Így győz az e-mobilitás forradalma

A járműipart átmenetileg térdre kényszerítő koronavírus-járvány sem tudta megállítani az elektromos autók térnyerését, éves szinten változatlanul két számjegyű növekedést mutatnak az eladási számok. Az e-mobilitás azonban jóval több, mint a tisztán elektromos, vagy hibrid járművek összessége: az utolsó kilométer megtétele is egyre inkább az áramra épül, s az elektromos rollerek, robogók és kerékpárok piaca is rendületlenül növekszik.

Szerző: Német András

 

Már legalább 11 millió tisztán elektromos (BEV), illetve konnektorból tölthető hibrid (PHEV) autó közlekedik a világ útjain, s bár egyes piacokon változik az eladások dinamikája, egyelőre semmi jele annak, hogy összességében lassulna a robbanómotorral szerelt gépkocsiknál fenntarthatóbb járművek térnyerési üteme. Van is hova növekedni, hiszen a világon közel másfél milliárd jármű közlekedik, így az elektromosok aránya még csak egy százalék körül van.

Míg korábban Kína volt a leggyorsabban növekvő piac, 2020 és 2021 már inkább Európa előretöréséről szól: 2020 volt az első év, amikor Európában több új BEV és PHEV – 1,4 millió darab – fogyott, mint a világ legnépesebb országában, és a trend az idén is folytatódik. Az előrejelzések szerint a kontinensen éves szinten 15 százalékkal részesednek majd az elektromos autók az új jármű-eladásokból, az „éltanulók” pedig ismét az észak- és nyugati-európai államok lesznek. Norvégiában már az új autók több mint négyötöde elektromos, Svédországban ötven százalékhoz közelít ez az arány, de a legnagyobb piacon, Németországban is a húsz százalék felé kúszik az elektromosok részesedése.

 

A teljes cikk a hvg.hu-n itt érhető el