Mi a nettó zéró kibocsátás? Miben más, mint a szénsemlegesség?

A XXI. században már egyre jobban meghatározzák az életet a környezetkímélő megoldások, legyen az elektromos autó, napelem, szelektív hulladékgyűjtés vagy bármi más – mindegyiknek megvan a maga oka. A klímavédelem egy globális probléma, amiről talán túl keveset lehet tudni, kivéve a klímaváltozás negatív hatásairól – erről többször is szó esik a médiában. Ahhoz, hogy ezt megértsük, fontos tisztában lenni néhány szakmai kifejezéssel mint például a nettó zéró kibocsátás.

Szerző: Nagy Tímea

Mi az a nettó zéró kibocsátás?

A világ károsanyag-kibocsátásának csökkentéséről már évek óta zajlanak a tárgyalások. 2019-ben sikerült megállapodást kötni, miszerint 2050-re az egész Európai Unió klímasemleges lesz. Ennek részeként az egyik cél, hogy 2030-ra (az 1990-es szinthez képest) legalább 55%-os üvegházhatású gázkibocsátás-csökkentést érjenek el.

Ezeket a törekvéseket tudja segíteni a nettó zéró emisszió. Nagyon fontos, hogy teljesen mást jelent a „nettó zéró kibocsátás” és a „zéró kibocsátás”.  A nettó szó meglétével a kifejezés tulajdonképpen azt jelenti, hogy egy ország (illetve az ezen belüli egységek: cégek, városok stb.) pontosan annyi üvegházhatású gázt bocsát ki, amennyit el is tud nyelni, ezzel javul a Föld energiamérlege és csökken a felmelegedés.

Milyen szerepe van a nettó zéró kibocsátás számításánál az erdőknek?

Az erdők játsszák a kulcsszerepet, hiszen ők a természetes szénelnyelők. A légkörből évente 9-11 gigatonna káros anyagot vonnak ki. Ez egy hatalmas szám, mégis ennek több, mint háromszorosa volt az összkibocsátás 2019-ben. A természetes szénelnyelők (ide számít a talaj és az óceán is) a leghatékonyabbak, de már nem bírják elnyelni azt a mennyiségű szén-dioxidot, amit az emberiség termel. A mesterséges megoldások pedig még nem annyira megbízhatóak technológiailag, hogy lehessen velük kalkulálni. Hosszútávon így egyelőre kizárólag a természetes szénelnyelőkre alapozhatnak a szakértők.

Ezért is nagyon fontos a megfelelő erdőgazdálkodás és az erdők pusztításának megakadályozása. „Az erdő dinamikus ökoszisztéma, önszabályozó rendszerrel és a klímára nézve szinte felfoghatatlan befolyással. Egy fa 8-10-szer több nedvességet juttathat a levegőbe, mint a lombkoronájának borításával azonos területű óceánfelszín (Standavár 2012), de ezt csak szükség esetén, a környezeti hatásokra reagálva teszi.” (National Geographic, Az erdők és a gyepterületek klímaszerepe)

Mi az a zéró kibocsátás?

A zéró kibocsátás egy szigorúbb kategória, ami azt jelenti, hogy az adott ország károsanyag kibocsátása zéró, azaz nulla. Tulajdonképpen ez a célkitűzés, és remélhető, hogy a távoli jövőben meg is valósul majd, de a lehetőségek erre még nem adottak.

Mit jelent a karbonsemlegesség, szénsemlegesség?

karbonsemlegeség egyensúlyt jelent a kibocsátott szén-dioxid, a légkörből kivont és a szénelnyelőkben tárolt szén-dioxid mennyiségei között. Ez azt jelenti, hogy a globális problémaként fennálló üvegházhatású szén-dioxid kibocsátását szénmegkötéssel kell ellensúlyozni. (Szénmegkötésnek nevezik a légkörből kivont szén-dioxid eltárolásának folyamatát.)

Kihagyhatatlan szakkifejezés a karbonsemlegességnél az offset, vagyis az ellentételezés. Ez magát a könyvelési mechanizmust jelenti, ami kiegyensúlyozza a kibocsátás-elnyelés mérleget. A legjobb példa erre az EU saját kibocsátás-kereskedelmi rendszere, ami több, mint 10.000 gyárat és erőművet érint, és meghatároz egy szén-dioxid-kibocsátási küszöböt. Azok a gyárak, amelyek a küszöb alatt helyezkednek el, kizárólag szén-dioxid kvótáért cserébe szennyezhetik a levegőt. A kvóta pénzbe kerül, amit aukción vásárolhatnak meg a vállalatok, 1 kvótáért 1 tonna szén-dioxid kibocsátást szerezhetnek. Ez alól csak azok az esetek kivételek, ahol lehetősége van egy vállalatnak egy másik országba áttelepíteni a termelést, ekkor a kvóta ingyenes is lehet. Ez utóbbi lehetőséget az Európai Parlament szeretné eltöröltetni, de minimum kiigazító intézkedésekkel szigorítani.

Kicsit könnyebb átlátni a folyamatot egy példán keresztül: a természetes szénelnyelőben, pl. erdőben szén tárolódik, hiszen a fotoszintézis folyamán a fák szén-dioxidot használnak fel, és tárolják a szenet. A fakitermelés vagy erdőtűz során ez a tárolt szén a légkörbe kerül, szén-dioxid kibocsátás valósul meg, amit csökkenteni kell.

A karbonsemlegességhez tartoznak olyan módszerek is, ahol a kibocsátást máshogy ellensúlyozzák. Ezek legtöbbször befektetéseket jelentenek, főleg megújuló energiába, vagy olyan fejlesztésekbe, amik növelik az energiahatékonyságot.

Milyen viszonyban van egymással a nettó zéró kibocsátás, a zéró kibocsátás, és a szénsemlegesség?

Mind a három szakkifejezés a Föld megmentése érdekében tett lépést jelenti, ám ezeknek a milyensége különbözik. Országokra vetítve nem mindegy, hogy több károsanyagot bocsátanak ki, mint amennyit lehetne, de nem gond, hiszen fizetnek érte (kvótavásárlás), vagy pedig tényleg tudatosan igyekeznek csökkenteni a kibocsátást arra a szintre, amennyit az országon belül képesek elnyelni.

Milyen eszközökkel lehet elérni a nettó zéró kibocsátást?

Először is fel kell tudni mérni, hogy az energia felhasználása során milyen típusú kibocsátásról beszélünk:

  • Közvetlen a gyárból történő kibocsátás
  • Közvetett kibocsátás, ami szükséges a gyár működéséhez (pl. energiavásárlás)
  • Olyan kibocsátások, amik nem kapcsolódnak a tevékenységhez: beszállítók működése, a termék felhasználása során keletkező kibocsátás

Valójában az első kettőre vannak hatással az uniós intézkedések. Több módja is van a kibocsátás csökkentésére:

  • a kibocsátás külföldre telepítése: Magyarország egyelőre nem használja, nagy mennyiségben állítunk elő akkumulátort és gumit.
  • ellensúlyozás: ez egy kicsit csalásnak tűnhet, és valójában az is, mert ezzel a kibocsátást nem csökkentik, sőt akár növelhetik is, amennyiben karbonsemlegesítő jóváírásokkal kompenzálnak. Erre találóan már a „greenwashing” kifejezés is ráragadt, jelezvén, hogy ezek a cégek/országok nem mutatnak komoly szándékot az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentésére, inkább csak a profitot szeretnék növelni egy marketingfogással, miszerint környezetbarát cégként tüntetik fel magukat.
  • állami segítség: a legtöbb vállalat számára a befektetés jelenti a legnagyobb problémát a gyártás és épületek korszerűsítésére, ezért az anyagi támogatás elő tudja segíteni a cégek hajlandóságát. Egy több, mint 2000 céget 13 országban vizsgáló kutatás szerint ezeknek a 97%-a már invesztált vagy tervez befektetni zöld korszerűsítésekbe. 52%-uk pedig 5 éven belül szeretné elérni a nettó zéró kibocsátás szintjét.
  • A természetes szénelnyelők telepítése, segítése: ez a legerősebb eszköz, de csak szakemberek bevonásával. A fakitermelés volumene világszintű probléma, aminek ellensúlyozására újabb és újabb helyeken ültetnek fákat, ám bizonyos esetekben ezek több problémát okoznak, mint amennyi megoldást nyújtanak. Ezért fontos a szakemberek bevonása faültetés esetén, akik szerint pl. erdőt csak olyan helyre szabad telepíteni, ahol eredetileg is erdő volt.
  • Az óceánok tisztán tartása, a hajóforgalom csökkentése: szintén elősegítené a kibocsátás csökkentését, hiszen az óceánokon közlekedő kereskedelmi hajók üvegházhatású gázkibocsátása a teljes globális kibocsátás 2-3%-át teszi ki.
  • A káros anyagok kibocsátásának csökkentése: a törekvés a karbonsemleges, nettó zéró kibocsátásra elengedhetetlen az élhető Földért, amire már egyre nagyobb az igény és a megoldások terén is vannak lehetőségek.

Egyénenként is lehetőség van környezettudatosan élni, ezért rendszeresen írunk blogunkban a fenntartható közlekedésről, vízpazarlás megszüntetéséről, szelektív gyűjtésről, elektromos autók és megújuló energiák használatáról.

 

Az eredeti cikk az xforest.hu-n itt érhető el

Megcsinálták az akkumulátort, amit gyorsabban lehet feltölteni, mint egy autót megtankolni

A svájci Morand nevű cég saját fejlesztésű akkumulátorral állt elő, ami sokkal többet tud, mint a jelenlegi lítium-ion pakkok.

 

Régóta dolgoznak már azon a mérnökök, hogy újfajta akkumulátorral álljanak elő – olyannal, ami sokkal tovább bírja egy feltöltéssel, mint a jelenlegiek, és gyorsabban is lehet feltölteni. Ha ezeket a célokat sikerülne elérni, az forradalmasíthatná a közlekedést, és végre valóban leválthatná a belső égésű motorral szerelt járműveket – írja az Interesting Engineering.

Ezen dolgozik a svájci Morand startup is, a cég pedig azt állítja, hogy a kettőből az egyik kívánságot sikerült teljesítenie. A vállalat szerint olyan akkumulátort fejlesztett ki, ami 72 másodperc alatt lehet feltölteni. Ha ez valóban így van, akkor gyorsabban lehet ezt megtenni, mint amennyi időbe egy hagyományos autó megtankolása kerül.

