ELKÉSZÜLT! Ezzel a gigaberuházással mentik meg az Ormánság vízkészletét

Két másodperc alatt egy nagyobb úszómedencét is képes lenne feltölteni az a vízátemelő rendszer, amit a Dráva mellett építettek. Feladata azonban ennél jóval fontosabb: 600 négyzetkilométeren teríti szét a feleslegessé vált vizet Baranya déli részén. Ehhez hasonló víz visszatartási projekt Közép-Európában sem létesült még – mondták a csütörtöki bejáráson. 13 milliárd forintot költöttek rá.

Szerző: Németh Kriszta

 

26,5 kilométer hosszú az a főcsatorna, ami aztán több árkot képes feltölteni vízzel az Ormánságban

– Magyarországon példa nélküli ez a műtárgy, de ami még fontosabb, hogy a mostani éghajlatváltozás miatt felülmúlhatatlan jelentőséggel is bír – hangsúlyozta Nagy Csaba, a térség országgyűlési képviselője a vízátemelő rendszer bejárása előtt.

A szakemberek szerint az elmúlt 50-60 évben teljesen eltűnt a korábban kiépített és méltán híres mederrendszer erről a vidékről. Többen beszántották, hordalékkal telt fel vagy épp benőtte az erdő. Ennek következtében az aszályos időszakban a földeken hatalmas volt a szárazság, nem volt honnan pótolni a vizet.

– Most, ezzel a hatalmas vízátemelővel, valamint az árokrendszer kiépítésével képes lesz újjáéledni a vidék. Ez nemcsak a mezőgazdaságban, hanem az állat- és növényvilágban is jelentős változást eredményezhet – szögezte le Nádasi Tamás, a kivitelezésért felelős cég vezetője.

A program indulását és fejlesztéseit a 2010-ben megalakult polgári kormány tette lehetővé – hangsúlyozta Őri László. A Baranya Megyei Közgyűlés elnöke elmondta, hogy nemcsak ez a beruházás, hanem a többi fejlesztés is mutatja a kormány célját. “Ismét legyen érdemes vidéken élni és a vidéki élet ne jelentsen rosszabb életminőséget, mint a városi a nagyvárosi élet” – tette hozzá Őri László.

Az Ős-Dráva program teljes költségvetése egyébként több mint 25 milliárd forint.

 

Az eredeti cikk a pecsaktual.hu-n itt érhető el

Királyegyházáról hozzák a “zöldcementet”, amiből a pécsi Vásárcsarnok épül

Nemcsak a talajvízzel, hanem a repedésekkel szemben is ellenálló az az anyag, amit a pécsi Vásárcsarnok építésénél használnak. A környezetbarát módon előállított cement a Királyegyházi Cementgyárból érkezik – írja a Pécs aktuál.

 

A Pécsi Vásárcsarnok egy részét nem vakolják be, nem véletlenül

A tervezők úgy álmodták meg a teret, hogy abban helyet kapjanak a látszóbeton felületek. Ehhez viszont olyan anyagot használtak, ami nem reped és a talajvizet sem szívja fel. Királyegyházáról érkezett a speciális cement.

– Az EXPERT fantázianevű cementnek alacsony a repedési hajlama és nagy kezdőszilárdsága miatt teherviselő szerkezetek készítéséhez használják – mondta Hoffmann Tamás, a LAFARGE Cement Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója.

Mitől zöld a zöldcement?

Nem a színe miatt. A Pécshez közeli, környezetbarát gyár a mai napig Európa legmodernebb és legalacsonyabb szén-dioxid-kibocsátó üzemei közé tartozik. A termék előállítása során ugyanis az egy tonnára jutó szén-dioxid-kibocsátás lényegesen, akár több mint 40%-kal alacsonyabb, mint más magasabb klinkertartalmú terméké. Ezért ezt a fajta cementet zöldtermékként fémjelzik.

A Királyegyházi Cementgyárban víz helyett szén-dioxiddal kötik meg a cementet

Érdekesség, hogy a Pécshez közeli gyárban azt az innovációs technikát is tesztelték már, mi történik akkor, ha víz helyett szén-dioxiddal kötik meg a cementet. A végeredmény pedig igen előremutató volt.

– A víz helyett szén-dioxidra szilárduló cement több szempontból is a jövőt jelenti. Egyrészről egy térkőnek így nem 28 nap, csupán 24 óra kell a szilárduláshoz. Másrészről pedig ezzel az eljárással 70 százalékkal csökkenthető az ökológiai lábnyom – mondta Zadravecz Zsófia, a LAFARGE Cement Magyarország Kft. fenntarthatósági és marketingkommunikációs igazgatója.

 

Az eredeti cikk a pecsaktual.hu-n itt érhető el

Mecseki legendák nyomában: Máré-vár, Barna-kő és a mecseki boszorkányok

Kanyargós műút vezet a Kelet-Mecsek Tájvédelmi körzetet észak felől határoló Magyaregregy községhez. Az út mentén sorakozó lapulevelek egyhangúságát időnként zöldellő rétek szakítják meg.

Szerző: Dr. Ottó Anita

 

Itt, az Egregyi-völgyben kanyargó patak két partján terült el egykor a híres-neves Mézes falu. Méhészek vitték hírét a kis településnek, akik a virágokban gazdag környező réteken legeltették méheiket. Emléküket őrzi a Mézes-rét, amelyet autónkkal lassan magunk mögött hagyva, bekanyarodtunk a nem kevésbé nevezetes Vár-völgybe.

