Megtévesztő zöld kampányokat leplez le a Cleanwashers, és várja a bejelentéseket

Az éghajlatváltozás kora nemcsak a zöld gondolkodást, de a zöldre festést is szinte automatikusan hívta életre. A greenwashing, a fogyasztók megtévesztésével profitot termelő látványos kampányok elleni válaszként megszületett idén tavasszal a Cleanwashers nevű civil kezdeményezés, amely a leleplezésben is segít, elítéltje is van már. A társalapító Paul Ágnes beszélt honlapunknak a gyakori manipulatív eszközökről, a megtévesztő zöld kampányokról, a nagy cégek bűneiről és lehetőségeiről.

Szerző: Arday Attila

 

Ahol mindent zöldre festenek, ott a természetes zöld szín összemosódik a mesterségessel, és egyre nehezebb meglátni, mi szolgálja az egészséges légkört, a bolygó védelmét, a fenntarthatóságot a drámai léptékű éghajlatváltozás korában. Ezért is nagyon veszélyes, hogy marketingfogásként elterjedt a greenwashing, a zöld kampány formájában életre hívott szemfényvesztő akciók egyre gyakoribbak. És ezért is oly fontos, hogy a greenwashingra adott válaszként megszületett itthon a Cleanwashers nevű civil kezdeményezés, a fogyasztók tisztánlátására, az átverésükkel profit termelő kampányok, reklámok leleplezésére.

A módszereik

„Gyakori a képi megtévesztés, amivel egy életérzést akarnak eladni: kék éggel, zöld fűvel. Zöld hatást keltő ikonokat is szívesen használnak, újrahasznosításra utaló jelet, máskor irreleváns állításokat fogalmaznak meg – sorolja Paul Ágnes, az etikus zöld kommunikáció szakembere, aki Berta László, Bujtás Attila és Vér Balázs reklámszakemberekkel együtt hozta létre a Cleanwasherst. – Az állítások sokszor valóban igazak, csak semmilyen összefüggésben nincsenek az adott termék előállításával. Elterelik a figyelmet olyan mondatokkal, hogy például »100 százalékban állatkísérletmentes«. Kozmetikumoknál arra hívják fel a figyelmet, hogy olyan színezőanyagokat nem tartalmaznak, amelyeket valójában már húsz éve betiltott az unió. Vigyázni kell a pecsétekkel vagy a »100 százalék öko« feliratokkal, utóbbi sokszor csak a csomagolásra vagy a termék egy részére utal. Lehet szivacsokat látni »organicként«, zöldként megjelölve, miközben az csupán a 0.1 százalékára igaz, ami kókusz- vagy farostból készül. »A környezetbarát« szöveget is érdemes mindig megkérdőjelezni, hiszen mihez képest?”

Feljelentés, ítélet

Mint a Cleanwashers.org nevű oldalukon fogalmaznak, a kezdeményezésük célja, hogy a magyar marketing szakmában létrejöjjön egy olyan testület, amely véleményező szerepével segíti a zöld-környezetvédelmi tematikájú marketingelemek és kampányok tiszta üzenetrendszerének kialakítását a fogyasztók felé. Úgy látják, a márkák és a kommunikációs ügynökségek sokszor nem szándékosan csúsznak bele a greenwashingba, csak nincsenek felvértezve elegendő tudásanyaggal.

Hangsúlyozzák a kezdeményezés edukatív oldalát.

Közben a tudatosodó vásárlókat is segíteni akarják a hamis és manipulatív elemek felismerésében. Ezért is lehet a honlapon „feljelentéseket” tenni, véleményezést kérni, sőt már az elítéltek menüpont alatt is találunk céget – amely tejtermékek csomagolásának feliratával téveszt meg vásárlókat.

„Egyik kedvencem, amikor ráírják olyan kólás palackokra, amelyek most jöttek le a gyártósorról és kőolajból frissen fröccsöntött műanyagból készültek, hogy »100 százalékban újrahasznosítható« – folytatja Paul Ágnes. – A becsapott fogyasztók általában nem tudják, mi a különbség az újrahasznosított és az újrahasznosítható között, mellette azt az illúziót keltik, hogy teljes mértékben vissza lehet forgatni, amiről tudjuk, hogy nem igaz.

A multicégeknek meg lenne a lehetőségük, hogy tényleg újrahasznosítással készült rPET palackokat használjanak, de az drágább lenne.

Ahelyett, hogy tennének valamit, inkább a fogyasztókra hárítják a felelősséget, más cégek viszont beszerzéstől a gyártáson át az értékesítésig átvilágítják a működésüket, hogy csökkentsék a kibocsátásukat. Klasszikus greenwashing, amikor zöld kampány keretében egy nagy cég a saját hulladékát szedi ki a folyóból, miközben ugyanúgy termeli a szemetet, semmit sem változtat a működésén, és az innovációt visszatartja. Jelenleg ráadásul az újrahasznosíthatónak hirdetett a palackokat valójában csak egyszer-kétszer lehet újrahasznosítani. És már akkor sem italos palackként, hanem feldolgozott műanyagként, a feldolgozás aránya pedig még uniós szinten is nagyon alacsony. Globális szinten a PET-palackok mindössze 9 százalékát hasznosítják újra.”

Törvénytelenül

Mindezzel a valódi fenntarthatóságot hirdető zöld kommunikációt nyomják el a meglátása szerint. Szabályozás pedig uniós szinten sem létezik a szakember elmondása alapján, hiszen nincs jogi meghatározás arra, mi a zöld, így jogi védelmet sem kap. A zöld kampányaikkal pedig nagy profitot termelnek nagyvállalatok, akkorát, hogy egy esetleges feljelentés után a bírság csak a töredéke lesz a nyereségnek.

„Nincs már időnk, a katasztrófa felé robogunk, a nagyvállalatoknak, multiknak változtatniuk kell

– hangsúlyozza. – Jelenleg lassítják a döntéshozatalt, olyan környezetet teremtenek, amelyben senki nem kényszeríti őket a változásra. Sok cég ugyanazt, amit Magyarországon megenged magának, Németországban, Ausztriában vagy Svájcban már nem meri megtenni, ezért is beszélni kell minderről, vissza kell jelezni nekik. Hollandiában az egyik nagy olajipari cég kénytelen volt leállítani a zöld kampányát greeanwashing miatt. Egy-egy nagy cég vállalása tíz évre szól a kibocsátáscsökkentéssel kapcsolatban, de ki fogja akkor már számonkérni, visszanézni, hogy mit ígért egy évtizeddel azelőtt? Nincs rosszabb, minthogy illúzióba ringatják az embereket, ezért is szükséges a lényegesen pontosabb törvényi háttér megalkotása, nemcsak az iránymutatás. A marketing szakmában sincsenek tisztában mindezzel, pedig a zöld kommunikációt külön kellene tanítani.”

 

Az eredeti cikk a thevip.hu-n itt érhető el

Megvan az egymillió kilométeres Merci, amivel még taxiznak a Közel-Keleten? Ugyanez lesz a napelemekkel

Ahogy a fejlett világban a házi és ipari méretű napelemes rendszerek széles körben elterjednek, egyre többet kell azzal is foglalkoznunk, hogy mi lesz a sorsuk az életciklusuk végén. Egy napelem alsó hangon is legalább 25-30 évig jól használható, ha közben nem történik vele különösebb probléma, de vannak már ennél hosszabb ideje használatban lévő panelek is szép számmal.

Szerző: Torontáli Zoltán

 

A gyártók általában azt vállalják, hogy a napelem 20-30 év múlva is a kezdeti teljesítményének egy bizonyos százalékát, például legalább a 80 százalékát meg fogja termelni, vagyis a tipikus forgatókönyv nem az, hogy a panel használhatatlanná válik, hanem az, hogy a teljesítménye csökken. Ennek pedig többnyire az az oka, hogy az évtizedek alatt az időjárás viszontagságai kikezdik, például enyhén deformálhatják az alakját.

