Hús és szója helyett hínár, moszat, alga: mivel etessük a világot?

Európa is felfedezte a proteinben gazdag tengeri növények termesztésében rejlő lehetőségeket. A hínárnak fontos szerepe lehet a zöldgazdaságban és a környezet regenerálásában.

Szerző: Keresztes Imre

 

„A walesiek kaviárja” – mondta a tengeri hínárról a néhai legendás színész, Richard Burton, Wales szülötte. Bár kevesen gondolják, hogy a tengeri növény brit étek, Walesben évszázadok óta gyűjtötték a dagály által partra mosott vörösmoszatot. Kutatók szerint a walesi hínárgyűjtés nincs káros hatással az élővilágra, s a példa hasznos lehet, mert úgy vélik, a tengeri növények európai jövője az akvakultúra, azaz a tengeri farmokon történő termesztés.

Európa még csak most ébredezik, az évi ezertonnányi tengerinövény-termesztés eltörpül a 35 ezer tonnás globális előállításhoz képest. A piac 90 százalékát Ázsia adja, elsősorban is Kína, Indonézia és Japán, ahol egész öblöket foglalnak el a hínárgazdaságok. Az Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Világszervezet (FAO) szerint a globális tengerihínár-termesztés értéke tavaly már meghaladta a 15 milliárd dollárt, köszönhetően az utóbbi másfél évtized gyors ütemű növekedésének. 2028-ra pedig a Fortune Business Insights tanácsadó cég előrejelzése szerint az iparág mérete elérheti a 25 milliárd dollárt.

 

A teljes cikk a hvg.hu-n itt érhető el

Merre mutat az energiatárolás jövője? Mi jelentheti a megoldást jelenlegi problémáinkra?

Az energiatárolás mindinkább felértékelődik napjainkban úgy nemzetgazdasági, mint ipari vagy lakossági szinten. Gyakorta ráadásul fontosabbnak is érzik az emberek a háztartási energiatárolást, mint az országos szintűt.

Szerző: Rónay Péter

 

Hiszen tényleg jó, hogy több millió köbméternyi gázt tárolnak a tározók, de vajon a telefon akksija fel lett töltve és van elég benzin az autóban, és egyáltalán mi köze az energiatárolásnak a vízpumpához? Olvass tovább és megtudod!

Mi az energiatárolás?

Az energiatárolás, tömören megfogalmazva, későbbi felhasználás céljára történő energia raktározás. Habár minden fizikai test, mező és részecske tárol valamennyi energiát, az energiatárolás alatt, szűkebb értelemben, tudatos és mesterséges tevékenységet értünk.

Mi az energiatárolás célja?

Az elektromos hálózat a kínálat (termelés) és a kereslet (fogyasztói felhasználás) közötti kényes egyensúly alapján működik. Az elosztott energiatermelés az utóbbi években egyre nagyobb figyelmet kap.

Ez elsősorban a generátorok számos előnyének köszönhető, mint például az elosztórendszerben fellépő elektromos energiaveszteségek csökkentése, a feszültségingadozások mérséklése, a megbízhatóság növelése, a teljesítményminőség javítása, az energiaköltségek csökkentése és végső soron a fogyasztói elégedettség növelése.

Az energiafogyasztás folyamatosan ingadozik országon belül és nemzetközi szinten egyaránt

Napközben ugyanis csúcsigény van – háztartások, vállalkozások és gépek vesznek ki energiát a hálózatból. Éjszaka a világ lelassul, és a hálózat fel tud készülni a következő energiafelhasználási csúcsokra.

Világszerte mérnökök és politikai döntéshozók fordítják figyelmüket egyre inkább az energiatárolási megoldások felé a fosszilis tüzelőanyagok környezeti hatásaival, valamint az energiahálózatok kapacitásával és rugalmasságával kapcsolatos növekvő aggodalmak miatt.

Az áramellátás folyamatosságát biztosítani kell

A nem megújuló erőforrásokat használó, azaz a szénhidrogéneket elégető erőművek és atomerőművek hatalmas előnye a folyamatos, szabályozott energiatermelés, azaz a nap minden szakában pontosan előre kalkulálható mennyiségű elektromos áramot termel.

Nincs mese, ez megkerülhetetlen tényező. Gyártóüzemek, kórházak, közintézmények, közlekedési infrastruktúra, stb. mind igényli az elektromos áram kiszámítható és folyamatos érkezését.

Minél több a megújuló energia, annál fontosabb a tárolás

A megújuló energiaforrások nagymértékű felhasználásának egyik kulcsa a villamos energia tárolásának és későbbi felhasználásának képessége.

Az energiatárolási lehetőségek széles skálája áll rendelkezésre az energiaszektorban, és egyre többféle lehetőség áll rendelkezésre, mivel a technológia világszerte a jövő energiarendszereinek kulcsfontosságú elemévé válik.

Az évtizedek során számos különböző energiatárolási módszert dolgoztak ki az energia összegyűjtésére és tárolására, hogy az akkor legyen visszatáplálható a hálózatba, amikor a legnagyobb szükség van rá.

Milyen fajtái vannak az energiatárolásnak?

Az energiatárolás nem újdonság. Az akkumulátorokat az 1800-as évek eleje óta használják, a szivattyús víztározós vízenergia pedig az 1920-as évek óta működik az Egyesült Államokban. Ha úgy tetszik, már az ókori vízóra is tárolt energiával működött, hiszen az amforába töltött víz energiája hajtotta.

Az energiát többféle módon lehet tárolni, például:

  1. Akkumulátorok. A közönséges újratölthető akkumulátorokhoz hasonlóan az egészen nagyméretű akkumulátorok képesek tárolni az áramot, amíg szükség van rá. Ezek a rendszerek használhatnak lítiumion-, ólom-sav-, lítiumvas- vagy más akkumulátor-technológiákat.
  2. Szivattyús vízenergia. Az elektromos áram egy részét (ami aktuálisan éppen felesleges) arra használják, hogy a vizet felszivattyúzzák egy víztározóba. Amikor a vizet kiengedik a tározóból, az egy turbinán keresztül lefelé áramlik, és így áramot termel.
  3. Sűrített levegő. A villamos energiát arra használják, hogy a levegőt rendkívüli tömörségűre sűrítsék és tárolják, gyakran földalatti barlangokban. Amikor nagy az áramigény, a sűrített levegőt egy tágulási turbinagenerátoron keresztül kiengedik, és így termel áramot.
  4. Lendkerekek. A villamos energiát egy lendkerék (egyfajta rotor) felgyorsítására használják, amelyen keresztül az energia kinetikus forgási energiaként megmarad. Amikor az energiára szükség van, a lendkerék forgó erejét egy generátor forgatására használják. Egyes lendkerekek mágneses csapágyakat használnak, a légellenállás csökkentése érdekében vákuumban működnek, és akár 60 000 fordulat/perces fordulatszámot is elérhetnek.
  5. Hőenergia-tárolás. A villamos energiát hőenergia előállítására lehet felhasználni, amelyet szükség esetén tárolni lehet. Például a villamos energia felhasználható hűtővíz vagy jég előállítására az alacsony igénybevétel idején, és később hűtésre használható a villamosenergia-fogyasztási csúcsidőszakokban.

E technológiák mellett jelenleg olyan új technológiák vannak fejlesztés alatt, mint az áramlásos akkumulátorok, a szuperkondenzátorok és a szupravezető mágneses energiatárolás.

Persze joggal teheted fel a kérdést: ha mindez ennyire kiválóan működik, akkor miért nem tértünk még erre át teljes mértékben? Nos, a választ a részletekben találjuk meg.

A beton is lehet energiatároló?

Talán az eddigi legextrémebb, már-már lehúzás gyanús megoldás a betonos energiatárolás. Nos, nem magában a beton anyagában tárolják az energiát, mint mondjuk az olaj esetében.

Középen egy 120 méter magas, hatkarú daru áll. Kihúzott állapotban az egyenként 35 tonnás betonhengerek szépen egymásra vannak halmozva a daru körül, messze a darukarok alatt.

