Kategória archív: Érdekes helyek, kirándulás, szabadidő

A tartós emberi használatra szánt természetes barlangok, föld alatti mesterséges üregek és a hibrid megoldások változatossága az egész világon lenyűgöző. A barlanglakások kultusza ugyan napjainkra erősen megkopott, ám egykor emberek sokasága élt ilyen helyeken – lapozzuk csak fel Révai nagy lexikonának vonatkozó szócikkét, hogy megtudjuk: egyedül Kína löszbarlang-lakóinak számát is milliósra becsülték mintegy száz évvel ezelőtt! A téma saját enciklopédiát érdemelne, de nézzük meg néhány különleges esetét!

Szerző: Szirmai Gábor

 

A teljes cikk az afoldgomb.hu-n itt érhető el

Izland sokak számára titokzatos, izgalmas, mitikus hely. Attól eltekintve, hogy turistaszemmel kicsit drága lehet számunkra, hiszen csaknem mindent, amihez hozzászoktunk, importálni kell, nagyon is életre szóló kaland tud lenni egy izlandi látogatás. Az alábbiakban összeszedtünk minden fontosat Izlandról, ismert és kevésbé ismert dolgokat egyaránt. 

Szerző: Stenszky Cecília

 

Mit kell tudni Izlandról?

Izland Európa legészakibb országa, és fővárosa, Reykjavík a világ legészakabbra fekvő fővárosa. Ez a két tény már önmagában dideregtető információ, de ha hozzátesszük még, hogy egy km2-re 4 fő jut, és az egész ország összlétszáma mintegy 300.000 fő, akkor már lehet némi elképzelésünk arról, hogy milyen hely lehet Izland, a “jégföld”.

Izlandot valószínűleg már időszámításunk előtt meghódították a vikingek. Nagyrészt azonban az első században települtek be a vikingek és a kelták. Skandinávia kívül ír és skót bevándorlók is érkeztek a szigetre. Így jött létre Izland mai kultúrája és nyelve, mely az indoeurópai nyelvcsaládba tartozik. Izlandon ma is nagyon népszerű az olvasás és a saját történeteik, a sagák. Sőt, még az utakat is úgy tervezik, hogy bizonyos természeti lények otthonát ne zavarják meg.

Izlandra azonban a legtöbben nem elsősorban a mitikus idők homályába vesző történetek miatt mennek látogatóba, inkább a föld intenzív mozgásának következményeit figyelik meg különleges formákban.

Izlandon 140 vulkánból ma is több aktív, ezen kívül a gejzírek és a szabadtéri termálvizű tavak, valamint a bővizű vízesések, fjordok és gleccserek azok, amelyek vonzanak minket. Elvégre nem minden nap tudja az ember testközelből megfigyelni annak a bolygónak a működését, ahol él. 1968-ban egy halászhajó legénységének a szeme láttára emelkedett ki a tengerből Surtsey szigete, Izland azóta legdélebbi pontja.

Érdekesség: ne lepődjünk meg, hogy ha izlandiakkal találkozunk, a bemutatkozáskor. Alapvetően nem ismerik a vezetéknév fogalmát, és az anya vagy az apa nevét viselik a keresztnevük után, -dóttir, vagy -son utótaggal ellátva. Ez a meglehetősen ősi névadási mód a mai napig él náluk.

Milyen Izland éghajlata, klímája?

A sziget klímáját alapvetően három dolog határozza meg: a vulkáni tevékenység, a csapadék és az erős szél. Izland két tektonikus lemez határán van, az Eurázsiai és az észak-atlanti lemez találkozásából emelkedett ki a sziget mintegy 56 millió évvel ezelőtt, ahogy a felszínre törő magma megszilárdult. Helyzetéből fakadóan ma is folyamatosan növekszik a területe. Emellett persze elég közel van a sarkkörhöz, amely a fényviszonyokra és a hidegre is befolyással van. Nyáron hosszúak a nappalok, akár 20 órán keresztül is süthet a nap, bár a hőmérséklet ritkán az, amit mi melegnek mondanánk, és az is rövid ideig tart. Erre mondják: idén július 31-re esett a nyár…

Télen épp ellenkezőleg, decemberben tényleg sötét van, csak néhány órára van némi derengés. Cserébe láthatjuk az északi fényt, ha szerencsések vagyunk, az pedig olyan élmény, amiért megéri ennyit utazni.