Két vár állott egykor Magyaregregy közelében. Az egyiket Miklós-várnak, a másikat Máré-várnak nevezték. A legenda szerint Máré várának frissen házasodott ura a király hívó szavára hadba vonult. Otthon hagyott felesége magányosan várta férjét, ám ahogy teltek-múltak az évek, feladta a reményt, hogy valaha viszont láthassa hites urát. A szomszédos vár, Miklós-vár ura szemet vetett a fiatal asszonyra és egyre gyakoribbá váló látogatásai nyomán Máré-vár úrnője várandós lett, majd egy leánygyermeknek adott életet. Tovább múlt az idő, a kislány nővé érett, mikor egy napon váratlanul hazatért Máré-vár ura a hosszú csatározásból. Éktelen haragra gerjedt felesége hűtlenségének bizonyítékát látva és mérgében mind a két várat porig romboltatta. A romok alá veszett asszony utolsó erejével megátkozta tulajdon leányát. Az elátkozott leány addig nem szabadulhat az átoktól, míg egy arra járó férfi – bátorságáról tanúbizonyságot téve – meg nem töri azt. Különféle próbatételeken kell átesnie, majd végső jutalmául nem csak a leányt, de Máré-vár beomlott pincéjében elrejtett temérdek kincset is elnyeri.

Máré vára valamikor a tatárjárás utáni időszakban épülhetett. Építtetője nem ismert, első említése 1316-ból maradt ránk. Az 1500-as években pusztító tűzvész martalékául esett, jelenleg jól karbantartott állapotban van és látogatható is az egykori erősség.

A sárga kereszt, majd a zöld sáv turistajelzést követve kerestük fel Barna-kő sziklamonstrumát. Az utunkat nehezítette kissé, hogy az Egregyi-patakon is át kellett kelnünk. Szerencsénkre azonban a száraz időszak alacsony vízállást eredményezett, így könnyen átjutottunk. Nagyobb esőzések után azonban nem érdemes a patakátkeléssel próbálkozni, az Egregyi-patak gyakran még a műutat is elönti, így csak száraz időben javasolom a Barna-kő megközelítését a zöld sávon keresztül.
A hatalmas sziklatömbről kétféle monda is kering. A néphit szerint szellemek tanyája volt ez, akik éjjelente arany után kutattak a hegy gyomrába fúrt alagutakban. Hangos kopácsolásuk messzire elhallatszott, még a közeli faluban sem nyugodhattak az éktelen zajtól. Később betyárok találtak itt menedéket, akik folytatták a kincskeresést és az erre járó leányokat foglyul ejtve, nászukból népesült be Magyaregregy.
A másik monda szerint a 17. századi rácdúlás idején, az akkor még Sátor-kőnek nevezett sziklánál álltak lesben a falusiak, hogy köveket dobálva kergessék el az érkező fosztogatókat. A legenda szerint volt itt egy sátor-méretű barlang, ahol egy Hatos nevű betyár ütött tanyát.

Barna-kőt elhagyva Cigány-hegy felé mentünk tovább. A Szent Márton út jelzését követve ereszkedtünk le ismét a Vár-vögybe, a Pásztor-forrás és a Boszorkány-forrás által határolt rétre. Az aprócska réten átvágva égig érő fák között haladtunk a Vár-völgyi földtani tanösvény útvonalán. Az itt elhelyezett ismeretterjesztő táblákon megismerhetjük a völgy kőzettörténetét és geológiai fejlődésének főbb állomásait. A Várvölgyi-patak mentén haladva látványos sziklaképződmények kísértek utunkon. A térképet böngészve rátaláltam a Mária-kút közelében lévő Rikájóra, amely a legenda szerint boszorkányok gyülekezőhelye volt egykor. A környék seprűnyélen lovagoló vasorrú banyái minden szombat éjjel a Vár-völgy eme nyirkos, hideg szegletében találkoztak. Vérfagyasztó rikoltozásukat messzire vitte a szél. Nem is akadt emberfia, aki szombat éjjel a Vár-völgybe merészkedett volna.

Ha igazak a régi legendák, a közeli Magyaregregy lakóinak nem sok nyugalmas éjszaka adatott meg. Barlangokban kopácsoló szellemek, rikoltozó boszorkányok és egy elátkozott leány, aki megmentőjét várja. A Vár-völgy nemcsak természeti szépségeivel, de izgalmas mondavilágával is könnyen belopja magát minden ide látogató szívébe.

 

Az eredeti cikk a National Geographic honlapján itt érhető el

Mecseki legendák nyomában: A Jakab-hegy kincsei és a kővé vált násznép

A Mecsek legendás ösvényein kevés olyan helyet ismerek, ahol annyi geológiai és kultúrtörténeti érték zsúfolódik össze kis területen – áthatva a környék varázslatos mondavilágával -, mint a Jakab-hegy.

Szerző: Dr. Ottó Anita

 

A Pécstől kissé északra található Jakab-hegy természetvédelmi terület, része a Nyugat-Mecsek Tájvédelmi Körzetnek. Több irányból is megközelíthető, Kővágószőlős, Pécs és Orfű felől is vezetnek ide turistautak. Túratársammal a pécsi Éger-völgyi parkerdő felől indultunk a mecseki zöldtúra (zöld sáv) jelzésen haladva. Éger-völgy –nevét az errefelé gyakori éger fáról kapta – népszerű kirándulóhely. A magas fákkal szegélyezett parkerdő alacsonyabb részeit átszelő patak és a közelben található számos forrás a város távolabbi pontjairól is idecsalogatja a nyugalomra áhítozó kirándulókat.

