A Zöld Blokk története

Pontosan nehéz behatárolni, mikor is indult történetünk e vonala. Először a világhálón találkoztunk a Zero Waste, No Waste, Low Waste fogalmakkal évekkel ezelőtt. Fogalmunk sem volt akkoriban, hogy mit jelentenek ezek a kifejezések, és azt sem tudtuk, hogy mondhatni mozgalom épül ezek köré. Kezdtünk olvasgatni, kutakodni a témában, és láttuk, hogy Nyugat-Európában nyílnak kis boltok, amelyek a zero waste életforma népszerűsítését tűzik ki zászlójukra. Nagyon tetszett ezeknek a boltoknak a koncepciója, a miliője, az egész világ, ami mögöttük állt. Magyarországon akkor még egyetlen hasonló bolt sem működött.

Mi sem voltunk érettek rá, hogy vállalkozásra adjuk a fejünket, a helyzet sem volt megfelelő. Csak azt tudtuk, hogy valami értelmeset, hasznosat kellene csinálni, és zero waste ide vagy oda, nagyon zavart a rengeteg hulladék, ami körülvett, és amit mi is termeltünk rendesen.

Leginkább a vizes palackokkal gyűlt meg a bajunk, mert a csapvizet nem szerettük, ezért rengeteg ásványvizet vásároltunk a bevásárlóközpontokból. Naponta 3-4 darab PET palack került a szemetesünkbe. Ez egy idő után elviselhetetlen lett. Kezdtük keresni a megoldást. A közelünkben működött egy kis biobolt, és onnan tisztított vizet vásároltunk 19 literes ballonban. Ez volt végül is az első lépés. Az élet úgy hozta, hogy a kis biobolt eladó lett, mi pedig azt éreztük, hogy itt a pillanat. Régóta terveztük, hogy vállalkozásba fogunk, de ekkorra rajzolódott ki, hogy mibe is érdemes energiát, időt fektetni. Adódott a hely maga, kirajzolódott a vállalkozás formája és az időpont is beérett, meg bennünk a végső elhatározás. Mert úgy a kereskedelem igen távol áll mindkettőnk attitűdjétől. Tehát átvettük a kis boltot megmaradt árukészletével együtt, innen indult a családi vállalkozásunk, a Zöld Blokk, amely Pécsen az első, de az országban is az elsők között létrejött csomagolásmentes üzlet.

2019. január 10-e volt az első nap mikor megnyitottuk a bolt ajtaját, és napra pontosan rá egy évre kaptuk első komoly elismerésünket a Made in Pécs díjat: egy zöldebb Pécsért kategóriában. Ez a mi „helyi Oscarunk”, odaítélése mutatja, hogy városunkban számon tartanak minket, és erőt ad a folytatáshoz minden körülmények között.

Az aprócska biobolt helyére egy csomagolásmentes üzletet álmodtunk meg. Felvettük a kapcsolatot számos helyi, környékbeli kistermelővel, kézművessel, mivel a csomagolásmentes vonal mellett a másik fontos szempont számunkra, hogy helyi termékekkel töltsük meg polcainkat. Törekszünk rá, hogy kínálatunk nagy része a környékről, de mindenképp Magyarországról származzon.

Névválasztásunk, a Zöld Blokk kettős jelentéssel bír, egyrészt egy paneltömb aljában van, amit Erdélyben blokknak neveznek, utalva így arra, hogy családunk egyik része onnan származik. Másrészt ez a kis bolt egy elzárt, természetes sziget az ország legnagyobb lakótelepén, melyet a sors fintoraként Kertvárosnak neveznek. Úgy gondoljuk, hogy itt missziója lehet egy ilyen kezdeményezésnek.

Vállalkozásunk kialakításában bár vannak előképeink, akiktől mi is inspirálódtunk, alapvetően a saját utunkat járjuk figyelve a helyi jellegzetességekre. Szeretnénk megőrizni a bolt egyedi, családias, emberközeli jellegét. Terveink között szerepel egy nagyobb alapterületű üzlethelyiség, melyet többfunkciós térként használhatnának a Zöld Blokk közösségét építeni kívánó személyek, családok.

Ahogyan fejlődik kis boltunk, úgy változtatunk mi is addig berögződött szokásainkon. Otthonunkban igyekszünk visszaszorítani a túlzott hulladéktermelést, kiiktatni a műanyag flakonokat, tubusokat a fürdőszobából, szappannal fürdünk, visszaváltható tégelyben veszünk fogkrémet, dezodort, olajokat, kimérős sampont használunk, textilzsebkendőt, mosható intimbetétet, próbálkozunk a mosható pelenkával is. A tisztítószerek közül jól bevált az ecet, mosószóda, mosódió, szódabikarbóna, citromsav, illóolajok.

A konyhában is a bezacskózott rizs, száraztészta, lencse, liszt helyét felváltotta az üvegben, zsákban tárolt élelmiszer. Zöldséghez, gyümölcshöz, pékáruhoz hozzájutunk a piacon és már nem fogadjuk el a reklámszatyrot, műanyag zacskót. Ez nem egyik napról a másikra történt. És még korántsem ért véget. A változás, változtatás folyamatos. De csak lépésenként haladva érünk el célt. Egymást motiválva, egymásnak új ötleteket, erőt adva. Ez a Zöld Blokk célja is! A honlapunk célja is ezt segíti, ill. ebben egy újabb lépcsőfok.

A bolt lényegét mi úgy fogalmaztuk meg, hogy legyen olyan, mint egy régi szatócsbolt modern formában. Ami egy alapháztartásba kellhet, azt lehessen itt kapni, ha mód van rá kimérve és minél natúrabb, egészségesebb formában. Efelé törekszünk mindig egy kicsit jobban.