Mindenképpen készüljünk meleg és vízálló öltözékkel bármely évszakban érkezünk. Mert bár Izland déli és nyugati partján meleg vízáramlatok enyhítik a hideget, a szeszélyes időjárás bármikor megváltoztathatja a terveinket.

Izland földrajza és vízrajza

Izland alapvetően kopár vidék, bár ha az ember utánajár, lehetséges néhány természetes módon megtelepedett fát, kicsiny nyírfaerdőt találni. Amiért azonban Izlandra megyünk, az a táj, a megdöbbentő és lehengerlő táj, amelytől eláll a szavunk. A sziget földjének háromnegyed része terméketlen, homokos vagy vulkanikus talaj, az élet a tengerparton fekvő (és lényegében halászatból élő) városokban van. Ennélfogva ha az ember szeretne egyedül lenni a nagy természetben, megteheti. Működő vulkánokat és krátereket, forró tavakat és gejzíreket, vízeséseket és gleccsereket bőségesen találni a sziget belsejében. A Hekla még ma is működő vulkán, az Eyjafjallajökull pedig 2010-ben kitört, beterítve Európa légterének nagy részét hamuval.

Utazás Izland szigetére – mikor érdemes menni?

Attól függ, hogy mit szeretnénk látni, és milyen élményekben szeretnénk elmerülni, választhatunk a tél és a nyár között. Kelet-európai szemmel kellemes időjárás július végén vagy augusztus elején van. Ekkor alkalmas az időjárás akár városnézésre, akár túrázásra, bálnalesre vagy gejzírmegfigyelésre.

Ha kora télen megyünk, akkor számítsunk ténylegesen sok sötétségre, ellenben jó eséllyel láthatunk északi fényt, valamint a kutyák húzta szánozásnak is nagy hagyománya van, illetve egyéb téli sportokat is kipróbálhatunk a gleccsermászástól a sífutásig.

Hogyan lehet eljutni Izlandra?

Repülő

Keflavík Izland egyetlen nemzetközi repülőtere, de mivel meglehetősen népszerű úti cél, csaknem minden nemzetközi repülőtérről lehetséges Izlandra repülőjegyet szerezni.

Hajó

Hajóval a Feröer-szigetekről, illetve Dániából indulnak közvetlen járatok, általában hetente egyszer, májustól szeptember végéig.

Mit érdemes megnézni Izlandon?

Reykjavík

A főváros a világ legészakibb, valamint az egyik legtisztább és legzöldebb fővárosa. A Hallgrymskirkja, a skanzen, vagy egyszerűen az utcákon bóklászás is nagy élmény, különösen, ha az ember még nem járt Skandináviában.

Bálnales

Húsavíkban lehet figyelni bálnákat, vagy lundamegfigyelésre is van lehetőségünk a Vestmann-szigeteken. Orkákat is meg lehet figyelni hajóról, ha valaki arra vágyik. Ma már szerencsére a bálnákat nem annyira vadásszák, mint inkább megfigyelik.

Szabadtéri termálfürdő

A Kék Lagúna nagyon szép, de a legdrágább fürdők egyike, jóval olcsóbbakat is találhatunk, pl. a Secret Lagoon, Reykjadalur.

Gleccsertúra, vagy jégbarlangtúra

Itt is igaz, mint mindenhol, a népszerű helyek turistáktól zsúfoltak, aki magányra vágyik, és nem fél egy kis kényelmetlenségtől, kösse össze a kettőt: gleccsertúrán is lehet találni jégbarlangokat, ilyen hely például a gigászi Vatnajökull gleccser.