Lassan elérkezünk oda, hogy a fejlett világban a teljesítménycsökkenés, vagy az újabb, modernebb berendezésekre való csere igénye miatt tömeges méretben selejtezik ki azokat a paneleket, amelyek a fenti logika szerint egyáltalán nem rosszak, csak már nem hozzák az eredeti teljesítményüket.

Sokat lehet ma már olvasni arról, hogy a leszerelés után nagy problémát fog okozni, ha ezeket a magas technológiával készített, de tulajdonképpen elektromos berendezéseket hulladékként kezelik. A napelem számos olyan értékes összetevőt tartalmaz, amelyet érdemes (és környezetvédelmi szempontból egyenesen kötelező lenne) újrahasznosítani, csakhogy pillanatnyilag még ezzel is az a probléma, mint általánosságban az újrahasznosítással: sok esetben túl drága és bonyolult a folyamat, vagyis üzletileg nem éri meg.

 

A teljes cikk a g7.hu-n itt érhető el

57 000 000 000 kg e-szemetet dobunk ki idén, pedig 19 ezer milliárd forintot érne

A kidobott elektronikus eszközök tömege idén meghaladja az 57 millió tonnát, ami több, mint a kínai nagy falé – jelentette a BBC. A becslést a kidobott elektromos és elektronikus eszközök globális problémája ellen küzdő nemzetközi szakértői csoport (WEEE Forum) végezte, amely arra is rámutatott: a leselejtezett holmi óriási értéket képvisel – írja a hvg.hu.

A Világgazdasági Fórum egy 2019-es jelentése alapján a világ elektronikus hulladékának értéke 62,5 milliárd dollár (19 ezer milliárd forint), számos ország GDP-jénél is több. „Egy tonna leselejtezett mobiltelefonban több az arany, mint egy tonna aranyércben” – mondta Rüdiger Kühr, az ENSZ fenntarthatósági programjának (Sustainable Cycles, SCYCLE) igazgatója.

„A mobiltelefonok fejlesztésének üteme például a régebbi készülékek gyorsuló lecseréléséhez vezetett” – mondta a BBC-nek Pascal Leroy, a WEEE igazgatója. A mobiltelefonokon kívül – többek között – hűtőszekrények, vízforralók, tévék, elektronikus játékok és sporteszközök alkotják az úgynevezett e-hulladékot, amelynek mennyisége évente kétmillió tonnával nő a világon. A becslések szerint kevesebb mint 20 százalékát gyűjtik össze és hasznosítják újra.

 

A teljes cikk a hvg.hu-n itt érhető el

Nem a bioműanyag oldja meg a globális műanyagproblémát

Évente annyi műanyaghulladék kerül hulladéklerakóra, illetve jut ki a környezetbe, hogy a kínai nagy fal jelenleg álló 6000 km hosszú szakaszát újra fel lehetne belőle építeni. És ez is csak az összes felhasznált műanyag 60%-a. A műanyagszennyezés itthon és világszerte is egyre növekvő probléma, ami a környezetszennyezésen túlmenően az éghajlatváltozást is fokozza a gyártási folyamaton keresztül. A megoldást sokan a bioműanyagokban keresik, azonban ezekből továbbra is nagyon keveset gyártunk, a világ műanyaggyártásának csupán 1%-át teszik ki. A kínálati oldal problémáit fokozza, hogy ezek a lebomlónak mondott műanyagok sokszor csak ipari körülmények között bomlanak le, de más környezetben (pl. óceánokban) nem. A globális műanyagproblémát biztosan nem oldja meg a bioműanyag, azt továbbra is csak a használat jelentős és gyors visszaszorításával tudnánk kezelni.

Szerző: Jurecska Laura

 

A Földön felhasznált műanyag

Eközben műanyagfogyasztásunk és a vele járó szennyezés évről-évre nő. A műanyagok széleskörű elterjedésének egyik oka pontosan az volt, hogy ezek az anyagok kémiailag ellenállóak. Ez az eredetileg igen előnyösnek tartott tulajdonságuk azonban mára inkább hátránnyá változott, különösen az egyszer használatos műanyagtermékek esetében, amelyek néhány óra, de legkésőbb pár hét vagy hónap után hulladékká válnak, ugyanakkor évszázadokba, évezredekbe is telhet, mire lebomlanak.

A kereskedelmi forgalomban elérhető három biológiailag bontható plasztikfajtából évente jelenleg néhány százezer tonnát állítanak elő. Egyes szakemberek nagy lehetőségeket látnak a polihidroxi-alkanoátokban (PHA) is, amelyeket mikrobák segítségével, elsősorban cukorból és olajból állítanak elő, évente mintegy 25 ezer tonnás volumenben. A PHA elterjedését elősegítheti, ha szintézisét sikerül olyan alternatív alapanyagokból megoldani, mint a mezőgazdasági hulladék, szennyvíz, élelmiszerhulladék vagy használt olaj.

A biológiailag bontható műanyagok kb. 60%-át csomagolásra használják, de az összes felhasznált műanyag csomagolóanyagon belül még az 1%-ot sem éri el a biológiai úton lebomlók aránya.

A biológiailag lebomló műanyagok előállítási költsége jelenleg átlagosan duplája egy nem lebomló műanyag gyártási költségének, ami azt jelenti, hogy számos alkalmazási területen egyelőre nem versenyképesek.

Ha mindehhez hozzátesszük, hogy azoknak a lebomló műanyagoknak az esetében, amelyeket emberi fogyasztásra alkalmas alapanyagokból (pl. kukoricából, burgonyából, maniókából vagy cukornádból) állítanak elő,

a bioműanyagok iránti kereslet növekedése azt eredményezheti, hogy az élelmiszerfeldolgozóknak versengeniük kell a műanyaggyártókkal az alapanyagért.

Jelenleg Európában és Észak-Amerikában a legnagyobb az igény a lebomló műanyagok iránt, de a műanyagtermékekre vonatkozó – egyre szigorodó – szabályok miatt Ázsia egyes részein is a kereslet növekedése várható.

Bioműanyag és lebomló műanyag között is van különbség

Sokan összetévesztik a lebomló műanyagokat a bioműanyagokkal. Bár egységes terminológia nincs, az utóbbi csoportba általában nemcsak a biológiailag lebomló műanyagokat értik bele, hanem azokat is, amelyeket – legalább részben – valamilyen biológiai alapanyagból gyártottak.

Egy biológiai alapanyagból készült műanyag azonban nem mindig bontható biológiai úton. 2019-ben mintegy 2,1 millió tonna bioműanyagot gyártottak világszerte, de ennek csak alig több, mint fele volt biológiailag bontható. A világ műanyaggyártásának így is jelenleg kevesebb, mint 1%-át teszik ki a biológiai alapanyagból készült műanyagok.

Már több, mint 20 féle biológiailag bontható műanyagot ismerünk, ezek közül jelenleg 3 érhető el kereskedelmi forgalomban: a legismertebb a politejsav, találkozhatunk továbbá keményítő alapú és polibutilén alapú műanyagokkal.

A keményítő ára kedvező és a világ legnagyobb részén könnyen elérhető alapanyagnak számít. Mivel vízállósága és mechanikai szilárdsága gyenge, általában más polimereket adnak hozzá, hogy ezeket a tulajdonságait javítsák. A keményítőhöz hasonlóan a politejsav alapú műanyagokat is növényi alapanyagból állítják elő. A politejsavval találkozhatunk műanyagpalackok alkotóelemeként, de a 3D nyomtatásban is egyre gyakrabban alkalmazzák. A keményítő alapú műanyagokat elsősorban csomagolóanyagként használják. Mind a politejsav, mind a keményítő alapú műanyagok előfordulnak orvostechnikai eszközökben is.