Néhány nagyobb emelkedő után egyre beljebb és beljebb hatoltunk a sűrű erdőben. A piros háromszög jelzésre áttérve elértük a panoráma utat, amely a hegy oldalában lévő szerpentines ösvényen kanyarog. Gondolataimba révedve próbáltam felidézni a Jakab-hegyről olvasott történeteket. Úgy mesélik, hogy a hegytetőn egykor hatalmas vár állt. A vár ura annyi kincset harácsolt össze rablóhadjáratai során, hogy azt sem tudta, hová rejtse el értékes zsákmányát. Egy mély kutat ásatott a vár alá, ahol két kádat töltöttek meg színültig arannyal és ezüsttel. Az arannyal töltött kádon egy kakas ült, az ezüsttel töltött kádat pedig egy sárkány őrizte. A vár ura egy nap odaveszett és a kincseket soha senki nem találta meg.

A fák között lassan kezdtek előtűnni a Jakab-hegy geológiai kuriózumaként számon tartott homokkő képződmények első csoportjai. A sziklákat az erózió formálta változatos alakokra, létrehozva a nem mindennapi szirtek csoportját, amelyek Babás Szerkövek néven ismertek. Elnevezése a pogány korokra nyúlik vissza. A szentként csodált kövek Baba-mama istenasszony tiszteletét hirdették. A koptatott homokkő képződmények a környéken élők fantáziáját is megmozgatták. Kialakulásuk mesés története szájhagyomány útján terjedt.

A legenda szerint a Jakab-hegy aljában lévő Cserkúton élt két család, akik haragban álltak egymással. Egyszer egy ismeretlen koldus érkezett a településre, akit egyik család sem fogadott be. A koldus ekkor megátkozta őket. „Akkor váljatok kővé, amikor a legboldogabbak akartok lenni”- szólt az átok. Telt múlt az idő és úgy esett, hogy mindkét család egy-egy lánya ugyanazon napon tartotta menyegzőjét a hegy tetején álló kolostorban. A két család gyakran versengett egymással, ez a nap sem volt kivétel. Az egyik család előbb feljutott a kolostorba, majd az esküvőről lefelé igyekezvén, a hegyről levezető legszűkebb ösvényen, szembe találkoztak a felfelé igyekvő másik családdal. Büszkeségük nem engedte, hogy kitérjenek, egymásra rivallva bizonygatták, hogy ők inkább kővé dermednek, de félre nem állnak. Ebben a pillanatban az egész násznép kocsikkal, lovakkal együtt kővé változott. Beteljesedett tehát a koldus átka.

Némi pihenőt követően erős emelkedőn küzdöttük le a hegytetőre felvezető maradék szintkülönbséget. A Sasfészek nevű, szintén homokkőből álló sziklalépcsőkön keresztül vezető turistaúton kapaszkodtunk egyre feljebb. Száraz időben jól járható, de lépésbiztonság és szédülésmentesség elengedhetetlen a feljutáshoz.

Felérve, a kék sáv jelzésen balra fordultunk és néhány száz méter után elértük a hegy egyik legfontosabb kultúrtörténeti értékét képviselő halomsírokat. A több száz halomból álló sírmezőn helyenként 3-4 méter magas halmokat is találhatunk. A temetkezési helyet, a néhány száz méterre állott, egykori földvár lakói használták. A kék sáv turistajelzésen visszafelé fordulva szépen kivehetőek a korai vaskorban épült földvár 6-10 méteres sáncai. A sánccal határolt, mintegy 55 hektáros terület, a maga idejében Közép-Kelet-Európa legnagyobb földvára volt. A turistajelzés átvezet a sáncon, így alkalmunk volt megfigyelni, hogy alapját sziklatörmelék és föld vegyesen alkották.

A ritkuló fák között könnyen odataláltunk a következő nevezetességhez, a Zsongor-kő nevet viselő sziklához. A hirtelen kiugró sziklapárkányról csodálatos panoráma nyílik a messzi távolba. Mesés helyszín, talán az egyik legismertebb Pécs környéki legenda fűződik hozzá. Azt mesélik, valaha a Jakab-hegy alján élt egy Zsongor nevű legény. A Jakab-hegyi várban lakó török basa szemet vetett a legény csodaszép menyasszonyára, akit elrabolt és a várába vitt. Zsongor egy éjjel elindult, hogy kiszabadítsa kedvesét. Terve sikerrel járt, lóháton szöktek meg a várból. Az őrök azonban hamar felfedezték a lány eltűnését és nyeregbe pattanva, üldözőbe vették őket. Amikor a kiugró sziklapárkányhoz értek, Zsongor látta, hogy számukra nincs már kiút, ezért megsarkantyúzta lovát, majd a mélységbe ugratott. Kedvesével együtt zuhantak a halálba, hogy a túlvilágon végre egymáséi lehessenek. A szörnyű tragédia emlékét őrzi azóta is a Zsongor-kő. 

Tovább folytattuk utunkat a kék sáv jelzésen és néhány száz méterre a fák közül már láttuk kibontakozni az 1225-ben épült kolostor romos épületét. A Jakab-hegyen – hasonlóan a Pilis-hegységhez – számos remete élt egykor. Az itt élő remetéket Bertalan pécsi püspök gyűjtötte össze egy közösségbe, amely a később létrejött, egyetlen magyar alapítású szerzetesrendünk, a Pálos Rend Jakab-hegyi kolostorának szerzetesi közösségét alkotta.

Látványos túránk zárásaként Éger-völgy irányába ereszkedünk. Magunk mögött hagyva a Jakab-hegy mesevilágát elégedettséggel nyugtáztam magamban, hogy a múlt értékeinek megőrzése Magyarország eme eldugott kis szegletében, a Mecsek ölelő karjai közt is kiemelt feladat. A Jakab-hegyi természetvédelmi terület méltó módon őrzi és mutatja be kultúrtörténeti értékeinket a jelen és a jövő nemzedékek számára.

