amikor is a kamat hozta „nyereséget”, „hozamot”[9] időszakonként hozzácsapják az addigi tőkéhez.
  • „A kamatos kamatot fő okként hibáztató iskola világmagyarázó elmélet” – hangzik a szentencia. Ilyet lehet állítani, de én nem így látom. Ahogy jeleztem föntebb, Gesellnek helyenként valóban vannak túlzó, idealisztikus megjegyzései, azonban ezeket én igyekeztem figyelmen kívül hagyni, és a lényegre támaszkodni, épp azért, mert tudtam(?), éreztem(?), hogy még ilyen lecsupaszított, tárgyilagosságra törekvő formában is igen nagy ellenállásba fogok ütközni[10]. Pontosan ezért is írtam a IV. részben a következőket: „az itt vázolt pénzügyi rendszer nem oldja meg a gazdaság és társadalom összes problémáját, »csak« a jelenlegi pénzügyi rendszernek az emberi gyarlóságot erősítő képességét szünteti meg. Úgy vélem ez a »csak« épp elég nagy lépés volna előre…” Vagyis a kamat valóban fő ok, de csak a pénzrendszer hozta bajok oka, nem pedig világmagyarázó elmélet.Az igazsághoz persze hozzátartozik, hogy nincs az életnek olyan szelete, ahova ne nyomult volna be a haszonelvű korszellem, azért könnyű minden bajért a kamatot okolni.[11]
  • Szerintem teljességgel érdektelen, hogy Róma az erkölcsök romlása, vagy az arany kimerülése miatt bukott-e el. Akár mindkettő is ok lehet, nem de bár?
  • „Keszthelyen élve láttam, hogy a balatoni korona egyáltalán nem működött, s a soproni kékfrank sem sikertörténet. Felmerül az emberben a kérdés, hogy ha a helyi pénz tényleg ennyire tökéletes, ezt pedig több mint 100 éve tudjuk, miért nem követték többen a példát?” – Már bocsánat, de nekem ez így zavaros! Hogy jön ez a két mondat egymás után? Az elsőben nem működik, nem sikertörténet a helyi pénz, a második mondatban pedig rákérdez az „ennyire tökéletes” helyi pénzre.A „több mint 100 éve tudjuk” pontatlan utalás lehet a wörgli csodára, amely épp 90 éve volt. Aki foglalkozott vele, az a helyi pénz sikertörténetének tartja, a közgazdász szakma pedig, már a ki tud róla, elbukott kísérletnek állítja be. A valóság az, hogy az évezredek (!) óta használt, akkori és a jelenlegi pénz esetében is, akinek (sok) pénze van, annak hatalma is van. A hatalommal bírók sohasem hajlandók csak úgy hagyni, hogy elússzon a hatalmuk, ezért eleddig minden előre mutató próbálkozást, akár a II. vh. utáni Amerikában is, elfojtottak. Konkrétan a wörgli kísérlet nem kudarcba fulladt, hanem jogi eszközökkel leverték, ahogy az összes többit is.

    Ennyi előismeret után a pontos kérdés úgy hangozhatna, hogy ha a wörgli helyi pénz „ennyire tökéletes” volt, akkor a mai helyi pénzek miért nem működnek? Ennek számos oka van. A gazdasági és pl. a munkamegosztás szintjén össze sem lehet hasonlítani az akkori kisvárosi-falusias közösséget egy mai hasonló méretű területtel. Hol volt akkor még ezerféle olyan termék, ami a területen kívülről származott? Ma még az élelmiszert is agyament módon sokkal távolabbról szállítják, nem volt hűtő, autó, hadd ne soroljam. Aztán a mai helyi pénzeket összekötik a forinttal, ami a kamatos pénzrendszer része. A döntéshozók azért engedik a helyi pénzeket, mert nagyon jól tudják, hogy ilyen formában rájuk nézve veszélytelen kísérlet csupán.