Bár számos kísérlet zajlik arra, hogy az ember által fogyasztható növények helyett inkább mezőgazdasági melléktermékek szolgáljanak alapanyagul ennél a két műanyagfajtánál, egyelőre még nem sikerült olyan technológiát kidolgozni, amely ipari szinten is gazdaságosan alkalmazható.

A harmadik, biológiailag bontható csoportba tartozó polibutilének az eddigiekkel szemben fosszilis alapúak, vagyis a hagyományos műanyagokhoz hasonlóan főként kőolajból állítják elő őket.  Ezeknek a műanyagoknak a csomagolástechnikai, ill. mezőgazdasági felhasználása a legjelentősebb (pl. talajtakaró fóliaként), de gyártanak belőlük például halászhálót is. Bár elméletben a  polibutilén-szukcinát teljes egészében, a polibutilén-adipát-tereftalát pedig mintegy 50%-ban biológiai alapanyagokból is szintetizálható, ezek az előállítási módok még fejlesztés alatt állnak. Mivel a műanyagipar további igényt támaszt a szénhidrogének kitermelésére, ezért az éghajlatváltozást is fokozza.

A lebomló műanyag, ami mégsem bomlik le, vagy nem úgy

A lebomló műanyagokat úgy tervezték, hogy kémiai (fény, oxigén) vagy biológiai hatásra egyszerű, a környezetre ártalmatlan anyagokká alakuljanak át. A gyakorlati tapasztalatok azonban azt mutatják, hogy környezeti körülmények között a bomlás nem feltétlenül gyors és sokszor nem is megy teljesen végbe.

Hiába tartjuk számon a lebomló műanyagok között a politejsavat, tengervízben kb. ugyanannyi idő alatt bomlik le, mint a nem lebomlónak számító polietilén. A szárazföldön azonban hússzor gyorsabb a bomlása, mint a polietiléné.

A fény-, illetve oxigén hatására lebomló műanyagok gyártása során általában ugyanazokból az alapegységekből (monomerekből) indulnak ki, mint a nem lebomlók gyártása során, csak adalékanyagok hozzáadásával segítik azt, hogy a bomlási folyamatok gyorsabban végbemenjenek.

A műanyag lebomlását nemcsak a kémiai szerkezetük, hanem méretük és alakjuk, valamint a környezeti körülmények (hőmérséklet, nedvesség és oxigén jelenléte vagy hiánya) is jelentősen befolyásolják. Mivel a műanyagok bomlása a felületen kezdődik, a nagy felülettel rendelkező műanyagok (pl. egy szatyor) bomlása gyorsabb, mint a tömör szerkezetű plasztikdaraboké (pl. műanyaggolyó).

Egy vékony polietilén szál például 260-szor lassabban bomlik le, mint egy ugyanolyan alapanyagból gyártott vékony filmréteg (pl. egy műanyag zacskó). Egy tömör polietilén gyöngy és az imént említett zacskó bomlási sebessége között pedig 1100-szoros a különbség.

A lebomló műanyagok is tartalmaznak adalékanyagokat, és nehezen újrahasznosíthatók

Bár a műanyagok esetében (is) hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy ha a termék biológiai eredetű vagy biológiai úton bontható, akkor a környezetre nem lehet káros, ez azonban általánosságban nem jelenthető ki.

A bioműanyagok is tartalmaznak számos adalékanyagot, melyeknek célja például az alapanyag előnytelen fizikai-kémiai tulajdonságainak javítása, vagy a későbbi lebonthatóság elősegítése. Ezeknek az adalékanyagoknak a környezeti és egészségügyi hatásaival azonban ugyanúgy számolni kell, mint a „hagyományos” műanyagok esetében.

A gyártónak a termék rendeltetésének megfelelően döntést kell hoznia arról, hogy újrahasznosítható vagy lebomló terméket állít elő inkább. Bár előremutatónak tűnhet pl. az, hogy egy PET-palackba néhány tizedszázalék, esetleg néhány százalék politejsavat (PLA) kevernek annak érdekében, hogy gyorsabban bontható legyen, de ezzel megakadályozzák a palack újrahasznosítását. 0,1% PLA jelenlétében a palack átlátszósága romlik, 0,3% PLA hozzáadása már sárgás színű terméket eredményez. 2-5%-nyi hozzáadott PLA – az eltérő olvadáspontja miatt – pedig már technológiai problémákat okozhat az újrahasznosítás (elsősorban az olvasztás) során.

Hogyan tájékozódhat a fogyasztó?

Nincs könnyű dolga annak, aki a bioműanyag, illetve a biológiailag bontható műanyag termékek között tájékozódni szeretne. Európában és az USA-ban már létezik minősítési rendszer ezekre a plasztik termékekre, de ezek még nem terjedtek el széles körben. European Bioplastics nevű szakmai szervezet megkülönbözteti az iparilag és házilag komposztálható műanyagokat, illetve talajban, tengervízben, valamint édesvízben lebomló műanyagokat.

Ahogyan azt már korábban is említettük, a lebomlást számos tényező befolyásolja, emiatt egy ellenőrzött, laboratóriumi körülmények között kimért bomlási idő nem biztos, hogy környezeti körülmények között reprodukálható.

Számos gyártó előszeretettel dobja piacra „környezetbarát”, „zöld”, „természetben lebomló”, „természetes alapanyagokból származó”, és „komposztálható” termékeit, miközben azt nem közli, milyen körülmények szükségesek a biológiai bontás végbemeneteléhez.

A világon előállított lebomló műanyagok nagy része (83%-a) csak ipari körülmények között komposztálható. Ha ilyen kerül a fogyasztó kezébe, akkor csalódni fog, amikor arra számít, hogy ez a termék lebomlik pl. a házi komposztban vagy kiskert talajában.

Az EU-ban a gyártókat egyelőre nem terheli semmilyen kötelezettség arra vonatkozóan, hogy a termékükben található biológiai eredetű anyagok arányáról tájékoztassák a fogyasztót. Jelenleg két olyan szervezet van Európában, amelynél – a termék bevizsgáltatását követően – igényelni lehet a termék ilyen jellegű minősítését: a független belga minősítő intézet, a Vincotte és a német TÜV Rheinland csoporthoz tartozó minősítő szervezet, a DIN CERTCO.

A komposztálhatóságot jelző címke elfogadottnak számít Németországban, Svájcban, Belgiumban, Hollandiában, az Egyesült Királyságban és Lengyelországban. Jó azonban tudni, hogy az ilyen címkével ellátott terméket ipari komposztálásra tervezték.

Ha házi körülmények között komposztálható műanyagot keresünk, akkor az alábbi címkék nyújtanak tájékoztatást:

A Vincotte „OK compost – HOME” címkéjével ellátott termékek legalább 90%-a lebomlik egy év alatt a házi komposztban, míg a német „DIN Geprüft – HOME COMPOSTABLE”  esetében ilyen arányt, illetve időtartamot nem közölnek, de ez a címke is a házilag komposztálható anyagot jelöli.

Az igazi megoldás továbbra is a műanyaghasználat visszaszorítása volna

Az, hogy szélesebb körben elterjednek akár a lebomló, akár a bioműanyagok, önmagában még biztosan nem fogja megoldani a műanyagok okozta környezeti problémákat. Bár a biológiai eredet és a biológiai bonthatóság azt az érzést keltheti a fogyasztóban, hogy környezetbarát alternatívát választ, ez nem feltétlenül igaz. Tudatosítani kell továbbá azt is, hogy a jelenleg piacon lévő biológiailag lebomló műanyagok nagy részét ipari komposztálásra tervezték, ezért házi körülmények között nem fognak lebomlani. A legfőbb cél továbbra is a műanyaghasználat jelentős visszaszorítása kellene, hogy legyen.