 

Az eredeti cikk a National Geographic honlapján itt érhető el

Villannyal megy a felhők között a pécsi repülőgépgyártó vállalkozás

A légi közlekedés szennyezésének megállítását tűzte zászlajára a Pécs mellett működő magyar repülőgépgyártó vállalkozás, a MAGNUS Aircraft Zrt. Elektromos hajtású repülőgép fejlesztését, közös kutatási és fejlesztési projektek megvalósítását kezdték meg az Óbudai Egyetemmel közösen.

Szerző: Muszai Kleo

 

„A repülőgépek a sztratoszféra alsó határán repülnek, minden egyéb közlekedési formához képest körülbelül három-négyszeres légszennyező, illetve klímaváltozást előidéző hatást okoznak. Ugyanis ebben a magasságban nagyon csekély a függőleges irányú légáramlás, ezért az ott kibocsátott anyagok akár 50-200 évig is fennmaradhatnak ebben a régióban” – jelentette ki évekkel ezelőtt Horváth Zsolt környezetvédelmi mérnök, a Levegő Munkacsoport munkatársa.

Ahogy minden fosszilis tüzelőanyagot felhasználó gép, a repülőgép is a szén-dioxid és víz mellett más káros melléktermékeket is kibocsát. Ez különösen a repülőterek közvetlen közelében lehet számottevő, hiszen azok környezetében koncentráltan jelenik meg. Tényként megállapítható mindemellett, hogy ugyan a légi közlekedés utasszáma világviszonylatban az összes közlekedés mindössze egy százalékát teszi ki, azonban a közlekedésben felhasznált össz-üzemanyag 10-15 százalékát égeti el. Kijelenthető, hogy a légi közlekedés energiafelhasználása meglehetősen pazarló.

Különféle gázonként vizsgálva az egy kilogrammra vetített károsanyag-kibocsátást, látható, hogy az hasonló a más közlekedési eszközökéhez. Ugyan a kén-dioxid-kibocsátás alacsonyabb, ellenben a motor magas égési hőmérséklete miatt a nitrogénoxid-kibocsátás már jelentősnek mondható, hiszen ezen a hőmérsékleten a levegő nitrogénje és oxigénje egyesül. A repülőgépekre jellemző még az illékony, el nem égett szénhidrogének, szilárd részecskék, valamint szén-monoxid kibocsátása is.

Összességében a repülőtér környéki légszennyezést egy forgalmas útéhoz célszerű hasonlítani, ugyanis a szennyezőanyagok azonosak, mindössze az a különbség, hogy a repülésnél koncentráltan, egy forrásból jön a szennyezés, nem pedig egy útvonal mellett terül el.

Az Európai Környezetvédelmi Ügynökség (EEA) Közlekedési és Környezeti Jelentések Rendszerének (TERM) 2012. novemberben megjelent jelentése részletes összehasonlítást tartalmaz az európai közlekedés által a légkörbe juttatott szennyező anyagok mennyiségéről.
Egy külön részben olvasható értekezés a beszámolóban a repülőterek, illetve a légi közlekedés légszennyező hatásáról, de a mérések szerint ez a közlekedési mód nem terheli jelentősen azt a levegőt, amellyel az emberek, a városok, falvak lakói érintkeznek. Ez egyrészt annak köszönhető, hogy a repülőterek sok esetben a lakott területektől távol épültek, és mérések bizonyítják, hogy a repülésből származó NOx (a legjellemzőbb repülésből származó légszennyező) legfeljebb 2,6 kilométer távolságig érzékelhető a levegőben. A repülés során kibocsátott szennyező anyagok 90 százaléka 3000 méteres magasság felett kerül a levegőbe, valamint nagy jelentősége van a repülőterek meteorológiai körülményeinek, leginkább a pillanatnyi szélsebességnek. Lényeges megjegyezni, hogy a szállópor-szennyezés (PM10) szempontjából jelentős kibocsátónak számít a légi közlekedés, de erre még nem létezik szabályozás annak ellenére, hogy bizonyítottan károsítja az egészséget.

A hosszú távú repülőutak nagyobb CO2-kibocsátással járnak, mint több tucat ország átlagemberének egész éves kibocsátása – írta a The Guardian elemzésében. A számokból kitűnik, hogy azoknak, akik megengedhetik maguknak a légi utazásokat, aránytalanul nagyobb a karbon-lábnyomuk, mint az egész évben a „földön járó”, szegényebb országok állampolgárainak. Becslések szerint a repülőjegyet váltók összesen 8,1 trillió kilométert utaztak 2019-ben, ami 300 százalékos növekedés 1990 óta. A német Atmosfair nonprofit szervezet számításai szerint egy London–New York oda-vissza út nagyjából 986 kg CO2-kibocsátással jár utasonként. Összesen 56 olyan ország van a világon, ahol ennél kevesebb az emberek egész éves karbon-kibocsátása – az afrikai Burunditól a dél-amerikai Paraguay-ig. De még egy viszonylag rövid London–Róma retúr repülőút kibocsátása is 234 kg CO2 utasonként, ami nagyobb kibocsátás, mint 17 ország lakóinak fejenkénti éves kibocsátása.

 

Az eredeti cikk a zipmagazin.hu-n itt érhető el

Mecseki legendák nyomában: Kantavár legendája és a hétfejű sárkány

Mitikus történetek szólnak a Mecsek sötét erdeiben tanyázó sárkányokról, akik hajdanán előszeretettel riogatták az arra járó gyanútlan vándorokat.

