Új bagolyfajt fedeztek fel Príncipe szigetén

A Guineai-öbölben lévő szigeten a füleskuvikok nemébe tartozó fajt sikerült hosszú évtizedek munkájával megtalálni.

Szerző: Landy-Gyebnár Mónika

 

A füleskuvikok talán a legviccesebb arcúak a baglyok közt, nagyjából olyan képet vág minden fajuk, mintha örök hétfő reggel volna és sehol se lenne kávé. Az új fajuk, amely az Otus bikegila nevet kapta, egy príncipe-szigeti vadőr után, akinek a helyismerete fontos szerepet játszott abban, hogy megtalálhatták a fajt, számolt be a Pensoft kiadóvállalat híre.

A madár a Príncipe-sziget igen tagolt felszínű és lakatlan déli részén él, amely ugyan egyelőre érintetlen, ám hamarosan egy kis vízerőműt építenek a szigeten, amely már súlyos zavarást jelent az állat kicsiny élőhelyén. Épp ezért a felfedezők azt javasolják, hogy a faj a Természetvédelmi Világszövetség vörös listáján a súlyosan veszélyeztetett státust kapja meg.

Emiatt az is különösen fontos, hogy a madár állományát folyamatosan figyeljék, ehhez kameracsapdákat terveznek kihelyezni majd a kutatók. Szerencsére a bagolyfaj a már védett Príncipe Obô Természeti Park területén honos, ez pedig reményt ad arra, hogy a védelme biztosított legyen. A madár kétféle színváltozatban található, egy vöröses-barnás és egy szürkés-barnás. Az alaktani, genetikai és a madár hangját (a baglyok mellett az őserdei rovarok ciripelése elég hangos, de azért jól észlelhető a háttérben a huhogás) érintő összehasonlításokból egyértelműen bebizonyosodott, hogy új fajról van szó.

Bár a füleskuvikra csak most találtak rá, a genetikai vizsgálatok szerint Príncipe szigete volt az első a Guineai-öböl szigetei közül, amelyet a füleskuvikok meghódítottak. „Bár szokatlannak tűnhet, hogy egy madárfaj ennyire sokáig rejtőzzön a szakemberek elől egy kicsiny szigeten, ám a baglyok közt ez egyáltalában nem különleges eset” – mondták a kutatók. Példaként fel lehet hozni az Anjouan-szigeti füleskuvikot, amelyet eredeti felfedezése után 106 évvel láttak legközelebb, vagy épp a floresi füleskuvikot, ahol 98 év telt el a felfedezés és a második megpillantás közt.

„Egy új madárfaj felfedezése mindig remek alkalom arra, hogy az átlagembereket megszólítsuk a biodiverzitás kérdésében” – mondta Martim Melo, a Zookeys szakfolyóiratban a fajt bemutató tanulmány első szerzője. „Abban a korban, amikor az ember hatására sorra halnak ki fajok, mindent meg kell tennünk azért, hogy dokumentáljuk azokat, amelyekkel talán nemsokára már nem is találkozhatunk. A madarak a legjobban tanulmányozott állatcsoport, épp ezért is különleges esemény egy új faj felfedezése, és ez egyúttal felhívja arra is a figyelmet, hogy mennyire fontos a terepi munka, és persze a kutatói kíváncsiság, amelyet a helyismerettel rendelkező lakosok vagy épp amatőr természetbúvárok segítségével lehet a tudomány szolgálatába állítani.”

A mostani felfedezés se jöhetett volna létre Bikegila segítsége nélkül. A vadőr papagájok után kutatva lett figyelmes a különös bagolyra még 1998-ban, majd további közel 25 év munkájával sikerült rábukkanni a madarakra. Elképesztő mennyiségű terepi munka révén a faj felfedezésében kulcsszerepe volt.

São Tomé és Príncipe területén legalább 28, csak e szigeteken honos madárfaj él, az esőerdők (az éves csapadék eléri az 5000 millimétert) és a tagolt, vulkáni eredetű táj együtt teszik lehetővé azt, hogy különleges fauna alakulhatott ki errefelé.