  • „Az iszlám szigorúan tiltja ma is a kamatszedést, ám egyáltalán nem látszik, hogy az ilyen alapokon nyugvó gazdaságok igazságosabbak vagy fenntarthatóbbak lennének a nyugati modellnél.”Az ellenvetés teljességgel jogos.
  1. A nem „igazságosabbak” állapot közvetve azt bizonyítja, hogy helyes magállapítást tettem, amikor föntebb azt írtam, hogy geselli elmélet nem csodafegyver, vagyis „nem oldja meg a gazdaság és társadalom összes problémáját”. A társadalmi igazságosság fönntartásához egyéb szabályok is kellenek, de ezek megtárgyalása kívül esik jelen vizsgálódásunk körén. Ugyanakkor egyet értek Lietaerrel: „ez a vagyonkoncentráció egy folyamatos, önismétlő, rendszerszintű jelenség, amely ellenáll minden, a csökkentésére irányuló törekvésnek. (Lietaer 2017:58). Ki merem jelenteni, hogy a geselli elmélet bevezetése nélkül soha el nem érhető egy igazságosabb társadalom. Vagyis ezen elmélet bevezetése szükséges, de nem elégséges feltétele annak, hogy legalább reményünk legyen egy igazságosabb társadalom felé haladásra.
  2. A nyugati modell fenntarthatósága csupán pillanatnyi látszat. A kamatgazdaságot messze nem tartom fenntarthatónak, mert föléljük saját létalapunkat, a bioszférát. Gyorsvonati sebességgel robogunk a szakadék felé, aki pedig a fék felé nyúl, annak ráütnek a kezére…Egyébként erre nézve is igaz, amit az előző pontban írtam. A geselli elmélet bevezetése nélkül hiú ábránd marad a fenntarthatóság. Vagyis ezen elmélet bevezetése szükséges, de nem elégséges feltétele annak, hogy legalább reményünk legyen a jelenlegi fenntarthatatlan állapotot fenntarthatósági pályára átállítani. S ahogy mondottam, könnyen lehet, hogy már elkéstünk az egész átalakítással…
  • „ahol jól működik a nemzetközi szabadkereskedelem, ott béke van.” Sajnos, ez nem ennyire egyszerű. Én kritikusabban látom. Miféle béke az, ahol a játékszabályok az amúgy is gazdag régióknak kedveznek, a szegényebb régiók pedig még kiszolgáltatottabbak lesznek?A jelenlegi pénz intézményrendszere oly nagy, erős és hatalmas, hogy az egyes ember teljességgel tehetetlen vele szemben, sőt gyakorlatilag egész kormányok is, miközben az egyént az éhenhalás, a kormányt az államcsőd fenyegeti: ha nem írod alá, nem kapsz pénzt – Az aláírandót reformnak csúfolják, valójában megszorításokat, privatizációt, liberalizációt követelnek cserébe.
    megszorítások = a bankok, befektetési alapok kamathasznát a kis-pénzű széles tömegek fizessék meg.
    privatizáció = a csődbe ment egyének, cégek, államok vagyona (pl. görög szigetek, kikötők!) fedezetként a bankoké vagy magántulajdon lehessen, az állami szolgáltatások hasznot hozó része magánkézbe kerül, a többit sorsára hagyják stb.
    liberalizáció = szabad utat a kizsákmányoló tőkének!

    A klasszikus gyarmatok nem azért szűntek meg, mert a gyarmattartók emberségesebbek lettek, vagy pedig a gyarmatosítottak egyszerűen föllázadtak, hanem a gyarmatok kizsákmányolása azok „fölszabadulása után” is biztosítható volt a tőke szabad áramlása és a nemzetközi szabadkereskedelem révén a nemzetközi jog örve alatt. Csak a módszerek finomodtak,

nyílt erőszak helyett már bőven elegendő, ha a hatalmasok és gazdagok diktálják a feltételeket. Nyugodt lélekkel kimond­hatjuk: a nagyok nem meg­sze­gik a törvényeket, hanem ők a törvényhozók[12]. Orwell stílusában fogalmazhatnék úgy is, hogy a tyúkólban a rókák írják a törvényeket.

  • És ugyanígy, a vasfüggöny fölszámolása sem a szabadság nemes kiterjesztésének szándéka miatt következett be, hanem újabb kizsákmányolható területek, a piacbővítés és a legértékesebb, legképzettebb emberek akadálymentes megszerzése, megszerezhetősége volt a valódi ok. Az más kérdés, hogy egyénileg ez a lépés, mármint a nyugatabbra vándorlás sokszor előnyös. A közösség fennmaradásának hosszútávú érdeke ütközik az egyén kurtább érdekével. Ez a szegényebb nemzetek tragédiája, és amelyet szintén a kamatos pénzrendszer hozott a nyakunkra.Valamikor az érett középkor vége felé a kis gömböc központosító akaratának első lépéseként eltörlik a középkori helyi pénzeket, mérhetetlen nyomort hozva a korabeli emberekre. Második lépésként létre hozták az egységes belső piacot a nemzetállamok örve alatt, amely azonnal megteremtette ezen államok közötti versengést is: “Ha az áruk nem jutnak át a határokon, a katonák fognak” – jellemezte helyesen a helyzetet Frédéric Bastiat (1801 – 1850; francia liberális gondolkodó és közgazdász), vagyis megindult az erőforrásokért, a területekért folyó harc, háborúk, gyarmatosítás, a világ érdekszférákra való felosztása stb. Ez a harc napjainkban is folyik, pl. itt a szomszédban. Értsd: épp most akarják leparancsolni Európát és Oroszországot a nagyhatalmak színpadáról.