Ha van felesleges nap- vagy szélenergia, egy számítógépes algoritmus egy vagy több darukart irányít egy betontömb elhelyezésére.

A rendszer akkor “töltődik fel teljesen”, amikor a daru egy betontömbökből álló tornyot hozott létre maga körül. A toronyban tárolható teljes energia 20 megawattóra (MWh), ami 2000 svájci otthon áramellátására elegendő egy teljes napon át. Az állítólagos energiahatékonyság 85% körül mozog.

Milyen hiányosságai vannak az energiatárolásnak?

Talán a legelső hiányosság a veszteség. Már maga a feltöltés, illetve a tárolás megvalósulása is energiaveszteséggel jár, továbbá az energia újbóli hasznosítása szintén csökkenti a tényleges árammennyiséget. A tárolás típusától függ a környezetre gyakorolt hatás is.

A hatásfok az igazán problémás

Jelenleg a legnagyobb gondot a tárolás alacsony hatékonysága (hatékonytalansága, ha volna ilyen szó) okozza: a szivattyús tárolás kettős folyamatának hatásfoka körülbelül 70% – és még ez az egyik legjobb!

szivattyús tárolás 2016 közepén a világ nagyméretű villamosenergia-tárolóinak 95%-át tette ki, és csak 2014-ben 72%-kal növelték a tárolókapacitást. A szivattyús víztározás előnye, hogy szükség esetén hosszú távon is tudja tárolni az energiát – szemben, mondjuk az akkumulátoros megoldással.

A fosszilis és nukleáris energiatermelésnél ilyen gond nincs: ott a tüzelőanyag, illetve a fűtőelemek tárolják az energiát, amit akkor szabadítanak fel, amikor szükséges. Csak ennek éppen hatalmas a környezeti terhelése!

Energiatárolás házilag: mit kell tudni róla?

A megoldást a közeljövőben vélhetőleg az fogja jelenteni, ha a megújuló erőforrásokat hasznosító háztartások nagyobb kapacitású tárolókat is üzembe helyeznek. Feltéve, persze, ha termel annyi többletáramot a rendszerük, amit nem a hálózatba akarnak egészében betáplálni.

Hacsak nincs otthon egy hegy meg egy tó, aminél megoldhatnák a vízpumpálást, illetve nem akarnak gigantikus lendkereket a hátsó udvarba, akkor marad az akkumulátor megoldásként. Ez például kifejezetten előnyös is lehet, amikor leselejtezett, de még hasznosítható elektromos autó akkumulátorokat újítanak fel és alakítanak át házi energiatárnak.

Mi az energiatárolás jövője?

Minden jel szerint a hibrid, helyi viszonyokhoz igazodó megoldások alkalmazása jelenti az energiatárolás közeljövőjét – azaz ami jelenleg is zajlik, csak sokkal nagyobb ütemben.

Viszont hosszú távon az sem megoldás, hogy a világon sok millió hektár területet rakunk tele energiatárolókkal. Hiszen ahogy növekszik a fejlett civilizációs vívmányokat használó emberek száma az egész Földön, úgy növekszik rohamosan az energiaigény.

Emlékezzünk: Afrika, Dél-Amerika és Ázsia nagy része még csak az utóbbi pár évtizedben kezdett igazán iparosítani. Több milliárd emberről beszélünk, akik egyre nagyobb arányban használnak modern eszközöket. Az energiatárolás stabil jövőjét tehát az jelentené, ha sikerülne egy környezetbarát, kompakt, hatékony és megfizethető megoldást találni.

 

Az eredeti cikk az xforest.hu-n itt érhető el

Mi az a permafroszt? Mi lesz, ha felolvad? Mekkora erre az esély?

Permafroszt: ezzel a kifejezéssel mostanában az is találkozik, aki nem sokat foglalkozik a földrajzzal, vagy nem járja Szibéria, Kanada, esetleg Alaszka kies tájait, hiszen a kutatók és a média figyelme is egyre inkább ezekre a fagyos helyekre irányul, ahol a klímaváltozás és a globális felmelegedés következtében egyre gyorsabb az olvadás és a forró nyarak, valamint a szárazság miatt komoly erdőtüzek tombolnak a térségekben (elsősorban Szibériában).

Szerző: Borbáth Péter

 

A hosszú évszázadok, évezredek óta fagyott területek gyorsabb, intenzívebb olvadásának következtében ráadásul több olyan biológiai, kémiai és földrajzi folyamat is megindult, amelyek veszélyt jelentenek a természetre és az emberre is.

Mi a permafroszt jelentése?

A permafroszt egy angol eredetű kifejezés, magyarul gyakran örök fagynak vagy állandó fagynak fordítják. A szó első tagja a latin permanent (tartós, megmaradó), második tagja pedig ógermán (freosan). Permafrosztnak nevezik azokat a földrajzi helyeket, ahol a talaj két egymást követő évben sem emelkedik 0 Celsius fok fölé. Tehát az Antarktisz hófödte területei vagy a gleccserek nem tartoznak a permafroszt gyűjtőnév alá.

Mi a különbség a folytonos és a nem folytonos permafroszt között?

folytonos permafroszt (continous permafrost) nem a fagyás időtartamára, hanem a területi kiterjedésre utal. Vagyis egy változó vastagságú “fagytakarót” kell elképzelni, ilyen például a szibériai örök fagy területe. Ezzel szemben a jobb híján nem folytonos permafrosztnak fordított (discontinous permafrost) talaj kisebb, árnyékos, fagyzugos területeken alakul ki, ám a körülötte lévő terep nincs feltétlenül fagyott állapotban.

Ezen kívül van egy másik besorolás, azokat a talajrétegeket, amelyek éves szinten tizenöt napnál több ideig fagyottak, szezonálisan fagyott talajnak (seasonally frozen ground) nevezik, ahol évente 1 és 15 nap között fagy, azt időszakosan fagyott talajnak (intermittently frozen ground) hívják.

Mekkora területen van a Földön permafroszt?

Körülbelül a Föld területének 20 %-án található állandó és nem folytonos permafroszt, megközelítőleg 22,8 millió négyzetkilométert foglal el a szárazföldből. A vastagsága egy méter és 1000 méter között van. A legutóbbi jégkorszak során ez jóval nagyobb felületet és mélységet tett ki.

Ha a mai Oroszországot nézzük, területének 2/3-a fagyott, ám az elmúlt években ez a terület jelentősen csökkent. A globális felmelegedésnek köszönhetően bolygónk hőmérséklete átlagosan egy fokkal emelkedett, ám Észak-Szibériában három fokkal lett melegebb.

Hol vannak olyan területek, ahol permafroszt található?

Jellemzően a Föld északi területein, Oroszországban és Kanadában, Alaszkában találhatóak az örökké fagyos területek, valamint a magas hegységekben.

Ha erre a kanadai permafroszt-térképre nézünk, láthatjuk, hogy fontos tisztában lenni azzal, hogy pontosan mekkora a fagy kiterjedése, mennyire folytonos, elszigetelt. Azt is érdemes tisztán látni, hogy hol, milyen vastagságban helyezkedik el a fagyott talaj, abban mekkora a jégtartalom. Minél nagyobb a jégtartalom a talajban, annál nagyobb változások mehetnek végbe az olvadás során a tájban (pl. mocsarasodás, tavak kialakulása, erózió). Erre időben fel kell készülni, különben komoly veszélynek tesszük ki az adott területen élő embereket, épületeket, infrastruktúrát.

Mennyire gyorsult fel vagy alakult át a permafroszt olvadási folyamata a klímaváltozás hatására?

A klímaváltozás hatására jelentősen felgyorsult az olvadás az örök fagy területein is. A 20. században 6 fokkal nőtt az éves átlaghőmérséklet ezekben a zónákban. Jakutszkban például az elmúlt negyven évben a globális felmelegedéshez képest 2,5-szeres a melegedés mértéke. A telek is enyhébbek lettek, ám ami még komolyabb probléma, hogy soha nem látott hőség jellemzi a jakutszki nyarakat. A hőhullámok és a szárazság következtében pedig erdőtüzek alakulnak ki Szibériában. A 2021-es híradások már nem is az Amazonas erdőtüzeivel volt tele, hanem a világ legnagyobb kiterjedésű erdőtüzeivel Szibériában.

