Több van az év kerékpárútjában, mint ami elsőre látszik

Az év legjobb bringás fejlesztésének választották a Tisza-tavat megkerülő bicikliutat végre lezáró szakaszt, amelyhez vadonatúj kerékpáros hidakat is építettek a tó fölé. Végigtekertük az utat, és le voltunk nyűgözve, bár nem csak a bringaúttól.

Szerző: Kovács Bálint

 

Ami a balatoni bringakörben rossz, az mind jó a Tisza-tónál.

Sőt, általában a Tisza-tavi turizmus is nagyjából úgy működik, ahogyan az egy normálisan működő országban elvárható lenne. És ez nagy szó, mert hát mi működik úgy Magyarországon?

Aki csak pár órát is bringázott már a Balaton körül, pláne aki meg is kerülte az egész tavat, pontosan tudja, hány sebből vérzik az egész projekt, amelynek évek óta ígérgetik a teljes felújítását, de ez még mindig nem történt meg. Az ország legnagyobb, legkülönlegesebb és legizgalmasabb kerékpáros lehetősége, a Balatoni Bringakör sokkal kevesebb helyen néz ki úgy, mint amire az ember a kerékpárút szó használná – minden más úttól elkülönített, sima felületű, kellően széles útvonal –, mint amekkorán nem.

A nyomvonala katasztrófa, ha az ember megtett egy kilométert egy kilencvenfokos kanyar nélkül, már pánikba esik, hogy biztos véletlenül letért az útról, amire egyébként a gyatra kitáblázás miatt minden esélye meg is van, és akkor az még szóba se került, hányféle útburkolaton keresztül vezet az út – már ahol egyáltalán van burkolat –, ezek közül hány alkalmas igazán bringázásra, és hányszor vezet bele gyalogosok által használt sétányokba vagy épp éttermi teraszokba. És mellesleg hivatalosan még mindig, húsz év után sem ér össze a kör, mert Balatonrendes annak idején nem volt hajlandó bedobni egy kis aprót a közösbe, és azóta is úgy maradt az egész: 997,74 méter hiányzik a boldogsághoz.

 

A teljes cikk a hvg.hu-n itt érhető el