Az eredeti cikk a National Geographic honlapján itt érhető el

Megállíthatatlanul olvad Izland híres gleccserborítású vulkánja

Veszélyben van a Snæfellsjökull vulkán gelccsere Nyugat-Izlandon. Jules Verne az Utazás a Föld középpontja felé című regényében is megemlíti a gleccserborítású vulkánt.

 

A teljes cikk az euronews.hu-n itt érhető el

Mire megoldás a műanyagevő gyászbogár-lárva?

A polisztirén az a műanyag, amelyet hőszigetelő tulajdonsága mind épületek szigeteléséhez, mind élelmiszerek szállításához alkalmas anyaggá teszi, ám szemétként igen súlyos problémát okoz.

Szerző: Landy-Gyebnár Mónika

 

Az ausztrál Queenslandi Egyetem kutatói fedezték fel, hogy egy gyászbogárfaj, a Zophobas morio lárvái (amelyeket e kutatástól függetlenül már régóta szuperlárva néven emlegetnek) megemésztik a polisztirént egy, az emésztőrendszerükben élő baktériumnak köszönhetően. A szakemberek különféle étrenden tartott lárvák egy részét polisztirénnel is etették, és arra jutottak, hogy nemcsak túlélték az állatok e speciális diétát, hanem még egy picit híztak is. „Ez arra utal, hogy a lárvák képesek energiát kinyerni a polisztirénből, feltehetően a bélbaktériumaiknak köszönhetően” – mondta Dr. Chris Rinke, akinek a kutatócsoportja a felfedezést tette és a vizsgálatokat végezte.

A Microbial Genomics szakfolyóiratban közzé tett tanulmányuk szerint a polisztirénen nevelt lárvák ugyan túlélték a diétát, ám a kontrollként korpával etetett társaikhoz képest kevesebbnek sikerült bebábozódnia és kevesebb alakult át kifejlett bogárrá is. Vagyis nem maguknak a lárváknak kell műanyagot enniük.

A kutatók ugyan nem végeztek módszeres megfigyeléseket a polisztirénen élő lárvák viselkedésén, ám azt észrevették, hogy lassabban másznak a rendes étrenden tartott társaikhoz képest, ám a 3 hetes kísérlet során végig aktívak maradtak. A polisztirént falatozó lárvák ürüléke barnáról fehérre változott, és mikroszkópos elemzések igazolták, hogy a polisztirén részint lebontott formában ürült ki az állatokból.

A kutatók azt igyekeztek feltárni, hogy miféle enzimek lehetnek képesek a polisztirén és a sztirén lebontására, ugyanis az volna a cél, hogy olyan enzimeket (illetve baktériumokat, amelyek ilyen enzimeket állítanak elő) hozzanak létre, amelyek az újrahasznosító üzemekben képesek lebontani a felaprított műanyagokat.

„A szuperlárvák miniatűr újrahasznosító üzemek: szájszervükkel megrágva felaprítják a műanyagot, majd megetetik azt a beleikben élő baktériumokkal” – magyarázta Dr. Rinke. Hozzátette, az értékes bomlástermékeket azután már más mikrobák képesek lehetnek felhasználni és például bioműanyagokká alakítani. Nagy reményekkel néznek ezen módszer elé a szakemberek, mivel ez valóban ösztönözhetné az újrahasznosítást.

Számos olyan mikrobát ismerünk már, amelyek valamilyen formában képesek egyes műanyagokat lebontani (legalább részben), nemrégiben egy viaszmoly lárváinak bélbaktériumait találták alkalmasnak a polietilén megemésztésére. Ahhoz, hogy ezekből az ismeretekből ipari méretekben hasznosítható módszerek legyenek, még hosszú időnek kell eltelnie, addig viszont az volna a jó, ha a lehető legkevesebb műanyagot használnánk fel és dobálnánk el.

 

Az eredeti cikk a National Geographic honlapján itt érhető el

Amazónia erdőirtása befolyásolja Tibet időjárását

Bolygónk időjárási rendszereiben hatalmas távolságokon fennálló kapcsolatok vannak.

Szerző: Landy-Gyebnár Mónika

 

Bármilyen távolinak is tűnik bolygónk egy-egy szabadon választott pontja, muszáj tudomásul venni, hogy minden egy összefüggő rendszert alkot. Az egyes összefüggések erősebbek, mások azonban nehezen felismerhetőek, vagy épp nem közvetlenül mutatkoznak meg, ezért is egyre fontosabb tudományág a Föld-rendszer kutatása. Az azonban világos, hogy a tetteinknek következménye van, mindegy, hol cselekszünk – akár jól, akár rosszul.