Miért fontos tudni, hogy milyen ütemben olvad a permafroszt?

Az olvadásnak indult állandóan fagyott területekből felszabaduló gázok minőségét és mennyiségét és a hatásukat nehéz pontosan mérni, meghatározni. Az erdőtüzek üvegházhatású kibocsátását számon tartják a klímamodellekben, nemzetközi egyezményekben, de a permafroszttal ebből a szempontból nem foglalkoznak. A Covid-járvány során Szibériában a permafroszt olvadásának egyik helyszínén a légkörben található metán és szén-dioxid koncentrációja annak ellenére is nőtt, hogy a vírus miatt a gyárak termelése és a szállítás, közlekedés volumene jelentősen csökkent.

A helyi lakosok azonban nem csupán a légkörbe kerülő gázok miatt aggódhatnak. Az örök fagy területein általában annak tudatában építkeznek, hogy a talaj soha nem olvad fel. Ez az elképzelés sajnos hibás (mint az is, hogy valaki a folyók árterébe építkezik). Ennek következtében Oroszországban egész infrastruktúrák, épületek, településrészek semmisülnek meg, ahogy kiolvad alóluk a talaj. A jelen sebességgel olvadó permafroszt 2050-re 7 trilliárd rubeles, 32 154 500 000 000 forintos gazdasági kárt okozhat Oroszországban.

Milyen problémákat okoz a permafroszt olvadása?

Oroszország területének 65 százalékát permafroszt fedi, az ebből a kiolvadással felszabaduló üvegházhatású gázmennyiség elérheti vagy meg is haladhatja az Európai Unió egy éves ipari termelése során keletkezőét.

Ha a földrajzi változásokat nézzük: az olvadás hatására átalakul a talaj szerkezete, a terület idővel elmocsarasodik, majd tavak jöhetnek létre, ez pedig ellehetetleníti a földművelést és a legeltető állattenyésztést, ezért Szibériában is többeknek el kellett hagyniuk az addigi lakóhelyüket. A süllyedés épületeket is tönkretesz, a talajvíz felszivárog a padlóba, illetve a környéken jellemző, a vadászok által használt jeges földbe vájt fagyasztók is kiolvadnak, de árvizek is egyre többfelé jellemzőek.

metán kráterek megjelenése rendkívüli veszélyt jelent. Millió helyszínen áramlik a “sújtólég”, azaz a metán gáz az olvadó talajon át. Kb. 5-10%-al nőtt a légkörben Szibéria fölött a metán gáz mennyisége. Ráadásul sokszor felfelé robbanva, a víznyelőkhöz hasonló, 60-100 m mély és átmérőjű kürtőt készít, mely utána tóvá alakul.

A permafroszt olvadása okozta az első klímaváltozásnak betudható ipari katasztrófát Norilszkban.

Az olvadás során felszabaduló víz az erózión túl az óceánok vízszintjének emelkedésére is kihathat. A permafroszt olvadása miatt attól is joggal tarthatunk, hogy ősi kórokozók szabadulhatnak ki. 2016-ban Szibéria északi részén például lépfenejárvány tört ki, ami egyesek szerint egy permafrosztból kiszabadult szarvas teteméből indult ki.

 

Az eredeti cikk az xforest.hu-n itt érhető el

Hogyan alakul a vízbáziskészlet mennyisége és minősége a jövőben?

Az ENSZ Vízügyi Szervezete (UN-Water) minden évben egy kiemelt témára fókuszál, amelyhez a Víz Világnapjának mottója is kapcsolódik. Ez 2022-ben a „Felszín alatti vizek – Láthatóvá tenni a láthatatlant”. A jeles nap alkalmából a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) Környezettudományi Intézete Nemzetközi Víztudományi Konferenciát szervezett, illetve számos kutatása kapcsolódik a nélkülözhetetlen természeti kincshez.

Földünk vízkészletének nagyobb része sós és mindössze közelítőleg 2,5%-a édes víz. E mennyiségnek mintegy 70%-a gleccserekbe, jégsapkákba zárt, nem hozzáférhető. A hozzáférhető édesvíznek mintegy 30%-a található a talajokban, a talajvízben és javarészt a mélyebben húzódó felszín alatti vizekben, míg csupán 1% tartozik a felszíni édesvizekhez, vagyis a folyókhoz, tavakhoz – tájékoztat Dr. Waltner István, a Környezettudományi Intézet Vízgazdálkodási és Klímaadaptációs Tanszékének vezetője.

Látható, hogy a bioszféra, s ezen belül az emberi civilizáció számára felhasználható felszíni, felszín alatti vízmennyiségek korlátozottak. Ezzel éles kontrasztot mutat az egyre növekvő népesség és annak vízigénye. Előbbi az elmúlt száz év alatt hétszeresére, míg vízigénye több, mint 15-szeresére növekedett. Ám nemcsak a vízfelhasználás növekedett drasztikusan, átalakult annak felhasználási cél szerinti megoszlása is. A mezőgazdaság vízigényét külön ki kell emelnünk, hiszen a XX. század elejétől mintegy megtízszereződtek az öntözési igények. Ehhez képest az ipari vízfelhasználás az 1970-es évek jelentős ugrását követően stagnálni látszik, amely nyilvánvalóan a technológiai fejlődésnek és a relatíve csökkenő vízigénynek köszönhető.

Ha megvizsgáljuk a nagyrégiónkénti vízfelhasználás felszíni és felszín alatti eredet szerinti megoszlását, akkor látható, hogy az elmúlt 40 évben valamennyi földrészen egyértelmű a vízigény növekedése. Az általános, növekvő trenden túl azonban az is jól diagnosztizálható, hogy az egyes földrészeken – igazodva a természetes földtani, vízföldtani adottságokhoz – eltérő mértékben használnak felszíni, felszín alatti vizeket. Némely régióban szinte kizárólag a felszíni vizekre támaszkodnak (pl. Óceánia), míg máshol a felszín alatti vizek használata akár a teljes kitermelt mennyiség felét is meghaladhatja (pl. Közép-Amerika, Nyugat-Ázsia). Európában inkább a felszíni vizek kitermelése dominál, de hazánkban közismerten jelentősek a felszín alatti víztartalékok, és az ország bizonyos tájain ez jelentősen hozzájárul a napi vízfogyasztás kielégítéséhez. Különösen igaz ez az ivóvíz esetében, hiszen a hazai ivóvíz 95%-a származik felszín alatti vizekből (35% mélységi víz, 35% parti szűrésű víz, 25% karsztvíz).

Vízminőségi oldalról fontos megjegyezni, hogy a felszín alatti vízbázisok (elsősorban a mélységi vizek) jellemzően időben kevéssé változók, stabilabb vízminőséget biztosítanak. Ugyanakkor jellegükből adódóan tartalmazhatnak olyan szennyeződéseket (pl. vasat, mangánt, arzént, szén-dioxidot, metánt), melyek különböző tisztítási technológiák alkalmazását igényelhetik – hangsúlyozza a tanszékvezető. Mire számíthatunk a jövőben? A klímaváltozás hatására várhatóan mind gyakoribbá váló szélsőséges időjárási események tovább növelhetik a felszíni vízkészletek bizonytalanságát, ám egyúttal befolyásolhatják egyes felszín alatti vízbázisok minőségét és mennyiségét is. Az urbanizációs folyamatok, az országon belüli és nemzetközi migráció mind várhatóan egyre nagyobb terhet rónak majd a hazai ivóvízbázisokra és ellátó rendszerekre, mind mennyiségi, mind minőségi oldalról.