 

A teljes cikk a hvg.hu-n itt érhető el

A klímaváltozás felturbózta a hurrikánokat és más trópusi ciklonokat

A globális felmelegedés következtében a trópusi ciklonok többsége erősebb és pusztítóbb hatású ma, mint 30 évvel ezelőtt. A változás a 153 kilométer per órás, vagy alacsonyabb szélsebességű trópusi ciklonok esetén mutatható ki biztosan, a Föld összes óceáni térségében – derül ki egy, a Nature-ben szerdán megjelent kutatásból.

Szerző: Tóth András

 

Vang Guj-hua és Vu Ling-vej, a sanghaji Fudan Egyetem légkör- és óceántudományi tanszékének kutatói és kollégáik az ENSZ pénteken véget érő 27. klímacsúcsa (COP27) alatt hívják fel a figyelmet a klímaváltozás extrém időjárást súlyosbító hatásaira. A kutatók több tízezer, az óceánokban szabadon úszó amerikai mérőbója adatait elemezték, amelyek a gyengébb trópusi ciklonok által keltett tengeri áramlások felgyorsulásáról árulkodnak 1991 és 2020 között.

A partmenti lakott területeket veszélyeztető trópusi ciklonok gyorsan forgó, erős szelek és alacsony nyomású központi régiók által jellemzett viharrendszerek. Ezeket erősségüktől és földrajzi helyüktől függően hurrikánoknak, tájfunoknak vagy trópusi viharoknak hívják. Katasztrofális hatásukat jól érzékelteti, hogy a szeptemberben Kubára és Floridára lecsapó, 4-es kategóriájú Ian hurrikán több mint 157 áldozatot követelt, és 50 milliárd dollárnyi kárt okozott.

Saffir–Simpson-hurrikánskála alapján a kutatók által megállapított erősödési trend az 1-es kategóriájú hurrikánokra és a náluk gyengébb trópusi viharokra vonatkozik. Ahhoz még kevés adat áll rendelkezésre a bójáktól, hogy az Ianhez hasonló, erősebb hurrikánokra és tájfunokra is hasonló trendet állapítsanak meg. A Nature-nek a kutatást kommentáló Robert Korty amerikai légkörkutató úgy látja, hogy az adatok lényegében ezt is bizonyítják, mivel a legerősebb hurrikánok is létezésük jelentős részét töltik ilyen, relatíve gyengébb formában.

Az elmélet és a modellszimulációk évtizedek óta arra utalnak, hogy az óceánok hőmérsékletének emelkedése a trópusi ciklonok erősödéséhez vezet. Ugyanakkor arról, hogy ez a hatás tényleg megfigyelhető-e már globálisan, a tanulmány szerzői szerint régóta vitatkoznak kutatók, ami elsősorban a műholdas adatok nem megfelelő pontosságára és az azokat zavaró tényezőkre vezethető vissza.

Az éghajlatváltozási kormányközi testületnek (IPCC) a klímaváltozás fizikai alapjait áttekintő legújabb jelentése megállapította, hogy a legerősebb (3-as kategóriájútól az 5-ösig) trópusi ciklonok mennyisége valószínűleg növekedett 1950 óta. Arányuk 2 fokos felmelegedés esetén további 13 százalékkal nőhet, és arra is van bizonyíték, hogy egyes hurrikánok, mint a 2007-es Harvey a globális felmelegedés miatt hevesebb esőzéssel jártak.

A mai klímamodellek az új kutatás szerzői szerint nem adják jól vissza a gyenge trópusi ciklonok erősödését. A mostani eredmények igazolása esetén a modellek további fejlesztésére lesz szükség, amitől javulhatnának a trópusi ciklonok hosszú távú megváltozására vonatkozó előrejelzések is.

Mit mutatnak a bóják adatai?

A trópusi ciklonok erősségét a szakemberek általában a felszín felett 10 méterrel, 1-10 perces időtartamú maximum szélsebességük alapján definiálják. A tanulmány szerzői szerint ezt elképesztően nehéz a megszokott megfigyelési technikákkal kiszámolni.

Az elmúlt évtizedekben az amerikai Nemzeti Óceán- és Légkörkutató Hivatal (NOAA) több tízezer szabadon úszó, driftereknek nevezett megfigyelő bóját bocsátott ki a Föld óceánjaiba. Ezekre 15 méter mélységig ereszkedő úszóhorgonyokat szerelnek, amelyek garantálják, hogy a bóják precíz méréseket tudjanak gyűjteni a felszínközeli tengeri áramlásokról.

Az áramlások sebessége és a trópusi ciklonok szélsebessége közti összefüggést a kutatók szerint jól alátámasztják bizonyítékok, függetlenül a ciklonok erősségétől. Ezáltal a bóják a műholdas megfigyeléseknél, amiket a heves esőzés, a felhők, vagy nagyobb hullámok is megzavarhatnak, pontosabb információt szolgáltatnak a viharrendszerekről.

Az összes trópusi ciklon 70 százalékát adó gyenge trópusi ciklonokról 85 ezer bójamérés áll rendelkezésre, míg 1-es kategória felettiekről csupán 5800. A minta így csak előbbiek esetén elég nagy ahhoz, hogy nagy megbízhatóságú statisztikai vizsgálatot folytassanak vele a kutatók.

A vizsgálatukhoz óceáni régiókra és évekre lebontották, majd összegezték a bóják 1991-2020 között gyűjtött adatait a gyenge trópusi ciklonokról. Mivel a bójákat a NOAA bocsátotta vízre, a legtöbb mérés az Észak-Atlanti-óceánon, és a Csendes-óceán északkeleti, valamint északnyugati részén készült.

Mennyit erősödtek a trópusi ciklonok?

A kutatók szerint evidens a mérésekből, hogy a trópusi ciklonok által keltett tengeri áramlások felgyorsultak, globálisan évente 0,4 centiméter per másodperces sebességgel. Ez 2,6-szorosa az óceáni áramlások általában vett, az elmúlt évtizedekben szintén megfigyelhető felgyorsulásának.

Ezt alátámasztja az is, hogy az áramlások mintázatai látványosan különböznek az 1991–2005 és 2006–2020 közötti időszakokban. Míg előbbiben az áramlási sebesség maximuma csak 29,9 centiméter per másodperc volt, addig utóbbinál már 42,4, ami több mint 40 százalékos növekedést jelent.

Eredményeiket sikerült egy teljesen független, műholdas adatokon alapuló módszerrel is igazolni. Mivel a trópusi ciklonok erősödése a felszín intenzívebb lehűléséhez vezet, megvizsgálható, hogyan változott ennek mértéke a két fenti periódusban. A trópusi ciklonokhoz köthető helyi lehűlés -0,27 Celsius-fokról -0,36-ra fokozódott, ami más tényezők kizárásával szerintük a trópusi ciklonok erősödéséhez köthető.

A vizsgálataikból kiderült, hogy a trópusi ciklonok által keltett tengeri áramlások a mérések pontatlanságánál jóval nagyobb mértékben, 5 centiméter per másodperces sebességgel gyorsultak fel 1991 óta. Ez a viharrendszerek átlagos szélsebességének 8,3 kilométer per órával történő növekedésének felel meg. A maximális sebességük alakulásából az is világossá vált a szakembereknek, hogy az elmúlt 30 évben a gyenge trópusi ciklonok pusztító hatása is fokozódott.

Bár az adatok részletes elemzése arra utal, hogy globálisan az összes trópusi ciklon erősödhetett az elmúlt 30 évben, és a Csendes-óceán északnyugati részén az erős trópusi ciklonokhoz kötődő áramlások is felgyorsultak, ennek globális igazolásához még több, bóják által gyűjtött adatra lesz szükség.

 

Az eredeti cikk a qubit.hu-n itt érhető el

Melyek a legjelentősebb gyémántbányák? Milyen hatásuk van a környezetre?

Egy gyémántbánya aligha a világ legbarátságosabb helye, pedig úgy tartja a mondás, hogy a gyémánt a nő legjobb barátja. Vagy lehet, hogy ez is csak annak a globális marketingnek része, aminek célja, hogy rengeteg pénzért viseljünk apró, csillogó széndarabokat?

Szerző: Bartha Katalin

 

A 19. század második felében Cecil Rhodes fejében ütött szeget az a gondolat, hogy a világ egyik egyébként leggyakoribb ásványában, a gyémántban hatalmas pénz rejtőzik, már, ha uralni tudja e téren a piacot. A világ pedig mondhatni ráharapott és gyémántéhsége azóta is csillapíthatatlan.

Bár hihetetlennek tűnhet, de az első gyémántbánya nem is olyan régen, alig több, mint 150 éve, az 1870-es évek elején kezdett el termelni. A kereslet tükrében tehát bár igen jó befektetésnek tűnhet egy gyémántbánya, ám valójában akár tökéletes szimbóluma is lehetne a kapzsiságnak és környezetrombolásnak.

Mi az a gyémánt? Hogyan bányásszák?

A gyémánt egy tiszta szénből álló ásvány. A szén olyan allotípusa, amelyben a szénatomok „gyémánt kocka” kristályrácsban helyezkednek el. A gyémántkristály egy szénatomokból álló óriási molekula. A gyémántkristály minden egyes szénatomja erős kovalens kötésekkel kapcsolódik négy másik szénatomhoz.

A négy környező szénatom pedig egy szabályos tetraéder négy csúcsán helyezkedik el, egy igen merev szerkezetet alkotva. Ez teszi olyan rendkívül kemény anyaggá a gyémántot és ez az, ami miatt számos ipari területen hatékonyan alkalmazzák.

A gyémánt jelenlegi tudásunk szerint a természetben előforduló legkeményebb anyag ugyanakkor egyben a legnépszerűbb drágakő is. Azonban körülbelül 250 tonna ércet kell kiásni a földből ahhoz, hogy egy karát (200 milligramm) csiszolt, drágakő minőségű gyémántot lehessen előállítani.

Egy viszonyítási adat: globális szinten, a statisztikai adatok szerint csak 2018-ban nagyjából 147 millió karátnyi gyémántot bányásztak ki, aminek akkori, világpiaci értéke 76 milliárd dollárra becsülhető.

Hogyan keletkezik a gyémánt?

A gyémántok a Föld a felső köpenyében keletkeznek, körülbelül 160 kilométerrel a felszín alatt, magas hőmérséklet és nagy nyomás kombinációjának hatására. Ha a nyomás elég erős (kb. a tengerszint feletti nyomás 45 000-szerese), akkor a szénatomok gyémánttá, a Föld legkeményebb anyagává kristályosodnak.

Olvadáspontjuk ennek megfelelően igen magas; a gyémántkristályban lévő erős kovalens kötések hálózatának felbontásához sok hőenergiára van szükség.

Hogyan bányásszák?