 

Az eredeti cikk a masfelfok.hu-n itt érhető el

Eljött a fossil fashion kora – ruháink fele már kőolajból van

Műszálas ruhák szennyezik világszerte a vizeket? Nem meglepő: ruházkodásunk az elmúlt két évtizedben szinte teljes mértékben átalakult, s mára minden második ruhadarab fosszilis tüzelőanyagból készül. Ez már nem csupán a fast fashion, sokkal inkább a fossil fashion kora – világított rá egy nemrég megjelent tanulmány.

Különféle textíliákat számos termék előállításakor használnak, például ruhák, szőnyegek és bútorok gyártása során. Ezek közül

a divatszektorban a legjelentősebb a textilanyagfogyasztás: 2019-től a globális textilpiac már több mint 70%-át a ruházati ipar teszi ki.

Poliészter az összes textilanyag több mint felében

Changing Markets Foundation munkatársainak új tanulmánya szerint a textilipar számára előállított műszálas szövetek gyártása során jelenleg a globális olajfogyasztás 1,35%-át használják fel, a szintetikus anyagok alkalmazása pedig az elmúlt 20 évben megduplázódott. Napjainkra a poliészter az összes textilanyag több mint felében megtalálható.

A tanulmányban azt prognosztizálják, hogy

2030-ra a világ szövetgyártásának háromnegyede szintetikus anyagokra épül majd, amelynek 85%-a poliészter lesz.

Az ezredforduló körül a divatmárkák átálltak a fosszilis tüzelőanyagokból készült olcsó, műszálas szövetek felhasználására. Céljuk az volt, hogy évről-évre egyre több kollekciót mutassanak be és dobjanak piacra, mindezt olcsó munkaerő felhasználásával olyan alacsony jövedelmű országokban, mint például Egyiptom, India vagy Banglades.

 

A teljes cikk a tudatosvasarlo.hu-n itt érhető el

A naperőműnek nagyobb a hátszele – szélerőművek Magyarországon

„A szélenergia a napjainkban elérhető technológiák közül a legkisebb környezeti terhelés mellett képes nagy mennyiségű villamos energia előállítására – e tekintetben a tudományos világban közmegegyezés van.” – ezzel az alapkőként is elhelyezhető mondattal indít az Energiaklub Szakpolitikai Intézet és Módszertani Központ szélenergia-tanulmánya „Szélenergia a XXI. században – és Magyarországon” címmel, amelyet dr. Munkácsy Béla szerkesztett a 12 fős szerzőgárda – gyakorlati és elméleti szakemberek, tapasztalt, nemzetközi publikációkkal rendelkező kutatók és fiatal szakmai reménységek – kutatásai alapján.

Szerző: Muszai Kleo

 

A szélenergia egyike a megújuló energiaforrásoknak, a nap-, a szél-, a geotermikus energia és a biomassza mellett. Az első fennmaradt leírás szélenergiával működő mechanikus szerkezetről a Krisztus utáni első századból származik, és Hérón szélkereke néven vált híressé. Elektromosság termelésére először a XIX. században használták, a szélturbina 12 kW energiát termelt és 18 méter magas volt. Összehasonlításképpen a mai szélturbinák átlagosan 3 MW energiát termelnek és típustól függően 80-120 méter magasak. A XX. század végéig kellett várni, hogy hatékonyan fel tudják használni a termelt energiát, mivel a szélenergia időjárásfüggő, nem folyamatos és egyenletes a termelés, így meg kellett oldani a fejlesztett áram elvezetését és tárolását. Átlagos élettartamuk 25 év, és nagy előnyük, hogy abszolút környezetkímélő módon állítják elő az energiát, nem termelnek semmilyen káros anyagot, és elhasználódásuk után az alkatrészeik nagyrészt újrahasznosíthatók. A termelt villamos energiát helyileg is felhasználhatják akkumulátorok segítségével, vagy továbbítható az országos hálózatba. Ehhez transzformátort kell elhelyezni a szélerőmű területén, ami a kisfeszültségű áramot középfeszültségűvé alakítja, alkalmassá téve így a hálózati csatlakozásra.

Miközben a globális szélerőmű-kapacitás 2000 óta a harminchatszorosára nőtt, Európában rohamléptekkel bővül a szélenergiás áramtermelés, itthon 2011 óta nem épült egyetlen wattnyi új kapacitás sem, pedig az üzemeltetők tapasztalata alapján biztosan állítható, hogy a szélturbinák hazánkban gazdaságosan üzemeltethetők. A működésük ezen jellemzőjét meghatározó kapacitásfaktor a már 15 éve működő hazai szélerőmű-állomány esetében jellemzően hasonló, vagy jobb értéket mutat, mint az európai vagy a német átlag. Az indulás ígéretes volt, először Inotán épült 2000-ben egy kisebb, majd létrejött a kulcsi szélerőmű, az első magyar közüzemű szélturbina, 600 kW névleges teljesítménnyel: 166 m tengerszint feletti magasságon – egy domb tetején lévő gyümölcsösben –, 2001. május 23-án kezdett üzemelni. A szélerőmű körülbelül 300 családnak elegendő áramot termel, és 2002 márciusában innovációs díjat is kapott.

A korszerű szélerőmű hozzávetőleg 6 hónap alatt képes megtermelni a teljes életciklusban felmerülő energiaigényét, ebben benne van minden, a tervezéstől a gyártáson és az építésen át az újrahasznosításig. Vagyis hat hónap után már pozitív a mérleg, és mire a 20 éves várható üzemidő végét eléri, egy mai szélerőmű negyvenszeresen termeli vissza a teljes életciklusban felhasznált energiát. A szélenergiának van még egy kedvező jellegzetessége is, kiválóan egészítik ki egymást a napenergiás erőművekkel. A tanulmány szerzői az utóbbi öt év adatait elemezve arra jutottak, hogy „mind napi viszonylatban, mind pedig szezonálisan a naperőművek és szélturbinák egymást jól támogató, kiegészítő technológiák” – vagyis éjjel és a téli időszakban, amikor a naperőművek kevesebb vagy semennyi energiát sem termelnek, a szélerőművek teljesítménye éppen akkor megnő. Nem véletlen, hogy az energetikai átállásban élen járó országok mindkét technológiából jelentős kapacitásokat építettek ki.

A Nemzeti Energia- és Klímaterv (NEKT) azt a vállalást tartalmazza, hogy Magyarország a villamosenergia-fogyasztásban a megújuló alapú energiatermelés arányát 2030-ra legalább 20 százalékra növeli. A „zöldítés” központi elemét a napelemes kapacitások bővítése jelenti, amelyek nagysága a 2016-os nem egészen 680-ról 2030-ra közel 6500 MW-ra nő, 2040-re pedig jelentősen meghaladhatja a 10 000 MW-ot. A NEKT távlatában (2030-ban) a szélerőművi kapacitás a mostani szint (330 MW) közelében alakul. A meglévő vízerőművek fenntartása mellett a kisméretű vízerőművi kapacitás bővítése is indokolt. Ez láthatóan nem a szélerőművek kiemelt szerepét mutatja, holott a villamosenergia-termelés mintegy 11,9 százaléka szélerőművekből származik a NEKT szerint is.

Aztán jött a 277/2016. (IX. 15.) „Kormányrendelet a szélerőművekre vonatkozó szabályok módosításáról”, amely alapján szélturbinát települések határától legalább 12 km-es távolságban lehet építeni. Lényegében sehol, ugyanis Magyarország területén nem található ilyen pont, és a rendelet további megkötései sem sok mozgásteret hagynának technikai szempontok alapján sem. Nem tiltották be, de a szabályozás lényegében kizárja a megvalósítás engedélyezését.