    A most folyó orosz-ukránnak háborúnak is mi lesz a rövidtávú következménye? A gazdag Nyugat ezer örömmel nyújt majd kamatos hitelt az amúgy is szegény és tönkre bombázott ország újjáépítésére. Először is a hitelre kapott pénz java része a Nyugaton vásárolt áruk ellenértékeként azonnal visszakerül Nyugatra, másodszor pedig az ukránok még évtizedek múlva is a kamatterheket nyögik majd (értsd: az eleve szegényebb többletpénzt fizet az eleve gazdagabbnak), ami lehetetlenné teszi, hogy kitörjenek a szegénysorból. A gazdag duplán jól jár, ráadásul biztosítva van a számára, hogy a szegény szegény maradjon, s bizonyos idő elteltével ismét szorult helyzetbe kerülve újabb hitelt vegyen föl. Mi más lenne ez, ha nem “a gazdagok összeesküvése a szegények ellen”? (Bodai 1998:72) Nincs új a nap alatt, ez folyik sok-sok évszázad óta, kezdve a nyílt erőszakkal, napjainkra pedig egyre kifinomultabb módszerekkel ! A Polányi-leírta “ördögi malom” pedig darálja tovább a világot.

    És a jövő sem túl barátságos. Ti. a kapitalizmus nem piacgazdaság, hanem tőkegazdaság[13], amelyben a verseny, a konkurenciaelv legsajátabb terméke a monopólium. A kapitalizmus tehát valamiféle monopolrendszer felé halad, amelyet napjainkban már globalizáció néven emlegetünk, s ha a bioszféra válaszcsapása nem pusztít el minket előbb, akkor előbb-utóbb vélhetőleg létrejön egy Világkormány is, amely a pénzuralmi rendszer betetőzése volna: a kapitalista monopolrendszer egységes hatalma a világ összes népe fölött. Természetesen a nyugatimádók és kapitalizmushívők ezt gazdaságilag általános jólétként képzelhetik, de a kamatgazdaságban ez lehetetlenség. Épp az ellenkezője várható: mivel a kamatmechanizmus évszázadok óta hibátlanul működik, ezért törvényszerű, hogy elképesztően kevesek mérhetetlen gazdagsága jobb esetben az éhséglázadástól éppenhogy csak megóvott többmilliárdnyi tömegek nyomorával jár majd együtt. Politikailag pedig több mint gyanús, hogy épül a Nagy Testvér lerázhatatlan „szép új világ”-birodalma, mert minden ellenállást csírájában elfojtanak. Tökéletesen igaza van Herbert Marcuse-nak[14], aki már 1964-ben (!) leírta, hogy „a mai ipari társadalom, annak kö­vet­keztében, ahogyan technikai bázisát megszervezte, a totalitarizmus felé tart […] Nem csak egy sajátos kor­mányforma vagy párturalom eredményezhet totalitarizmust, hanem egy sajátos termelési és el­osztási rendszer is, amely minden további nélkül összeférhet a pártok, újságok, «ellensúlyozó hatalmak» stb. «pluralizmu­sá­val»” (Marcuse 1990:25).

  • „A pénznek viszont nem létével, hanem egyenetlen elosztásával van a baj, az egyenlőség természetes mértékét kialakító mechanizmusok tehát támogatandók!” – Helyes. De számomra nem világos, hogy ha a kamatmechanizmus okozza az egyenetlen elosztást, akkor

miért tüneti kezelésekkel akarjuk orvosolni a bajt a kamatmechanizmus fölszámolása helyett?

Pontosan erről szól Gesell pénzelmélete.

  • S végül befejezés gyanánt: „Békében az tud másokkal élni, aki magával is békében van.” – teljességgel igaz, de legyen szabad kitágítanom. Az én meglátásom szerint e földön az ember létfeladata nem volna szabad más legyen, mint hogy önmagával, embertársával és a természettel egyensúlyban éljen. Ez a hármas harmónia, ez a hármashangzat Isten nélkül megoldhatatlan feladat.

Az eredeti cikk az xforest.hu-n itt érhető el

Óriási gond a vízhiány az egész világon

Kínában kiszáradóban a világ egyik legnagyobb folyója, a Jangce. Kaliforniában korlátozni kellett a vízfogyasztást. Az alacsony vízállás miatt csökkent az atomerőművek teljesítménye Franciaországban. Három példa három kontinensről, melyek mind azt mutatják: a klímaváltozás már itt van, és a következményei drámaiak az emberek életére az egész világon – derül ki a Deutsche Welle összeállításából.