A gyémánt rögös felszíni útja a közvetlenül a bányából származó, csiszolatlan kővel kezdődik. A gyémánt bányászatához a kitermelőipar számos technikát alkalmaz, kezdve a hagyományos külszíni bányászati műveletekkel.

gyémántbányászatnak három fajta kitermelési technikája van jelenleg:

  1. fejtőbányászat (kimberlitből),
  2. alluviális bányászat és a
  3. tengeri bányászat.

kimberlit a lelőhelyéről (a dél-afrikai Kimberley-bányáról) kapta a nevét. A kimberlit „csövek” a földkéregbe behatoló forró magmából keletkeznek, és gyémántokat valamint más kőzeteket és ásványokat „szállítanak” a földköpenyből a felszín irányába.

A legfontosabb gyémántlelőhelyek szinte mindegyike ilyen kimberlit csatornákra építve folytat kitermelést, de emellett jól megél az alluviális rétegekre (szubdukciós zónákra) települt bányászat is.

A főleg Namíbia valamint a Dél-Afrikai Köztársaság part menti vizeiben folytatott tengeri „bányászatból” eredő gyémánt mennyisége igen elenyésző, ha a világ összkitermelésével állítjuk szembe, azonban jelenleg ez a gyémánt „bányászati” forma az, ami a legtisztábbnak tekinthető.

A köveket ugyanis, amelyeket a talajból kimosnak a vízerek, a folyó szállítja a tengerbe. A folyó által csiszolt, kimosott köveket a vállalatok külön erre specializálódott búvárcsapatok segítségével gyűjtik össze (egyenként), vagy olyan hajókkal, mint például a De Beers gyémántipari vállalat, SS Nujoma nevű, 113 méter hosszú, 12 ezer tonnás, speciális gyémántkotró hajója.

Mire használják elsősorban a kibányászott gyémántot?

Igaz, a gyémántot elég régóta ismerik mint drágakövet, ugyanis azt már az ókori Indiában is használták (mind ékkőként mind munkaeszközökben) az alluviális lelőhelyeken talált gyémántokat, azonban a világ többi részén sokáig alig becsülték. Ennek az oka azonban pusztán az volt, hogy a korabeli eszközökkel nem igazán lehetett megmunkálni a nyers drágaköveket.

A fényesen csillogó gyémántot manapság elsősorban az ékszer illetőleg a divatipar használja előszeretettel, de már nem csak a nők elbűvölésére; ruhákon, mandzsettagombokon, nyakkendőtűkön épp úgy visszaköszönnek, mint medálokon, eljegyzési gyűrűkön vagy épp orrkarikákon.

Általában a nyers gyémánt több mint 50%-a elvész a vágás és csiszolás során, de ez lehet akár az adott kő 80%-a is, ha az hibás vagy rosszul formázott. A valaha talált legnagyobb (körülbelül ökölnyi méretű és több, mint 3000 karátos) gyémántból, az úgynevezett Cullinan-gyémántból (Dél-Afrika) összesen százöt csiszolt ékkövet készítettek, ezek azonban az eredeti kristály tömegének csak egyharmadát teszik ki.

Emellett a gyémántnak van persze más szerepe is a puszta csillogáson túl, például az iparban, de ott elsősorban a mesterségesen, laboratóriumokban kivitelezett formáját alkalmazzák. (Azonban míg a természetes gyémántok környezeti terhelés nélkül keletkeznek évmilliárdok alatt, addig a mesterséges kövek létrehozásának folyamata igazi energiafaló.)

A gyémánt az iparban

Az Egyesült Államok Földtani Intézetének (USGS) jelentése szerint az ipari gyémánt bár drágább, mint a konkurens csiszolóanyagok, számos ipari folyamatban költséghatékonyabbnak bizonyult, mivel gyorsabban vág és hosszabb ideig tart, mint bármelyik rivális anyag.

A szintetikus ipari gyémánt mennyisége az iparban messze felülmúlja a természetes gyémántét, mivel korlátlan mennyiségben előállítható, és sok esetben tulajdonságai az egyedi alkalmazásokhoz igazíthatók.

Ennek következtében az Egyesült Államokban felhasznált ipari gyémánt több mint 90%-át a szintetikus gyémánt teszi ki.

A gyémánt és a tiszta hangzás

Bár a gyémánt tisztasága és keménysége miatt kiváló hangvezető közeg így a hangtechnikában is elterjedt a használata, a gyémántot mégis főleg ipari célokra használják. Keménységének köszönhetően ugyanis fúrásra, csiszolásra és anyagvágásra is egyaránt alkalmas (igaz a gyémánt csak gyémánttal vágható és fúrható).

A múltban a természetes gyémánt minőségét drágakő, közel drágakő és ipari kategóriákra osztották, azonban a gyémántiparon belüli legújabb fejlesztéseknek köszönhetően ma már szinte az összes természetes gyémánt ékkőként kerül hasznosításra.

Gyémántbányák: ezek a legjelentősebb lelőhelyek a világban:

India volt a gyémántok szinte egyetlen jelentős forrása évezredeken át, mindaddig, amíg az 1720-as években Brazíliában, majd az 1840-es években Észak-Amerikában, illetőleg az 1860-as években Afrikában gyémántot nem találtak. Azóta világszerte számos gyémántlelőhelyen indult meg a kitermelés, hogy csak a legnagyobbakat említsük a teljesség igénye nélkül:

Oroszország

A Vladimir Grib Project egy felszíni fejtést végző bánya, amely Arhangelszk megyében, Oroszországban található. Ez az Otkritie Holding tulajdonában lévő bánya becslések szerint közel 3931 ezer karát mennyiségű gyémántot termelt ki csak 2020-ban.

Ez azonban eltörpül egy másik nagy oroszországi gyémántbánya hozama mellett. A Jakutföldön levő Jubilee nevű bánya, amely az ALROSA tulajdonában van, ugyanebben az évben 6208 ezer karátnyi gyémántot termelt.

Dél-Afrika

A dél-afrikai Kimberley-bánya volt az első igazi nagy formátumú gyémántbánya. Az 1888-ban Dél-Afrikában alapított De Beers, amely ezt követően egy évszázadon át uralta a gyémánttermelést és forgalmazást, ma már a világ gyémántjainak mintegy 30 százalékát termeli és értékesíti.

Botswana

A világ legnagyobb hozamú gyémánt bányái (pl. az Orapa vagy Jwaneng Mine) Botswanában találhatóak, ahol a gyémánt utáni kutatás ugyan csak az 1950-es években kezdődött meg, de 1970-es évek óta Afrika legnagyobb gyémánttermelőjévé nőtte ki magát. 2017-ben az afrikai országokból származó gyémántexport értéke a globális piacon 9,65 milliárd dollár volt, ami kiemelkedő eredmény még globális szinten is.

Ausztrália

Ausztrália legnagyobb gyémántbányája az Argyle, ami 1983 óta végez külszíni fejtést (valamint 2013 óta földalatti bányászatot is folytatnak) természetes színű gyémántokat állít elő, évente több, mint 12 millió karátos mennyiségben. (A lelőhely azonban kimerülőben van.)

Kanada

A bányászat Kanadában alig pár évtizede, 1998-ban indult meg, a Dominion Diamonds tulajdonában levő Ekatiban, de azóta a világ ötödik legnagyobb gyémántkitermelő országává nőtte ki magát.

Kongói Demokratikus Köztársaság (KDK)

A Kongói Demokratikus Köztársaságban a még szűz földterületektől remélik a gyémánttermelés növelésének lehetőségét. Itt ugyanis a bányászat a 2020-as évekig csak kis léptékben folyt, mintegy 700 ezer, úgynevezett kézműves bányászok üzemeltette kis bányákban kutattak drágakő után.

Így nagy területeket nem tártak még fel. (Ennek ellenére Kongó dobogós a gyémántbányász országok sorában, ami a kitermelt karátok mennyiségét illeti.)

Mennyi gyémántot termelnek ki világszinten?

Világszerte nagyjából 85 millió karátnyi gyémántot bányásznak ki évente. A legjelentősebb kitermelő manapság Ausztrália, amely a maga 25 millió karátjával a globális termelés 29,4%-áért felelős.

Utána következik Kongó (24 millió karát, ami 28,2%-os részesedést jelent) és Oroszország (15 millió karát, azaz 17,6%), míg az egykor vezető Dél-Afrika a negyedik helyre szorult vissza a maga 9 millió karátjával (10,6%).

A gyémántbányától a felhasználóig: melyek a legfontosabb munkafolyamatok?

Az ércből történő gyémántkitermelés 5 különböző fázisban történik:

  1. zúzás,
  2. súrolás,
  3. szétválasztás,
  4. visszanyerés,
  5. tisztítás és szortírozás.

A drágakövek kinyeréséhez az előzetesen kifejtett gyémánttartalmú ércet és kavicsot összegyűjtik majd egy elsődleges zúzóba szállítják, ami a nagyobb ércdarabokat kisebb, 150 mm-nél nem nagyobb, sokkal jobban kezelhető darabokra zúzza szét.

Sok ilyen feldolgozóüzem teljesen automatizált.

A súrolási szakaszban az ércdarabokat lesúrolják, hogy eltávolítsák a rájuk tapadt, laza szerkezetű anyagokat, majd alaposan átrostálják őket. Ezzel a 1,5 mm-nél kisebb anyagok ki is kerülnek a feldolgozási folyamatból, ugyanis túl költséges a kisméretű ércdarabokból gyémántot kinyerni.

A gyémántot tartalmazó ércet ferroszilíciumpor és víz oldatával keverik össze, hogy egy meghatározott sűrűségű iszapot hozzanak létre. Ezt az oldatot egy centrifugába öntik, amely megforgatja az anyagot, és sűrűség alapján szétválasztja.

A nagy sűrűségű anyagok a centrifuga dob aljára süllyednek, amik így egy gyémántban gazdag koncentrátumréteget képeznek. A koncentrátum masszát ezután átrostálják, hogy a kinyert gyémántokat a fémek eltávolítására szolgáló mágneses mezők röntgenlumineszcencia és kristályos lézerfluoreszcencia segítségével kiválasszák.

A kinyerés során összegyűjtött gyémántokat savas oldatban tisztítják, mossák, mérlegelik és végül a szállításhoz lezárt tartályokba csomagolják.

Minden egyes tárolóedényt alaposan lezárnak a kimberley-i eljárásnak megfelelően – vagyis hamisításbiztos pecséttel valamint még a helyszínen számozással látják el őket.

Milyen hatással van a környezetre a gyémántbányászat?

