Természetvédelmi siker: megvédik a budapesti szalamandrákat

A Felső-Jegenye-völgyet majdnem beépítették, de az ott talált szalamandrák miatt védetté nyilvánították, így megmenekült a patakvölgy élővilága. Interjú Halpern Bálinttal, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) Kétéltű és Hüllővédelmi Szakosztályának programvezetőjével.

Szerző: Bajomi Bálint

 

Egy különleges területet látogattunk meg. Mi ez a hely?
Budapest és Solymár közt található egy kis völgy, úgy hívják Felső-Jegenye-völgy. Budapest terjeszkedése során valahogy elkerülte a beépítést, ugyanakkor a mai napig otthont ad egy olyan vízfolyásnak, ami szinte kuriózum manapság: még az egész aszályos időszakokban is folyamatos vízbázisa van. Emiatt folyamatosan létezik itt a patak: Hűvös-ér néven emlegetik. A lentebbi szakaszon pedig betorkollik a Paprikás-patakba.

Mikor és hogyan fedezték fel a szalamandrákat?
Úgy tudom, hogy 2008 környékén volt egy lakossági bejelentés a budapesti oldalon. Egy lakos a József Attila utca egyik telkén a vízóraaknába esett szalamandrákról számolt be; a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság felé tette meg ezt a bejelentést. „Mi a teendő ezekkel a szalamandrákkal?” – kérdezte. A Nemzeti Park őrszolgálata részéről Szelényi Gábor és a témát kutató Természettudományi Múzeum, illetve a Magyar Madártani Egyesület Kétéltű és Hüllővédelmi Szakosztályának részéről Vörös Judit jöttek ki megnézni ezt a bejelentést. Először ők se hittek benne, hogy valós az információ. Az volt a feltételezés, hogy dunai tarajos gőte lesz, de legnagyobb meglepetésükre tényleg szalamandrák voltak a vízóraakna foglyai. A környékbeli lakosokkal beszélgetve kiderült, hogy ez egy általuk megszokott dolog: a kertjükben néha megjelennek ezek az állatok. Szelényi Gábor és Vörös Judit elkezdték nézni a környéket, hogy hol lehet mégis a forráspopuláció, hogy kerülhettek ide ezek a szalamandrák. Akkor derült ki számukra, hogy ez a kis nagyon rövid völgyszakasz ideális élőhelye a foltos szalamandrának.

Hány egyedre becsülik a populációt?
A fentieket követően Kiss István, az akkori Szent István Egyetem (SZIE) kutatója kezdte el módszeresen vizsgálni ezt a populációt: rendszeresen kijött, amikor a szalamandrák aktívak voltak, főképp éjszaka. Az általa koordinált kutatásban – ha jól tudom –  Szelényi Gábor és Vörös Judit is részt vett. A látott egyedekről felvették a biometriai adatokat, a testméreteiket: a tömegüket, a hosszukat az orruktól a kloákáig, illetve a farkuk hosszát. A szalamandráknak egyedi mintázatuk van, így a legfontosabb az volt, hogy minden észlelésnél készült egy fotó, főként a hátmintázatukról. Ezen felvételek egy adatbázisba kerülnek, ahol ezek megvizsgálhatók és azonosíthatók az egyedek. Ily módon gyűltek az észlelési és a visszafogási adatok. Utána egy fogás-visszafogás modellel becsülték az állományméretet, egy hosszabb időszak alatt gyűlt adatokból. A vizsgálat során 2008 és 2014 között mintegy 1800 átalakult fiatal vagy kifejlett példányt különítettek el. Hozzá kell tenni, hogy ezeknél a kétéltűeknél azért van fluktuáció az évek alakulásában, tehát vannak jobb évek, rosszabb évek. Emellett a felnőtt egyedek állománynagyságáról beszélünk, hiszen a szalamandra nőstények évről évre akár fejenként 30 lárvát engednek be az élővízbe. Tehát időszakosan szalamandra lárvából jóval több is van, de csak a töredékük éri el az ivarérett kort.