Vízesések:

Deitfoss, Fjallfoss vagy bármelyik más bővizű vízesés nagyon szép látvány.

Quados túra

A híres izlandi felföldre, amely holdbéli tájakat idéz, nagyjából csak valami extrémen strapabíró járművel lehet eljutni. Számos cég foglalkozik ilyen túrák szervezésével.

Miket érdemes kipróbálni Izlandon?

Ha egyszer eljutottunk az országba, akkor mindenképpen érdemes valami szabadtéri tevékenységet választani, amelyre máshol nincs esélyünk: menjünk el egy termál vizű tóba, nézzünk gejzírt, vagy ha bátrabbak vagyunk, látogassunk meg egy vulkánt, esetleg sétáljunk gleccseren (amíg még vannak). Ezekre az utakra azonban nagy körültekintéssel szükséges elindulni, mert amilyen lenyűgöző, olyan veszélyes is az izlandi természet a maga vadságával és váratlanságával.

Ha szeretjük az aktív kikapcsolódást, kipróbálhatjuk a kutyaszánozást, megfigyelhetünk bálnákat, lehetőség van, ha nyári időszakban látogatunk a szigetre, könnyűbúvárkodásra, kajakozásra és lovaglásra is.

Mire érdemes figyelni egy izlandi úton?

A kiszámíthatatlan időjárás miatt mindenképpen készüljünk meleg, vízhatlan ruhával. Vannak busz- és hajójáratok, vonathálózat azonban nincs. Az autóbérlés bevett megoldás, hiszen azzal el lehet jutni mindenhová, ahová szeretnénk.

Belföldön belül is sokan közlekednek repülővel, de nagy divatja van a kerékpározásnak is.

A szállások széles skálán mozognak. Lehet sátrazni, lehet turistaházakat vagy kulcsos házakat találni, vannak egyszerű apartmanok, de léteznek luxusszállók, hotelek is, ha valakinek arra volna igénye. A camperezés összeköti az autóbérlést az alvással: camper autóban ugyanis lehet aludni, és sokan ezt a megoldást választják. Bár nem a legkényelmesebb, akinek szempont az ár, annak jól jöhet ez a megoldás.

Az országban jelenleg nincs oltási kötelezettség, 2022 februárjától a Covid-oltást sem szükséges igazolni.

Miért fontos a geotermikus energia Izlandon?

Izland termikus energiában igen gazdag, meleg vízzel és gőzzel fűtenek, és áramot is termelnek vele, ezért nem igazán van szükségük olajimportra. A termikus energiát az izlandiakhoz hasonlóan mi is tudnánk használni Magyarországon, hiszen a Kárpát-medence gazdag hőforrásokban.

Mennyiben veszélyezteti a globális felmelegedés Izlandot?

Mondhatjuk úgy, hogy annyira, amennyire minden jéggel borított területet: nagyon. Izland az elmúlt húsz évben a gleccsereit alkotó jég 7%-át elveszítette, mintegy 750 négyzetkilométert. Pedig az országnak több mint 10 %-át borítja jég – ha a globális felmelegedés következtében ez elveszik, azzal Izland éghajlata és földrajza jelentős mértékben megváltozik.

Az Okjökull, vagyis Ok gleccser 2019-ben emléktáblát kapott, mert 5 évvel ezelőtt elvesztette gleccser státuszát, és kétszáz év múlva várhatóan az ország valamennyi gleccsere erre a sorsra fog jutni.

Mindezzel pedig nem csupán az a baj, hogy megváltozik egy ország földrajza, hanem hogy a Föld édesvízkészletének nagy részét veszítjük el, mely a gleccserekben tárolódik, s amely így megemeli az óceánok vízszintjét, és megváltoztatja a kémiai összetételüket is.

 

Az eredeti cikk az xforest.hu-n itt érhető el

Kijev nevét manapság sokan megismerték, sőt, már a térképen is pontosan el tudják helyezni. Azt viszont nagyon kevesen tudják, hogy Kijev azon kevés fővárosok egyike, melynek határain belül egy nemzeti park található, nevezetesen a Holosiivskyi Nemzeti Park, a kijevi erdő.