Szerző: Lengyel Miklós

 

22 millió ember halhat éhen a szárazság miatt Afrika szarván, ahol több mint negyven éve nem volt ekkora vízhiány. Etiópiában, Kenyában és Szomáliában több mint egymillió ember volt kénytelen elhagyni otthonát, ahol az éhhalál fenyegette. Az aszály továbbra sem kíméli ezt a három koldusszegény országot: az előrejelzések szerint hónapokig nem várható kiadós esőzés.

Irak harmadik éve küzd a szárazsággal. Az UNESCO az ország déli részén elterülő mocsaras területet a világörökség részének tekinti, ám most ez is veszélybe került a vízhiány miatt.

 

A teljes cikk a hvg.hu-n itt érhető el

Már járnak a vonatok a világ első hidrogénüzemű vonalán Németországban

Elindultak az első hidrogénmeghajtású vonatok Németországban. Az alsó-szászországi, nagyjából 100 kilométer hosszú vonal az első a világon, amit hidrogénnel működő, zéró kibocsájtású vonatok szolgálnak ki.

Szerző: Magyar Ádám

 

A teljes cikk az euronews.hu-n itt érhető el

„Csak a vizes élőhelyek helyreállítása mentheti meg az országot a kiszáradástól”

Sürgősen változtatni kell a hazai vízgazdálkodási szemléleten és rendszeren, különben rövid időn belül kiszárad az ország. Az egyre apadó talajvízzel öntözni öngyilkosság, az egykori árterekre, belvízjárta területekre kell bevezetni, és ott növényzettel vagy a talajban megtartani, amikor van többlet az ár-vagy belvizekből – mondja Pinke Zsolt, az ELTE kutatója. Ezzel javítható a helyi mikroklíma, és a jó minőségű földek nedvessége is nő, így sokáig ellenállhatnak az aszálynak.

Szerző: Tombácz Róbert

 

„Az idei évnek fordulópontnak kell lennie a felszíni víz visszatartással kapcsolatos szemleletben. Az agrártárca szerint augusztus elejéig 1-1,2 millió hektáron semmisült meg a termés az aszály miatt – becslésem szerint így a terméskiesés elérheti akár a GDP 2,5 százalékát is. Mindez csak azért eshetett meg, mert még mindig azt hisszük, hogy minden talpalatnyi földből szántót kell létrehozni ahelyett, hogy az egykori vizes élőhelyeket vízmegtartásra használnánk” – hangsúlyozta Pinke Zsolt, az ELTE TTK Természetföldrajzi Tanszékének tudományos főmunkatársa a Very Important Planetnek. A kutatót, aki kollégáival közösen nemrégiben publikált tanulmányában az európai termőtalajok kiszáradásának drámai gyorsaságú folyamatát, és ennek mezőgazdasági hatásait elemzi, arról kérdeztük, milyen lehetőségeink vannak hazánk kiszáradásának megállítására.

A kutatócsoport két évtizedet átfogó európai aszálytérkép-sorozatából ugyanis az is látszik, hogy a Kárpát-Balkán régió, és ebben Magyarország az egyik legsérülékenyebb terület az aszály szempontjából.

Saját magunkat szárítjuk ki

A hazai szántóföldi növénytermesztés a csapadékra és a talajvízre épül. Arra a talajvízre, ami a mérések szerint 1961 és 2010 között átlagosan fél métert csökkent az országban. Egyes területeken – mint a hivatalosan is félsivataggá nyilvánított Homokhátság – 6-8, sőt akár 10 métert is. Könnyen belátható, hogy a talajvízre alapozó öntözőrendszer fejlesztése értelmetlen, öngyilkos vállalkozás. Miközben pedig a talajvíz szintje országszerte csökken, évente több balatonnyi vizet terelünk a bel- és árvizekből a folyókba ahelyett, hogy tartalékolnánk az aszályos időszakokra. A legkritikusabb aszályhelyzet pedig épp azon Alföldön jellemző, ami a legnagyobb, összefüggő szántóföldi művelésre használt területünk is.

Pinke Zsolt szerint a vízhiány megoldásához a környezeti, éghajlati és domborzati adottságainkat kellene kihasználni. A folyó menti árterek több mint 90 százaléka szántóföldi művelésre alkalmatlan, ugyanakkor kiválóan lehetne használni az ár- és belvizek megtartására.

Ahogy kifejtette, a Tiszán és mellékfolyóin Medárd-idején érkező áradások plusz víztömegét az egykori mély árterekre, illetve a hátságok mögötti területekre lenne szükséges kijuttatni a máig létező természetes kapukon, illetve megfelelő zsiliprendszeren keresztül, szabályozott módon.