Mint arra Dr. Waltner István rámutat, oktatási oldalról (elsősorban agrárprofilú egyetemként) kiemelt jelentősége van, hogy a MATE-n végzett hallgatóink tisztában legyenek a vizek visszatartásának, a felhasználás csökkentésének (pl. megfelelő öntözési technológiák) jelentőségével, kiemelve például a mezőgazdasági művelés hatásait a talajok víztározó és befogadó képességére. Ugyanilyen jelentős a vizek minőségének megőrzése, bizonyos szakterületek esetében a vízkezelési technológiák ismerete, illetve a modern technológiák (például, térinformatika, távérzékelés, hidroinformatika) készség szintű alkalmazása is.

Képzéseink között számos területen megjelennek a vízgazdálkodáshoz, vízminőséghez, vízbiztonsághoz kapcsolódó tantárgyak, az egyetem valamennyi campusán. Ezek közül talán érdemes kiemelnünk a környezetmérnöki BSc és MSc, illetve a mezőgazdasági vízgazdálkodási mérnöki MSc képzéseinket, melyekre jelentős nemzetközi hallgatói érdeklődés is mutatkozik az elmúlt években.

 

Az eredeti cikk a magyarvadasz.hu-n itt érhető el

Fenntarthatóvá lehet tenni a mezőgazdasági tömegtermelést, csak a nagygazdák nem nagyon hajlanak rá

Miután az egyik legkörnyezetszennyezőbb emberi tevékenység, teljes rendszer-átalakításra lenne szükség a mezőgazdaságban ahhoz, hogy fenntarthatóvá váljon az élelmiszer-termelés. Az úgynevezett regeneratív mezőgazdaság elterjedése az Európai Akadémiák Tudományos Tanácsadó Testülete (EASAC) legújabb jelentése szerint nemcsak kívánatos, hanem szükséges is lenne, mert – mint prognosztizálják – a klímaváltozás és a környezetkárosítás jelenleg folyó üteme mellett ez nem alternatíva, hanem az egyetlen lehetőség lesz arra, hogy megfelelő mennyiségű élelmiszert állíthasson elő az emberiség. 

Szerző: Balázs Zsuzsanna

 

Pedig a regeneratív mezőgazdasággal szemben manapság épp az a legfőbb érv, hogy a fenntarthatósági törekvések ára a termőföldek számának és kiterjedésének, vagyis a termesztésnek a csökkenése. Miközben a mai nagyüzemi mezőgazdaság nemcsak óriási mennyiségű szén-dioxid felszabadulásával jár, de drámai módon változtatja meg a táj képét és ökológiai szerkezetét, ezzel együtt az élővilág összetételét is, az élelmiszer-termelés fontossága szinte érinthetetlenné teszi, a jelenlegi nagyüzemi mezőgazdaság szereplői pedig a kutatók szerint konkurensként tekintenek az ökológusokra. Az Ökológiai Kutatóközpont vizsgálatai azonban arra a következtetésre engednek jutni, hogy a földek regenerációját célzó változtatások, például virágsávok telepítése hosszabb távon jótékonyan hatnak a termelésre is. Ennek előfeltétele például az a szemléletváltás, hogy a mennyiségi termelés helyett a minőségi gazdálkodást helyezzék előtérbe.

A regeneratív mezőgazdaság számos módszert beépít a rendszerbe, ami egyszerre növeli a biodiverzitást és csökkenti a mezőgazdasági termelésnek az éghajlatra gyakorolt negatív hatásait. Ehhez egyes területeken a szántás csökkentését vagy teljes beszüntetését javasolják, míg máshol a termelés változatosabbá tételét, például vetésforgók alkalmazásával vagy az úgynevezett mozaikosság növelésével, a szántóföldek és az erdőművelés integrációjával.

Regeneratív mezőgazdaságról elsőként Jerome Irving Rodale írt, mintegy 75 éve, jóval azelőtt, hogy a globális éghajlatváltozás miatt a téma égetővé vált volna. Soil and Health Foundation nevű alapítványát (ma Rodale Institute) azért hozta létre, hogy a mezőgazdaságban segítsen néhány fontos alapelvet szem előtt tartani. Ilyen elvek voltak a faji diverzitás, a talajvédelem, a műtrágyahasználattól való tartózkodás, az évelő növények arányának a növelése, a természettel való harmónia vagy a talajminőség javítását célzó törekvés.

Egyes szakértők szerint a regeneratív mezőgazdaság abban különbözik a  fenntartható földműveléstől, hogy nemcsak a hosszú időre kiterjeszthető földgazdálkodást tűzi ki célként, hanem folyamatosan szem előtt tartja azt is, hogy a föld és a talajvíz minősége, vagyis a művelés feltételei folyamatosan változnak és időről időre regenerációra szorulnak. A gyakorlatban a regeneratív mezőgazdaság hasonló technikákat alkalmaz, mint a fenntartható mezőgazdaság. A legfőbb eltérés, hogy a regeneratív mezőgazdálkodás a helyi feltételekhez igazítja az alkalmazott eszközöket és technikákat. Az EASAC mostani jelentése szerint a szóban forgó technikák a kísérleti területeken jó eredményeket hoztak ugyan, de a rendszerszintű eredményekhez lényegesen kiterjedtebb körben, összehangoltak kellene azokat alkalmazni.

Az orosz-ukrán háború az eddigi törekvéseket is derékba törheti, mert „kiesett a világ élelmiszer-ellátásából két nagyon jelentős termelő ország, Oroszország és Ukrajna, és azonnal megjelentek azok a hangok, amelyek szerint (…) csak a termelés a lényeg, mert nem lesz mit ennünk (…). Pedig éppen most lenne itt az a pillanat, amikor sokkal gyorsabban lehetne megvalósítani az átalakítást, és a mezőgazdasági termelést összehangolhatnánk a lokális adottságokkal. Ezzel nemcsak éveket spórolnánk, de erősen lecsökkenthetnénk a mezőgazdaság szénhidrogénexport- és műtrágyaexport-függőségét és műtrágya-felhasználását. Így nemcsak a párizsi klímacélok megvalósításáért tehetnénk, hanem az energiakitettségünket is csökkenthetnénk, aminek egyértelmű nemzetbiztonsági előnyei lennének” – hangsúlyozta a jelentés akadémiai bemutatóján Báldi András, az Ökológiai Kutatóközpont Ökológiai és Botanikai Intézet tudományos tanácsadója.

 

Az eredeti cikk a qubit.hu-n itt érhető el

Harmadával csökkent a fagyos napok száma az elmúlt 120 évben Magyarországon a klímaváltozás miatt

A globális felmelegedés hatására a 20. század eleji évi ~120 napról 80 nap alá csökkent napjainkra a fagyos napok átlagos éves száma Magyarországon. A legnagyobb csökkenés az Északi-középhegységben volt tapasztalható. A pesszimista forgatókönyv szerint ezen trend erősödésére számíthatunk, évtizedenként további 5 nappal csökkenhet a fagyos napok éves átlagos száma. A megfigyelt változásokért egyértelműen az általunk gerjesztett klímaváltozás a felelős, mert a természetes hatások nem igazolják az ilyen fokú felmelegedést. A szélsőségesen hideg napok hőmérsékletét illetően azonban még nem mutatható ki ilyen trend, azaz a természetes változékonyság dominanciája miatt napjainkig előfordultak és előfordulhatnak nagy hidegek. Az emberi tevékenység észlelhető hatása csak a legutóbbi néhány évtizedben lett látványos, és az elkövetkező évtizedekben számíthatunk majd annak fokozódására. A téli hideg eltűnésének az energiafelhasználás szempontjából csak első látásra örülhetünk, ugyanis vele együtt a nyár is melegebb lesz, a hideg időszakok csökkenése pedig kiemelt kockázatot jelent a mezőgazdaságnak. Szabó Péter és Pongrácz Rita elemzése.

Szerző: Szabó Péter

 

Sokan hallottuk, halljuk szüleinktől, nagyszüleinktől, hogy évtizedekkel ezelőtt a telek jóval hidegebbek voltak, mint manapság, gyakoribb volt a fagy és a hó. Vajon a szubjektív emlékeinket alátámasztják a hosszabb időszakot lefedő, objektívnek tekinthető klímamodell-szimulációs eredmények és az elmúlt 50 év megbízható hazai mérései? Mennyiben írható mindez az emberi tevékenység számlájára? Milyen jövőbeli tendenciákra számíthatunk, ha nem mérsékeljük a klímaváltozást?