Szerző: Zelei Anna

 

A parkot Ukrajna Környezetvédelmi Minisztériuma (igen, náluk ilyen is van!) alapította 2007-ben. A város déli részén, egy nagyrészt lombhullató erdővel borított magaslati részen terül el, 4500 hektáron. Valóságos csoda, hogy miféle biodiverzitással rendelkezik a mesterséges környezetben: az erdőssztyepp zónában, a főként bükkös-gyertyános mellett nagy kiterjedésű fenyvesek és mocsaras égerlápok is vannak. A szárazföldi és vizes élőhelyek védett területe napjainkban is jelentős kulturális és tudományos kutatások otthona. Mint a város egyik legmagasabb pontja, ideális területnek számított kolostorok és katakombák építéséhez, története tele van legendákkal és titkokkal.

Egykoron a Dnyeper folyó volt természetes keleti határa, mára a város minden oldalról bekebelezte, de ami számomra a legfontosabb volt, hogy északról a nagyszüleim utcája választotta el a közel 3 milliós metropolisztól.

Sajnos nem éltem Kijevben, de anyai nagyszüleim révén életem legszebb vakációit tölthettem ebben a csodálatos világvárosban. Reggelente úgy ébredni, hogy az ötödik emeletről kinézve a kijevi erdő látványa árad szét a horizonton – hát ahhoz kevés élmény fogható. Fényeivel, illataival, ezer színű zöldjével és végtelen nagyságával maga volt a földi paradicsom.

Több ezer fotót kellene átnéznem, több tucat nyarat kellene felidéznem, hogy a legszebbeket kiválaszthassam. Nagyapám fiatal korában napi hét kilométert gyalogolt a munkahelyére az erdőn át, úgy ismerte, mint a tenyerét. A gyaloglást élete alkonyán sem adta fel, nyugdíjazása után, amíg erejéből futotta, sokszor gyalog járt be az egyetemre előadásokat tartani. A világ legtermészetesebb dolga volt, hogyha valahová elindultunk, akkor az út az erdőn keresztül vezetett. Rendszeres programunk volt az erdőjárás és a kirándulás, és ha nagyapám jó kedvében volt, márpedig sokszor volt, akkor énekelt is a rigókkal.

Akkoriban még potyastrandként „üzemelt” a nemzeti park négy tava, amit természetesen mi sem hagyhattunk ki. Ha többen összejöttünk, hazafelé megpróbáltuk körbefogni a hatalmas tölgyfák derekát, de volt, hogy ötünknek sem sikerült. Csak később tudtam meg, hogy a kijevi erdő tucatnyi, többszáz éves tölgymatuzsálem otthona. Tavasszal a hatalmas gyöngyvirágmezők, ősszel pedig a gombaszezon csábította a városi embert a szabadba.

Ahogy az már lenni szokott a városi zöldfelületekkel: lassan, de biztosan megjelent az ember, és apránként elkezdte behordani a tégláit. Először csak egy kis garázst épített az erdő szélére, aztán egy kis házat, majd nagyobbat, felépült egy újabb templom, addig-addig, amíg az egykoron kevésbé divatos városszéli kerület idővel a legpreferáltabb lett. Sorra nőttek ki az óriási lakóházak, az emeletek egyre szaporodtak, mindenki a békés, zöld panorámára vágyott. A tavak beépültek, menő strandok vagy csónakázó tavak lettek, a virágmezők összezsugorodtak, a gombák is megcsappantak. Hiába tiltakozott a lakosság, az illegális területszerzés és természetrombolás mértéke az egekbe csapott.