Szerző: Dr. Ottó Anita

 

A legenda szerint Orfű közelében és Pécs város Tettye nevű városrészében is éltek sárkányok. A népnyelv beszédes helynevek formájában meg is emlékezett eme különös teremtményekről. Horváth Attila, a Hétdomb Természetbarát Egyesület túravezetőjének segítségével felkerestük az egyik ismert „sárkányos” helyet.

A Nyugati-Mecsekben fekvő Remete-rét volt túránk kiindulópontja. A kék sáv turistajelzést követve értünk el Büdös-kúthoz és a tőszomszédságában álló, azonos nevet viselő turistaházhoz. A monda szerint Büdös-kút forrása a fölötte álló barlangból eredt. Egy erre tévedt vitéz éppen szomját oltotta, mikor a barlangban megbúvó hétfejű sárkány lecsapott rá. Több se kellett a vitéznek, aki kardját kirántva, egyetlen suhintással metszette le mind a hét fejét. A sárkány kiömlő vére összekeveredett a forrás vizével, beszennyezve azt. Azóta nevezik a forrást és az időközben kiépített kutat Büdös-kútnak.

A kút melletti jelzés nélküli úton haladva megtekinthető a természetjárók panteonja, amely sziklába épített emlékplaketteken őrzi a Mecsekért kiemelkedő munkát végző, elhunyt túrázók emlékét.

A 611 méter magas Tubes felé igyekeztünk tovább. Innen egy másik nevezetes mecseki hegyre, a Misinára mentünk. Pécs város emblematikus tévétornya emelkedik innen az ég felé, melyet 197 méterével jelenleg is Magyarország legmagasabb épületeként tartanak számon.

Közeledtünk túránk következő legendás helyszínéhez a Kantavár romjaihoz. Itt élt egy Kanta nevű rablólovag, aki a mohácsi vész után üresen maradt sziklavárban ütött tanyát. Sűrűn indított rablóhadjáratai nyomán a vár kincseskamrája színültig megtelt. Maga sem gondolta talán, hogy jön majd valaki, aki éppen az ő szívét fogja elrabolni. Egy napon meglátott egy szép hajadon leányt, akit elragadott szülőfalujából, hogy jó pénzért adja tovább a törököknek. A lány szépsége azonban megbabonázta Kantát, aki fűt-fát ígért a leány viszonzott szerelméért. A leány azonban bezárta szívét előtte és kitartóan várta a török ellen harcoló kedvesét. Kanta, gyermekkorában öccsével együtt szintén rablás áldozata lett, mégsem könyörült meg a leányon, akit továbbra is fogolyként őrzött. Idővel egy magányos lovas kért bebocsátást a várba. Elmondta, hogy átutazóban van és a közelben élő menyasszonyát jött meglátogatni. Kanta, a vitéz elmondásából felismerte a leányt és elhatározta, megöleti az ifjút. Megbízta hát egy emberét, aki nyomába eredve, meggyilkolta a vitézt. A szolga – bizonyítva a gyilkosságot – elhozta az ifjú nyakában talált medált. A medált kinyitva Kanta ereiben megfagyott a vér, hiszen édesanyját ismerte fel a képmáson és rájött, tulajdon öccse életét ontatta ki az erdőben. A szerelmes leány hamarosan követte a halálba kedvesét. Kanta, aki a történtek hatására jó útra tért, minden vagyonát szétosztotta a szegények között. A vár tövében végső nyugalomba helyezett szerelmespár sírhelyét élete végéig gondozta.

A vár építésének idejét homály fedi, de vélhetően a tatárjárás utáni időszakban, a 13. század második felében épült. Jelenleg erősen romos állapotú, ezért érdemes körültekintően megközelíteni. A falmaradványok között néhol hirtelen megnyíló üregek vezetnek a hajdani kővár alsóbb részeibe.

Bevallom, túravezetőm élvezetes előadását hallgatva szinte egy távoli fantáziavilágban éreztem magam, ahol a képzelet szülte legendás lények, szinte kézzel fogható közelségben elevenedtek meg lelki szemeim előtt. A hírhedt mecseki sárkányok búvóhelyeinek, vagy éppen Kanta várának felkeresését a mesék világában még otthonosan mozgó kicsik és a soha fel nem növő nagyok számára is szívből ajánlom.

 

Az eredeti cikk a National Geographic honlapján itt érhető el

Mecseki legendák nyomában: Az Abaligeti-barlang és a Lámpás-völgy

A Nyugat-Mecsek Tájvédelmi Körzet karsztvidékén, az Abaligeti-barlang tövében kezdtük meg felfedező utunkat.

Szerző: Dr. Ottó Anita

 

A Mecsek leghosszabb barlangja, amelynek 466 m hosszú főága már az 1800-as évek vége óta szakvezetéssel látogatható, a Nagy-terem cseppkövekben gazdag.  Jelentős téli denevér-pihenőhelyként fokozott természeti értéket képvisel.

A török hódoltság idején számtalan esetben szolgált menedékül a környező részeken élők számára. Mesélik, hogy egy alkalommal, mikor a közeli falu apraja-nagyja a barlangban keresett menedéket, akadt köztük egy áruló, aki a töröknek megsúgta a titkos búvóhelyet. A török katonák a bejárat előtt gyülekezve, tüzet gyújtva próbálták kifüstölni a benn rekedt rémült lakosságot, akik egyre beljebb és beljebb húzódtak a barlangba. Ekkor leltek rá a hegy túloldalán lévő másik kijáratra. Szerencsés megmenekülésük után a barlang előtt várakozó törököket hátba támadták, így lettek az üldözőkből üldözöttek. Sok török katona a barlangba menekülve lelte halálát, ahol ekkorra már fojtogatóan sűrű füst gomolygott.