Egy ilyen távkapcsolatra hívta fel a figyelmet egy új kutatás: Amazónia és Tibet közti időjárási összefüggést tárt fel egy nemzetközi kutatócsoport, a Nature Climate Change szakfolyóiratban bemutatott kutatási eredményeik segítségével.

Amazónia esőerdője egyike azoknak a helyszíneknek, amelyek befolyásolják a klímánk alakulását, és nem csupán ott, helyben. Az amazóniai fokozatos változások egy idő után hirtelen átalakulásba csapnak át, amelyből már nem lesz visszaút. Az erdőirtás hatásait egy bizonyos szint elérése után akkor sem lehet visszafordítani, ha megállítják az irtást, és új fákat ültetnek.

A kutatók most az évtizedek óta tartó erdőirtás mértékét a műholdas méréseken számszerűsítve elemezték, majd ezeket az eredményeket megvizsgálták a Föld-rendszer szempontjai szerint, a globális éghajlati adatokkal összevetve.

Kiderült, ahogy csökkent Amazónia esőerdőinek mérete, nőtt a helyi hőmérséklet és ezzel együtt Tibet és a Nyugat-Antarktika jégmezőjének hőmérséklete is növekedett. Végig lehetett követni, hogy a távkapcsolatban álló események párhuzamosan haladtak, ahogyan fogyott az esőerdő, úgy nőtt a hőmérséklet. Amikor Amazóniában több csapadék volt, a két, vele távkapcsolati összefüggésben álló helyen kevesebb.

Tibet esetében fontos tudni, hogy az ottani változások is hasonlóan gyorsak, mint az északi sarkvidéken, és sokan úgy vélik, Tibet maga is már közel jár ahhoz, hogy visszafordíthatatlanná váljanak e változásai. A térség Ázsia kútja, ember-százmilliókat ellátó folyók erednek innen, a felmelegedése pedig a víztároló képességre van hatással.

Az eredeti cikk a National Geographic honlapján itt érhető el

Az ökológiai fényszennyezés egy új típusáról készítettek filmet magyar kutatók

Kriska György, az Ökológiai Kutatóközpont tudományos tanácsadója, az ELTE Biológiai Intézetének docense Horváth Gáborral, az egyetem Fizikai Intézetének egyetemi tanárával közös kutatási eredményei szerint a visszavert fény emberi szemmel alig észlelhető, ám a különböző rovarok által érzékelt polarizációs mintázatok létfontosságú információkkal szolgálnak az élőhelyek felismerésében és azonosításában.

Szerző: Vajna Tamás

 

„E jelek érzékelése több millió évig segítette a rovarok túlélését, azonban a mai, ember által átalakított közegben az optikai környezet is átalakult, így az állatok egyre több hamis és gyakran halálos jelzést kapnak. A mesterséges felületekről, fényes tárgyakról, például napelemekről, aszfaltutakról, ablakokról, autókról származó fénytükröződések naponta több milliárd állat számára jelentenek ökológiai csapdát. Így okozza például a látszólag ártalmatlan sírkő ezernyi élőlény halálát” – olvasható az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat honlapján.

A poláros fénycsapdaként működő objektumok természetkárosító hatása ma már globális szinten veszélyezteti a biológiai sokféleség egyik legfontosabb fenntartójának tartott vizes élőhelyeket. A magyar kutatók Poláros világ című, a YouTube-on szabadon megnézhető tudományos ismeretterjesztő filmjükben a „becsapott rovarok” szemszögéből mutatják be a jelenség iskolapéldáit.

 

Az eredeti cikk a qubit.hu-n itt érhető el

 

 

Nem mindenhol jó ötlet a száraz vidékek erdősítése

Bár az erdősítés igen fontos segítség a klímánk védelméhez, egyre több kutatás árnyalja a helyzetet.