Mindez mellékes, mert a legszebb kilátással rendelkező lakók most nem az erdő horizontja mögé bújó naplementét nézik, hanem az éjszakai bombázások halálos villanásait látják a távolban. Ha nem szól a városi sziréna, akkor kiülhetnek a sötét erkélyekre, mert este nem tanácsos felkapcsolni a villanyt. Ha szól, azonnal rohanás a pincékbe és az óvóhelyekre. Még a Népek Barátsága emlékműhöz vezető Függetlenség tere nevű metróállomás aluljárójában is emberek alszanak esténként. (Emlékszem, gyerekkoromban ezen a környéken voltak a legjobb ajándéküzletek és az egyetlen idegen nyelvű könyvesbolt, ahová nagymamámnak mindig el kellett vinnie, hogy megvehessem a legújabb magyar nyelvű könyveket.)

Ma, a jelenlegi helyzetben nincs értelme Ukrajnában természetvédelemről beszélni, mert a háború néhol még magát a természetet is eltüntette. Most a humanizmust kell védeni minden eszközzel. Ha valaki kettős identitással születik, kinyílik számára a világ. Nem lesz jó és rossz, nem lesz fekete és fehér, csak színes lesz, igyekszik mindenki nézőpontját megérteni és nyitott lenni a világ dolgaira. De valaki mégis csak megtámadott egy független országot. Valaki mégis letörölte Bucsát és Mariupolt a föld felszínéről. Valakik mégis ártatlan civileket és gyerekeket öltek, nőket erőszakoltak meg. Nem kérdés, hogy az emberi életnél és az emberi jogoknál nem létezhet fontosabb. A kijevi erdő várhat. A béke nem.

 

Az eredeti cikk az xforest.hu-n itt érhető el

Elsőre azt hinné az ember, hogy a karcagi híd a híres hortobágyi kilenclyukú híd kisöccse. Ez azonban tévedés: a Zádor-híd az idősebb testvér, ő szolgált mintaként a nevezetes Kilenclyukú megépítéséhez.

Szerző: Gombkötő Emma

 

Nagykabát, és vastag pulóver, kesztyű, sapka, sál, fényképezőgép, drón és vízálló bakancs – amit
az utazás végére átkereszteltem sárálló bakancsnak. Ezzel az expedíciós felszereléssel érkeztem meg a Jász-Nagykun-Szolnok megye földjén, Karcag határában álldogáló magányos, ötnyílású hídhoz.

A Zádor-hídhoz megannyi történet kapcsolódik. A legismertebb helyi legenda úgy szól, hogy a Karcagon élő nagynevű Zádor vitéz építette itt az első hidat. Szerelmes volt egy gyönyörű nemes leányba, Ágotába, aki a Zádor-ér túlpartján lakott. A vitéz, hogy könnyebben eljuthasson szerelméhez, hidat emelt a sebes iramú Zádor-ér felett. Miután a híd elkészült, már semmi sem állhatott a szerelmesek útjába – egy ideig. Történt ugyanis, hogy Zádort hadba szólították, és távollétében Ágotát elszerette egy legény, bizonyos Kara János. Miután ezt hírül vette, Zádor vitéz hazavágtatott, hogy bosszút álljon. Addig üldözte Kara Jánost, míg az leesett a lováról, és a mocsárba veszett. Ezt a mocsaras területet azóta is úgy emlegetik a helyiek: Karajános.

A híd múltjáról Ruzicska Ferenc néprajzkutatótól tudtam meg a legtöbbet. Ferenc nem csupán mindent tud a Zádor-hídról, de olyan színesen és érdekesen mesélt róla, hogy szinte megelevenedett előttem az elmúlt két évszázad. Megtudtam, hogy a sebes Zádor-ér nem csak Zádor vitéz közlekedését nehezítette meg. Ezen a ma már ingoványos, sáros pusztaságon egykor fontos kereskedelmi, hadi és postautak vezettek át. A Zádor-éren kívül a környéken folyt át az Aranyos-, az Üstök- és a Lőzér-ér is – mindegyiket az akkor még zabolázatlan Tisza vize táplálta. Az áthaladás megkönnyítésére fahidat emeltek a helyiek, ám az nem volt elég erős ahhoz, hogy elviselje a zord időjárás és a kiszámíthatatlan Tisza szeszélyeit. Folyamatos javításra, átépítésre,
szorult, ez pedig sok pénzt meg időt emésztett fel. A környező települések elöljárói ezt megelégelve 1805-ben úgy döntöttek: újabb fahíd helyett kőhidat emelnek. 1806. október 2-án tették le az alapkövet, a ma is álló hidat Bedekovics Lőrinc mérnök tervei alapján Magurányi József egri kőműves mester és csapata építette meg. A munkálatokhoz karcagi téglát és Tokajból hozott követ használtak.