Meredek ívben emelkedő turistaút vezetett a barlang fölötti vízgyűjtő területre. A fákon érdekes jelzésekre figyeltem fel. A denevért ábrázoló jelek a denevér tanösvény jelzései, az internetről letölthető vezetőfüzet segítségével bejárható tanösvény, megismerteti velünk a karsztvidék jellegzetes és igen látványos formáit: dolinák, víznyelők és zsombolyok láthatóak végig a barlang fölött és még a távolabb eső erdőrészeken keresztülhaladva is. A barlang fölötti mészkő fennsíkon a 30-40 méter mély és 150-200 m átmérőjű dolinát is megcsodálhatunk.

Lassan magunk mögött hagytuk a karsztvidéket és a tévétoronynak is helyet adó Misina hegycsúcs tövében haladtunk tovább. Az egyre inkább lejtőssé váló út egy igen sötét erdőrészbe vezetett. A mecseki sárkányokról és boszorkányokról szóló félelmetes legendák hangulatát felidéző völgy, a mecseki szénbányászat kezdetéről mesélt nekünk.

A völgyet már a régebbi korok emberei is hátborzongató, furcsa helyként írták le. Többen is mesélték, hogy éjszakánként kék lángnyelveket láttak felcsapni a földből, úgy hitték kincsek rejtőzhetnek valahol a mélyben. Egyszer egy szegény ember fejébe vette, hogy megtalálja azt a bizonyos kincset. A völgy egy eldugott pontján elkezdett hát ásni, ám szinte alig ütötte bele ásóját a földbe, amikor egy szurokfekete kődarab fordult ki onnan. Mivel a nap lemenőben volt már, a szegény ember nekilátott tábortüzet rakni, hogy megmelegedjen. A tüzet azokkal a fekete, fényes felületű kövekkel rakta körbe, amelyeket nemrégiben kiásott. Furcsállotta, hogy a kövek lassacskán parázslani és izzani kezdtek, kellemes meleget árasztva magukból. A kő nem volt más, mint a feketeszén. Másnap elmesélte a falubelieknek, mit talált és mások is elkezdtek kutakodni a kiváló fűtőértékű feketeszén után. Egyre többen, egyre gyakrabban járták a völgyet, sokan már éjszakába nyúlóan ástak. A sok kis lámpás imbolygó fénye után nevezték el a helyet Lámpás-völgynek.

A környékbeliek már a 16. század óta ismerik és bányásszák a feketeszenet, de ipari méretekben csak a 19. századtól indult el a kitermelése. Az Alsógyükéstől (ma Pécs egyik városrésze) Kantavárig húzódó Lámpás-völgy legendája bemutatja, mekkora jelentőséggel bírt a kincsnek számító feketekőszén bányászat beindulása, annak idején, a régió számára.

 

Az eredeti cikk a National Geographic honlapján itt érhető el

Nem minden zöld, ami annak látszik: Pécs szigorít a parkoláson

Pécs lehet az ország első olyan települése, ahol a tölthető hibridektől megvonják a parkolási kedvezményt. Rendeletbe foglalták, hogy kizárólag a tisztán elektromos járművek parkolhatnak ingyen. Ehhez ráadásul előzetesen regisztrálni kell majd. A rendelet a veszélyhelyzet megszűnését követő napon lép hatályba.

A pécsi rendelet értelmében tehát – zöld rendszám ide vagy oda – csak a tisztán elektromos autók parkolhatnak majd ingyen a város fizetőövezetében – írja a történelmi döntésről beszámoló index.hu. Az új önkormányzati rendelet nem azonnal lép életbe, hanem a koronavírus-világjárvány gazdasági hatásainak enyhítése érdekében hozott kormányrendelet szerinti veszélyhelyzet megszűnése után – húzza alá a hírportál.

Az ingyenes parkolásnak van egy további feltétele is: a tisztán elektromos autók tulajdonosainak előzetesen regisztrálniuk kell. Ez hátrányt jelenthet azoknak, akik nem pécsiek, viszont villanyautóval érkeznek a városba – veti fel a problémát az index.hu cikke.

Nem Pécs az első magyar város, amelyik nem szeretné ugyanazt a kedvezményt megadni a szintén zöld rendszámmal ellátott, tölthető hibrid járműveknek, amelyet a teljesen elektromos autóknak biztosít.

Szombathely közgyűlésén is felmerült már az a kérdés, hogy hogyan kezeljék a zöld rendszámos járműveknek egyöntetűen járó parkolási kedvezményt, de ott végül csak részleges szigorításról döntöttek

– idézi fel az index.hu a villanyautosok.hu szakportál cikke alapján.

 

Az eredeti cikk az elobolygonk.hu-n itt érhető el

Mecseki legendák nyomában: a Zengő kincse és a bárányles hagyományan

A Kelet-Mecsek Tájvédelmi Körzet kultúrtörténeti, néprajzi emlékekben bővelkedő terület, a Duna-Dráva Nemzeti Park része.

Szerző: Dr. Ottó Anita

 

Geológiai adottságai, talajviszonyai és mediterrán klímája kedvező táptalajt biztosítanak egy gazdag állat és növényvilággal rendelkező terület létrejöttének. Különleges növénye a bánáti bazsarózsa.