Szerző: Landy-Gyebnár Mónika

 

Bolygónkon hatalmas száraz térségek vannak, amelyek közül jó néhányon elkezdtek erdőket telepíteni, és további tervek is születnek folyamatosan. Egy ilyen például az afrikai Nagy Zöld Fal eredeti terve, amely a Szahara déli részén, az éhínségekről hírhedtté vált Száhel-övezetben eredetileg tervezett 8000 kilométeres, egybefüggő erdőrégió lett volna. Habár ez csak egy a nagyszabású tervek közül, mára világossá vált, hogy nem megvalósítható, a már elültetett fák milliói pusztultak el a csapadékhiány és a túl forró talaj miatt.

A faültetésnek azonban a klíma szempontjából egyáltalán nem mindig pozitív a hatása, egy izraeli kutatócsoport nemrégiben felmérte, pontosan mi is történik a száraz vidékek erdősítése hatására.

A felmérésből az derült ki, hogy az erdősített sivatagok (az egyszerűség kedvéért nevezzük így, de mindennemű száraz terület ide tartozik, így pl. a sztyeppe is) egyáltalában nem tudnak javítani a klímahelyzeten, sőt, egyes esetekben még rosszabbá is tehetik azt. Ennek pedig az az egészen egyszerű oka van, hogy míg a sivatag világos felszínű és így sok napfényt ver vissza, addig az erdő sötét, és elnyeli a napsugárzás jelentős részét. Habár a fák szén-dioxidot vonnak ki a légkörből, azzal, hogy a korábban világos felület sötétté válik, nagyobb lesz a felmelegedés, mint amennyit a kivont szén révén javít egy-egy sivatagi erdő. A helyzet hasonló ahhoz, amit a sarkvidékeken a jég olvadása, vagy a jégre a nagyobb hajóforgalom miatt rakódó koromszemcsék kifejtenek.

A kutatók először megvizsgálták, mekkora terület lehet egyáltalában alkalmas efféle akcióra, majd az egyes területekre vetítve kiszámították, hogy ott a fák mennyi szén-dioxidot képesek megkötni, és mennyivel nő vagy csökken hatásukra a hőmérséklet.

Világszerte az alkalmas területek erdősítésével s az ottani erdők fenntartásával összesen 32,3 milliárd tonna szenet lehetne 2100-ig megkötni. Azonban mindezen szén kétharmadát elvinné az a melegedés, amelyet az erdők sötétebb színe okozna. Összességében a világ összes alkalmas száraz térségének beerdősítésével a 2100-ig kibocsátani „tervezett” szén-dioxid mindössze 1 százalékát lehetne kivonni a légkörből.

A kutatók azt is hangsúlyozták, hogy bár a globális átlag nem túl jól mutat, hatalmas regionális különbségek vannak, így van helye ennek a megoldásnak is, ám csak ott szabad alkalmazni, ahol a helyi körülmények hatására kisebb a melegedés. A száraz területek kb. felén azonban kimondottan negatív hatású volna az erdő ültetése. A Science-ben közzé tett kutatási eredményt egy interaktív világtérkép is kiegészíti, amelyen ellenőrizhető, hol érdemes a klímacélokért erdősíteni a sivatagot, és hol nem. (A térkép azt mutatja a kutatás alapján, hogy hazánk száraz területein, főként az Alföldön igen jó klímahatása volna az erdősítésnek.)

Azt se szabad elfelejteni, hogy a faültetésnek nem egyedül a klímára lehet következménye, hanem emellett számtalan egyéb pozitívuma is van, pl. a talaj megkötése vagy építőanyag biztosítása – amennyiben megfelelő fafajokat használnak.

Az eredeti cikk a National Geographic honlapján itt érhető el

Halnak a hüllők, ez pedig nagy baj a Földnek

A Föld hüllőinek 21,1 százalékát fenyegeti kihalás egy frissen megjelent tanulmány szerint, amely a maga műfajában hiánypótló is: a madarakról, a kétéltűekről és az emlősökről már készült hasonló átfogó felmérés, a hüllőkről azonban nem. A kihalási toplistán a kétéltűek állnak a legrosszabbul, ezeknek az állatoknak 40,7 százaléka tűnhet el a Föld színéről, ez az arány az emlősök esetében 25,4, a madaraknál pedig 13,6 százalék. 