A híd 76 méter hosszú, 5,7 méter széles, és alapjától mérve 6 méter magas lett. Elkészültekor 9 boltíve volt, csakúgy, mint aztán híres-nevezetes utódjának, a hortobágyinak. Az új kőhidat 1809-ben adták át a forgalomnak, és egészen 1831-ig használták az erre utazók. Aztán 1831. április 25-én óriási árvíz zúdult a térségre, és a hidat sem kímélte: a két-két szélső boltív a rohanó áradat martaléka lett. Helyreállítása során ezeket már nem építették vissza, így lett a híd olyan, amilyennek ma láthatjuk: öt boltíves, és így kezdte hasznos életének utolsó fejezetét.

1846-ban gróf Széchenyi István tervei alapján megkezdődött a Tisza szabályozása. Erre valóban
nagy szükség volt, mert a Tisza áradásai évről évre hatalmas anyagi károkat és veszteségeket okoztak. A szabályozás következtében azonban teljesen átalakult a Hortobágy vízrajza, a Zádor-híd elvesztette eredeti rendeltetését. Utánpótlás nélkül maradtak, kiszáradtak a vízfolyások, erek, lecsapolták a mocsarakat és a tavakat, kiapadt a Tisza által táplált, egykor oly sebes Zádor-ér is. Azóta gubbaszt a Zádor-híd mementóként a szikes puszta közepén.

Reggel hétkor már az úton gurultam, nagyon igyekeztem kisautómmal kikerülni a mélyedéseket.
A híd magányosan kuporgott a végeláthatatlan pusztában, mögötte gyönyörűen pirkadt. Különös
látvány: híd, de nincs alatta víz. Fölküldtem a drónt, és így megtudtam, hogy van a közelben vízfolyás: belvízelvezető csatorna fut a híddal párhuzamosan.

Sokat beszélgettem aztán karcagiakkal, és megtudtam tőlük, hogy a Zádor-híd és környéke ma is
a környék fiataljainak egyik kedvenc találkahelye. Jó időben biciklisták, motorosok jönnek ide, és mint a boltívek vakolatára rajzolt-vésett monogramokból kiolvasható, a szerelmesek is szívesen látogatják.

A pusztában meggyérült a növényzet, nagy testű vadak így nem élnek a környéken. Láttam viszont nyulat, fácánt, rétihéját és kék vércsét. Aki kicsit távolabb is bemerészkedik a pusztába, rábukkanhat egy-egy túzokkompánia fészkelőhelyére is.

A híd környéke mégsem teljesen kihalt, ez pedig nagyban köszönhető a közeli tanyán élő pásztorembernek. Mihály sokat mesélt nekem a tanyasi életről és a híd múltjáról és jelenéről, amely összefonódott az ő családjának történetével is. Mihály tavasztól késő őszig kint legelteti a birkáit. Ahogy ő mondja, együtt kel, együtt fekszik a híddal. Jó szomszédként nap mint nap meglátogatja, szívén viseli a sorsát. Úgy érzi, ez a híd jobb sorsra érdemes, a következő generációknak is meg kellene ismerniük a történetét. Egyfajta sorsközösséget érez a híddal.
Mert hiszen az ő mestersége és egész életmódja is feledésbe merülhet, ha nem lesz több fiatal, aki kijön ide, aki még tanyán akarna élni.

 

Az eredeti cikk a National Geographic honlapján itt érhető el