A Kelet-Mecsek vonulatai között található Mecsek-hegység legmagasabb pontja a Zengő, melyhez különféle irányokból más-más nehézségű útvonalon lehet feljutni. Megközelítése Pécsvárad felől a legegyszerűbb, meghódítására mi is innen indultunk a piros kereszt jelzésű turistaúton át. A távolból már szépen kirajzolódott a Zengőre vezető hegygerinc jellegzetes vonulata. A fokozatosan emelkedő turistaúton érdemes nyitott szemmel járni. A bánáti bazsarózsa fő élőhelyén, a Hosszúhetény és Pécsvárad között elterülő Nagy-mező, Arany-hegy természetvédelmi területen mintegy 30 védett növényfaj fordul elő. Eléggé nagy esélyünk van rá hogy jelzett turistautak mentén is megpillantsuk a ritka növényt, mely világállományának 90 százaléka a Kelet-Mecsekben, ezen belül is főképpen a Zengő oldalában él. Magyarországon 1982 óta fokozottan védett, természetvédelmi értéke 250 000 Ft. Ha abban a szerencsében van részünk, hogy megpillantjuk ezt a rendkívüli botanikai értéket képviselő növényt, jusson eszünkbe, ez esetben fokozottan érvényes a „mindent a szemnek, semmit a kéznek” szabálya.

A kezdetben kellemesen emelkedő turistaút rövid gyaloglás után nagyobb meredekségbe váltott át. Hosszas kaptató után értük el 682 méteres magasságban a Zengő-csúcsát. A jelenleg itt álló betontorony 1984-ben az Állami Földmérési Hivatal megbízásából épült mérőtoronynak. Rossz állapota miatt nem ajánlott a látogatása. A csúcstól néhány méterre már látszanak a Zengő-vár erősen romos falmaradványai. Az itt látható várrom középkori eredetű, a római korban őrtorony állt a helyén.

A csúcstól 200-300 méterre találjuk az úgynevezett Bocz-keresztet, amelyhez egy legenda és egy a mai napig élő helyi népszokás is kapcsolódik.
Mesélik, hogy egyszer egy vándor igyekezett Hosszúheténybe a Zengőn át, de út közben nagy vihar kapta el. Eltévedt és kétségbeesetten kereste a faluba levezető ösvényt, amikor szinte a semmiből egy bárány tűnt fel előtte. A legenda szerint ő volt Isten báránya, aki segítségére sietett a bajba jutottnak és levezette a hegyről. Ez a férfi volt a Bocz család egyik tagja. Az eredetileg itt állott keresztet még 1797-ben az akkori pécsi püspök állíttatta. Ennek a helyére került a ma látható kereszt, melyet a népnyelv – a csodás megmenekülés emlékére – Bocz-keresztnek, vagy bárányles keresztnek nevez.

Egy Európában egyedülálló, kizárólag férfiaknak szóló zarándoklat hagyománya is kapcsolódik a bárányles kereszthez. A történet szerint az első világháború alatt a környék katonái fogadalmat tettek, ha épségben visszatérnek hazájukba, minden évben elzarándokolnak a Zengőre. Azóta is a környékbeli férfiak minden év virágvasárnapján a kora hajnali órákban elindulnak a kereszthez, hogy a nap első sugarait már a kereszt tövében tudják üdvözölni. Közösen tüzet gyújtanak, beszélgetnek és együtt várják az Úr bárányának eljövetelét, a feltámadást, amelyet a napfelkelte jelképez.

A Zengő-hegy nem csak a bárányles keresztről nevezetes, egy tragikus történet is kapcsolódik hozzá. Élt réges-régen a Zengő lábánál fekvő völgyben egy szegény pásztor ember a feleségével és karon ülő gyermekükkel. A család igen szegény volt így az asszony sokat törte a fejét azon, miképpen fordulhatna jobbra a soruk. Egy napon, mikor a pásztorasszony hajtotta fel a birkákat legeltetni, szinte a semmiből megjelent előtte a hegy szelleme. A szellem elmondta, hogy a hegy gyomra nagy kincseket rejt magában. Minden évben a virágvasárnapi mise alatt megnyílik a hegy és megmutatja rengeteg kincsét annak, aki éppen akkor odafenn van. A szellem figyelmeztette, a hegy kincseit csak a szótlan asszonyoknak mutatja meg és ha megszólalnak, becsukódik rögvest és jaj annak aki akkor odabenn reked. Az asszony következő virágvasárnapon gyermekével a karján felsietett a hegyre. A faluban megkonduló harang után hamarosan csakugyan feltárult a hegy gyomra, megmutatva páratlan kincseit. Az asszony a szellem csalogatására egyre beljebb és beljebb mászott, ráadásul kapzsiságában gyermekét is letette, hogy mindkét karját tele szedhesse a sok arannyal és ezüsttel. Kilépve a fényre rögvest visszafordult volna gyermekéért, ám ekkor odalenn a faluban véget ért a virágvasárnapi mise, a hegy felmorajlott és a járat bezárult. Az asszony, bár keze tele volt drágaságokkal, legnagyobb kincsét gyermekét mégis elvesztette. Őrült fájdalmában élete végéig a hegyet járta és elveszett gyermekét siratta. Halála után szelleme sem nyugodhatott, azt beszélik, azóta is a Zengő gerincén kísért. A völgyben élők mesélik, hogy időnként furcsa morajlásokat hallani a hegy felől, melyet néhány napra rá erős szélvihar szokott követni. A süvítő szélben zúgnak, zengenek a fák és még most is hallani az őrült asszony szellemének panaszos sikolyát.

A véletlen hozta úgy, hogy mi is virágvasárnapon látogattunk fel a Zengőre. Felidéztük újra a hátborzongató és egyben tanulságos legendát, majd üres kézzel, de élményekkel gazdagon tértünk vissza Pécsváradra.

Aki egyszer ellátogat ide, Magyarország távoli szegletébe, megérti, hogy nem kell hasadékokba rejtett kincsek után kutatnunk ahhoz, hogy felfedezzük a Zengő igazi értékét. Elegendő egy kellemes sétát tenni a kellemesen lankás hegyoldalak ölelésében húzódó, hívogatóan zöldellő rétekre, miközben mélyeket szippantunk a szirmait bontogató bánáti bazsarózsa semmi mással össze nem téveszthető illatából.