Mindeközben a világban a megújuló energiaforrások támogatottsága kiemelkedően magas, ezen belül a szélenergia megítélése is kifejezetten pozitív. Különösen érdekes, hogy a szélerőművek közelében élők esetében az átlagosnál is jóval magasabb a technológia elfogadottsága. 2019-ben a világon üzemelő 651 GW-nyi szélerőmű kapacitás 1404 TWh energiát termelt. Dániában a villamos energia már mintegy 48 százalékát termelték szélerőművek. Ezenkívül további három olyan kedvező adottságú európai ország van (Írország, Portugália és Németország) ahol ezek 25 százaléknál nagyobb szeletet hasítanak ki a villamosenergia-igények kielégítéséből. A dán energiarendszerben már csak 449 MW-nyi, gyors reagálásra képes rugalmas háttérkapacitásként is használható földgázüzemű erőmű maradt a rendszerben, miközben a szélerőművek beépített kapacitása már 6128 MW volt 2019-ban.

Dánia kormánya 109 százalékos megújulóenergia-részarányt tervez elérni 2030-ra, vagyis az ország importfüggősége teljesen megszűnik. Ez azonban nem jelenti azt, hogy szigetként működik majd a dán energiarendszer, sőt – a kölcsönös előnyök jegyében – a nemzetközi kapcsolatok további erősítése a cél. Ennek jegyében 2020 októberében adták át azt a tenger alatti kábelt, ami a világ első hibrid interkonnektoraként Dániát Németországgal két parton túli szélerőműpark közbeiktatásával kapcsolja össze. Már kivitelezés alatt áll a „Viking Link Interconnector”, ami Dániát és az Egyesült Királyságot köti majd össze 2023 végétől, nagyfeszültségű egyenáramú kapcsolatot biztosítva a két, dominánsan már ma is megújuló energiaforrásokat felhasználó villamosenergia-rendszer között. Ugyanakkor Dánia a NordPool tagjaként az észak-európai és balti országok villamosenergia-rendszerével is igen szoros kapcsolatban marad.

Követendő és működő példa tehát már jócskán van, már csak a kormányzati szándék szükséges az adaptáláshoz, az ország adottságaihoz igazított energiamixbe való beillesztéshez.

 

Az eredeti cikk a zipmagazin.hu-n itt érhető el

A globális felmelegedés teremti meg a Szuezi-csatorna konkurenciáját

Néhány éven belül hajózásra alkalmassá válhat a jeges-tengeri útvonal a globális felmelegedés miatt. Az év folyamán képződő jégtakaró nagy része nyáron gyorsan olvad, míg korábban jóval több idő alatt vastagodott meg, így a sótartalma is csökkent. Dmitrij Lobuszov, a Murmanszkból az Északi-sarkra tartó orosz jégtörő kapitánya szerint szemmel látható a változás:

Szerző: Pásztor Máté

 

A teljes cikk az euronews.hu-n itt érhető el

Kína bezárja az alumínium-, a textil- és még sok más iparágát

Kína elveszíti az emberi civilizáció legalapvetőbb szükségletét, az elektromosságot – írja a ClimeNews hírportál.

Szerző: Rampasek László

 

Eddig csak azt tudtuk, hogy a kínai acélművek, az alumíniumgyártás és az energiaszektor mennyire szenvedhet a termikus szénhiánytól. Kína energiagondjai azonban sokkal nagyobbak és brutálisabbak lehetnek, mint ahogyan azt elképzeltük.

Javier Blas, a Bloomberg News vezető energetikai tudósítója a következőket írta a Twitteren: “KÍNA ENERGIAVÁLSÁG: Az áramhiány Kínában egyre súlyosbodik, és földrajzilag is egyre szélesedik. Peking már annyira elmérgesedett, hogy egyes élelmiszer-feldolgozókat (például szójabab-zúzó üzemeket) leállásra szólított fel.” Egy jelentés szerint “az alumíniumkohóktól kezdve a textilgyártókon át a szójabab-feldolgozó üzemekig, a gyárakat a tevékenység visszafogására vagy – egyes esetekben – teljes bezárására utasítják.”

Globális energiaválság jelei látszanak néhány hete, több fontos energiahordozó és a villamosenergia ára is meredeken emelkedik és, ahogy fentebb olvasható már nem csak Európára korlátozódik, több terméket érint, többek között a földgáz, az olaj, a szén és a villamosenergia ára is meredeken emelkedett.

Az okok között szerepel az is, hogy a 2050-es klímasemlegesség elérése miatt számos ország igyekszik visszavágni a szén-, olaj- és gáztermeléssel kapcsolatos befektetéseket és finanszírozást. Egyes előrejelzések szerint, ha a tél a szokásosnál hidegebb lesz, – mert akkor a földgázkészletek még jobban megcsappanhatnak, ez pedig az alternatívák, például a szén árát is még magasabbra tolhatja -, a helyzetet tovább ronthatja.

Ami most történik az csak azoknak új, akiket hidegen hagyott korábban az a tény, hogyha nem a klímakatasztrófa miatt omlik össze a globális civilizáció, akkor azért, mert beleesünk az „energiaszakadékba”.

Ez azt jelenti, hogy az energiatermelés hatékonysága annyira lecsökken, hogy az összes többlet-energiát elpazarolja az infrastruktúra, majd miután a civilizáció felélte tartalékait, összeomlik. De ez igazából nem tragédia, mert ha nem omlana össze hamarosan, akkor kiirtanánk a legtöbb élőlényt, beleértve magunkat is. Eddig minden korábbi civilizációt elérte a vég valamilyen formában. Némely vég pedig hirtelen jött és félelmetes volt. Ostobaság volna feltételezni, hogy mi különlegesek volnánk.

Minden élőlény, és minden civilizáció fennmaradásának sarokköve az energiaáramlás. Ha egy élőlény több energiát költ a táplálékszerzésre, mint amennyit a táplálékából szerezhet (gondolj pl. a gepárdra), akkor éhezni kezd, és idővel elpusztul. Egy civilizáció esetén is hasonló a helyzet, bár az élelmezésen kívül más dolgokra is használunk energiát. Egy civilizáció tehát „pazarlóbb”, mint egy élőlény, ennek megfelelően jóval hatékonyabb módon kell energiát termelnie ahhoz, hogy fennmaradjon és fejlődjön. A becslések alapján ahhoz, hogy a modern, globalizálódott civilizáció működjön, legalább 5-8-szor több energiát kell kinyernie ahhoz képest, amennyit az energianyerésre fordít.

Na már most, az egész energiamizériára rájött egy plusz költség: Az ÜHG társadalmi költsége! Ez azt jelenti, hogy minden egyes tonna szén-dioxid után, amelyet a légkörbe bocsátunk ki, 42 és 138 dollár közötti összeget kell áldoznunk 2020 – 2025 között a környezetromlás és a negatív társadalmi hatások formájában. Ez az érték egyben a kis mértékű kibocsátáscsökkentéssel elkerülhető károk értékét is jelenti (azaz a CO2eq-csökkentés hasznát).

A fejlett országok reálgazdasága, vagyis az igazi energia-, és anyagáramlás már a hetvenes-kilencvenes évek óta csökken, Kína és India reálgazdasága pedig épp az elmúlt években érte el a csúcsát. A szakpolitikusok ilyenkor egyre kétségbeesettebben igyekeztek feltornázni a GDP-t a pénzügyi szektor bővítése révén, ám ez egyre nagyobb lufikhoz és válságokhoz vezet, miközben mindenki eladósodik a bankok felé. És lévén az egész egy szemfényvesztés, idővel kifogytak a trükkökből, és az átmenetinek tekintett válságról kiderült, hogy az az új valóság.

Időt nyerni, hogy elkerülje az emberiség a frontális becsapódást és egy durva kényszer-leszállással megússza, két klímavédelmi tettel lehet. Az első a népességrobbanás megállításával és visszafordításával humánus eszközökkel, természetes népességcsökkenési pályára állva és globálisan. A második a mindenre kiterjedő dekarbonizáció felgyorsítása karbonsemlegesítésekkel. A karbonsemleges vállalatok és termékek lesznek a nyerők.