A szalamandra védett faj, így ez lehetett egy hivatkozási alap, hogy elindítsák a terület védetté nyilvánításának folyamatát.
Magyarországon minden kétéltű és hüllő védett, és ez igaz a szalamandrára is. A foltos szalamandrának 50 ezer forint az eszmei értéke, ami egy kicsit magasabb védettségi kategória, mint némelyik még gyakoribb kétéltű fajunk esetében. Amit biztosan tudtunk, hogy a szalamandra jellemzően az Északi-középhegységben, a Kőszegi-hegységben fordul elő és itt a Budai-hegységben, illetve Pilis területén nagyon ritka ez az állat. Tehát ami izgalmassá teszi a dolgot, hogy a Budai-hegységnek ez az egyetlen ismert foltos szalamandra előfordulása; a közeli pilisi előfordulástól is viszonylag messze vagyunk. A megtalálásakor felmerült annak a lehetősége, hogy ez a populáció egy mesterséges betelepítés eredménye, de Vörös Juditék genetikai vizsgálatának az a konklúziója, hogy ez gyakorlatilag a hajdani, feltehetően nagyobb kiterjedésű budai szalamandra-állománynak egy visszamaradt maradványpopulációja.
Ilyen formában ez egy kuriózum: ha ez az állomány felszámolódna, akkor a Budai-hegységből eltűnne a foltos szalamandra, ezért fontosabb szerepe van itt a védelemnek. Megvizsgálták a kollégák, hogy a környék korábban nem élvezett semmilyen védettséget, tehát a budai tájvédelmi körzetnek ez nem volt része, valahogy kimaradt a kijelöléskor. A Pilisi Parkerdő kezelésében levő erdőterületről van szó, viszont rögtön a megtalálásakor már napirenden volt az M0 körgyűrűnek az északi bővítése: egy közlekedési csomópontot terveztek erre a területre. A védettség hiánya könnyen a fejlesztések irányba tereli ezeket e területeket. Már akkor is féltünk, előbb-utóbb a fejlesztők megálmodnak ide valamit, illetve az erdészet 40-50-60 éves vágásfordulóval dolgozva bizonyos erdőterületeket időnként letermel teljes egészében, és erdőfelújítás történik. Tehát ez a félelem is benne volt abban, hogy szükségét éreztük a védetté nyilvánításnak. Mi az MME Kétéltű- és Hüllővédelmi szakosztályaként évről évre bizonyos fajokat megnevezünk mint év kétéltűje vagy év hüllője. 2019-ben a foltos szalamandrát azért neveztük meg év kétéltűjének, mert az előző években derült ki, hogy Nyugat-Európában a szalamandrákat támadó gombabetegség, a Batrachochytrium salamandrivorans, a békákat támadó kitrid gombafertőzésnek egy variánsa komoly állománycsökkenéssel járó pusztulásokat okozott Hollandia területén és talán Belgiumban is. Innentől kezdve ez egy olyan téma volt, amire szerettük volna felhívni a figyelmet: igenis valahogy foglalkoznunk kellene ezzel a dologgal.
A betegség bizonyítottan délkelet-ázsiai egzotikus fajoknak a behozatalával került be Európába. Mindenesetre ez a kiáltványunk, hogy a foltos szalamandra az év kétéltűje pont egybe esett azzal, hogy MNV Zrt. által eladott portfólióban szerepelt három, a Felső-Jegenye-völgynek a részét képező telek, és társasházi építkezést terveztek oda. Mi akkor szembesültünk azzal, hogy gyakorlatilag ez a Huba vezér útjának a folytatása, ami most ránézésre egy erdő, de az igazából kiparcellázott telkek sora, amelyek bármikor beépülhetnek, ha értékesítik őket, vagy maga az állam úgy dönt, hogy be kell építeni őket. Akkor vettük fel a kapcsolatot az önkormányzatokkal: először a II. kerületivel, majd később a fővárosival. Vázoltuk nekik azt a javaslatunkat, hogy szerintünk ez az érték, hogy itt van a szalamandra populáció, illetve ez a természetes vízfolyás, az épp elég indok arra, hogy helyi védettséget kapjon a terület. Mindez kiegészült Berényi Zsombornak azzal a szakdolgozatával, ami feldolgozta ennek a területnek az összes védett értékét. Tehát a szalamandrákon kívül is elég sok védett növény- és állatfaj fordul még elő itt.

Hogy halad a védetté nyilvánítás?
Mára kihirdették, tehát a terület helyi védettséget kapott, és mind a II. kerület, mind a főváros úgy tekint a területre, hogy elsősorban a szalamandrák, a helyi természetvédelmi értékek megőrzésének kell szentelni ezt a területet. Ez azt is jelenti, hogy az erdőgazdálkodó is eszerint kezeli az erdőt, tehát nem tervezi a teljes fakitermeléssel járó felújítást, hanem csak a szükséges mértékű beavatkozásokra kerül majd sor a jövőben, vagyis a meglévő erdőállapotot tartják fenn. Ki is táblázták a környéken, hogy védett a terület, illetve a II. kerületi önkormányzat, de korábban a helyi lakosok is szerveztek olyan szemétszedő akciókat, amelyek a terület megtisztítását célozták. Az a legfontosabb, hogy ezzel a történettel a helyben élőket is rá tudtuk ébreszteni arra, hogy ez egy fontos érték. Persze eleve onnan indult a történet, hogy egy helyi lakos jelentette be a szalamandrákat, de azért nem biztos, hogy minden itt lakó tisztában volt vele, hogy milyen értékek húzódnak meg itt a közvetlen közelükben. Az a tapasztalat, hogy egy ilyen nagy városban, mint Budapest még mindig vannak megőrzendő értékek, nagyon tudja erősíteni azt a gondolatot, hogy gondolkozzunk globálisan, de cselekedjünk lokálisan.

 

Az eredeti cikk a National Geographic honlapján itt érhető el