Ezekre a kérdésekre keressük a választ, melyhez két hőmérséklethez köthető éghajlati indikátort választottunk ki: a viszonylag nagy gyakorisággal előforduló fagyos napok évi számát (amikor a napi minimumhőmérséklet 0 °C alá süllyed), illetve a szélsőségesen hideg viszonyokat jellemző évi minimumhőmérséklet értékét. A feldolgozás során többféle adatforrást is felhasználtunk:

  1. a teljes Földet és az éghajlati rendszer egészét leíró globális éghajlati modellek legújabb verzióival a múltra készített szimulációkat,
  2. a szigorú szabványoknak megfelelő meteorológiai állomások mérésein alapuló, minőségileg ellenőrzött, finomfelbontású rácsponti adatbázist, valamint
  3. az európai kontinenst, ezen belül a Kárpát-medence környezetét is lefedő, finomfelbontású regionális klímamodellek szimulációit, melyek a jövőre vonatkozóan különböző emberi tevékenységet leíró forgatókönyveket vesznek figyelembe.

Az elemzés szerint nagyjából harmadával csökkent a fagyos napok száma az elmúlt ~120 évben Magyarországon, és ez a tendencia erősödni fog, ha nem mérsékeljük a globális felmelegedést.

Különösen az elmúlt két évtizedben volt nagy a melegedés

Elsőként tekintsük a megfigyelésekkel igazolt változásokat. Jól látszik, hogy a fagyos napok éves száma az ország területének egészén jelentősen csökkent az elmúlt 50 évben, a legnagyobb mértékben az Északi-középhegységben, ahol a csökkenés eléri az évtizedenkénti 5-6 napot. Az országos átlagos trend mértéke -3,8 nap/évtized, ami azt eredményezte, hogy

a globális felmelegedés hatására a legutóbbi évtizedre 80 nap alá csökkent a fagyos napok átlagos évi száma.

Az elmúlt 50 évre vonatkozóan az extrémebb hidegeket tekintve az országon belül csupán nagyon kis területen kaptunk szignifikánsan növekvő trendet. A jellemző országos éves minimumhőmérséklet -15 °C volt. A nagyobb mértékű évek közötti természetes változékonyság miatt az elmúlt 50 évben kb. 1,5 °C-kal nőtt országos átlagban a leghidegebb napok hőmérséklete, ami azonban statisztikailag nem szignifikáns, és elsősorban a legutóbbi néhány év kevésbé extrém hidegeinek köszönhető.

Ha az elemzést kiegészítjük a 20. század elejéig visszamenő klímaszimulációkkal, akkor összességében kisebb ütemű változásokat látunk: míg a fagyos napok évi számában a jelenlegi trend kevesebb mint fele (-1,6 nap/évtized az országos átlag) volt jellemző,

addig az extrém hidegek előfordulása gyakorlatilag nem változott a 20. század folyamán (+0,1 °C/évtized).

Ennek oka, hogy az emberi tevékenységnek a 20. század első felében még nem volt annyira érezhető hatása az éghajlatra, és a globális tendenciákhoz hasonlóan térségünkben is a természetes változékonyság dominált.

Az utóbbi egy-két évtizedben azonban egyre inkább az emberi tevékenység hatásának növekedését érzékelhetjük, mely várhatóan a jövőben erősödni fog.

Kirajzolódik a jelenlegi trendek nagyjából kétszeres növekedése, amire fel kell készülnünk amennyiben az üvegházhatású gázok kibocsátását nem kezdjük el csökkenteni (ezt tekintjük pesszimista, RCP8.5 elnevezésű forgatókönyvnek). A fagyos napok évi számában az optimistább jövőkép az elmúlt 50 évhez képest valamelyest mérsékeltebb trendet eredményez, de

a pesszimista forgatókönyv szerint átlagosan további -5 nap/évtized változásra számíthatunk a fagyos napok éves számában a század végéig.

Az extrém, évi legalacsonyabb minimumhőmérsékletben mindkét forgatókönyv egyértelműen a jelenlegi trend erősödését vetíti előre a 21. század végére (melynek üteme átlagosan +0,5-0,6 °C/évtized lesz). A múlt és a jelen trendjeivel ellentétben ezek az extrém értékben várható változások már egyértelműen szignifikánsak a jövőbeli modellszimulációk szerint, azaz a belső éghajlati változékonyságot meghaladó mértékű lesz az emberi tevékenység okozta változás.

Az ország középső részei fognak a leginkább tovább melegedni

A következő két évtizedben még nincs jelentősége, hogy melyik (optimista vagy pesszimista) forgatókönyvet tekintjük a jövőre: további mintegy 10-15 nappal csökkenhet a fagyos napok évi átlagos számamíg 2-3 °C-kal nőhet (melegedhet) az évi legalacsonyabb minimumhőmérsékletek értéke (5. ábra).

A fagyos napok esetében már 2040 után megjelenik a pesszimista forgatókönyv hatása az optimistábbal szemben, míg az évente előforduló extrémeknél ez inkább csak 2060-tól válik jelentőssé. Ami a térbeli struktúrát illeti:

a fagyos napok elsősorban az ország középső területein ritkulnak majd, az évi legalacsonyabb hőmérsékleti értékek pedig várhatóan inkább a déli és a legkeletibb régiókban változnak jobban.

A még szélsőségesebben hideg, 10, illetve 20 évente átlagosan egyszer előforduló hőmérsékleti minimumértékeket tekintve azt láthatjuk, hogy országos átlagban az elmúlt fél évszázad során ezek nem változtak számottevően, azaz 2000 után is előfordult 10 évente egyszer -20 °C, s 20 évente egyszer -22 °C. A jövőre vonatkozó modellszimulációk alapján a következő évtizedekben még az évi minimumhőmérsékletnél is kisebb mértékben történő növekedésre számíthatunk az optimista forgatókönyv esetében, és annak csak 2060 után lesz jelentősége, hogy sikerül-e a szén-dioxid és egyéb üvegházhatású gázok antropogén kibocsátását mérsékelni. Ez a század végére a pesszimista forgatókönyv szerint azt jelenti, hogy 10 évente átlagosan csupán egyszer kell (-13)-(-15) °C-ra felkészülnünk.

Nem érdemes túlzottan örülni a kevesebb hidegnek

A fagyos napok évi számának elmúlt évtizedekben tapasztalt jelentős csökkenése, azzal együtt, hogy az éves extrém hideg hőmérsékletek alig változtak, valószínűleg ideiglenesen kedvező a hazai vegetáció nagy részének. A jövőben ezzel szemben az utóbbiak jelentős változására is számítani kell, ami a kártevők áttelelését valószínűleg már nem gátolja, és így fel kell készülnünk ennek negatív hatásaira.

Az energiafelhasználás szempontjából a téli melegedés térségünkben tagadhatatlanul pozitív hatású, azonban a hőmérséklet növekedése nem szorítkozik a téli időszakra. A téli melegedés ugyanis a nyári nagyobb mértékű forróságot is magával vonja, amikor viszont a hűtési igények megnövekedése a télen megtakarított energiát elhasználja, vagy akár meg is haladhatja. Ugyancsak fontos szempont az enyhébb telek és a csökkenő extrém hidegek mezőgazdaságra gyakorolt kettős hatása, ami végső soron a megtermelt élelmiszerek mennyiségén keresztül egyértelműen komoly gazdasági következményekkel, kockázattal járhat.

Egyértelműen mi okozzuk a felmelegedést a modellek szerint

Ha összehasonlítjuk az elmúlt évtizedekre vonatkozó éghajlati szimulációkat, melyek csak természetes kényszereket vesznek figyelembe, olyanokkal, melyek az emberi tevékenység hatására növekedő üvegházgáz-koncentrációt is tartalmazzák, akkor a fagyos napok számában mért negatív tendenciát csak akkor kapjuk meg, ha az emberi tevékenység éghajlatmódosító hatását is figyelembe vesszük.