Ártéri erdőket a terméketlen szántók helyett

Ma 1-1,5 millió hektár olyan belvíznek rendszeresen kitett terület van az országban, ahol a mezőgazdasági termelés helyett sokkal ésszerűbb lenne vizes élőhelyeket kialakítani, ártéri erdőkkel és gyepekkel. Az ilyen területeken – amennyiben csak átmeneti volt a vízborítás – a folyószabályozás kora előtt hagyományosan legeltettek illetve gyümölcsösöket tartottak fönt. Az ELTE kutatója szerint most a vízmegtartás, és a helyi mikroklíma javítása, párásítása, hűtése érdekében a legfontosabb az ártéri erdők újratelepítése lenne ezekre a területekre. Az ártéri erdőknek emellett Pinke szerint a legnagyobb a széndioxid-megkötő képességük a mi környezeti adottságaink között előforduló vegetációtípusok közül.

Jó jel, hogy a vízgyűjtő-gazdálkodási tervek legutóbbi felülvizsgálata során már hazai vízügy is azt javasolta, hogy 200 ezer hektáron szüntessék meg a belvízelvezetést az érintett területek alacsony termőképessége és a belvíz rendszeres előfordulása miatt.

Támogatás, jogszabályváltozás, felvilágosítás

De mivel lehet rávenni a gazdákat, hogy hagyják fel az árterületen lévő szántóikat? „A támogatási rendszer és a jogszabályi környezet átalakításával, valamint felvilágosítással” – felelte a szakember. Pinke Zsolt kifejtette, szolgáltatásukért ellentételezést kell kapnia az érintett tulajdonosoknak, akik nagy ár- és belvízvédelmi beruházásokat spórolnak meg az államnak, és további, például erdőtelepítési támogatásokat, ha úgynevezett ökoszisztéma-szolgáltatásokat nyújtanak az ártéri erdők által. „Amikor itt vizet tartanak fel, az történik, hogy az a jobb minőségű földek alá szivárog, azok termőképességét növeli, ez a víz pedig hónapokig védettséget jelent egy aszály idején” – magyarázta a kutató.

Hozzátette, a jogszabályokhoz is hozzá kell nyúlni, mert például a belvízelvezetés még mindig törvényi kötelezettsége a vízügynek, noha ez a jelenlegi helyzetben sok helyen értelmetlen, sőt káros gyakorlat. A kutató megjegyezte, az új típusú vízgazdálkodással jelentősebbé válik a vízügy szerepe is: komoly mérnöki feladat lesz egy összetett és bonyolult sekély vízkivezetéses rendszer működtetése.

Nem tartható fenn a jelenlegi rendszer

Mennyi ideje van Magyarországnak, hogy átálljon a vízmegtartó gazdálkodásra, és így elkerülje, hogy sivataggá váljon? – kérdeztük Pinke Zsoltot.

„Annyi, amíg a rendszeres aszályok, valamint a szél és víz eróziós hatása miatt a talajok termőrétege olyan mértékben pusztul le, hogy azon már a gyepek, erdők vagy szántóföldi kultúrák számára megszűnik az életben maradás esélye. Minden aszály után óriási veszteségek keletkeznek, amelyek súlyos társadalmi károkat is okoznak az alföldi régiókban, amelyek amúgy is Európa legszegényebbjei közé tartoznak. Sem ökológiai, sem közgazdasági szempontból nem tartható fent a jelenlegi rendszer” – figyelmeztetett a kutató.

 

Az eredeti cikk a thevip.hu-n itt érhető el

Hamarosan megépülhet az első nyomtatott vályogház Magyarországon

A technológiai fejlesztések tökéletesítésével 3-5 éven belül megvalósulhat a nagy álom, amely világviszonylatban is az első lehet: 3D-ben nyomtatott vályogház.

Szerző: Vaskor István

 

A teljes cikk a 24.hu-n itt érhető el

A palackozott víz 3500-szor kártékonyabb, mint a csapvíz

A csapvíz a tudósok szerint ezerszer jobb a környezet számára, mint a palackozott víz. Valójában háromszor annyi vízre van szükség egy műanyag palack előállításához, mint amennyi belefér – írja az Euronews angol kiadása a Globális Egészségügyi Intézet (ISGlobal) kutatására hivatkozva.