Szerző: Dippold Ádám

 

Viszonylag jó hírnek számít, hogy hiába hanyagolták ilyen sokáig a hüllőket (a mostani tanulmányban 17 év adatait foglalták össze), a más fajokért tett erőfeszítések valószínűleg segítenek a hüllők megóvásában is. Szükségük is van a segítségre: a tanulmány szerint az erdőlakó hüllők 30 százaléka van veszélyben, míg a szárazabb körülmények között élők 14 százalékát fenyegeti pusztulás.

A most vizsgált 10196 fajból 1829 már eddig is veszélyeztetettként volt számon tartva, további 1489-ről pedig megbízható adatok hiányában nem tudták ezt megállapítani. Az elmúlt időszak megfigyelései alapján ezek között is akad olyan, amelynek veszélyben van a fennmaradása.

Erdőirtás, macskák, rókák

A legnagyobb veszélyt, ahogy az erdőben és a sivatagi körülmények között élő fajok összehasonlítása is mutatja, az erdőirtás jelenti. Ennek az egyik legnagyobb vesztese a királykobra (Ophiophagus hannah), amelyet az IUCN sebezhető kategóriába sorolt, de az élőhelyének folyamatos pusztítása miatt egyre nagyobb veszélyben van a fennmaradása. Más fajok létét a vadászat veszélyezteti, de komoly veszélyt jelentenek az invazív fajok is.

Mike Hoffmann, a tanulmány egyik szerzője szerint eddig méltatlanul hanyagolták a hüllőket, de abban bízik, hogy a mostani kutatás felhívja majd a figyelmet a védelmük fontosságára. Neil Cox, a tanulmány egyik vezető szerzője szerint kellő védelem nélkül 15,6 milliárd évnyi evolúció munkája mehet veszendőbe, ha a veszélyeztetett hüllőfajok nem kapnak megfelelő védelmet, Hoffmann szerint pedig a hüllők pusztulásának beláthatatlan következményei lehetnek az ember számára is.

Nincs még minden veszve: Bruce Young, a tanulmány másik vezető szerzője szerint az legalábbis jó hír, hogy ahol már vannak konzervációs törekvések akár más fajokkal kapcsolatban is, a hüllőpopuláció is jobb állapotban van, ezért a biodiverzitás megőrzéséért tett törekvések egyszerre használhatnak az összes fajnak. Mindeközben persze a Föld egy kihalási hullám kellős közepén tart, ezért a biodiverzitásnak minden védelemre szüksége van, az ENSZ biodiverzitási tanácsán még idén döntenek arról, hogy a tagországok milyen erőfeszítéseket tesznek majd a sokszínűség megőrzéséért.

 

Az eredeti cikk a qubit.hu-n itt érhető el

A madárvonulás rekorderei

A madarak vonulása már régóta ámulatba ejti az embereket, eltűnésük titka mindig is izgatta mind a tudomány mind az átlagember fantáziáját. A gyűrűzés előtt csak feltételezések voltak arról, hol lehetnek azok a madárfajok, melyek a tél beálltával eltűnnek költőhelyükről.

Szerző: Ifj. Vasuta Gábor

 

A mai kis írásban pár csúcstartóról szeretnék beszámolni. Egyik ilyen a sarki csér, aki az abszolút távolsági csúcstartó, hiszen minden évben az Arktikus fészkelő helyét elhagyva az óceánon átkelve az afrikai partok mellett haladva egészen az Antarktiszig repül. Ráadásul évente kétszer teszi meg a 15 ezer kilométeres utat. Sok madárfaj elkerüli a nyílt tengeren való repülést a vonulása során, Gibraltárnál, Szicíliánál valamint a Boszporusznál kelnek át nagy csapatokban, főképp a ragadozó madarak. Vannak olyan rekorderek, amelyek több ezer kilométeres folyamatos szárnyalással kelnek át nyílt óceánok felett.

Az Indiában költő méhészmadarak, sólymok 3000 kilométert tesznek meg az óceánok felett az afrikai telelőhelyükig. A Japánban élő partfutó faj már dupláját 6000 kilométert tesz meg a nyílt vízen Ausztráliában lévő szállásáig. Az Észak-Amerikában költő aranylile a Hawaii-szigetekig 4000 kilométert repül a nyílt vízen, ezt a távot csodával határos módon 55 nap alatt teszi meg. Német ornitológusok kiszámították, hogy negyedmillió szárnycsapást tesz meg.