A természetes kényszerekkel meghajtott modellszimulációk egyaránt adtak gyengén növekvő és csökkenő trendet a fagyos napok megfigyelt negatív trendjével szemben. Ha az extrémebb, évi minimumhőmérsékletet tekintjük, akkor az antropogén hatások gyengén növekvő trendet eredményeznek, míg a természetes kényszerekkel ezzel éppen ellentétes, gyengén negatív irányú a változás. Mivel a megfigyelések szerint a vizsgált (1971-2014) időszakban nulla körüli a trend, ezért a szélsőségesebb hidegek előfordulásában egyelőre még nem jelent meg az emberi tevékenységek hatása, így kijelenthetjük, hogy a természetes éghajlati változékonyság a meghatározó, és a nagy hidegek eddigi változása inkább csak szubjektív érzet.

Szerzők: Szabó Péter, Pongrácz Rita

A kutatásban a szerzőkön kívül továbbá még részt vett: Bartholy Judit, Mráz Anna, Pieczka Ildikó. Az ingyenesen hozzáférhető regionális modelleredményekért köszönet illeti az ELTE Meteorológiai Tanszékét, az Euro-CORDEX konzorcium modellező intézeteinek tagjait, a globális modellszimulációk elkészítéséért a WCRP CMIP 6. fázisában résztvevő intézményeket. Végül a megfigyelések rácsponti adatbázisát az Országos Meteorológiai Szolgálatnak köszönjük.

Rövid tudományos módszertan:

  1. Természetes kényszerekkel meghajtott és az emberi tevékenységet is figyelembe vevő szimulációk:
    A teljes földi éghajlati rendszert és a rendszer elemei közötti fizikai folyamatokat csak globális klímamodellek képesek megfelelően szimulálni. Az IPCC legújabb, 6. jelentésében olyan új modellszimulációkat is végeztek a múltra (egészen 2014-ig), amelyek csak a természetes éghajlatalakító kényszereket (pl. a vulkánkitöréseket és a napsugárzás változásait) vették figyelembe. Emellett az ún. historikus, az emberi tevékenységek hatását is figyelembe vevő szimulációk ugyancsak rendelkezésünkre állnak ugyanazokkal a modellekkel. Ha egy éghajlati indikátorban bekövetkező változás iránya és nagysága statisztikailag szignifikáns módon eltér a kétféle múltbeli szimulációra, és a historikus futások trendje a mérések szerint is kimutatható, akkor a változásért egyértelműen az emberiség és a különböző tevékenységekből eredő üvegházhatású-gázkibocsátás a felelős. Jelen elemzésben öt különböző globális klímamodell imént említett kétféle szimulációit használtuk fel 1900 és 2014 között, és a kapott eredményeket hároméves simítással ábrázoltuk.
  2. Regionális klímamodellek:
    Egy térség, pl. hazánk éghajlatának részletesebb vizsgálatához regionális klímamodellekre van szükségünk, hiszen azok a légköri folyamatokat pontosabban és finomabb térbeli felbontással írják le, mint a globális modellek. A regionális modellek historikus szimulációi 2005-ig állnak rendelkezésünkre, míg a jövőre vonatkozóan, 2006-tól indítva 2100-ig azt szimuláljuk, hogy két, hipotetikus üvegházgáz-kibocsátási forgatókönyvre (az optimistább RCP4.5-re és a pesszimista RCP8.5-re) hogyan reagál az éghajlati rendszer. Jelen elemzésben az Európa egészét 10 km-es rácsfelbontással lefedő, ún. Euro-CORDEX együttműködés keretében futtatott hat különböző regionális klímamodell-szimulációt tekintettünk, melyet kiegészítettünk két hazai modellszimuláció eredményeivel, és az eredményeket hároméves simítással ábrázoltuk. Ezen nyolctagú együttes már megfelelően tudja reprezentálni a modellek különbözőségéből eredő bizonytalanságot, illetve ezeket mindkét említett forgatókönyvvel meghajtva az emberi tevékenység jövőbeli alakulásából származó bizonytalanságot is.
  3. Trend és szignifikancia-vizsgálat:
    Egy idősorra illesztett trend megadja, hogy mekkora az adatsorban adott idő alatt bekövetkezett átlagos változás, mely lehet negatív vagy pozitív előjelű. Jelen tanulmányban a trendegyütthatók (nap/évtized vagy °C/évtized) mindegyikét lineáris regresszió illesztésével, a gyakran alkalmazott legkisebb négyzetek módszerével határoztuk meg. Minden egyes idősorra külön-külön, statisztikai t-próbával megvizsgáltuk, hogy az adott trend szignifikánsan különbözik-e nullától, vagy egy másik trendtől. Az eredményeket 90%-os megbízhatósági szint mellett közöljük.
  4. Hibakorrekció és megfigyelések:
    Az éghajlati modellszimulációk nem tökéletesek, a meteorológiai változóktól függően kisebb-nagyobb hibával terheltek a megfigyelésekkel szemben. A hibák javításához hibakorrekciós módszerre és jó minőségű, lehetőleg homogenizált megfigyelésekre egyaránt szükségünk van. Az itt bemutatott összes modellszimuláció eredményeit a legjobb hazai, homogenizált, minőségileg ellenőrzött, 10 km-es rácsfelbontású ún. HUGRID adatbázissal korrigáltuk a standardizálás módszerével, mely az eloszlások szórását és átlagát is figyelembe véve végzi a szimulációk korrekcióját. A korrekciós referenciaidőszak a rendelkezésre álló közös időtartamot, vagyis a globális modellek esetén az 1971-2014, míg a regionális modellek esetén az 1971-2005 időszakot fedi le. Az említett megfigyelési adatbázis szolgáltatta az utolsó 50 év (1971-2020) megfigyeléseire bemutatott eredményeket is.
  5. Visszatérési érték:
    A ritkán előforduló éghajlati extrémumok vizsgálata során általában 10, 20, 50, illetve 100 éves visszatérési értékeket szoktunk elemezni. Ezeket a hosszabb időszakon át évente előforduló legnagyobb vagy legkisebb értékekre illesztett Gumbel-eloszlás (vagy más néven GEV-eloszlás) alapján határoztuk meg. A vizsgálat kiemelt jelentőségű az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodás és annak tervezése szempontjából, hiszen egy változó éghajlatban nagy mértékben módosulhatnak a ritkán előforduló szélsőségek is, és nem mindegy, hogy 10 évente vagy 20 évente kell például egy adott hőmérsékleti extrémumra számítani.

 

Az eredeti cikk a masfelfok.hu-n itt érhető el

Első alkalommal nézték meg, mennyivel ér többet egy ház, ha energiatakarékos

Másfélszeres a szorzó a leginkább energiapocsékoló és a leginkább energiatakarékos hazai otthonok ára között, de még egy átlagos energiaigényű családi ház értékét is közel ötödével megemeli, ha alaposan korszerűsítik. Korábban még nem készült ilyen kutatás Magyarországon.

Szerző: Ballai Vince

 

Több mint 50 százalékkal ér többet egy nulla energiaigényű (BB) besorolású családi ház, mint egy egyébként hasonló adottságú, de legrosszabb energiahatékonyságú épület Magyarországon – derül ki a Magyar Energiahatékonysági Intézet vezetésével végzett kutatásból, aminek során a KSH, a NAV és a Lechner Tudásközpont adatainak összekapcsolásával vizsgálták, hogy miként befolyásolja az ingatlanok piaci értékét, energiatakarékos voltuk, pontosabban energiatakarékossági besorolásuk.

A kutatás során kiszűrték a piacon értékesített ingatlanok árát befolyásoló egyéb tényezőket – elhelyezkedés, lakástulajdonságok –, az eredményeik pedig igazolták, hogy az energetikailag korszerűbb családi házak árában prémium mutatkozik, azaz a korszerűsítési felújítás árnövekedést eredményezhet.