Szerző: Szabó Dániel

 

A kutatás a spanyolországi Barcelonára összpontosított, ahol mintegy 1,35 millió ember él – akiknek közel 60 százaléka legalábbis bizonyos időnként palackozott vizet fogyaszt. Az úgynevezett “életciklus-értékelést” használták, amely egy termék teljes élettartama alatt becsüli meg annak környezeti hatását. Ez magában foglalja a nyersanyagok kitermelését, a gyártást, a szállítást, a forgalmazást, a felhasználást és a megsemmisítést. Így jutott arra az ISGlobal tanulmánya, hogy ha minden barcelonai lakos palackozott vízre váltana, a nyersanyagok kitermelése több mint 70 millió euróba kerülne, és évente 1,43 állatfaj pusztulásához vezetne – írja a hírügynökség.

Ez 1400-szor nagyobb hatást gyakorolna az ökoszisztémákra, és 3500-szor nagyobb költséget jelentene a környezetnek az erőforrásokra, mintha az egész város csapvizet fogyasztana helyette.

A palackozott víz fogyasztása az elmúlt években megnőtt, részben olyan tényezők miatt, mint az íz, a szag, a marketingkampányok és a csapvíz minőségébe vetett közbizalom hiánya. Viszont Cristina Villaneuva, az ISGlobal kutatója szerint Barcelonában az elmúlt években jelentősen javult a csapvíz minősége.  Azt találták, hogy bármilyen egészségügyi kockázat csekély, és egy háztartási szűrőrendszer hozzáadása jelentősen csökkentetheti a csapvízzel kapcsolatos kockázatokat.

“Eredményeink azt mutatják, hogy mind a környezeti, mind az egészségügyi hatásokat figyelembe véve a csapvíz jobb választás, mint a palackozott víz, mivel a palackozott víz a hatások szélesebb skáláját generálja” – mondta Cathryn Tonne, az ISGlobal kutatója.

Csak az Egyesült Államokban a vizes palackok gyártásához évente 1,5 millió hordó kőolajra van szükség – ez több, mint amennyibe 100 000 háztartás energiaellátása kerülne. És mindez a boltokba szállítás fosszilis tüzelőanyag- és kibocsátási költségei nélkül.

Az viszont egyre több szakértő lehet veszélyforrás, hogy a mikroműanyagok nagyobb mennyiségben vannak jelen az ásványvizes üvegekben.

 

Az eredeti cikk a napi.hu-n itt érhető el

Európa: erdőtüzek soha korábban nem perzseltek fel ekkora területet

Minden korábbinál nagyobb területen pusztított erdőtűz Európában az idén az Európai Unió figyelőszolgálatának vasárnap közzétett adatai szerint.

 

A teljes cikk az euronews.hu-n itt érhető el

Ősi farkasok DNS-éből fejtették meg a kutyák eredetét

Két alkalommal háziasíthatta az ember a mai kutyák ősét, a szürke farkast – állítja egy friss kutatás, amelyben az elmúlt 100 ezer évben élt ősi farkasok genomjait vizsgálták. A kutatók megállapították, hogy a kutyák legközelebb rokonai általánosságban az ősi kelet-ázsiai farkasok, viszont a közel-keleti és afrikai kutyák őseinek közel felét dél-nyugat-eurázsiai farkasok adják.

Szerző: Tóth András

 

A Nature folyóiratban szerdán publikált eredmények minden eddiginél pontosabb képet adnak a kutyák (Canis familiaris) farkasoktól való eredetéről, és betekintést nyújtanak a közel 810 ezer éve kialakult szürke farkasok (Canis lupus) evolúciójába, többek között abba is, hogy milyen hatással volt rájuk a 23–28 ezer évvel ezelőtti utolsó eljegesedési maximum (LGM), amikor Észak-Amerika és Eurázsia jelentős részét jégtakaró borította.

A kutyák eredetével legutóbb októberben foglalkoztunk, amikor egy japán szakemberek által végzett genomikai kutatásról számoltunk be. Akkor azt derült ki, hogy a honsúi farkas áll a legközelebbi rokonságban a mai kutyákkal, és közös ősük egy ősi kelet-ázsiai szürkefarkas-populáció lehet.

A mostani vizsgálatban Anders Bergström, a londoni Francis Crick Intézet ősi genomikai laboratóriumának kutatója és kollégái (köztük Gasparik Mihály, a Magyar Természettudományi Múzeum főmuzeológusa) 66 ősi szürkefarkas-genomot szekvenáltak meg Európából, Szibériából és Észak-Amerikából – a vizsgált genomok az elmúlt 100 ezer évben élt farkasok leleteiből vett ősi DNS-mintákból származnak. Az összesen 72 ősi farkasgenom (66 a kutatók által meghatározott és 6 másik) alapos elemzése természetes szelekció jeleit tárta fel az (115 000–11 700 évvel ezelőtti) utolsó eljegesedés alatt élt farkaspopulációkban, és az is kiderült, hogy a periódus végén más nagyemlősökkel ellentétben a farkasokat nem fenyegette a teljes kihalás veszélye.