 

Az eredeti cikk a National Geographic honlapján itt érhető el

Mecseki legendák nyomában: A mánfai templom és a mésztufa lépcsők

A Mecsek-hegység kellemes klímájával, kiterjedt tölgyfaligeteivel és kellemesen lankás erdei ösvényeivel vonzó úti célt jelent a feltöltődésre vágyók számára.

Szerző: Dr. Ottó Anita

 

Kevesen tudják azonban, hogy a természeti értékekben gazdag terület kultúrtörténeti szempontból sem elhanyagolható. A festői környezetben megbúvó barlangokról, egykori rablóvárakról szóló helyi mondák ismeretében – némi fantáziával felvértezve – kalandos utazásra indulhatunk a képzelet világába.

A Mecsek központi részén fekvő Árpádtető településről indult túránk, egy téli reggel. A kék sáv jelzésen haladva elértük Pécs város első erdőmesteréről Tripammer Károlyról (1872-1926) elnevezett kocsányos tölgyet. A turistautak kereszteződésében álló emlékfánál pihenőhely, gondosan karban tartott esőbeálló és tűzrakó hely került kialakításra. Csábító alkalom kínálkozott reggelink elfogyasztására, de a hirtelen feltámadó, metsző hideg szél gyors továbbhaladásra ösztökélt. Az előző napok intenzív havazásai vastag hótakaróval vonták be a tájat. A roppanós porhóban minden megtett lépés élvezettel töltött el. Fejünk felett összefüggő felhőzet jelezte, hamarosan utánpótlás érkezik.

Utunkat a kék körséta turistajelzésen folytattuk tovább, majd lassan elértük kirándulásunk célpontját a Melegmányi-völgyet. A völgy természetvédelmi területet, része a Nyugat-Mecsek Tájvédelmi Körzetnek. Számos forrás található a közelben, egyike a hegység vízben gazdag területeinek. Téli időszakban inkább geológiai érdekességeket tartogat, míg a melegebb évszakokban megcsodálhatjuk őshonos növényritkaságait. Keresni sem kell, elég egy pillantást vetnünk a térképre és hagyni, hogy a beszédes helynevek elvezessenek hozzájuk. Itt van mindjárt a Páfrányos, ahol többféle páfrányfaj is burjánzik. A völgyben kedvelt gyógynövényünk a mezei zsurló épp úgy megtalálható, mint a Baranya megyére jellemző szúrós csodabogyó. A kora tavaszi idő hírnöke errefelé a védettséget élvező illatos hunyor.

A völgy másik nevezetességét adó mésztufa lépcsők téli napokon is élvezetes látványt nyújtanak. A Melegmányi-patakot tagoló lépcsőkről csapadékos időben fátyolszerűen lefutó vízeséseket, sokan a szilvásváradi Szalajka-völgyben látható vízesésekhez hasonlítják. A tömegturizmus nem érinti igazán a hegység ezen részét, így a táj érintetlensége további vonzó tulajdonságot jelent az ide látogatók számára.

A völgyből kivezető út meredek ereszkedésbe kezdett és mivel nem láttam a vastag hótakaró alatt megbúvó köveket, lassítottam kissé a lépteimen. A piros kereszt jelzésen haladva közeledtünk a mánfai Árpád-kori templomhoz. A településtől kissé nyugatra elhelyezkedő, a 12. században Sarlós Boldogasszony tiszteletére épült templom a mai napig szerves részét képezi a közösségi életnek. Ünnepélyes alkalmakkor meghirdetett szentmisék idején falai közt – hála az épület kiváló akusztikájának – ismert kórusművek is felcsendülnek.

A templom megépítésének története érdekesen fonódik össze a környék mondavilágával. A vesztes csatából menekülő Koppányt Szent István hófehér lován üldözőbe vette. Kercseligeten, Oroszlón és Mánfán dobbantva szökkent a ló, így érte utol István a menekülőt. A sorsdöntő küzdelem emlékére István királyunk elrendelte, hogy ezen a 3 helyen templom épüljön. Így épült fel tehát a sokak által legszebb fekvésű templomként emlegetett mánfai templom a Melegmányi-völgy északi oldalán.

A templom az évszázadok viharát is mesébe illően vészelte át. Mánfa, a török időkben is létezett, ám lakosságszáma meglehetősen lecsökkent. A megmaradt népesség kissé odébb költözött az eredeti településtől, így a templom és környéke elnéptelenedett, lassan visszafoglalta magának a természet. Az épületet sűrű bozótos nőtte be, amely szinte áthatolhatatlan falat alkotva zárta el a kíváncsi szemek elől. Mesélik, hogy egyszer a közeli réten nyáját legeltető tehénpásztor sehol sem lelte bikáját, amikor is a bokrok mélyéről kiszűrődő harangkondulásra lett figyelmes. Az elkóborolt állat szarva beakadt a folyondárba, amely a templom harangját is körbefonta és a szabadulni próbáló bika akaratlanul is segített újra megtalálni a réges-régen elfeledett templomot. A kis közösség visszakapta azt, ami egykor elveszett és lelkes munkával kezdtek neki a templom rendbe tételének.

Magunk mögött hagytuk Mánfát és a község fölé magasodó dombtetőn folytattuk utunkat Komló irányába. Visszatekintve a völgyben elnyúló településre, jóleső érzéssel nyugtáztam magamban, hogy amíg a mecseki emberek emlékezetében ilyen élénken él a múlt, addig a régi idők legendái soha nem merülnek feledésbe.

 

Az eredeti cikk a National Geographic honlapján itt érhető el