 

Az eredeti cikk a climenews.com-on itt érhető el

Műbetont emelgető óriásdaruk jelenthetik a zöldenergia-tárolás jövőjét

Amikor megújuló energiáról van szó, az ember általában napelemek végeláthatatlan sorát vagy óriási szélfarmokat lát maga előtt, pedig a villamosenergia-rendszer kiszámítható működéséhez az elektromos áramot termelő erőművek mellett az energia tárolására is alkalmas létesítmények ugyanolyan fontosak. Az erőművek ugyanis megállás nélkül termelik az áramot, amire azonban éjszaka jelentősen kisebb a kereslet, míg a nappali-esti csúcsidőszakokban jóval több áramra van szükség.

Szerző: Bodnár Zsolt

 

Bár a napi.hu tavaly szeptemberben megrendezett energiapiaci fórumának résztvevői is egyhangúlag az energiatárolást szavazták meg mint a villamosenergia-hálózatra váró legnagyobb kihívást, az is elhangzott, hogy „amíg az akkumulátortelepek nem lesznek elég nagy kapacitásúak, maradnak a gázerőművek, mert jelenleg ezek a hálózati szinten és méretben is megfelelő méretű, rugalmasan reagáló hálózati elemek.” Vagyis Magyarországon egyelőre nincs kilátásban olyan megoldás, amellyel környezetbarát módon lehetne a többletenergia tárolását, illetve az áram visszapótlását elvégezni.

Erre a létező technológiák közül a Tesla által is népszerűsített akkumulátoros energiatárolás mellett a szivattyús-tárolós erőművek jelentenék a legnagyobb esélyt. Az ilyen típusú vízerőművek lényege, hogy két különböző szintmagasságú víztározó között mozgatják a vizet: termeléskor a magasabban fekvő tározóból engedik le a vizet egy turbinán keresztül, majd amikor kisebb az áramigény, visszaszivattyúzzák. Egy 2012-es tanulmány szerint ez Magyarországon nem ideális megoldás, „mivel nincsenek magas hegységeink, kevés a csapadék és a bővizű folyóink is lankás területeken folynak végig,” a néhány alkalmasnak tűnő területen pedig „lakossági és környezetvédelmi szempontból megkérdőjelezhető” az ilyen erőművek kialakítása.

Akkor mégis mit tehetnek az olyan országok, ahol a természeti adottságok miatt képtelenség szivattyús-tárolós erőműveket létesíteni, amelyek egyébként globálisan a villamosenergia-hálózatot kiszolgáló energiatárolók 95 százalékáért felelnek? Például víz helyett valami mással használja ki a gravitációs energiatárolásban rejlő lehetőségeket – mondjuk, betonnal.

Műbetonnal és mesterséges intelligenciával a zöld áram felé

A gravitációs energiatárolás elve végtelenül egyszerű: ha egy test magasabb helyre kerül, azzal nő a potenciális (helyzeti) energiája, vagyis energiatárolásra alkalmas, míg a test leeresztésével a tárolt energia villamos energiává alakítható. Ennek alapján működnek a szivattyús-tározós erőművek, ahol a test a víz, és ugyanezt igyekeznek kihasználni azok a jobb híján gravitációs energiatároló rendszereknek nevezett létesítmények, amelyek nagy tömegű testek (beton vagy vegyes összetételű nehéz blokkok) emelésére és ejtésére alapozzák működésüket.

A 2017-ben alapított svájci startup, az Energy Vault (EV) „betonerőművét” három éve már bemutattuk, de azóta sok minden történt az akkor még csak egy prototípust bemutató cég életében: 2019-ben 110 millió dollárral szállt be a technológiába a japán SoftBank Vision Fund nevű alapja, egy évvel később felépült a cég első hálózatra kötött toronyrendszere a svájci Ticinóban (5MW / 35MWh kapacitással), még ugyanabban az évben a technológiai úttörők közé választotta a Világgazdasági Fórum, végül idén júniusban a világ egyik legnagyobb energetikai vállalata, a szaúdi Aramco is befektetett az Energy Vaultba.

Az EV jelenleg is működő rendszere egy 110 méteres daruból áll, amelynek hat karja egy mesterséges intelligenciát használó szoftver segítségével a lehető leghatékonyabb módon pakolja egymásra az egyenként 35 tonnás tömböket, amelyek két koncentrikus körben helyezkednek el a daru körül – a belső körből emel a rendszer, majd a külső körben helyezi el a blokkokat, miközben a daru motorja generátorként alakítja villamos energiává a mozgási energiát.

A speciális autonóm irányítórendszernek azért van nagy szerepe, mert az egyenletes teljesítmény érdekében a tömböket folyamatosan mozgatni kell, így az algoritmusnak el kell találnia, hogy melyik blokkot milyen gyorsan kell éppen emelnie, és melyiket leengednie más sebességgel. Ehhez ráadásul figyelembe kell vennie olyan külső és belső tényezőket, mint a széllökések vagy a daru természetes kilengése a blokkok különböző irányú mozgatásából adódóan.

Robert Piconi, a cég vezérigazgatója szerint a technológia legfőbb vonzóereje az lehet, hogy ma már környezetbarátabb módon megvalósítható, mint az kémiai reakcióra épülő, nehezen újrahasznosítható akkumulátoros technológiák. Bár az EV is betonnal kezdte a kísérletezést, ami a cement előállítása révén az üvegházhatású gázok globális kibocsátásának 8 százalékáért felel, azóta sikerült olyan anyagokkal helyettesíteni, amiket nettó zéró kibocsátásúnak tartanak. A blokkok részben helyi anyagokból (talaj, homok, építési törmelék) készülnek, amiket a mexikói cementóriás, a Cemex tavaly bemutatott műbetonjához kevernek.

A cégvezető szerint az EV másik nagy előnye az, hogy jóval alacsonyabb a működési költsége az akkumulátoros tárolókénál. Számításaik szerint nagyjából feleannyiba kerül fenntartani egy gravitációs energiatárolót, mint egy ugyanakkora tárolási kapacitású akkumulátortelepet, mivel az utóbbi esetében folyamatosan cserélni kell az elhasználódott cellákat, amelyek újrahasznosítása egyelőre meglehetősen költséges, ráadásul az akkumulátorok felgyorsult terjedése ellenére a lítiumion-újrahasznosítási ipar kialakulása még várat magára. Míg az akkumulátorok élettartamának maximumát 20 évben szokás meghatározni, az EV rendszere a számítások szerint 30 évig is működhet karbantartás nélkül, és ez idő alatt még a kapacitásából sem veszít, az aksikkal ellentétben.

Az ivóvízhiány elkerülésében is fontos szerepe lehet

Ugyan az Aramco befektetésének összegét nem hozták nyilvánosságra, az Energy Vault a közleményben elárulta, a kapott összeget már a legújabb technológiája, az EVx nevű rendszer kiépítésére fordítja, a 2021-es év második felében. A kísérleti prototípus és az első hálózatra kötött bemutató toronyrendszer után ez lesz a cég harmadik létesítménye, amely „lehetővé teszi a megújuló energiaforrások időszakos termeléséből származó energia tárolását gigawattórás léptékben, gazdaságos és fenntartható módon, hogy igény szerint azonnal felhasználható áramot biztosítson.”

Az EVx moduláris felépítésének köszönhetően a 10 MWh kapacitású egységekből akár egy több gigawattórás komplexummá is növelhető, ráadásul az egységeknek otthont adó épület (Resiliency Center) ugyanolyan anyagokból épül majd, mint az energiatároló blokkok. Az EVx hatékonysága a hivatalos adatok szerint minimum 85 százalékos, tehát a megtermelt energia 85 százalékát képes visszanyerni – ez a Tesla Powerwall esetében kezdetben 92 százalék (de a kapacitása idővel csökken), míg a szivattyús-tározós erőműveknél 80 százalék körüli.