Észak-Amerikában a jégkorszak csúcsán kihaltak a farkasok, Eurázsiában viszont nem

A kutatók szerint korábbi genetikai vizsgálatok azt találták, hogy a farkasok mai populációinak elrendeződése 20–30 ezer éve, nagyjából az utolsó eljegesedési maximum idején alakult ki, ősi szibériai farkasokból származó minták pedig azt jelezték, hogy sok, az éghajlati időszakot megelőző farkasevolúciós ág egyszerűen kihalt. Az új genomok vizsgálatával Bergströmék célja annak kiderítése volt, hogy mennyire érintették valójában az eljegesedés végi kihalások a farkasokat, milyen evolúciós adaptációkkal reagáltak az éghajlati változásokra, és végül hol és mikor alakultak ki belőlük a kutyák, amelyek legkorábbi maradványai 14 ezer évesek, és genetikai vizsgálatok alapján 14–40 ezer éve váltak el a farkasoktól.

A 72 ősi farkasgenomot az átlagosan 21 500 éve élt állatok leleteiből vett ősi DNS-ből határozták meg, de a genomok, amelyeknek 69 százaléka hím farkasokból származik, lefedik az evolúciós történetük utóbbi 100 ezer évét. Kiderült, hogy az azonos korú genomok hasonlóbbak, mint az azonos földrajzi helyről származók. Emellett a 23 ezer évnél fiatalabb minták is hasonlóbbak voltak egymáshoz, mint 28 ezer évnél korábban élt farkasokhoz, ami a populációk eljegesedési maximumkor lezajló jelentős változására utal. A genomok időbeli hasonlósága a kutatók szerint azt mutatja, hogy a farkasok eurázsiai és észak-amerikai populációi folyamatos összeköttetésben voltak a nagyjából az utolsó eljegesedést lefedő késő pleisztocén nagy részében, ami valószínűleg a farkasok szabad sztyeppei mozgásának volt köszönhető.

A genomok vizsgálata azt is megmutatta, hogy a 23 ezer évnél fiatalabb farkasok inkább a szibériai, mintsem a 30 ezer éves európai, vagy közép-ázsiai farkasokra hasonlítanak. Bergströmék úgy gondolják, ez a szibériai farkasok Európa felé történő terjeszkedését jelzi, miközben ellentétes irányú vándorlásra nincs genetikai bizonyíték. A szibériai farkasok azonban nem váltották le teljesen a helyi populációkat, ami azt jelzi, hogy Eurázsiában a farkasok sosem mentek keresztül tömeges kihaláson az utolsó eljegesedés alatt, és nem veszélyeztette a fajt az a negyedidőszaki kihalási hullám, amely a mamutok, a gyapjas orrszarvúak és a gyapjas oroszlánok mellett még sok más emlősfajt elsöpört a bolygónkról.

Az észak-amerikai farkasoknál már más a helyzet. Egyrészt a genetikai vizsgálat alapján mai és ősi képviselőik a prérifarkasokkal való keveredés jeleit mutatják, míg az alaszkai és yukoni farkasok rokonságilag erősen a szibériai farkasokhoz kötődnek, de az európai farkasokkal ellentétben a kutatók nem találtak helyi ősi felmenőket közöttük. Ennek magyarázata az lehet, hogy a farkasok Észak-Amerikában kihaltak, a kutatók szerint például az eljegesedési maximum során, amikor a kontinens északi részének hatalmas területeit jégtakarók borították. Ezeket a populációkat aztán az alacsonyabb tengerszintnek hála a nagyjából 11 ezer évvel ezelőttig a Bering-szoroson keresztül átvándorló szibériai farkasok váltották fel.

A túlélést segítő génváltozatok futótűzként terjedtek a farkasok közt

Az utolsó eljegesedés után, 11 700 éve kezdődő holocénben a farkaspopulációk máshogy alakultak, mint a pleisztocénben. Egyrészt megszűnt a szibériai farkasok vándorlása Európa felé, helyette az európai farkasok kezdtek kelet felé terjedni, így ők adják a jelenlegi kínai és szibériai populációk felmenőinek egy részét. További különbség, hogy ma a populációk közti genetikai különbségek lényegesen nagyobbak, mint a pleisztocénben voltak, ami a kutatók szerint az elmúlt néhány évszázad vadászatának és az élőhelyek elvesztésének köszönhető.