A nagy gigavállalatok külszíni és felszín alatti gyémántbányái erősen környezetpusztító beruházások. Azonban itt nem csak maga a beruházás, hanem maga a gyémánt kitermelés folyamata is mértéktelen környezetrombolással és visszafordíthatatlan környezetkárosítással járó veszélyeket rejt magában.

A föld felső rétegeinek rombolása, valamint a talaj és az élővizek ipari melléktermékekkel (napi szinten akár több százezer tonna) és egyéb nehézfémekkel való szennyezése sok esetben nyert már bizonyítást a szakértői vizsgálatok során.

Véres gyémántok

Számos országban azonban sokkal inkább etikai, mint természetvédelmi aggályokat vet fel a gyémántipar. A véresnek, vagy úgymond konfliktusosnak nevezett gyémántokat – a Kimberley-folyamat meghatározása szerint “a kormányok elleni háborúk finanszírozására használt nyers gyémántokat” – hagyományosan Angolából, a KDK-ból, Libériából és Sierra Leonéból exportálják.

A véres gyémántok, amelyekre 2004-ben az ENSZ egy évtizedes embargót rendelt el úgy „születtek meg”, hogy az Elefántcsontparti gyémántbányákat lázadó csoportok szerezték meg, akik a bányákból kinyert gyémántokat országszerte elkövetett véres konfliktusok anyagi finanszírozására használták fel. Ezzel több ezer ember halálát okozták a két polgárháború (2002-2007 valamint 2010-2011 között) ideje alatt.

Kimberley-folyamat törvénybe iktatása azt is eredményezte, hogy a konfliktusos gyémántok aránya a nemzetközi piacon 0,2%-ra zuhant vissza, szemben az 1991 és 2002 között zajló Sierra Leone-i polgárháború idején tapasztalt mintegy 20%-kal.

A gyémánt export tilalmát 2014-ben helyezték hatályon kívül, az Elefántcsontpart gyémántipara azóta újraindult és 2017-ben már közel 7360 karát gyémántot termelt és exportált a világ számos tájára.

A gyémántbányászat éppen úgy pusztítja a környezetet, mint más fajta bányák

A gyémántok kinyerésének procedúrája tehát akár külszíni akár hagyományos bányászati vagy tengeri bányászati módszerekről is legyen szó, általában szöges ellentétben áll mindazzal, amit ma környezetvédelem jelzővel illetünk.

Mi több, a folyamat, amely a kőzetekből való kinyeréstől az üzletekbe kerülésig tart sok esetben összefonódik az emberi jogok tiprásával, a gyermekmunkával és az erőszakkal.

A gyémántkitermelésnek számos társadalmi és környezeti hatása van, ráadásul a gyémántáru-lánc minden egyes szakaszában vannak hatások. Míg az Egyesült Államok szabályozza, hogy a bányák milyen károkat okozhatnak a környezetnek, addig sok afrikai országban ez nem így van.

meggondolatlan gyémántbányászat talajeróziót okozott, erdőirtáshoz vezetett és a lakosságot áttelepülésre kényszerítette. A bányaüzemeltetők folyókat is áttereltek, és bányászati célokra feltárták a folyómedreket, ami katasztrofális hatással volt a helyi élővilágra.

A bányavállalatok átlagosan 250 tonna földet mozgatnak meg egy karát bányászott gyémánt során. Ennyi anyag mozgatása jelentős mennyiségű energiát igényel, amely általában fosszilis tüzelőanyagokból származik.

Nemcsak balesetek fordulnak elő, hanem a pornak és méreganyagoknak való kitettség, valamint a munkakörnyezetből vagy a vezetői nyomásból eredő stressz számos olyan betegséget okoz, amely a bányászokat érinti.

Lassan, de tisztul a gyémántpiac

Igaz, ami igaz, az utóbbi évtizedekben egyre több gyémántkereskedő és ékszerház igyekszik szigorú alapelveket követni és etikus kitermelésből beszerezni ragyogó portékáikat a vásárlók bizalmának el- vagy épp visszanyerése érdekében.

Ez azonban csak a gyémántok egy részének eredetét teszi tisztába, a környezetet nem. A környezetrombolás visszafogására – ha nem is megállítására – talán csak akkor volna mód, ha az emberek megértenék: a kémiailag készült gyémántok semmiben sem különböznek a természetben fellelhető társaiktól. Illetve de. Egy nagyon fontos dologban mégis különböznek. Abban, hogy a mesterséges gyémántokhoz garantáltan nem tapad sem vér, sem visszafordíthatatlan környezetkárosítás.

 

Az eredeti cikk az xforest.hu-n itt érhető el

November 3-a Szent Hubertusz napja.

Szent Hubertusz vagy Hubert (kb. 656 – 727. május 30., Tervuren, Németalföld) a vadászok, lövészcéhek, erdészek, kohászok, csengettyűkészítők, mészárosok, szűcsök és tímárok védőszentje, a kutyákat veszettség ellen védő szent.

 

A Magyar katolikus lexikon szerint Lüttichi Szent Hubert püspök Szent Lambert tanítványa volt. Hubert 703-ban vagy 705-ben lett Szent Lambert utóda a maastrichti püspökségben. Egyházmegyéje területén az utolsó pogányokat is megtérítette. 717. vagy 718. XII. 24-én Szent Lambert ereklyéit Maastrichtből Liége-be vitette át. Élete utolsó hónapjaiban egy horgászaton megsebesült, betegen még elindult egy templomszentelésre, de útközben meghalt. Testét a liége-i Szent Péter-templomban temették el. 743-ban fölnyitott sírjában épen találták testét, majd 825-ben ereklyéit átvitték az andoge-i (Ardennek) apátságba, melyet hamarosan róla neveztek el. A 12. században készült arany ereklyetartóját 1568. X. 15-én egy lázadás alkalmával elpusztították.

Tisztelete Északnyugat-Európában terjedt el. A 15. századtól keletkezett legendája szerint előkelő család elkényeztetett fia volt. Nagyon szeretett vadászni. Egy nagypénteki vadászatán az Ardennek erdejében megjelent előtte egy szarvas, agancsai közt a feszülettel, és egy égi hang megtérésre szólította föl. Két év múlva meghalt a felesége, Hubert remete lett, majd Rómában a pápa szentelte püspökké; angyalok vitték neki a szentelési öltözékből hiányzó stólát.

Hubertusz a vadászok, lövészcéhek, erdészek, kohászok, csengettyűkészítők, mészárosok, szűcsök és tímárok védőszentje, a kutyákat veszettség ellen védő szent. Kutyaharapás, kígyómarás ellen kérik oltalmát. Az agancsai között feszülettel megjelenő szarvas Szent Euszták legendájában is megtaláljuk. A 15-18. században Eusztákhoz hasonlóan – és tőle nem mindig megkülönböztethetően – vadászként vadászkürttel, vadászkéssel, karddal és kutyával, agancsa között feszületet hordozó szarvas előtt térdelve (A. Dürer rézmetszet, id. Jan Brueghel, Berlin-Dahlem, 1600 k.) vagy püspökként pásztorbottal ábrázolták. Hubert püspök tisztelete főleg Lotharingiában, a Rajnavidéken és Belgiumban virágzott, de hazánkban is több történelmi szakaszban felbukkant.

Összességében, annyi kétségtelen, hogy Hubertusz Lüttich első püspöke volt. Szentelését – ismét a legenda szerint – maga a pápa végezte. Amikor a püspöki öltözetet átadta neki, a stóla hiányzott. Erre egy mennyei angyal jelent meg, és stólát nyújtott át neki, amelyet ereklye gyanánt őriznek, és máig azokra teszik, akiket veszett kutya harapott meg.

 

Az eredeti cikk a magyarvadasz.hu-n itt érhető el

Meteorológia nélkül nem lehetséges a biztonságos és gazdaságos energiaellátás a klímaváltozás korában

Az energiapolitikai törekvések és az országok éghajlati kötelezettségvállalásai jelenleg nem fordítanak elég figyelmet az energiabiztonságra a változó éghajlatban. Az ENSZ felé benyújtott nemzetileg meghatározott hozzájárulások (NDC-k) csupán 40%-a kezeli prioritásként az energia szektor alkalmazkodását a klímaválsághoz. Holott a globális hő- és vízerőmű rendszerek 87%-a a vízellátottságtól függ, a világ atomerőműveinek 16%-a pedig már most is vízhiánnyal küzdő területeken található. A megújuló energiák biztonságos és gazdaságos telepítéséhez is elengedhetetlen a meteorológiai szolgáltatások fejlesztése és az energetikai szektorral való szorosabb együttműködés. Ez nemcsak adott esetben magasabb termelést, de gazdaságosabb működést is jelentene. Régiótól függően a szolgáltatók akár több százmillió dollárt spórolhatnának meg, miközben a dolgozókat érintő kockázatokat is csökkenthetnék.

Szerző: Szabó Amanda Imola

 

A Meteorológiai Világszervezet (WMO) az éghajlatváltozás energiabiztonságra gyakorolt hatását tárgyaló jelentése szerint a szervezethez tartozó meteorológiai- és vízügyi szolgálatok több mint 70%-a biztosít éghajlati szolgáltatásokat az energiaszektor támogatására (a 193 tagállamból és területből 164 szervezet esetén volt adat az energia szektorra). Azonban ezeknek a szolgáltatásoknak az elérhetősége és a tényleges kereslet nem találkozik, pedig fejlesztésük és felskálázásuk elengedhetetlen a fenntartható energiahasználathoz és az éghajlati hatásokkal szemben ellenálló és energiahatékony rendszerekre való átállásban.

Reménytelen lehet a biztonságos energiaellátás, ha nem vesszük figyelembe a klímaváltozást

A jelentés szerint az éghajlatváltozás már napjainkban jelentős kockázatot jelent az energiatermelésre. Például

a globális áramtermelés nukleáris, hő- és vízerőmű rendszereken alapuló részének 87%-a a vízellátottságtól függ és az édesvízforrást igénylő hőerőművek harmada és az atomerőművek 16%-a már most is vízhiánnyal küzdő területeken található.

A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (IAEA) elemzése szerint három évtized alatt, 1990 és 2019 között ötszörösére nőttek az atomerőművek működését megzavaró szélsőséges időjárási helyzetek, 2009 óta különösen jelentős ezeknek a növekedése. Ennek ellenére a legfrissebb, 2022 szeptemberéig regisztrált nemzetileg meghatározott hozzájárulások (NDC-k) 80%-a tér ki az alkalmazkodásra, és ezek mindössze 44%-a kezeli prioritásként az energia szektor alkalmazkodását a klímaválsághoz.