Több mint 8000 magyarországi családi ház adatait elemezve jutottak arra a konkrét megállapításra, hogy a közel nulla energiaigényű (BB energetikai besorolású) otthonok több mint 50 százalékkal érnek többet, mint a hasonló adottságú, de a legrosszabb energiahatékonyságú osztályba (JJ) tartozó épületek.

Ezt a növekményt például egy kádárkocka mélyfelújításával is el lehet érni, amennyiben sikerül a legjobb, közel nullás energetikai kategóriába juttatni, amihez viszont a hőszigetelésen, nyílászárócserén és gépészeti korszerűsítésen kívül megújuló energiás fejlesztésre, napelemek telepítésére is szükség lehet.

De még ha átlagos (FF besorolású) családi házunkat korszerűsítjük, akkor is körülbelül 15–20 százalékos értéknövekedéssel számolhatunk.

Megállapították azt is, hogy ha csak egy-két kategóriát sikerül a legrosszabbhoz képest felfele lépni, akkor is kimutatható az ártöbblet, ugyanakkor a szomszédos energiatakarékossági kategóriák között nincs jelentős árkülönbség. Ebből az is fakad, hogy a kisebb, részleges beavatkozásokhoz képest a nagyobb korszerűsítések, például mélyfelújítások, relatíve jobban emelhetik az ingatlanok értékét.

A MEHI által vezetett, a KSH, valamint az Eltinga Ingatlanpiaci Kutatóközpont szakértői segítségével végzett kutatásból kiderült, hogy

minél magasabb a helyi lakáspiaci árszínvonal, annál vonzóbbak lehetnek az energiahatékonysági beruházások a várható értéknövekedés szempontjából is.

Ahol viszont alacsonyak a piaci árak, a felújítás költségei könnyen meghaladhatják a várható értéknövekedés összegét. Ezzel kapcsolatban arra figyelmeztettek a kutatás készítői, hogy ezeken a területeken elmaradhatnak az energiahatékonysági beruházások, hacsak nem jutnak kiegészítő ösztönzőkhöz és/vagy támogatásokhoz itt élők.

 

A teljes cikk a hvg.hu-n itt érhető el

A turbinákon áthaladó halak ötöde az energiatermelő lapátok áldozatává válhat

Német kutatók elsőként készítettek globális becslést a turbináknak áldozatul eső halak számáról. Céljuk a vízi erőművek ökológiai hatásainak pontosabb felmérése mellett a veszély csökkentésére alkalmas típusok és a hatékony védelmi megoldások azonosítása volt. 

 

A Leibniz-intézet vízi ökológiával és az édesvízi halászattal foglalkozó egységének kutatói terepfelmérések során 15 ország 122 vízi erőművének hatását vizsgálták egy 75 halfaj és 275 ezer egyedi példányból felállított adatbázist hozva létre.

Eredményeik alapján a turbinák mellett áthaladó halak 22,3 százaléka elpusztul, vagy legalábbis súlyos, potenciálisan halálos kimenetelű sérüléseket szenved.

Mivel a vízenergiát hasznosító erőművek terjeszkedése folyamatos – Európában 21 ezer működik, és további 8500 létesítése tervben van –, a lehetséges ártalmak felderítése és az elkerülésükre vagy legalábbis csökkentésükre rendelkezésükre álló lehetőségek felderítése különösen fontos.

A Conservation Biology című szakfolyóiratban megjelent tanulmány alapján a kockázat nemcsak a turbina típusától, illetve a hal korától és méreteitől függ, de fajonként is változik. A nagy távolságokat bejáró, a folyó és a tenger között – mint például a lazac, a tokhal vagy az angolna – vagy a folyón belül vándorló, úgynevezett potamodrom halak, különösen nagy veszélynek vannak kitéve.

Minél nagyobb példányról van szó, annál nagyobb valószínűséggel válik végzetessé a lapátok közti átkelés.

A turbinák szempontjából a sebesség a döntő: a kis fordulatszámú berendezések bizonyultak kevésbé problémásnak – mint például a vízkerekek, illetve a VLH- (nagyon alacsony fejű) turbinák – de az erőművek konfigurációján is sok múlik.

Jó példával járnak elöl azok a turbinák, amelyek kiépítése és működtetése is a halpusztulás minimalizálását szem előtt tartva valósult meg, miközben modern és működő halátjárók biztosításával igyekeznek elejét venni, hogy a halak egyáltalán a turbinák közelébe kerüljenek.

A kutatók hangsúlyozták, hogy a halbarát turbinák fejlesztése, illetve a hagyományos turbinák átalakítása érdekében szabványosított, ellenőrzött módszerekre és ezek valós, terepi körülmények között végzett értékelésére lenne szükség. A megfelelő szabályozás kialakítása, a halvédelemmel kapcsolatos szabványok kidolgozása az erőművek sokasodása mellett fontosabb, mint valaha.

 

Az eredeti cikk az elobolygonk.hu-n itt érhető el

Szükség van még saját kocsira, vagy járhatunk helyette közautóval?

Nagy előrelépés lenne a környezetvédelem, az élhető város és a társadalmi igazságosság szempontjából, ha kevesebb másfél-két tonnás fémkocka foglalná a teret az utcáinkon. Ezen segíthet a közautó (autómegosztás) intézménye, amely megsokszorozza az autók kihasználtságát – egy átlagos személygépkocsi ugyanis amerikai kutatások szerint az ideje 95 százalékában egy helyben áll (a kevésbé autófüggő, sűrűbb városi szövetű Európában pedig még többet). A közautó révén csökkenne a számuk, és jelentős területek szabadulnának fel egyéb célokra. Költségben pedig elérhetővé válna az autóhasználat szélesebb rétegek számára is, azon alkalmakra, amikor ez az egyetlen lehetőség.

Szerző: Tóth András

 

Azonban a közautó csak akkor segít a környezeti és urbanisztikai problémákon, ha a használói megválnak a saját autóiktól, vagy eleve nem is vesznek. Valamint, ha valóban csak akkor bérelnek közautót, amikor tömegközlekedéssel, kerékpárral és mással tényleg nem oldható meg egy utazás. Ellenkező esetben az autók száma nem csökken, hanem nő, és a közautó csak a zöldebb közlekedési módok részesedését csökkenti.

Korábbi írásainkban részletesen megvizsgáltuk a közautó intézményének előnyeit, valamint azt is, hogy mennyivel nyújt többet és mást az állomáshoz kötött közautó a szabad parkolásúhoz képest (itt és itt). Alább kísérletet teszünk arra, hogy meghatározzuk a magánautók teljes körű alternatíváját nyújtó közautórendszer minimális követelményeit. Megnézzük, mennyit valósítanak meg ebből a jelenlegi brüsszeli és budapesti közautós rendszerek, és milyen módszerekkel lehetne közelíteni a szükséges minimumhoz egy olyan nehézségekkel tarkított terepen, mint a hazai.

A saját kocsit kiváltó közautórendszerek alapszolgáltatásai

A jelenleg elterjedt közautó-szolgáltatások legegyszerűbb változata jellemzően egy-két városi kisautótípust kínál, amelyek a városok sűrűbben lakott belső területein szanaszét, véletlenszerűen parkolva várják, hogy valaki lefoglalja és használja őket (ez az úgynevezett free-floating, vagyis szabad parkolású rendszer). A foglalás legkorábban a használat előtt 15-25 perccel történhet, a díjfizetés percdíj alapú, így arra ösztönöz, hogy általában pár kilométeres, városon belüli egyszeri út után azonnal szabaddá tegyük az autót.

Az ilyen rendszerek nem tudnak megbízható, praktikus lehetőséget nyújtani nagyobb mennyiségű vagy tömegű áru beszerzéséhez és szállításához, mert a boltnál nem biztos, hogy van szabad autó, várakoztatni egyet pedig drága. Nem alkalmasak más városba vagy városon kívüli helyszínre (vagy egymás után több ilyenre), esetleg külföldre irányuló, akár többnapos utazásra, mivel túl drága hosszan foglalni egy autót, illetve az elektromos autók lemerülnek hosszabb távokon. Nem használható sok poggyásszal vagy kisgyerekkel történő kiruccanásra, mert a poggyászt és a gyereküléseket nem lehet az autóban hagyni, amikor rövidebb-hosszabb időre otthagyjuk az autót. Gond lehet az előre tervezett, csak autóval megtehető utak esetén, ha a tervezett indulás előtt 15 perccel derül ki, hogy nincsen szabad autó a környéken. Saját magunk nem tudunk nagyobb méretű árukat (például bútorokat) szállítani, mert ehhez kicsi az autó.