Az alternatíváknál zöldebb és földrajzi kötöttségek nélkül is elérhető energiatárolási módszer így a lakossági áramszolgáltatás mellett akár olyan iparágaknak is jól jöhet, ahol fontos a folyamatos energiaellátás. Ide tartoznak például az ivóvízhiány elkerülésében kulcsfontosságú sótalanító üzemek, amelyeknek célja, hogy az emberi fogyasztásra nagy mennyiségben, rendszeresen alkalmatlan sós vízből ipari mértékben állítsanak elő ivóvizet, és amelyekkel szemben a legtöbbet hangoztatott kritika, hogy gigantikus mennyiségű áramot fogyasztanak, megállás nélkül.

Kína szivattyúz, az USA kísérletezik

A világ két legnagyobb áramfogyasztó országa Kína és az Egyesült Államok (így ketten a teljes globális fogyasztás közel felét teszik ki), de amíg Kína őrült tempóban építi a szivattyús-tározós erőműveket, úgy tűnik, az USA eggyel kísérletezőbb pályát választott. „Szükségünk lesz kémiai, gravitációs, elektrokémiai, és ki tudja még milyen típusú tárolókra. Ha tényleg meg akarjuk valósítani a dekarbonizálást, akkor mindent be kell vetnünk” – mondta idén márciusban az amerikai energiaügyi minisztérium energiatárolás-kutatásait felügyelő igazgatója, Imre Gyuk.

Gyuk, aki 1987 óta áll a minisztérium szolgálatában, elmondta: sürgősen szüksége van az országnak a villamosenergia-hálózatot támogató, hosszabb távú energiatárolásra képes létesítményekre, mivel a hálózatban egyre nagyobb arányban jelen lévő megújuló energiaforrások csak szakaszos termelést tudnak biztosítani. Felhívta a figyelmet a lítiumion-akkumulátorok kapacitását meghaladó alternatív akkumulátorok fejlesztésének fontosságára, valamint kiemelte a cementalapú gravitációs, a sűrített levegős és a vasúti energiatárolók szerepét – utóbbi alatt homokkal vagy kaviccsal töltött vagonokat kell érteni, amik a hegyre felfelé menet tárolják az energiát, lefelé pedig termelik.

Az ideális hosszú távú energiatárolási mód megtalálása érdekében az energiaügyi minisztérium márciusban azt is bejelentette, hogy 75 millió dolláros költségvetéssel új kutatás-fejlesztési intézetet hoz létre a Washington állambeli Richlandben található telephelyén. A tervek szerint 2025-re felépülő, Grid Storage Launchpad névre hallgató központ 30 különálló kutatóintézetet foglal majd magába.

Az USA új energiaügyi minisztere, Jennifer Granholm hangsúlyozta: „Az új hálózati technológiák bevetésével még több megújuló energiaforrást tudunk bevonni a rendszerbe, támogatni tudjuk az egyre gyarapodó elektromos járműveket, kiszámíthatóbbá és rugalmasabbá tehetjük az áramszolgáltatást, és bebiztosíthatjuk a tiszta energiára alapozott jövőnket.”

 

Az eredeti cikk a qubit.hu-n itt érhető el

Hulladékgazdálkodás: mik az alapok, merre mutat a jövő?

A hulladék kezelése nagyjából az emberiséggel egyidős probléma, ami a civilizáció fejlődésével vált rendszerszintűvé és a tömegtermelés nyomán igazán égetővé. A hulladékgazdálkodás fogalmát is a hulladék kezelésének egyre bonyolultabb logisztikája, az emberiség történetében példátlan mértékű szeméttermelés hívta életre.

Szerző: Szerényi Tamás

 

Az egyszer használatos termékek elterjedése miatt ma a Földön több szemét termelődik, mint valaha, ami egyrészt olyan jelenségekhez vezet, mint a Texas vagy épp Oroszország méretű szemétszigetek, másrészt a világbank becslése szerint 2050-re a fejlett országok a mainál 25%-kal, a kelet-ázsiai országok 50%-kal, a dél-ázsiaiak pedig 100%-kal több hulladékot fognak termelni.

Mi a hulladékgazdálkodás?

Hulladékgazdálkodás alatt a hulladékhoz kapcsolódó tevékenységek rendszerét értjük, ebbe beletartozik a hulladéktermelés megelőzése, kezelése, illetve ellenőrzése, a kezelést és szabályozást végző létesítmények működtetése, de a veszélyes hulladék problémája is ide tartozik.

Kukaholdingtól a koncesszióig

Magyarországon a hulladékgazdálkodási szektort 2011-ben államosították, majd 2016-tól a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt., köznapibb nevén a rossz hírű kukaholding végezte a hulladékgazdálkodást, de az egyszeri állampolgár leginkább csak azokkal a szolgáltatókkal találkozott, akik a hulladék elszállítását, feldolgozását végzik. Budapesten ez az FKF szokott lenni, vidéken pedig más hasonló vállalatok (Szegeden például a Szegedi Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. és így tovább).

A gyakorlatban a folyamat sokáig az önkormányzatokon keresztül működött, ők szervezték a hulladék elszállítását, de a kormány egy rendelkezéssel ezt is kivette a kezükből, és egy állami fenntartású koncessziós rendszerbe szervezte ki a hulladékgazdálkodást (hasonlóan például az autópályák üzemeltetéséhez). Jó hír, hogy az új szabályozás már az EU által meghatározott körforgásos szemétgazdálkodásra való átállást készíti elő: az új rendszerben lényegében nyersanyagként tekintenek a hulladékra, illetve igyekeznek már gyártásnál visszaszorítani a hulladék keletkezését, ez kulcsfontosságú ahhoz, hogy az EU-felé kötelezően vállalt ígéret teljesüljön, vagyis a magyar gazdaság az EU többi tagállamához hasonlóan 2050-re klímasemlegessé váljon.

Része még az új rendeletnek, hogy a hatóság jobban bünteti az illegális szemétlerakást (még akár szabadságvesztés is járhat érte). Az állam a PET-palackok, alumínium és papír italos dobozok esetén betétdíjas rendszert tervez bevezetni, ez várhatóan 2023 júliusában léphet életbe – de a Greenpeace ehhez képest azt javasolja a kormánynak, hogy az italcsomagolások legalább 70 %-a újratölthető legyen és hogy legalább fél-egy évvel korábban vezessék be a betétdíjas rendszert. A szakértők pedig arra figyelmeztetnek, hogy az új szabályozás számos kérdést vet fel, bizonyos pontjai tisztázatlanok, például nem ismertek az egyszer használatos műanyagok tilalmának részletei, de az italospalack-visszaváltási rendszerről sem tudni, hogyan fog megvalósulni.

A hulladékgazdálkodás fő elvei

A hulladékgazdálkodás hierarchikusan épül fel, amelynek legmagasabb szintjén a hulladéktermelés megelőzése helyezkedik el, ezt követi az újrahasználat, az újrahasznosítás, az energetikai hasznosítás, végül az ártalmatlanítás. Ilyen tekintetben vitatott például, hogy a hulladék elégetése erőművekben hasznosításnak tekinthető-e, hisz ilyenkor hasznos nyersanyagok is megsemmisülhetnek. Ezt az egész képzeletbeli felépítményt hulladékpiramisnak nevezzük.