Más ágazatokban, mint a mezőgazdaság, a vízgazdálkodás vagy a katasztrófavédelem jól látszik a különböző meteorológiai információk, például a korai figyelmeztető rendszerek vagy éghajlati szolgáltatások szerepe. Az adatok célzott előállítása és felhasználása nélkül ugyanis nem válaszolhatók meg olyan kérdések, hogy szükség lesz-e például

  • vízkorlátozás bevezetésére az alapvető vízellátás fenntartásához vagy
  • egy terület evakuálására közelgő veszélyes időjárási helyzet miatt,
  • esetleg hosszú távon szárazságtűrő növényekre való átállásra.

Az időjárásnak és az éghajlatnak jelentős hatása van az energiaszektorra is, így hőhullámok idején a keresletre, a felhőzet változása során a napenergiára vagy aszály idején a vízenergiára.

Szemléletváltásra van szükség a tiszta energiára való átállás során is, hogy az időjárásról és az éghajlatról rendelkezésre álló információcsere biztosítva legyen a szakemberek és az energiaszektor felelősei között.

Még szorosabb együttműködés kell a meteorológia és az energetikai szektor között

Az energiaellátó rendszert érintő fizikai kockázatok csökkentése mellett a meteorológiai adatok beépítése is szükséges az energiatermelés hatékonyságának növeléséhez. Bár a WMO tagországok nemzetileg meghatározott hozzájárulásainak csak mindössze 6%-a említi az éghajlati szolgáltatások fontosságát az energiaszektort érintő mérséklési törekvésekben (szemben az alkalmazkodás esetén 64%-kal), az időjárási, vízügyi és éghajlati szolgáltatások kulcsfontosságúak lennének a globális energiaátállás szempontjából a nettó nulla kibocsátás eléréséhez.

Az éghajlati szolgáltatások használata ugyanis a megújuló energiaforrások számára is elengedhetetlen, ideértve

  • az erőművek telepítésére alkalmas helyszínek kiválasztását,
  • az erőforrások felmérését és a finanszírozást,
  • a kész energiarendszerek üzemeltetését, karbantartását vagy
  • a termelt villamosenergia integrálását a hálózatba.

A WMO jelentésben szereplő esettanulmányok alapján már több országban találhatunk példát az energiarendszerek érzékenységének felmérésére, a biztonságos energiaellátás jövőbeni biztosítására. A francia kormány által kezdeményezett, a Francia Meteorológia Szolgálat (Météo-France) szimulációin alapuló vizsgálat szerint jelenleg az országos energiaellátó rendszer nagyon kitett a szélsőséges hidegnek, míg a jövő energiamixe a csökkenő szeles időszakokra lesz érzékenyebb, vagyis a szélenergia-termelés csökkenése valószínűsíthető.

A nyári extrém időjárási helyzeteket vizsgálva arra jutottak, hogy a nyár végi hidrológiai aszály és hőhullámok komoly kockázattá válhatnak a folyóparti hőtermelő erőművek esetén. A meteorológiai adatok és klímaszimulációk eredményei mellett az elektromos áram keresletére és annak különböző megújuló energiaforrásokból történő fedezésére vonatkozó becslések is bekerültek a többek között gazdasági és társadalmi aspektusokat is magába foglaló végső energiarendszer modellbe.

Egy másik jó példa a német kormány által indított klímaalkalmazkodási projekt, ami többek között vizsgálja a közlekedési infrastruktúra lehetséges hozzájárulását az üvegházgáz kibocsátás csökkentésére irányuló lépésekben. A megbízott minisztérium számára készített javaslatok kidolgozásában együttesen vettek részt a Német Meteorológiai Szolgálat (Deutscher Wetterdienst) munkatársai, valamint a vasúti, közúti és vízi közlekedésért felelős hatóságok. A több terület szakértőit összefogó vizsgálat egyik eredménye egy esettanulmány, melyben a napelem panelek zajvédő falakra való lehetséges felszerelését elemezték.

Az vizsgálat 1400 gigawattóra lehetséges áramtermelési potenciált becsült, mely elegendő lenne 450 ezer német háztartás éves átlagos villamosenergia igényének fedezésére.

Az energiatermelést érintő keresletet és kínálatot befolyásoló környezeti tényezőkhöz való alkalmazkodáshoz és a hatások mérsékléséhez szükséges mind az időjárás előrejelzés, mind a hosszútávú éghajlati jellemzők és azok változásának beépítése az energiaellátó-rendszer működtetésébe.

Nemcsak biztonságosabb, de gazdaságosabb is lehetne így az energiatermelés

A célzottan az energiaszektor számára előállított rövid- és hosszútávú (és éghajlati skálájú) előrejelzésekbe történő befektetéssel, azok minőségének javításával egyes régiók több százmillió dollárt tudnának megspórolni.  A WMO jelentés szerint például a folyóvízi lefolyásra vonatkozó előrejelzések használata évi 5,5 terrawattórával (TWh) növeli a Columbia folyó (Egyesült Államok) legjelentősebb vízerőműiből származó energiatermelést, ami átlagosan évi 153 millió USD bevételnövekedést eredményez.

napenergiával kapcsolatos fejlesztésekben is óriási a potenciál. A California Energy Comission 2019-es tanulmánya szerint, ha a kaliforniai napelemes energiatermelésben használt előrejelzési modelleket kiterjesztenék és fejlesztenék, az pozitív pénzügyi hatásokkal járna a villamos energia ütemezése és beszerzése során. Ez a Kaliforniai Független Rendszerirányító (CASIO) éves átlagos 26 gigawattos terhelése és 9 USD/MWh átlagos szabályozási költsége mellett minegy 2 millió USD éves megtakarítást jelentene.

szélenergiával kapcsolatban a CASIO számára készített tanulmány szerint a rövid távú szél-előrejelzés fejlesztése a CASIO-t érintő energiapiacon évi 5 és 146 millió USD közötti költségmegtakarítással járna (a fejlesztés mértékétől és a szél alakulásától függően).

Az energiatermelés az éghajlati szolgáltatások nélkül nemcsak megnövekedett költségekkel jár, de emberéletre is veszélyes lehet. Erre szomorú példa a Fujing 001 tengeri szélerőműveket telepítő hajó katasztrófája, mely 2022 júliusában süllyedt el az extrém időjárás hatására. A Beijing JiuTian Meteorological Technology vállalat kifejlesztett egy olyan korai figyelmeztető rendszert, amely különféle típusú meteorológiai adatokat integrál a tengeri szélerőművekkel kapcsolatban a döntéshozók által használt modellekbe. Ennek segítségével határozzák meg, hogy mikor szükséges a dolgozók evakuálása és mely időszakok a legbiztonságosabbak a karbantartási munkák elvégzésére.

A fejlesztésnek hatására a CGN New Energy cég szélerőműparkjaiban évi körülbelül 1,5 millió USD-vel csökkentek az építési költségek. A szolgáltatás abban is segít, hogy csökkentsék azt az időszakot, amikor a turbinák nem termelnek áramot, ezáltal növelve a hatékonyságot. A megbízhatóbb szélenergia termelés ráadásul megkönnyíti a megújuló energia integrálását az ország energiamixébe.

Bár hazánk fejlett országnak számít, a biztonságos és klímasemleges energiához még van hova fejlődni

Mind Európai Uniós, mind hazai szinten jelentős előrelépések történtek a klímasemlegesség és az ehhez szükséges megújuló energiafelhasználás növelésének terén, azonban még mindig nem elég jelentős ütemben a klímacélok tartásához.  Emiatt még fontosabb, hogy az éghajlati szolgáltatások segítségével növelhető legyen az energiahatékonyság és a megújulók aránya az energiamixben.

Hazánk meteorológia szolgálata is részt vesz az éghajlati szolgáltatások biztosításában, valamint más, például nyugat-európai szolgáltatók termékei is nagyban hozzájárulnak a megújuló energiaforrások hazai felskálázásához. De mind a megújulókkal kapcsolatos előrejelzésekben, mind ezeknek az adatoknak a célzott felhasználásában jelentős befektetésekre lenne szükség.

A lehető legpontosabb, legalább 15 perces gyakorisággal beérkező meteorológia információk felhasználása elengedhetetlenül szükséges a MAVIR számára is a naperőművek becsült termelésének meghatározására. A pontos előrejelzés a napenergia-termelők érdeke is, hiszen a szabályozástól eltérő menetrendezés (azaz a nem kellő pontossággal megtervezett várható villamosenergia betáplálása a rendszerbe) pótdíjfizetési kötelezettséggel jár.

A nemzetközi jó gyakorlatokból is látható, hogy az éghajlati szolgáltatókkal való minél szorosabb együttműködés az energiahatékonyság- és energiabiztonság növelése mellett számottevő mértékű megtakarítást jelentene az energiaszolgáltatók részére melyet további fejlesztésekre lehetne fordítani. Megbízható bemeneti adatok mellett azonban elengedhetetlen lenne a villamosenergia-rendszer rugalmasságának növelése és a megújulók hibrid alkalmazásával az energiabiztonság növelése.

 

Az eredeti cikk a masfelfok.hu-n itt érhető el

Nemcsak népszerű, hanem gazdaságos is lenne az óraátállítás eltörlése

Vasárnap hajnalban ismét átállítjuk az órákat, bár ennek a megfogalmazásnak egyre kevesebb értelme van, hiszen a legtöbb óra ma már automatikusan átállítja magát. Vasárnap reggel már egy órával korábban lesz világos, de cserébe délután egy órával korábban lesz sötét. Míg a koraibb pirkadatot az emberek többsége észre sem veszi, a korai sötétség általában sokakat bosszant. Egy tavalyi hazai közvélemény-kutatás szerint idehaza a nagy többség eltörölné az óraátállítást, és a nyári időszámításban maradna télre is. Ám ez ezúttal sem történik meg.

Szerző: Torontáli Zoltán

 

Az óraátállítással kapcsolatos pró és kontra érveket ma már mindenki jól ismerheti, egyrészt egészségügyi-fiziológiai, másrészt gazdasági szempontok szerint szoktak róla vitatkozni. A kiindulási alapelvek azonban általában jóval a világjárvány-háború-energiaválság alkotta hármas sokk előtti időkből származnak, sőt a téli-nyári váltakozó időszámítás bevezetése valójában több mint száz évvel ezelőtti alapokra épül.

Részben ennek a fonákságára hívta fel a figyelmet a napokban az, hogy a Belfasti Egyetem energetikai kutatója, Aoife Foley egy témában végzett kutatás eredményeit a helyi rádiónak adott interjúban ismertette. Foley-nak ugyanis az jött ki, hogy általános helyi fogyasztási szokások mellett Nagy Britannia (Anglia, Skócia és Wales) háztartásai összesen 1,2-2,3 milliárd fontot (570-1100 milliárd forintot) takaríthatnának meg, ha nem lenne óraátállítás. A sávon belüli konkrét érték attól függ, hogy milyen rezsitarifákkal veszik igénybe a szolgáltatásokat a lakosok.