Érdekesség még a repülési sebesség is. A daru, tövisszúró gébics és karvaly óránként 40 kilométeres sebességgel repül, a vándorsólyom annak ellenére, hogy 250 km/óra sebességgel csap le áldozatára, csak 75 kilométerrel halad, akár egy seregély. A csörgőréce már duplája 120 kilométert tesz meg óránként a rekorder a fregattmadár és a sarlósfecske 150 kilométeres óránkénti repülési távval.

További érdekesség a napi megtett távolság, ezek közül szemezgetve, a énekesmadarak átlagban 60 kilométert repülnek, míg a gólya 200 kilométert, az abszolút rekorderek pedig a szalonkák, akik 500 kilométert tesznek meg naponta a vonulásuk során. A széncinege a fiókái nevelése során élelemgyűjtéssel is összehozza a 60 kilométeres napi távot, de a sarlósfecske, vadászata során, több ezer kilométert lerepül naponta.

A vándorok között a ludak, darvak csapatosan repülnek, de vannak magányosan vonulók, ilyen a jégmadár, kakukk, nyaktekercs búbos banka és sok ragadozó madárfaj.
A repülési magasságuk átlagban 200 méter alatti, a felső határ 6000 méter felett van, ezt az indiai lúd tartja, a Himaláján átkelve. Az emelkedési magasság is figyelemreméltó, hiszen 7-8 óra alatt jutnak el a tengerszintről a hatezer méter feletti hegyek fölé, óránként 64 kilométer sebességgel, így az emelkedési rekordot is ők tartják, 1,1 kilométeres szintkülönbség megtételével.

 

Az eredeti cikk a National Geographic honlapján itt érhető el

Hivatalos: 8 milliárdan vagyunk a Földön

Alig 50 éve, 1974-ben még feleennyien, 4 milliárdan voltunk, de pánikra semmi ok: a népesség éves növekedésének üteme az utóbbi évtizedekben drámai mértékben csökken. Szakértők szerint különben sem az számít, hogy mennyien vagyunk, hanem hogy miként osztozunk a Föld erőforrásain.

Szerző: Kende Ágnes

 

„Azért vagyok itt, hogy világosan kimondjam, hogy az emberi életek puszta száma nem ad okot a félelemre – nyilatkozta Natalia Kanem, az ENSZ Népesedési Alapjának ügyvezető igazgatója az AFP hírügynökségnek, miután az ENSZ november 15-re prognosztizálta, hogy a Föld népessége eléri a 8 milliárd főt. – Nyolcmilliárd ember. Ez jelentős mérföldkő az emberiség számára, de tudom, hogy ez a pillanat nem mindenki számára ünnep, és sokan félnek a világ túlnépesedésétől.”

A Worldometer számlálója, ami az ENSZ idén átdolgozott adatai alapján valós időben mutatja a világ népességének változását, magyar idő szerint kedd reggel 9 órakor fordult át 7 999 999 999-ről 8 milliárdra.

Egy prognózis szerint a bolygó népessége az évszázad végéig töretlenül nő majd (1700-ban, a Rákóczi-féle szabadságharc kitörése előtt néhány évvel még csak 600 millióan éltek a Földön, amelynek népessége 2100-ra várhatóan eléri a 10,9 milliárdot), az éves növekedés üteme 1968 óta drámai mértékben csökken: az 54 évvel ezelőtti csúcsponton még évi 2,1 százalékkal nőtt a bolygó lakóinak száma, ma 0,9 százalékkal, és 2100-ra ez az arány már csak 0,1 százalék lesz.

Hogy miként jött össze ez a szám, miközben még 1974-ben is csak feleennyi, 4 milliárd ember élt a Földön? Egyrészt a javuló orvosi ellátás, a jobb ételek, a személyes higiénia és az orvostudomány fejlődése miatt az emberek ma már tovább élnek, másrészt sok országban még mindig és tartósan nagyon magas a termékenység – olvasható az ENSZ A 8 milliárd napja című weboldalán.