Az ősi farkaspopulációk összeköttetése azt is segítette, hogy egyes, a természetes szelekció által favorizált és az állatok túlélését segítő genetikai változások gyorsan elterjedjenek a farkasok közt, amire néhányszor volt példa az elmúlt 100 ezer évben. Ennek jeleit a kutatók egyrészt egy IFT88 nevű, a koponya és a fogazat fejlődésére ható gén 30–40 ezer éve létrejött, több mutációt is tartalmazó génváltozatában találták meg, amelynek frekvenciája néhány ezer év alatt 0 százalékosról 100 százalékosra nőtt, és mind a mai napig jelen van a farkasokban és a kutyákban is.

Bergström és kollégái szerint ha sikerül a jövőben olyan fosszíliákra bukkanni, amelyek a farkaskoponya gyors megváltozását mutatják ebben az időszakban, akkor a folyamatnak az IFT88 új változata lehetett a motorja, elterjedését pedig a farkasoknak rendelkezésre álló prédák megváltozása tehette evolúciósan előnyössé. A kutatók emellett a szaglósejteknek nevezett idegsejtek szaglóreceptoraira ható génekben is észleltek változásokat, ami azt mutatja, hogy a szaglás fontos területe volt az evolúciós adaptív változásoknak.

A kutyák összességében a kelet-ázsiai farkasokhoz állnak közelebb

A 72 farkasgenom elemzése azt is megmutatta, hogy a kutyák őseit adó farkaspopuláció genetikailag 28 ezer évvel ezelőttig kapcsolatban állt más farkasokkal. Ugyanakkor amíg a kutyák farkasoktól való evolúciós szétválásának folyamatát nem értjük meg jobban, a szakemberek szerint nem zárható ki, hogy a háziasítás folyamata több mint 28 ezer éve kezdődött.

A kutyák földrajzi eredete évek óta viták kereszttüzében áll, a kutatók szerint felmerült már kelet-ázsiai, közép-ázsiai, közel-keleti, európai és szibériai eredet, vagy független kelet- és nyugat-eurázsiai háziasítás is. Most a genomikai vizsgálat azt tárta fel, hogy a korai kutyák összességében közelebb állnak a kelet-eurázsiai, azon belül is a szibériai farkasokhoz, mint az európaiakhoz. Míg az európai farkasoknak vannak mély evolúciós európai felmenői, a kutyáknak nincsenek, ami a kutatók szerint lényegében kizárja, hogy a kutyák a jelen vizsgálatban genomjaikkal szereplő ősi európai farkasoktól származnának.

A kutyákhoz a 23–13 ezer éve élt északkelet-szibériai farkasok állnak legközelebb genetikailag, de még ezek sem tekinthetők a kutyák közvetlen őseinek, amelyek a kutatók szerint egy, a kutatásban szereplő ősi farkasoktól genetikailag valamennyire eltérő, nem az északkelet-szibériai mintavételi területeken élt egykori farkasok lehetnek. Ezzel egybevág szerintük, hogy az európai farkasok genetikai őseinek 10–20 százaléka is fel nem tárt szibériai farkasokból származik. Úgy vélik, hogy ez akár egy Északkelet-Szibérián kívüli, közép-ázsiai vagy kelet-ázsiai eredetre is utalhat, de konkrétabb megállapításokat a kérdéses területekről meglévő genomok nélkül nem lehet tenni.

Meglepő viszont az az eredmény, hogy a korai közel-keleti és afrikai kutyák 20–60 százalékban, míg a modern európai kutyák 5–25 százalékban nyugat-eurázsiai farkasoktól származnak, amelyek a mai közel-keleti farkasok rokonai. Ez a kutatók szerint akár egy második, független háziasításra is utalhat, de nem zárható ki, hogy a Délnyugat-Eurázsiába több mint 7 ezer éve megérkező kutyák valamikor még ezt megelőzően keveredtek nyugat-eurázsiai farkasokkal, ami létrehozta a kutatók által észlelt genetikai származási mintázatot. Annak megértéséhez pedig, hogy hogyan néztek ki ezek a több ezer éve élt európai kutyák, egy Skóciában talált lelet CT-vel és 3D modellezéssel végzett rekonstrukciója vitt közelebb, még 2019-ben.

A kutatók mostani eredményei összességében a kutyák két különböző farkasősre visszavezethető eredetét, azaz két, egymástól független háziasítást támogatnak, de a megfigyeléseket egyelőre más, így a kutyák és nyugat-eurázsiai farkasok közti későbbi keveredés is magyarázhatja. A kutatók szerint további ősi farkasgenomokra, és ezzel a farkasok genetikai sokféleségének a mostaninál is mélyrehatóbb feltárására van szükség a kutyák pontos eredetének tisztázásához.

 

Az eredeti cikk a qubit.hu-n itt érhető el