Hogyan jött ki ez a szám? Foley kutatásainak van egy nagyon egyszerű, és valószínűleg Magyarországra is érvényes megállapítása: a háztartásokban az energiafogyasztás télen nem sokkal délután 4 óra előtt kezd felfutni és 5-7 óra között tetőzik. Délután 4 előtt kell lámpát kapcsolni, majd a lakosok többsége 5 után ér haza, és végzi el otthon a napi teendők javát. Ha azonban csak 5 körül kezdene sötétedni, akkor meg lehetne spórolni egy óra világítást. Az emberek akkor is 5-7 között végeznék a teendőiket, de nem kapcsolnának villanyt már 4-kor.

 

A teljes cikk a g7.hu-n itt érhető el

Alig van már vitamin és ásványi anyag a mai élelmiszernövényekben

Döbbenetesen lecsökkent az élelmiszernövényeink tápanyagtartalma, mióta nagyüzemi mezőgazdaságban állítják elő azokat a kizsigerelt talajokból. Ehhez elég volt csupán néhány évtized. Ha el akarjuk kerülni az úgynevezett rejtett éhséget, többet kellene belőlük ennünk vagy ökológiai gazdálkodásból származókat ajánlott fogyasztanunk. Máskülönben maradnak a táplálékkiegészítők.

Szerző: Tombácz Róbert

 

Több tanulmány is született az elmúlt évtizedek kiterjedt kutatásai alapján, amelyek az élelmiszerek tápanyagtartalmának változását elemzik. A vizsgálatok pedig egyöntetűen azt mutatják, hogy rohamosan csökken a nap mint nap fogyasztott élelmiszereink tápanyagtartalma.

Főként a vitaminok és ásványi anyagok mennyisége zuhan, de a fehérjék mennyisége is csökkenőben van.

Sokkal rosszabb az minőségük

Az egyik legmegdöbbentőbb állítás egy 2007-es amerikai tanulmányban szerepel: ahhoz az A-vitamin mennyiséghez, amit az 1950-es években egyetlen narancs tartalmazott, ma huszonegyet kellene elfogyasztanunk.

Ugyanitt más riasztó kutatási eredményeket is nyilvánosságra hoztak: a hagymákban és burgonyában már egyáltalán nincs A-vitamin, a húsok vastartalma kevesebb, mint hat évtized alatt a felére csökkent, a brokkoli kálciumtartalma a negyedére, egy alma C-vitamintartalma pedig mindössze az egy százada a korábbinak. Más kutatások azt mutatták ki, hogy a zöldségek és gyümölcsök többségének fehérje-, kálcium, foszfor-, vas- , B2- és C-vitamin tartalma 5 és 40 százalék közti arányban csökkent 1950 és 2000 között.

Az elképesztő különbségek egy része persze a mintavételi eljárások változásával is magyarázható, de arra egyértelműen rámutatnak, hogy ma már korántsem ugyanolyan minőségű élelmiszereket fogyasztunk, mint nagyszüleink.

Nagyüzemben gyártott növények

A kutatók arra is igyekeztek választ találni, mitől csökkent ilyen mértékben az élelmiszerek tápanyagtartalma. Ehhez kapaszkodót adott, hogy egy 2004-es kutatásban fordított arányú összefüggést találtak a terméshozam és a tápanyagtartalom között, azaz minél nagyobb volt egy zöldség vagy gyümölcs terméshozama, annál kevesebb a tápanyagtartalma. Ennek a jelenségnek az a magyarázata, hogy a növekvő népesség élelmiszerellátása érdekében a növénytermesztő és a vetőmagelőállító vállalatok olyan fajtákat nemesítettek, amelyek mennyiségben többet hoztak – közben viszont elsikkadt a beltartalom, a minőség. Emellett a termőtalajok kizsigerelése – ami a nagyüzemi mezőgazdaságot jellemzi – is hozzájárult, hogy jóval kevesebb tápanyag jutott a földből a növényekbe.

Helyette viszont sokkal több vegyszert ehetünk meg, mert ezekkel próbálják életben tartani a növényeket, amelyek a kimerült talaj miatt képtelenek elegendő tápanyaghoz jutni és ellenállni a betegségeknek.

Több kibocsátás, több cukor

Az egyik kutatás egy másik meglepő jelenséget is felfedezett, ami szintén befolyásolja a növények tápanyagtartalmát. Köztudott, hogy a fejlődésük alapját jelentő fotoszintézis során a növények szén-dioxidból cukrokat állítanak elő. Mivel az ipari forradalom előtti mennyiségnek mára legalább a másféleszeresére nőtt a széndioxid-kibocsátás, ami folyamatosan nő, a növények is egyre több cukrot állítanak elő.

Mindezt pedig más, hasznos tápanyagok rovására teszik.

A kibocsátáscsökkentés és a talajok regenerálása mellett két lehetőségünk van – a táplálékkiegészítők fogyasztása mellett -, hogy elkerüljük az úgynevezett rejtett éhséget, ami nem kalória-, hanem mikrotápanyag-hiányt jelent.

Az egyik, ha még több zöldséget és gyümölcsöt eszünk, illetve ha ökológiai gazdálkodásból származó növényeket fogyasztunk, amelyek tápanyag csökkenése kisebb lehet, mint nagyüzemieké. Sajnos mindkét alternatíva folyamatosan drágul. A szakértők emellett azt ajánlják, hogy minél több teljes kiőrlésű gabona, dió- és babféle kerüljön az étrendünkbe a sok keményítőt tartalmazó élelmiszerek helyett – ha bírja a pénztárcánk.

 

Az eredeti cikk a thevip.hu-n itt érhető el

Az algák segíthetnek kilábalni az ökológiai válságból

Az alga szó hallatán sokan a ki nem takarított akváriumra, bűzös tóra, nyálkás kékeszöld anyagra asszociálnak, amely a vízben úszkál. Ezúttal próbáljunk más szemmel nézni az algákra, hiszen nem is gondolnánk, mennyi jó tulajdonságuk van a különböző fajtáknak, és milyen fontos szerepük lehet az élet fenntarthatóvá tételében! – írja abama.hu

 

Mik is az algák?

Az algák mikroszkopikus élőlények, amelyeknek fotoszintetikus pigmentjük van, ezáltal képesek fotoszintetizálni. Tehát fény és víz segítségével megkötik a légkörből a szén-dioxidot, közben oxigént bocsátanak ki. Nagyon alkalmazkodó organizmusok, a hőmérséklet, a sótartalom és a pH széles skáláján képesek életben maradni. Nem zavarják őket a különböző fényintenzitások és az eltérő életkörülmények sem. Víztározókban és sivatagi körülmények között, egyedül vagy más lényekkel szimbiózisban is élhetnek – írja az Origo.

Az algák faja nagyon sokrétű társaság

Színük és méretük alapján is meg lehet különböztetni az eltérő algafajtákat. Léteznek vörös, barna és zöld algák, méretük szerint mikro- és makroalgák. Utóbbiak szabad szemmel is látható többsejtű élőlények, tengeri algák. Ezzel szemben a mikroalgák egyetlen piciny sejtből állnak. Az emberi szem számára csak akkor vállnak láthatóvá, ha nem eggyel, hanem nagyon sokkal találjuk szemben magunkat.

A mikroalgák hasznosabb élőlények, mint gondolta

A szabad szemmel nem látható organizmusoknak rengeteg jó tulajdonságuk és felhasználási lehetőségük van. Bioüzemanyagok megújuló és fenntartható alapanyagai lehetnek, emellett étrend-kiegészítőként, gyógyszer- és kozmetikai alapanyagként is alkalmazhatják őket.  A fotoszintézis révén képesek csökkenteni a légkör szén-dioxid-tartalmát. Szennyvízkezelésre is használhatók. Fehérjék, ásványi anyagok, vitaminok, lipidek, poliszacharidok, nukleinsavak és karotinoidok forrásai, tehát hatalmas értéket képviselnek az élelmiszeriparban.

A mikroalgák lehetnek a jövő táplálékai

Az utóbbi években számos kutatás jelent meg az algabiomasszából készülő egészséges étrend-kiegészítőkről. Az algabiomasszát és az algakivonatokat széles körben alkalmazzák gélek, kapszulák, tabletták, rágógumik, rágcsálni valók, különböző tészták és üdítőitalok gyártására. A mikroalga természetesen nemcsak emberek, hanem más élőlények számára is elengedhetetlen táplálékforrás. A legtöbb tengeri hal és pár édesvízi hal ikráinak első elemózsiái közé tartozik.
A mikroalga emberi fogyasztásra szánt hasznosítása még gyerekcipőben jár, főként a jelenleg még fejletlen technológia miatt.

Az organizmusokból származó anyagoknak – például a peptideknek – rengeteg jó tulajdonságuk van, többek között antioxidáns hatásúak, vérnyomáscsökkentők és rákellenesek.

Fenntartható fehérjeforrás

A fehérjéket tekintve jelenleg a növényi eredetű fehérjék a fő táplálékforrásaink, mivel az állati eredetű fehérjék is a növényi eredetűektől függnek, tekintve, hogy ezeket takarmányként adják a haszonállatoknak. Ez a forrás azonban a hatalmas népességgyarapodás miatt a végét járja. A mikroalgák ígéretes és fenntartható fehérjeforrások lehetnek. Ezen a téren azonban sok minden vár a kutatókra, hiszen még nem teljesen ismertek az élelmiszer-biztonsággal kapcsolatos szempontok. Lényeges, hogy milyen szennyező anyagok, allergének vagy az algák termesztése során keletkező veszélyes anyagok keletkezhetnek, és ezeknek milyen az élőlényekre gyakorolt hatásuk.

Az algafogyasztás nem a 21. század vívmánya lenne. Már az aztékok is fogyasztottak algából készített „süteményt”, amelyet az Arthrospira fajból készítettek – jegyezték fel Dél-Amerikában spanyol krónikások.

A mikroalga alapú fehérjék nagymértékben kielégíthetnék a népesség fehérjeigényét, emellett pedig számos előnyük van a hagyományos fehérjeforrásokkal szemben.

A mikroalga földigénye rendkívül kicsi, termesztésekor 1 kg protein kinyeréséhez 2,5 m2-nél kisebb területre van szükség.