A világszervezet népesedési alapjának igazgatója ugyanakkor óva int a „túlnépesedési pánikkeltéstől”: szerinte amikor a kormányok kizárólag a születési számokkal vannak elfoglalva, súlyosan sérülnek az emberi jogok. „A kényszersterilizációs kampányoktól kezdve a családtervezés és a fogamzásgátlás korlátozásáig még mindig számolnunk kell a népességnövekedés visszafordítására vagy egyes esetekben a népességnövelésre irányuló politikák tartósan káros hatásaival. Nem ismétlődhetnek meg az emberi jogok olyan égbekiáltó megsértései, amelyek megfosztják a nőket attól a lehetőségtől, hogy eldönthessék, hogy teherbe essenek-e, vagy egyáltalán, hogy mikor essenek teherbe”.

Pedig van mit aggódni, hiszen egy idén közzétett ENSZ-jelentés becslése szerint a terhességeknek világszerte közel a fele nem volt tervezett. „A népesedési pánikkeltés eltereli a figyelmünket arról, amire igazán koncentrálnunk kéne” – folytatja Kanem, aki szerint ha a kormányok csak a számokra koncentrálnak, fennáll annak a veszélye, hogy olyan népességszabályozásokat vezetnek be, amelyekről a történelem már bebizonyította, hogy hatástalanok, sőt veszélyesek. Nem kell messzire mennünk a jogsértésért: annak ellenére, hogy a magyarországi népesség évtizedek óta fogy, bevett gyakorlat volt nálunk – ahogy a környező kelet-európai országokban is – a roma nők kényszersterilizálása pusztán olyan népesesdéspolitikai okokból, hogy bár a politikusok szemében kívánatos lenne a népességnövekedés, az már nem mindegy nekik, hogy ki szüli meg a növekedéshez szükséges gyerekeket.

Nem az számít, hogy mennyien vagyunk, hanem hogy miként osztozunk a Földön

„A bolygóra gyakorolt hatásunkat sokkal inkább a viselkedésünk, mint a számok határozzák meg” – nyilatkozta Jennifer Sciubba, a Wilson Center nevű think tank egyik kutatója az AFP-nek. Sciubba szerint „veszélyes és végülis a problémák megkerülése, ha mindent a túlnépesedésre fogunk, mivel így a Föld összes bajáért a legtöbbet fogyasztó gazdag országok a legnagyobb népességnövekedést produkáló fejlődő országokra háríthatnak minden felelősséget. Pedig „valójában mi vagyunk azok, én és te, a légkondi, a medence, és a hús, amit este eszem, amivel sokkal több kárt okozunk”. Ha a bolygón mindenki úgy élne, mint egy indiai polgár, a Global Footprint Network és a WWF szerint évente mindössze 0,8 Föld kapacitására lenne szükségünk. Ha viszont mindannyian úgy fogyasztunk, mint egy amerikai, akkor évente 5,1, ha pedig úgy, mint egy magyar, akkor évente 2,4 Földre van szükségünk.

Bár minden egyes ember, aki a Földre születik, további nyomás alá helyezi a bolygót, kényes és veszélyes irány az az értelmezés, hogy mivel a népességnövekedésért a Föld déli féltekéje felel, így a megoldás is az ő feladatuk lenne – mondta Vanessa Perez, a Világerőforrás Intézet (World Resources Institute) munkatársa az AFP-nek. Szerinte a vitának nem az emberek számáról, hanem az igazságosabb és méltányosabb elosztásról kéne szólnia.

„Ha képesek is vagyunk 8 milliárd embernek elegendő élelmiszert termelni, még akkor is marad 800 millió ember, aki krónikusan alultáplált” – mondta Joel Cohen, a Rockefeller Egyetem Népesedési Laboratóriumának munkatársa, aki szerint ha leragadunk a „túl sok” fogalmánál, akkor nem arról fogunk beszélni, hogy az összes eddigi tudásunk birtokában miként lehet a Földön élő embereket olyan egészségessé, termelékennyé és boldoggá tenni, amennyire csak lehet.

„A nyolcmilliárdos szám valóban elég figyelemfelhívó adat, de ha lenne oktatás, lenne családtervezés és lennének elérhető fogamzásgátló szerek, kevesebb gyerek is születne. Viszont a növekvő népességű szegény országokban élő emberek épp ezekhez a szolgáltatásokhoz alig férnek hozzá” – írja a The Hill  véleménycikkében William Ryerson, a Népesség Média Központ (Population Media Center) elnöke és Kathleen Mogelgaard, a Népesség Intézet (Population Institute) elnök-vezérigazgatója.