Niczuly Enikő és Bartal Gábor

Cikkek rólunk vagy amiben említve vagyunk

Környezetbarát mosogatás- Mit, miért, mire helyettesíts

Az alapvető higiéniai körülmények közé tartozik a tiszta…

Összefognak a csomagolásmentes boltok

Összefognak a csomagolásmentes boltok. Megalakult a Csomagolásmentes…

Pecs.hu

Itt vagyunk elérhetőek a pecs.hu-n keresztül

A csomagolásmentes vásárlás odafigyelést igényel, de megéri

A hulladékmentes életmódra való törekvés legfőbb célja…

Csomagolásmentes bolt vidéken: jó üzlet vagy naiv küldetés?

Bartal Gábor 2018 októberében úgy döntött, hogy pályát…

Mapptic

Professzionális megjelenés, csupán pár kattintással!   A…

Pannon TV Híradó - 2021.07.02.

https://www.youtube.com/watch?v=A6cpMeDr8eI&t=714s   Pannon…

Országos boltlista – itt vehetsz kimérős tisztítószert

Azok közé tartozol, akiknél kiveri a biztosítékot a kukába…

Kimért örömök - 10 csomagolásmentes bolt a fővárosban és vidéken

Ha nem is alakítjuk át azonnal teljesen az egész életünket,…

Zero waste üzletek, vállalkozások Magyarországon

Zero waste üzletek, vállalkozások Magyarországon - Google…

Zöld Blokk- Csomagolásmentes bolt a tudatos vásárlásért

A mai világban természetesnek vesszük, hogy szinte mindent,…

Moovitapp - Menetrend ide: Zöld Blokk Csomagolásmentes Bolt

Útvonalak ide Zöld Blokk Csomagolásmentes Bolt (Pécs) tömegközlekedéssel A…

Pécs első csomagolásmentes boltja – interjú a Zöld Blokk tulajdonosaival

A világban egyre nagyobb gondot okoznak a túlcsomagolt élelmiszerek…

Zöld Blokk a Nők Lapjában

A Nők Lapja őszi számában is összeszedték az ország csomagolásmentes…

Egyre több pécsi tér át a zöldéletmódra, te kipróbálnád?

Természetesen nem könnyű, sőt nem is feltétlenül lehetséges…

Adományozás

A veszélyhelyzet kihirdetése óta intézményünk adományokkal…

Made in Pécs-díj 2019 – A győztesek

Egy fantasztikus hangulatú díjátadó gála keretében tegnap,…

Hungary’s most environmentally conscious stores

For those who are just a little interested in conscious shopping,…

Csomagolásmentes boltok első magyar térképe (2020)

Magyarországon és a határon túl is terjed a hulladékmentes…

Egyre több a csomagolásmentes bolt, és messze még a vége

Akit csak kicsit is érdekel a tudatos vásárlás, nehéz…

Kertvárosi csomagolásmentes bolt

https://www.facebook.com/pecstelevizio/videos/46555478401859…

Pannon TV Híradó - 2020.02.21.

https://www.youtube.com/watch?v=Yrlt8zHkPaM&feature=share&fbclid=IwAR30hImUpPKjcmt68wjVYN5M9aYPzsDk37KzShrXKNdwpShO0V0FH_pyYIA   Pannon…

10+1 tipp a csomagolásmentes vásárláshoz

Összegyűjtöttünk nektek 10+1 tippet a csomagolásmentes vásárláshoz…

Elő a cekkerrel! Csomagolásmentes boltok vidéken és a fővárosban

A zero waste a 21. század életmódváltása, amelynek célja,…

Jön! Jön! Jön! Az első pécsi zero waste karácsonyi vásár!

Hagyományteremtő céllal szervezi meg idén a pécsi Zöld…

Zero waste – A hulladékmentes életmód

Mivel napjainkban a környezetszennyezés egyre inkább problémát…

Már négy csomagolásmentes bolt nyílt Magyarországon

Egyre nagyobb népszerűségnek örvend a csomagolásmentes mozgalom,…

Hol vásárolj, ha böki a csőröd a csomagolás?

Az Ebédszemét kihívás megindítása óta sok olyan visszajelzést…

ÚJ csomagolásmentes üzlet nyílt Pécsett

A környezetvédelmi törekvések soha nem látott mértéket…

Csomagolásmentes termékekkel harcol a pazarlás ellen a pécsi üzlet

A Zöld Blokk így harcol a pazarlás, és a műanyagok használata…

Zöld Blokk – Csomagolásmentes bolt Pécsett

Oldalunkon többször beszámoltunk már a Budapesten nyílt…

Zöld Blokk Kertvárosban

A környezetvédelmi törekvések soha nem látott mértéket…

A pazarlás ellenes szemléletmód lassan teret hódít Baranyában is

Bartal Gábor és Niczuly Enikő, a Zöld Blokk tulajdonosai…

Zöld Blokk Kertvárosban

A környezetvédelmi törekvések soha nem látott mértéket…

Lépések a hulladékcsökkentés felé, csomagolásmentes bolt nyílt Pécsett

Pécsett Zöld Blokk néven csomagolásmentes bolt nyílt, mely…

pecsimami.hu - Népszerű Pécs első csomagolásmentes boltja

Csomagolásmentes boltot nyitott egy pécsi házaspár. A kis…

lokal.hu - Népszerű Pécs első csomagolásmentes boltja

Csomagolásmentes boltot nyitott egy pécsi házaspár. A kis…

Haladunk a csomagolásmentes vásárlás felé

Az utóbbi időben egyre többen határozzák el magukat a ökotudatos…

Natúr pékség, olasz falatozó és csomagolásmentes bolt is nyílik Pécsen!

Pécsen nem telik el hónap, amikor ne formálódna a városkép;…