Ezzel szemben a disznóhúsból kinyert 1 kg fehérjéhez 47–64 m2, a csirkehús esetén 42–52 m2, a marhahús esetén pedig 144–258 m2 földterület szükséges. Termesztésükkor felhasználhatók a nem művelhető földterületek, és a fentiekhez viszonyítva az édesvízszükségletük is minimális.

Alga mint bioüzemanyag

Az algákból előállított biomassza üzemanyagként és tüzelőanyagként is jól hasznosítható. Az algák esetében lehetőség van a gyors termelésre, minek révén a technológia fenntarthatóvá tehető. Az algák – tekintve, hogy fotoszintézisre képesek – korrigálhatják a fosszilis tüzelőanyagok okozta károkat.

A mikroorganizmusok egy része olajat termelve tárolja saját energiáját. Ha ezt az olajat sikerülne felhasználni, akkor képesek lennénk algából bioüzemanyagot előállítani, miközben napenergiával működnek, és oxigént is termelnek.

A szén-dioxid megkötése miatt az algákból nyert bioüzemanyagok karbonsemlegesek lennének. A hagyományos kőolaj alapú üzemanyagokat felülmúló algaolaj nem csak a fantázia szüleménye. 2011-ben a United Airlines bemutatta az első algameghajtásos repülőjáratát, amely Chicagóból Houstonba közlekedett.

Algabútorok és lámpák

Az algákból bútorokat is készítettek már, amelyek a bennük élő mikroorganizmusoknak köszönhetően hőt, fényt és oxigént biztosítottak a lakóknak. Épületeket is terveztek az algák hasznosításával. Az egyik első ilyen épületet BIQ háznak nevezték. Az Arup nemzetközi cég, a német SSC (Strategic Science Consultants) és az osztrák Splitterwerk hozták létre.

A homlokzat bioadaptív algát tartalmaz, amely mindamellett, hogy megfelelően árnyékol, hasznosítja a napenergiát, így az épület energiaellátása megoldható napenergiával és biomasszával.

Az algaüzemű utcalámpákat Pierre Calleja francia kutató fejlesztette ki. Működési mechanizmusuk a fotoszintézist használja fel, így a lámpák üzemeléséhez nem szükséges elektromos áram. Emellett egy év alatt akár egy tonna szén-dioxidot képesek megkötni. Pierre Calleja TED-előadásában magyarázta el az algalámpa hasznosságát.

Az elrágcsálható algaműanyag

Ari Jonsson fejlesztett ki egy olyan biológiailag lebomló vizespalackot, amely algaporkeverékből és vízből áll. Így, miután kiürült a palack, lebomlik. A használó el is rágcsálhatja az üveget, ha tetszik neki az algapalack íze, tekintve, hogy a csomagolás csak természetes anyagokat tartalmaz, nem veszélyes sem az emberre, sem a környezetünkre.

Tehát: az algák nem csak üzemanyagként, bútorként és lámpaként funkcionálhatnak, hanem biológiailag lebomló műanyagként is, egyszer használatos fogyasztási cikkek gyártásakor – írja a Greendex.

 

Az eredeti cikk a bama.hu-n itt érhető el

Melyik a leginkább környezetbarát erőműtípus? Mennyire szennyezik a környezetet az erőművek?

Minden erőmű szennyezi a környezetet, de nem egyforma mértékben. Arra a kérdésre, hogy egy erőműtípus mennyire zöld, illetve a különféle áramtermelési módszerek mennyire számítanak környezetbarátnak, a válasz nem okvetlenül egyszerű. Persze, a lignitnél nincs rosszabb, de vajon a nukleáris vagy a napelemes energiatermelés jobb-e nekünk?

Szerző: Rónay Péter

 

Ráadásul akadnak olyan helyzetek, mint például Oroszország 2014-ben elkezdett, és 2022-ben új szintre emelt háborúja Ukrajna ellen, amikor új szempontok alapján újra kell gondolnunk a kérdést.

Tudtad például, hogy mostantól az atomenergia is zöldnek számít az EU-n belül? Vagy azt, hogy a német zöldek lehetetlen helyzetben találták magukat, mert a létező legszennyezőbb és leginkább környezetkárosító szénerőművek újraindítását kell támogassák?

Hollandiában is furcsa kanyart vett a környezetpolitika, ott is kénytelenek visszatérni a szénalapú energiatermeléshez, Franciaország pedig 2022 elején jelentette be, hogy 2050-ig 14 új atomerőművet akarnak üzembe helyezni.

Miért van szükség ennyi új (szennyező) erőműre?

Három fő oka van annak, hogy az európai országok – a megújulók mellett – szén-, gáz- és atomerőművekben gondolkodnak a termelés bővítése terén:

  1. Putyin ukrajnai háborúja miatt rohamtempóban kell kiváltani az orosz energiaimportot – elsősorban a földgázt -, és ezt csak részlegesen lehet más beszerzési forrásokból pótolni
  2. klímaválság ide vagy oda, Európa energiaigénye folyamatosan növekszik
  3. a megújulók csak sokkal hosszabb távon lesznek képesek biztosítani a szükséges energiamennyiséget

Miért nem építenek inkább vízerőműveket?

Joggal kérdezheted, hogy mi a helyzet a vízerőművekkel? Elvégre azok nem bocsátanak ki káros gázokat, meg nincs radioaktív hulladékuk.

A szennyezésről majd később, előbb nézzük a számokat: Európában jelenleg 21 387 vízerőmű termel áramot, és további 8 785 erőművet terveznek vagy építenek. Ezek csaknem fele a Balkánon és a Földközi-tenger keleti részén található.

Hazánkban például az ország földrajzi helyzete miatt csak 13 vízerőmű működik, és azok együttesen is legfeljebb 57 MW áramot tudnak termelni.

Vagyis a válasz: a vízerőmű a mostani energiakrízisben nem megoldás: egyrészt síkvidékre nem éri meg építeni, másrészt az előkészítés-tervezés-építés majdnem olyan hosszú időt igényel, mint egy atomerőmű esetében.

Maradnak tehát a korábban leállított vagy leállítani tervezett hagyományos erőművek mint viszonylag gyorsan munkába állítható energiatermelők – ezek visszakapcsolásával viszont kérdésessé válnak a kibocsájtáscsökkentési vállalások, vagyis a klímacélok időarányos teljesítése.

Elvégre, ha van valami, ami garantáltan okádja magából a szén-dioxidot és más üvegházhatású gázokat (ÜHG), akkor az a szénerőmű.

De tényleg csak azt kéne nézni, hogy maga az áramtermelés mennyi károsanyag-kibocsátással jár?

A többség megáll ott, hogy közvetlenül mennyi CO2-kibocsájtással jár egy kilowattóra (kWh) áram előállítása az adott erőmű működése során, de azzal már kevéssé foglalkoznak, hogy milyen egyéb környezeti hatásai vannak, pl. az erőmű építésének, vagy az energiahordozó előállításának és szállításának. Holott ezeket az “externáliákat”, vagyis a nem közvetlenül az energiatermelés során keletkező kibocsájtásokat is figyelembe kell venni, ha reális képet akarunk kapni.

Például az atomerőművek esetében, ha csak magát az áram előállítását vesszük, akkor az látszik, hogy ez az egyik legtisztább energiaforrás – ha viszont már azt is nézzük, hogy az uránbányászat vagy a fűtőelemek és az egyéb radioaktív hulladékok kezelése mivel jár, korántsem ilyen egyértelmű a helyzet.

Nem mindegy tehát, hogy mit számítunk bele a környezetterhelésbe, illetve hogy milyen módszerrel számolunk.

Hányféle módon számolják, hogy mekkora környezeti költsége van 1 kWh áramnak?

Alapvetően háromféle szempont szerint vizsgálhatjuk az áramtermelés környezeti terhelésének mértékét:

  1. maga az áram előállítása közvetlenül mennyi ÜHG-kibocsátással jár, illetve
  2. az egész életciklusra vonatkozóan mennyi ÜHG-vel jár, továbbá
  3. minden más szennyezést és környezetkárosítást is beleszámolva mennyire “tiszta” 1 kWh áram.

Hogy fajlagosan mekkora környezeti terhelést okoznak az egyes erőműtípusok, arra elég sokféle számítás és persze sokféle eredmény van. Egyes számítások szerint a teljes életciklusra vetített ÜHG kibocsátás terén a nukleáris energiatermeléssel járó CO2 kibocsátás (g/kWh) a napenergia negyede, a vízerőművesnek a fele, és csak a szélerőművek hoznak kicsit jobb mutatót. Akárhogy is, egy biztos: a nap-, a szél- és a nukleáris energiatermelés minden elemzés szerint nagyságrenddel kisebb ÜHG-kibocsájtással jár, mint az összes többi.

Mennyire károsak az egyes erőműtípusok?

Az elsődleges szempont persze a környezet károsítása, de az sem mindegy, hogy mennyi emberéletet követel az energiatermelés.

Természetesen itt messze nem arról van szó, hogy mennyi üzemi baleset történik, hanem minden olyan halálesetet ide kell vennünk, amit maguk az erőművek közvetlenül, például egy baleset során (lásd Csernobil), és közvetve, például a légszennyezés révén okoznak.

Létezik ezért egy olyan sorrend az erőműtípusok esetében, amely az általuk okozott halálesetek becsült száma alapján hasonlítja össze őket egységnyi villamosenergiára vetítve.

Az atomenergia biztonságáról alkotott képünket két, sok halálos áldozattal járó baleset is erősen befolyásolja: Az 1986-os ukrajnai csernobili és a 2011-es fukushimai baleset. Ezek tragikus események voltak – azonban az itteni áldozatok száma eltörpül a fosszilis tüzelőanyagok légszennyezése miatt évente meghaló milliókhoz képest.

A vízenergia az egyik legbiztonságosabb – egy baleset rontja a statisztikákat

vízenergia halálozási aránya 1965 óta 1,3 haláleset/ TWh. Ez a szám szinte teljes egészében egyetlen esemény, a kínai Banqiao gát 1975-ös meghibásodásának következménye.

A baleset 171 000 ember halálát okozta. Egyébként a vízenergia nagyon biztonságos, a halálozási arány mindössze 0,04 haláleset/ TWh – hasonlóan az atomenergiához, a nap- és a szélenergiához.

Vegyük most sorra az egyes erőmű típusokat a leginkább szennyezőtől a legkevésbé környezetrombolóig.

Melyik típusú energiaforrás termeli a legtöbb szennyezést?

A Norvég Tudományos és Technológiai Egyetem készített egy nagyon is beszédes összehasonlító táblázatot, amiből pár elem hiányzik, viszont látszik, hogy mondjuk a szélerőmű szinte mindenben jobb a többi erőműhöz képest.