A szubszaharai Afrika 2050-re élhetetlenné válik

A világ népessége az utóbbi időben évente több mint 70 millióval növekszik, és ennek a növekedésnek a 80 százaléka épp azokban a legszegényebb országokban megy végbe, ahol az egyre több embernek egyre kevesebb ennivaló jut, iskola és munka pedig alig van, ami így igazi ördögi körként még nagyobb szegénységhez és a környezet még nagyobb pusztulásához vezet. A világon 700 millió ember él mélyszegénységben, a legnagyobb arányban Afrikában – itt található a világ 28 legszegényebb országa közül 23. A világ legmagasabb afrikai termékenységi rátájához és népességnövekedéséhez hozzáadódik az éghajlat instabilitása, a vízhiány, az áradások és az élelmiszerellátás bizonytalansága is, és manapság ezt tetézik az emelkedő üzemanyagárak és az infláció.

Ez oda vezet, hogy egy friss jelentés szerint a szubszaharai Afrikában 2050-re fenntarthatatlanná válik az élet. Annak a 830 millió embernek, aki ma egy vagy annál is több napig nem tud enni, 89 százaléka a szubszaharai Afrikában él, ráadásul a klímakatasztrófa erősödése, a növekvő infláció és az orosz-ukrán háború miatt még több lesz az alultáplált ember a világnak ezen a részén. A súlyos vízhiánnyal küzdő 83 országban több mint 1,4 milliárd ember él, és ezeknek az országoknak közel a fele Afrikában található.

Jövőre már India lesz a világ legnépesebb országa

Bár a Földön kifejezetten egyenlőtlenül oszlik el a népesség növekedése vagy épp csökkenése (Európa országai például mostanra kifejezetten elöregedtek), a számok a bolygó szintjén is csökkenést mutatnak. Most 12 év kellett ahhoz, hogy a bolygó népessége 7-ről 8 milliárdra nőjön, de várhatóan 15 év kell ahhoz, hogy elérjük a 9 milliárdot. A születésszám csökkenése miatt a világ népességnövekedésének üteme, amely az 1960-as évek végén érte el a csúcsát, a valamivel több mint évi 2 százalékot, mára 1 százalék alá esett.

2030-ra várhatóan 8,5 milliárdan, 2050-re 9,7 milliárdan, 2100-ra pedig 10,4 milliárdan leszünk, de ez a növekedés nagyon más képet mutat majd a világ különböző pontjain: míg mi itt Európában szép lassan elfogyunk, a 2050-ig előrejelzett népességnövekedés több mint a fele mindössze nyolc országra koncentrálódik majd: a Kongói Demokratikus Köztársaságra, Egyiptomra, Etiópiára, Indiára, Nigériára, Pakisztánra, a Fülöp-szigetekre és a Tanzániai Egyesült Köztársaságra. Ráadásul úgy néz ki, hogy India jövőre megelőzi Kínát, és elhódítja tőle a világ legnépesebb országa címet.

És hogy mi a helyzet azokkal az országokkal, mint például Magyarország, amelyeket a népességfogyás réme fenyeget? „Ettől nem kell félni – mondja Kanem. – Az elöregedő társadalmak válságaira lehet olyan megoldásokat találni, amikben benne van az is, hogy olyan emberek migrációját engedélyezzük, akik például segíteni tudnak az idősgondozásban. De mindezt úgy, hogy ez ne szíthassa az idegenek vagy a mások iránti gyűlöletet.”

 

Az eredeti cikk a qubit.hu-n itt érhető el

WWF: az amazóniai esőerdők közel egyötöde elpusztult

Az amazóniai esőerdők fajokban gazdag ökoszisztémájának folyamatos pusztulása akár 47 millió ember megélhetését is veszélyezteti a térségégben, ahol már az esőerdők csaknem egyötöde elpusztult – írja az MTI a Természetvédelmi Világalap (WWF) jelentése alapján. Az Amazonas esőerdeinek állapotáról szóló 200 oldalas dokumentumokat az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezményének 27. éves ülése (COP27) alkalmából adták ki.

Szerző: Lányi Örs

A teljes cikk a 24.hu-n itt érhető el