Egy libegőt álmodtak a Szársomlyó ormára

Elképzelhető, hogy pár éven belül a Villányi borvidéket madártávlatból tekinthetjük meg, ugyanis a Szársomlyó gerincén vezető libegőt terveznek a hegy csúcsára. Bár még kezdeti szakaszban van a projekt, eddig mindenhol pozitív fogadtatásra talált a villányi városvezetés ötlete. Hargitai János, kereszténydemokrata országgyűlési képviselő szerint akár a „Mohács 500” projekt keretében is megvalósulhat a beruházás.

Még az önkormányzati választások idején vetődött fel, hogy kellene építeni egy libegőt, amely felviszi a borvidékre érkező turistákat, kirándulókat a Harsányi-hegy csúcsára. Akkor igencsak bátor ötletnek tűnt, de azóta sem vetették el, sőt elkezdődtek az egyeztetések, a tervezések, körvonalazódni látszik, hogy mit szeretnének.

Hargitai János, a térség országgyűlési képviselője üdvözölte a libegő ötletét. Mint már többször elmondta, a „Mohács 500” projekt kalkulál a második csatahelyszín (a Harsányi-hegy lejtői) fejlesztésével is. Ennek kapcsán nemsokára megjelenik az a kormányhatározat, amely rögzíteni fogja, hogy itt is valósuljanak meg fejlesztések.

– El tudnék képzelni oda egy ilyen projektelemet is. A 400 méteres magasságból a legtökéletesebb kilátás lenne a csatatérre, csodás panoráma tárulna az ide érkezők elé. S mivel a kormányhatározat csak azt a politikai szándékot rögzíti, hogy történjenek itt fejlesztések, én egyáltalán nem tartom kizártnak, hogy a „Mohács 500” keretében találjunk erre forrásokat – mondta a nemzeti oldal kereszténydemokrata országgyűlési képviselője.

Mint ismert, a szoborparkhoz 2019-ben készült el egy nagy beruházás részeként egy korszerű fogadóépület és egy lebegő sétány olyan összhangban, hogy az ottani látnivalókat minél többeknek be tudják mutatni, miközben maximálisan védett marad a természeti érték. Ugyanezen alapelvek mentén szeretnék a libegőt is megvalósítani.

– Az elmúlt időszakban nagyon aktívan belekezdtünk Villány jövőjének tervezésébe, komplex turisztikai fejlesztéseket szeretnénk megvalósítani, különböző attrakciókat kitalálni, hogy az ide érkező turistáknak minél nagyobb élményben lehessen részük. Élményszerűen szeretnék bemutatni ezt a tájat, de úgy, hogy a természeti értékeket megőrizzük és óvjuk, ehhez keresünk különböző megoldásokat – mondta Mayer István, Villány polgármestere.

Komplex élményben lehetne részünk

Az elképzelések szerint a hegy keleti oldalán, a szoborpark környékén lenne a libegő kiindulópontja, és a Szársomlyó tetejére vezetne. A hegycsúcson egy fogadóépületet, egy kávézót, vagy nagy távcsövet, esetleg egy csillagvizsgálót is el tudnak képzelni a tervezők, sőt, még az is elképzelhető, hogy akár a legbátrabbak egy kötélpályán lecsúszva térnek majd vissza a kiindulóponthoz. Ha valamilyen szolgáltatást igénybe lehetne venni, az adna az ide érkezőknek egy komplex élményt, és még egy oldaláról megmutatkozna a borvidék szépsége.

Mayer István kiemelte, a projekt még nagyon kezdeti szakaszban van, de az a céljuk, hogy minél jobb, komplexebb terveket tudjanak letenni az asztalra, hiszen így nagyobb eséllyel tudnak a beruházáshoz forrásokat szerezni. Villány városa minden segítséget megad a fejlesztés előkészítéséhez.

 

A teljes cikk a bama.hu-n itt érhető el