Kivéve az anyagfelhasználás hatékonyságát – azaz arányaiban a szélerőmű a második helyen szerepel, mert a naperőmű után itt kerül a legtöbb anyag felhasználásába 1 kWh áram előállítása.

A legszennyezőbb erőmű egyértelműen a szénerőmű

A szén minden más energiaforrásnál több szennyezést okoz. Míg az USA villamosenergiájának 44%-át állítja elő szénerőművekben, az erőművek szén-dioxid-kibocsátásának 80%-áért ez a típus felelős.

Az EU-ban kissé más a helyzet, hiszen a felhasznált energia több mint fele kívülről érkezik. Ahhoz tehát, hogy az EU-ban rendelkezésre álló teljes energia mennyiségéről valós képet kapjunk, az energiatermelést az importtal együtt kell vizsgálni.

2020-ban az EU az itt felhasznált energia 42 %-át állította elő (a 2019. évi 40 %-hoz képest ez emelkedett), míg 58 %-át importáltuk. A szénerőművek az össztermelés alig több, mint egytizedét adták .

A rendelkezésre álló energiát öt fő energiaforrás adja: kőolajtermékek: 35 %, földgáz: 24 %, megújulók: 17 %, atomenergia: 13 % és szilárd fosszilis tüzelőanyagok: 12 %.

Milyen módon szennyeznek a szénerőművek?

A szén elégetése kormot, szmogot, savas esőt, és szén-dioxid-kibocsátást okoz. Emellett rengeteg hulladékot is termel, többek között iszapot, mérgező vegyi anyagokat – és persze hőt.

A szén az energiatermelési folyamat minden szakaszában szennyez, a bányászattól a szállításon át a tárolásig és az égetésig.

Amerikában ezért hozták létre a veszélyes légszennyező anyagokra vonatkozó nemzeti kibocsátási szabványokat, mivel a szén- és olajerőművek az üvegházhatású gázok (ÜHG-k) mellett higanyt és más szennyező anyagokat is a légkörbe bocsátanak.

Környezetvédelmi Ügynökség (EPA) technológiai alapú kibocsátási szabványokat állapított meg a 25 megawattnál nagyobb teljesítményű egységekre vonatkozóan. Ennek hatására 2017-re például a higanykibocsátás 86 százalékkal csökkent.  A savas gázok és a nem higanyos fémek kibocsátása 96 százalékkal, illetve 81 százalékkal csökkent a 2010-es szintekhez képest.

A gázerőmű jobb, mint a szénerőmű – de csak környezetvédelmi szempontból

A legnagyobb gazdaságok egyre nagyobb mértékben a földgázra támaszkodnak, bár ennek is vannak kockázatai.

A szénhez hasonlóan a földgáz is fosszilis tüzelőanyag, amely hozzájárul a levegőszennyezéshez, és környezeti és egészségügyi kockázatokkal jár. A földgáz globális felmelegedést okozó hatása kisebb, mint a széné és a kőolajé, de a kibocsátás a földgáz esetében csak egy része a történetnek.

A földgáz kitermelése, valamint csővezetékekben történő szállítása metánszivárgást eredményezhet, és a gáz- és olajfúráshoz szükséges földterületek megzavarása szintén károsítja az ökoszisztémát az erózión és a közeli patakokba szivárgó szennyező anyagokon keresztül.

Az atomerőművek energiatermelése tiszta – mással van gond

Persze, az atomerőművek ÜHG-kibocsátás nélkül termelnek áramot, és ez évente több milliárd tonna szén-dioxid-kibocsátást takarít meg nekünk – de sajnos minden atomerőmű termel olyan radioaktív hulladékot, amelynek a kezelésére a mai napig nincs technológia.

Az abszolút legtisztább energiatermelés a vízerőmű

vízerőművek a leghatékonyabb és leginkább környezetbarát erőművek közé tartoznak. A vízerőműben a villamos energiát a “vízből” nyerik – pontosabban a víz által hordozott mozgási energia hajtja meg a turbinákat, amelyek elektromosságot termelnek.

Hasonlóan az atomerőművekhez, működésük során a vízerőművek sem bocsátanak ki üvegházhatású gázokat – adott esetben viszont a megépítésük környezeti és/vagy társadalmi katasztrófához vezethet.

Az erőművek környezeti hatásai

Elmondhatjuk tehát, hogy bármelyik típusról van szó, mindenképpen lesz negatív környezeti hatása, még a “legzöldebb” nap-, a szél- és hullámerőművek esetében is.

Ha van lehetőség arra, hogy egy ország válogathasson az erőműtípusok közül, akkor a szokásos paramétereken túl – mennyi áramra van most, közép-. és hosszútávon szükség, mennyire legyen stabil és szabályozható az áramtermelés, mekkora mértékben tudja az ország belföldről biztosítani a szükséges eszközöket és technológiát- mérlegelnie kell a döntés környezeti következményeit is.

Ez pedig messze túlmutat azon, hogy mennyi szén-dioxidot bocsát ki egy erőmű megtermelt kilowattóránként. Itt egy kisebb lista arról, milyen egyéb környezeti hatásokkal kell számolni egy erőmű esetében:

  1. Természeti erőforrásokra gyakorolt hatások:
    1. A működéshez szükséges vízmennyiség
    2. Az erőműből kikerülő víz minősége
    3. Hatása a vizes élőhelyekre és a talajra
    4. A vegetációra és a vadvilágra
    1. Védett fajok
  2. Bár nem környezeti kérdés, de fontosak a közösségi erőforrásokra gyakorolt hatások
    1. Földhasználati kompatibilitás, például a környéken folyó mezőgazdálkodással
    2. Hogyan befolyásolja az erőmű a helyi ingatlanok értékét
    3. Jövőbeli fejlesztésekre hogyan hat
    4. Zajhatás, porszennyezés, szagok és fény

Ha minden egyes ponton tételesen végigmennénk, szabályos kis könyvet kéne írni, amit ugyan angolul, de már megtettek. Ezért most csak a legfontosabb szempontokat vegyük sorra, beleértve a légszennyezést is.

A levegő szennyezése

A szén-, olaj- vagy gázerőművek légszennyező anyagokat bocsátanak ki a légkörbe. Márpedig az, hogy a légkör milyen mértékben tartja bent a légkörben a napsugárzással érkező hőt, nagyrészt a légkörben lévő “üvegházhatású gázok” ( ÜHG-k) koncentrációjától függ.

A modern ipari civilizáció leginkább három gáz: a szén-dioxid (CO2), a metán (CH4) és a dinitrogén-oxid (N2O) kibocsájtásával járul hozzá az üvegház-hatás erősödéséhez. Míg a mezőgazdaság a metánkibocsájtás elsődleges forrása, a fosszilis tüzelőanyagokkal működő erőművek elsősorban szén-dioxidot termelnek.

Az ipari forradalom kezdete óta, amikor a fosszilis tüzelőanyagok nagymértékű fogyasztása megkezdődött, a légköri CO2-koncentrációja több mint 30 százalékkal nőtt.

A vizek szennyezése és a vízhasználat

Minden fosszilis és nukleáris erőmű használ hűtővizet. A vizet a közeli tavakból, folyókból vagy felszín alatti vízrétegekből nyerik ki. És nem kis mennyiségekről van szó: az összeurópai vízfelhasználás 28 százalékát az energiatermelés teszi ki.

Az erőműveknek valahová el kell vezetniük és/vagy ártalmatlanítaniuk kell a technológiai vizet. A hűtővíz a legtöbb eseten abba a természetes vízbe kerül – Magyarországon leginkább a Dunába-, ahonnét vétetett. A leggyakrabban nem is a kikerülő víz minőségével, hanem a hőmérsékletével van – ha van – probléma.

Területigény

különböző erőműtípusok és -konstrukciók területigénye széles skálán mozog. Szénerőműveknek nemcsak a kazánok és turbinák, hanem a vasútvonalak, a szén- és hamutárolók számára is földterületre van szükségük. Különösen durva mértékű és minőségű földhasználatot jelent a külszíni bányászatra épülő lignites energiatermelés: aki nem hiszi, keresse fel egyszer a hírhedt Mátrai Erőmű hatalmas külszíni fejtését.

Az atomerőműveknek különleges területekre van szükségük a kiégett fűtőelemek, és az egyéb radioaktív hulladékok tárolására.

A földgázos erőműveknek általában kisebb a területigénye, mint a szén- vagy atomerőműveknek. De ha számításba vesszük a sokszor több ezer kilométeres földgázvezetékeket, illetve a szállításhoz szükséges infrastruktúrát, akkor már korántsem ennyire kedvező a kép .

A környezeti hatások közé tartozik a tájkép is

Egy erőmű és annak kiegészítő komponensei: különböző vezetékek, vízkivételi és -elvezetési rendszerek, szénszállítók és -tárolók, hulladéklerakók stb.) jelentős területet foglalnak a földön és a levegőben. Bár néha sikerül egyedi környezeti/építészeti értéket létrehozni, az esetek többségében egy erőmű ipari tájjá változtatja a környezetét. .

Melyik tehát a „legjobb” erőműtípus?

Összességében azt mondhatjuk, hogy környezeti szempontból három típust is a „legjobbnak” nevezhetünk, attól függően, hogy mit tekintünk elsődleges szempontnak.

Ha a legtisztább, megújuló energiaforrást hasznosító, legkisebb környezeti kárt okozó erőművet szeretnénk, akkor a nap- és a szélerőmű a jó választás – cserébe viszont vissza kell kicsit vennünk a száz százalékos energiabiztonsággal kapcsolatos igényeinkből.(Hogy t.i. mindig és azonnal és korlátlan mennyiségben álljon rendelkezésre villamos energia.)

Ha tiszta erőművet akarunk, ami ugyancsak megújuló erőforrást használ, és folyamatos, szabályozható az energiatermelése, akkor a vízerőmű a megfelelő választás – viszont itt jelentős az egyszeri környezeti károkozás, illetve az aszályos időszakok veszélyeztethetik az áramtermelést.

Végezetül még egy dolgot vegyünk figyelembe: az általunk, egyszeri fogyasztók által használt áram tényleges környezeti terhelése nagyban függ az ország energiamixétől – másodsorban pedig attól, hogy azt az áramot ténylegesen hol, milyen erőműben termelték. Persze, az nagyon nem jó, hogy még mindig magas a magyarországi szénerőművek részesedése az össztermelésben. De ha odahaza napelem dolgozik, és az általa termelt áramról üzemel a számítógéped, akkor az általad használt áram környezeti terhelése messze kisebb lesz az országos átlagnál.

 

Az eredeti cikk az xforest.hu-n itt érhető el