A ma itthon elérhető közautórendszerek tettek már lépéseket e korlátok kezelésére, például csökkentett percdíjat vezettek be az autó várakoztatásának idejére, vagy maximálták az egy napra eső tarifát. De vajon elegendő-e mindez?

A saját autóját feladó felhasználó számára garancia kell, hogy a közautót előre megadott időpontban hozzá közel lévő helyen egyszerűen fel tudja venni, és bármely olyan utazást meg tudjon oldani vele, amelyet saját autóval is megtehetne. Ehhez a közautórendszernek számos követelménynek kell megfelelnie.

  • Legyen lehetőség lefoglalni az autót tetszőleges idővel (akár több héttel vagy hónappal) az utazás előtt a felhasználóhoz közeli helyszínen. (Ne csak közvetlenül indulás előtt tudjuk meg, egyáltalán meg tudjuk-e valósítani az utazást a kinézett autótípussal.)
  • Legyen egyszerű az autó felvétele, lerakása, vagyis alig bonyolultabb, mint a saját autó kezelése.
  • A minimális foglalási idő ne legyen több 15 percnél, a maximális pedig legalább három hét (el lehessen ugrani vele egy megrendelt bútorért a szomszéd utcába, de akár nyaralásra is utazni).
  • Ne legyen a használatnak földrajzi korlátja, csak a visszaadásnak (például lehessen külföldre is menni az autóval).
  • Legyenek olyan közautók is a kínálatban, amelyek töltésre fordított hosszas kényszerszünet nélkül képesek eljutni az ország bármely pontjára és vissza (tehát vagy nagykapacitású, gyorstöltésű villanyautók, vagy benzinesek).
  • Legyen megfizethető nemcsak az autó közlekedése, de hosszabb várakoztatása is a foglalás alatt, és napi vagy többnapos bérlése is.
  • A kínálatban a lehető legnagyobb arányban legyenek villanyautók a környezetvédelem érdekében. (Ugyan egy saját autó még ritkán elektromos manapság, de egy közautócégtől elvárható, hogy kínáljon villanyautóval történő utazást, amikor az az ügyfél szempontjából lehetséges.)

A teljes cikk a g7.hu-n itt érhető el

Az új idők jele: a világ legnagyobb szénkikötőjét zöldenergiával működtetik

Az ausztráliai Newcastle a világ legnagyobb szénrakodó tengeri kikötője, ahonnan jelenleg is az éves ausztrál szénexport mintegy 40 százalékát hajózzák be Kínába, Japánba, illetve Ázsia más országaiba. A kikötő maga azonban – a spanyol Iberdolával kötött friss megállapodással, de egy nagy tervezési csomag eredményeként – teljes egészében megújuló energiára támaszkodva működhet.

Szerző: Szabó M. István

 

Az ausztráliai Newcastle kikötője vezető szerepet tölt be az ország a megújuló energiára való átállásban, mivel működését immár teljes egészében zöld energiával látják el – írja az ausztrál PV Magazine nem sokkal azután, hogy a COP26 világkonferencián a kontinens méretű országot a globális szégyenpadra ültették. A kiváló minőségű energetikai szénnel bőven rendelkező országban – minden egyéb híreszteléssel ellentétben – az energetikában jelentős mértékű újragondolás és újraépítési projektek indultak el.

Az erőteljesen szénalapú energiatermelésen, illetve az exporton keresztül meghatározó mértékben gazdaságilag is a szénre épült Ausztráliában a konvencionális energetikában utazó cégek is pályamódosításokra kényszerültek, kényszerülnek, rekordtempóban terjed a lakossági napelem, az energiatárolásban már rég nem csupán Elon Musk akkutelepéről szól a történet, hanem arról is, hogy bár műszakilag és technológiailag megtehetnék, klímavédelmi megfontolásokból mégsem működtetik tovább az eddig alaperőműként üzemeltetett szénerőművüket.

Newcastle-t, a világ legnagyobb tengeri szénkikötőjét – mely évente mintegy 4400 teherhajót fogad, mintegy 165 millió tonna szenet berakodva- szintén nem kerülte el mindaz, ami Ausztráliában elkezdődött, pláne, hogy a város évek óta a megújuló energiaforrások térnyerésének elősegítésével foglalkozik leginkább.

Ez mindig is ipari város volt, amit először a szén, aztán az acél határozott meg. Most pedig a megújuló energiaforrások fogják – mondta csaknem egy éve Declan Clausen, Newcastle főpolgármester-helyettese annak apropóján, hogy a 322 ezer fős település bejelentette a totális energetikai újratervezését. A városvezető szerint “ez a közösség ki van éhezve a tiszta gazdasági és növekedési lehetőségekre, amelyek egészséges és rugalmas jövőt biztosítanak, és őszintén szólva ez nem is lehet más, mint a tiszta energiatechnológia, a nap- és szélenergia”.

E szűrőn keresztül nem is olyan meglepő, hogy Newcastle most egy kétlépcsős megállapodást írt alá azzal az Iberdrolával, amely kisebb, már kész projektek felvásárlásával, illetve saját szélenergiás, napenergiás és energiatárolós projektek bejelentésével éppen a pozícióit erősíti Ausztráliában. A kikötőváros és a zöldenergiás cég egyezsége arról szól, hogy a spanyolok egyrészt kiskereskedelmi áramvásárlási megállapodásokat kötnek a helyi bejegyzésű cégekkel (melyek zöldenergiás tanúsítványokkal egyszeriben megújul energiássá változtatja a cégek működtetését), másrészt az új-dél-walesi Bodangora szárazföldi szélerőművel (113 megawatt) e szerződéseken keresztül  – mellyel lekötik az erőmű termelésének 60 százalékát – szervesen összekapcsolja a kikötői energiaellátást is a zöldenergiával.

Craig Carmody, a kikötő első embere szerint ezzel egy újabb lépést tesznek a 2020-ban vállalt, 2040-ig elérendő teljes szén-dioxid-mentesítés felé. Szavai szerint “kézzelfogható bizonyítékokat mutatunk be arra, hogy mennyire vagyunk elkötelezettek a fenntarthatóság előmozdítására”. A kikötő működtetésének teljes egészében megújuló energiaforrásokra való átállítása önmagában mintegy ötezer köbtonnával kevesebb szén-dioxid-kibocsátást eredményez.

De valójában ez csupán egyetlen tétel.

Tavaly novemberben jelentette be a város és az Ausztrál Megújuló Energia Ügynökség (Australian Renewable Energy Agency – ARENA), hogy a kikötőre 3 millió dolláros megvalósíthatósági tanulmány készül, és a munkával megbízott Macquarie’s Green Investment Group arra fókuszál, hogy a szénrakodóból masszív zöldhidrogén-központot alakíthassanak ki.

Port of Newcastle Hydrogen Hub nevet viselő csomóponttal kapcsolatosan az már most világos, hogy az első lépést egy 40 MW méretű elektrolizátor megépítése és működtetése jelentené, de az építkezést és folyamatos bővítést akár 1 GW-ig is növelni szeretnék, ami önmagában évi 150 ezer tonna zöldhidrogén előállítását jelenthetné. A tanulmány e kapcsán azt is megvizsgálja, hogy a kikötő jelenleg meglévő bel-, és külföldi ellátási láncait kihasználva milyen lehetőségek vannak a zöld hidrogén-termelés export célú megoldásara. Ha a projekt megvalósul, már önmagában is képes lehet arra, hogy kiszorítsa a szenet a Newcastle-i kikötőből.

 

Az eredeti cikk a napi.hu-n itt érhető el