A hulladékgazdálkodás során az alábbi alapelveket kell szem előtt tartani:

  • A lehető legkisebb mértékűre kell szorítani a képződő hulladék mennyiségét és veszélyességét, ezáltal is csökkentve a környezetterhelést.
  • Az elővigyázatosság elve kimondja, hogy a hulladék veszélyességének ismerete nélkül a legrosszabb eshetőségre kell készülni és aszerint cselekedni.
  • A termékek gyártóját is felelősség terheli, köteles hulladékgazdálkodási szempontból kedvezőbb termékjellemzőket választani (alapanyagok, ellenállóképesség, élettartam, újrafelhasználhatóság).
  • A megosztott felelősség elve kimondja, hogy minden, a termék életciklusa során érintett szereplőt felelősség terheli.
  • A hulladék mindenkori birtokosa köteles mindent megtenni azért, hogy a hulladék minimálisan terhelje a környezetet.
  • Törekedni kell a lehető legkevésbé környezetterhelő anyagok és technológiák alkalmazására.
  • A hulladék termelője, a hulladékká váló termék gyártója viseli a tevékenységével okozott esetleges károk, illetve a szennyezéselkerülés költségeit.

A hulladékgazdálkodáselemei

A hulladékgazdálkodás folyamata több lehetőséget is kínál a hasznosításra, illetve a környezet védelmére a túlzottan sok szeméttől. Ennek nulladik szintje a hulladék keletkezésének megelőzése, vagyis az, hogy pl. egy termék gyártása során ne keletkezzen felesleges hulladék. Szintén nagyon fontos a már létrejött hulladékok veszélyességének csökkentése. Ezután következik a fajtánkénti gyűjtés és a hasznosítás, vagyis a szelektív hulladékgyűjtés, illetve a nem hasznosítható hulladékok szakszerű ártalmatlanítása.

Hogyan csökkenthető a hulladék keletkezése?

A hulladéktermelés csökkentése egyrészt termelői oldalról lehetséges a megfelelő alapanyagok és a gyártási technológia megválasztásával, rövidebb termelési lánc kialakításával. Szabályozói oldalról a szigorúbb hulladéktermelési követelményekkel érhető el, hogy a termelők csökkentsék a gyártás és a szállítás, értékesítés során keletkező hulladék mennyiségét – de hogy egy egyszerű és konkrét példát is említsünk, az online adminisztrációra és e-ügyintézésre való átállással a legtöbb cég vagy szolgáltató számára lehetséges a papírhulladék csökkentése (ám ez ugyanakkor az internetes, illetve okoseszköz-használatból származó e-hulladék keletkezését növelheti).

Melyek a leghatékonyabb módszerek?

A már említett szelektív hulladékgyűjtés nagyon fontos része a hulladékgazdálkodásnak, ez a tevékenység a belépő szint a környezettudatos életmódhoz.

Jelenleg Magyarországon, műanyag és fém, papír, illetve színes üveg és fehér üveg gyűjtésére van lehetőség; előbbi hármat háznál is gyűjthetjük, utóbbiakat lerakatokba vihetjük vagy gyűjtőszigeteken adhatjuk le. De azt is érdemes tudni, hogy milyen hulladékot, milyen állapotban érdemes a háznál vagy a gyűjtőszigeteken található kukákba és konténerekbe gyűjteni – az erre vonatkozó legfőbb tudnivalókat egy korábbi cikkünkben már összegyűjtöttük.

Hazánkban hulladékudvarok is működnek. Ide olyan szemetet érdemes vinni, amit a házhoz érkező kukásautó nem visz el vagy nem adható le gyűjtőszigeten (pl. veszélyes hulladékot vagy elektronikai hulladékot – de hogy pontosan milyen típusú szemetet melyik budapesti hulladékudvarba érdemes vinni, azt ebben a cikkünkben fejtettük ki részletesen).

Fontos fejlemény a szelektív hulladékgyűjtés területén, hogy a szelektív gyűjtés rendje Európai Uniós szinten változni fog. Eszerint a veszélyes háztartási hulladékokat (konyhai háztartási szerves hulladék) 2022-től, a biohulladékot 2023-tól, a textilhulladékot pedig 2025-től minden háztartás köteles lesz külön gyűjteni.

A konyhai hulladék esetében ez azért is különösen fontos, mivel átlagosan egy magyar háztartásban keletkező szemétnek akár 30-40%-a is lehet valamilyen komposztálható konyhai maradék

ez Magyarországon évente fejenként 68 kg (!) élelmiszerhulladékot jelent.

Ami már csak azért is problémás, mivel nagy terhet ró a hulladékszállítókra, vagyis komoly logisztikai kihívást jelent ennyi zöldség, gyümölcs és egyéb (pl. kávézacc) elszállítása, másrészt gondoljunk csak arra, hogy egy hulladékégetőbe kerülve ezek az anyagok milyen rossz hatásfokkal égnek.

Ázsiai szemétlerakatok

Ha kicsit messzebb megyünk Magyarországtól, akkor komoly gondok mutatkoznak a fejlett világ egészének hulladékgazdálkodásával. Ugyanis az eddigi, egyébként meglehetősen etikátlan gyakorlat, amely során a nyugati országok szegényebb és/vagy kiszolgáltatottabb ázsiai országokra – Kínára, Malajziára stb. – testálták a feldolgozandó szelektív hulladékot, az utóbbi években felborult. Az említett országok ma már nem veszik át a hulladékot, Kína például betiltotta a hulladékimportot, de már 2018 óta Malajzia sem vesz át több szemetet.

Veszélyes hulladék kezelése

Lényegében minden olyan szemét veszélyes hulladéknak minősül, amely potenciálisan káros lehet az emberi egészségre vagy az élővilágra, ezért ezek kezelése, tárolása és ártalmatlanítása különleges odafigyelést és fokozott óvatosságot igényel. Ide tartoznak a gyógyszerek, a konyahai zsiradékok, a különféle elektronikai hulladékok. Arra vonatkozóan, hogy hol és milyen leadóhelyek működnek, ahol biztonságosan megszabadulhatunk a háztartásunkból származó veszélyes hulladékoktól, arról korábbi cikkünkben már értekeztünk, érdemes átfutni.

Mit tehetek én a hatékonyabb, környezettudatosabb hulladékgazdálkodásért?

Bár a hulladékgazdálkodást egy rendszert kíván, és magasabb, állami vagy államközi szinteken dől el, egyénileg is sokat tehetünk egy tisztább és környezettudatosabb világért. Ahogy említettük is, a szelektív gyűjtés talán az első (és legfontosabb!) lépés a tudatosabb egyéni hulladékgazdálkodás felé. Ehhez nincs szükség másra, mint egy többrekeszes tárolóra a lakásban, vagy csak annyira, hogy a ház előtti színes kukákat rendeltetésszerűen használjuk. Fontos ebből a szempontból, hogy csak tiszta, már elmosott, szennyeződésmentes dobozokat dobjunk ki, ellenkező esetben ezekbe az étel belerohadhat és a dobozt már nem lehet újrahasznosítani. Még több fontos újrahasznosítási szabályt és tippet egy korábbi cikkükben gyűjtöttünk össze.

Hasonlóan fontos elköteleződést jelent a tudatos vásárlás, vagyis a törekvés arra, hogy ne vásároljunk feleslegesen, pusztán a fogyasztás öröméért, maradjunk (ön)reflektívek és a túlfogyasztásra ösztönző reklámokkal szemben kellően gyanakvóak, illetve igyekezzünk olyan termékeket venni, amelyek csomagolása újrahasznosítható anyagból készült, esetleg próbáljuk csomagolásmentes boltokban beszerezni a szükséges alapanyagokat (szerencsére manapság erre is egyre több lehetőségünk van).

Ami a háztartásunkban keletkező szerves hulladékot illeti, azzal is volna teendőnk: próbáljunk meg komposztálni! Ehhez minden fontos tudnivalót összeszedtünk korábbi cikkünkben, kezdve attól, hogy milyen maradékok, zöldségek és gyümölcsök komposztálhatóak, egészen addig, hogy milyen egy jól működő komposztláda, hogyan kell gondozni és karbantartani.

 

Az eredeti cikk az xforest.hu-n itt érhető el